Blog címe: Ezüst fény,
www.ezust-feny.blogspot.com
Puszi!!
Magamról
- Kis Csaj
- Ebben az őrült világban csak az olyan őrültek normálisak mint én :P
2010. november 1., hétfő
Szóval olvass :D
Csak egy blogajánlás. Egyik barátnőm története, most kezdte írni, de jó lenne ha írnátok megjegyzést hozzá, örülne neki.
2010. október 9., szombat
Egy átváltozás folyamata, következményei - kis történet, lesznek ilyenek
-Érezted már úgy, hogy a tested elég?
-Nem.
-És hogy meghalsz? Hogy nincs visszaút. Valami megválzotik?
-Nem.
-Akkor itt az ideje!
Egy éles harapás a bőr felszínén, és vége. Tested, a karcolás helyén égni kezd, majd szép lassan átterjed a tested többi pontjára, utójára hagyva a legfájdalmasabb pontot; a szívdet. Mikor a felső tested ég, fáj, a kezedig is eljut, maj a lábaig, míg a llábújad vége tűzbe nem ég. Kiabálhatsz, sikítozhatsz közbe, a fájdalom nem mlik el, nem szűnik meg, és nem is a legerősebb. Még. Másfél napig csak ezeket érzed, majd gy csípés itt-ott, a szívedet is mardossa a sav, ami valójában a méreg. A méreg. Hogy honnan származik? Néhányan csak nyálként emlegetiik, de a klönlegesebb 'emberek' méregként. Miért? Mert a többi emberre fájdalmasan hat, majd ugyanolyan lesz miint Ő. A hogy egy napig ég a szíved, olyan fájdalmasan, hogy vergődni is alig bírsz, még mindig nem a vég. A halál nagyon-nagyon távol van. 2 és fél nap fájdalom és kínlódás után a szíved majd kiesik a helyéről, majd lassulni kezd. Mi történik? Kérdeznéd magadtól, vagy valakitől, de hangod helyén csak ordíás és visítás hallatszódik. Soha ne éld át ezt. Majd mikor a három nap leteli, a csípő égetés lassan csillapodni kezd, majdnem olyan lassan, mint amikor egy csiga megtesz 100 métert. Ugye tudod mennyi idő az? Majdnem egy nap! Majd a szíved utolsót dobban, vége a kínzó fájdalomnak, de nem mindegyiknek.
A lgtöbb ilyen 'ember' fellélegzik. Ilyenkor ég a torok. Hogyan? Kóstolj meg hypo-t. Igyál meg egy pohárral, és megtudod. Nem tudsz mit csinélni? Az érzelmeid felerősödtek? Csak sétálj egyet, szívd ki egy ember vérét, majd mégegyét, és máris nem ég anniyra. Hazamész, megnézed maga a tükörbe. Bőröd síkegyenes, szemed vérvörös. Egyéb mellékhatásai a méregnek, hogy a érzékeid felerősödtek az érzelmeiddel. Vajon mi lett belőled? Marslakó, vérfarkas, mutáns vagy zombie?
Majdnem!
Vámpír.
2010. augusztus 27., péntek
Ashley Withlock - 8
A fájdalom csak egy kis szó, de egy elmondhatatlanul rossz, és megfogalmazhatatlan érzés. Ha leplezni akarjuk, talán rögtön lebukunk, de lehet hogy kell pár pillanat hogy észrevegyék, nincs minden rendben.
-Mi... mi történt? Miért vagy itt?
Hoppá. Amnéziát nem emlegetettt Carlisle. Ó hogy az a!
-Hát a nevelőanyád meghalt, te... hát... idegösszeomlást kaptál egy napig, apám adott be valamit, és átaludtad a napot. - mosolyogtam meg magam a tökéletes megfogalmazáson, majd ismét ránéztem. Arcán naparanyló (?) mosolya helyet fájdalmas grimasz virított. Talán mégsem fogalmaztam valami jól.
-Sajnálom én... - vetettem volna be a bűnbánó képet, de közbeszólt.
-Semmi baj.
-Tényleg?
-Aha. Én átöltözöm. - állt fel, de megszédült, és elesett volna ha nem kapom el. Hálásan rám mosolygott, majd összeszedte a ruháit, és bement a fürdőbe. Amikor visszajött, immár megfésülködve, és tisztán, hát elállt a lélegzetem. Szó szerint. Egy krémszínő rá bő póló volt rajta egy feszülős kopott farmerral. Egy pillanatra elordítottam róla a tekintetem, majd újra ránéztem. Meghallottam egy autót, hát épp ide igyekezett. Biztos jó szemmel néznék ha itt lennék? Nem.
-Most nekem mennem kell. - mondtam Ash-nek, és emberi gyorsasággal kivágtattam a szobából, onnan vissza s nézve szaladtam haza.
Ashley szemszöge:
Amikor elment Emmett szabadjára engedtem igazi érzelmeimet. Ütöttem vágtam mindent amit tudtam. 5 percig észre sem vettem hogy a jobb tenyerem vérzik. Gyorsan cselekedtem, leszaladtam, és körbetekertem fáslival a kezem. Sírni nem tudtam, csak magamat hibáztattam mindenért. Mély levegő kifúj. Mély levegő, kifúj. - mondogattam magamba, s így is tettem. Egy kicsit megnyugodtam de nem teljesen. Megmostam az arcom, majd felmentem a szobába, és ledőltem az ágyon.
Kop-kop.
Hallatszódott lentről. Valaki fogyókúrára akar fogni vagy ilyen az én szerencsém? Leszaladtam, és kinyitottam az ajtót. Egy fiatal fiú állt ott. 20 év körül lehetett.
-Szia - köszönt egy kis mosoly kíséretével.
-Helló. - viszonoztam, bár mosoly nélkül.
Mivel nem szólalt meg, felrántottam egyik szemöldököm, és úgy néztem, bár észbekapott rögtön.
-Ja igen! Én Brandon Reid vagyok. - nyújtott kezet, amit nem fogadtam el.
-Segíthetek valamiben?
-Te vagy Ashley Withlock?
-Nem. - vágtam rá. Nemtudom mit akart, de nem sejtettem sok jót.
-Akkor elnézést.
Elment, és beült a vörös sportkocsijába.
Másnap az iskolába senki se szólt hozzám, csak Caroline és Lizzy, aki persze hogy be volt szívva.
-Sziasztok. - köszöntem nekik halovány kis mosollyal.
Egész nap egyfajta semmit sem mutató álarcot viseltem, miközbe belül kitörni készültem. Néhány gyereknek meghallottam a beszélgetését, minthogy egyedül lakom, mert eltűnt a nevelőapám, és árvaházba fognak vinni, meg ilyesmi, de ez lehetetlen, mivel hamarosan betöltöm a 18-at. Pár hét. Egy egész nap, s mehetek el innen, újra haza.
Az ebédszünetbe semmi kedvem nem volt bemenni. A csajok csacsogtak, én pedig mögöttük battattam. Megálltam, mire ők is megtorpantak, és felémnéztek.
-Valami baj van? - kérdezte Caroline.
-Nem semmi, de én nem mennék be. Nem vagyok éhes.
-Ó! Semmi baj. Vigyünk valamit?
-Nem köszi. Kin megvárlak titeket.
-Oké.
Most mind a kettőjüket én hoztam iskolába, ezért nem húzhattam haza.
Bekapcsoltam a kocsiban a magnót, amibe valami romantikus zene ment. Majd valahogy Emmett került a képbe. Lehúztam az ablakot, és mielőtt köszönhettem volna, megszólalt.
-Szia. Jól vagy?
-Pesze. Köszi.
Megkérdezte hogy miért állok itt, persze megmondtam hogy a csajokat várom a szokásos mosolyommal.
-Mit fogsz csinálni? - kérdezte pár pillanat csend után.
-Ezt meg hogy érted?
-Hát... - Caroline és Lizzy hangosan vihogva közeledett, ezzel félbeszakítva a mackómat.
-Most megyek, majd beszélünk. Szia Ash. - tette hozzá mosolyogva, majd elhúzta a csíkot.
A csajok beszálltk, persze Liz rögtön megjegyezte hogy Em mindeg engem bámul. Ezután Carol is helyeselt.
-Akkor mehetünk?
-Igen! - ordítottak fel mind a ketten, mire hatalmasat nevettek.
Csak nekem nincs jó kedvem?
Mikor végre kitettem őket, és hazamentem, a ház előtt két rendőrkocsi volt. Kiszállam, majd tisztességesen az egyikhez sétáltam, ami persze közelebb volt. Rögvest kinyílt az ajtó, és egy magas fekete hajú férfi lépett ki belőle.
-Segíthetek? - kérdeztem nem túl kedvesen, de azért egy kis mosolyt megpróbáltam összehozni.
-Mivel Jenna Lyn Evans meghalt, új gyámot találtunk önnek kisasszony, aki az utolsó élő rokona.
-Eddig a percig azt hittem nincs több rokonom. - vágtam vissza. Mit sem törődve ezzel, folytatta.
-Brandon Reid azt állította megpróbálta felkeresni, de nem találta. Akivel beszélt, ugyanúgy írta le mint maga, kisasszony.
Hát... megszívtam.
-És most mi lesz? - kérdeztem, látva nem szólal meg elindultam, de karom után kapott.
-Figyeljen tudom hogy három évvel ezelőtt lopásért zárkát kapott, és szeretném ha Dr. Brandon Reidet nem készítené ki.
-Doktor?
-Nem olyan értelemben. Valamikor az FBI-nak dolgoztt, felfüggesztést kért, most pedig nem tudom hogy mi van vele.
Hát lehet hogy izglmas élete van, de én nem kérek belőle. Felőlem az NCIS izé is lehet. Gondolkodtam egy percig, majd bólintottam hatalmas mosoly kíséretnében, majd befele vettem az irányt, miközbe vigyor egyre csak rohadt lejjebb.
-15 perc és itt van! Én hozom! - kiálltott utánam, majd hallottam ahogy beindítják az autót, és elhúznak.
Bementem a házba, majd dühösen vágtam le a táskát. ORdíthatnákom volt, s a gondolatok csak ide oda cikáztak az agyamba, míg megállt egynál. Gonoszan elvigyorodtam, majd szinte feludráltam Brandon Reig új szábája el, ahova benyitottam. Abba a szobába, amit csak ritkán használtunk, egy hosszú asztal, két szekrény, egy franciaágy, és egy állólámpa foglalta a helyet. Tudom köcsögség hogy pont egy - mint utóbb kiderült - 24 éves férfinak adok egy krémszinű szobát, de jó lesz neki. Kicsikét letörültem a port, permészetesen vizes rongyal, majd lementem.
Mikor leértem, akkor kopogtattak, s én rögvest mentem ajtót nyitni. A rendőr, és a gyámom állt az ajtóba.
-Helló. - könyöntem hatalmas ördögi vigyorral, ami a rendőrnek persze fel is tűnt.
-Szia. - köszöntek egyszerre.
Mikor beljebb sétáltak, a rendőr meállt mellettem, majd suttogva fenyegetőzni kezdett:
-Remélem nem tervezel semmit, mert tudod milyen bajok lehetnek!
-Úgy nézek én ki? - adtam magam ártatlnnak.
Továbbsétált.
Kicsit ismerkedtünk, természetesen Mr. Jonas személye rontotta csak a képet, de mikor elment, s a z ajtó becsukódott, Reid elé álltam.
-Figyelj! Lehet hogy te vagy az utolsó élő rokonom, akiről mégcsak nem is tudtam, de nem fogok veled úgy viselkedni mintha apám lennél. - mondtam halálosan komolyan, egy kisebb mosolyal az arcomon, ami az igazi érzelmeimet nem tudta leplezni.
-Nem is szeretnám ha úgy viselkednél velem. Önálló leszel, ha kell segítek, de nekem is van egy feltételem. - három bőröndjét megfogta majd folytatta - tudni akarom hogyha elhagyod a házat, ne kerülj bajba, s kell egy külön szoba.
Na jó bevallom másra számítottam de aprót bólintottam, s a szoba felé vezettem. Ördögien elvigyorodtam mikor benyitott, de a hatás elmaradt. Megmosolyogta a szobát. Két bőröndöt ledobott, a másikat óvatosan az ágyra tette. Kivett belőle egy laptopot, egy monnitort, gépházat, meg ilyen cuccokat.
-Ez most komoly? - kérdeztem flhúzott szemöldökkel.
-Ja. Igen. Ó, ha nem említettem volna, különleges ügynök vagyok az FBI-nál, szóval nem sokat fogsz látni. Figyu, nekem el kell mennem egy órára, és a kocsim 45 percen belül lesz itt, szóval ha megkérhetlek átveszed?
-A trabantot?
-Ja. - mosolyodott el, majd mutatóújjal rám mutatva, úgy hogy a nagyújja fel volt emelve pöccintett, s egy hamarosan jövökkel elhúzott.
2010. augusztus 17., kedd
Ashley Withlock - 7
Amint hazajöttem új fejezet :D Jó olvasást. Komikat lécci írjatok :)
Idegösszeomlás
Ledermetten álltam az ajtóba, majd becsaptam a két férfi orra előtt, és a szobámba szaladtam, és két óra sírás után elaludtam. Reggel fél kilenckor keltem fel, kis mosollyal az arcomon, de a tegnap esti történtek újra eszembe jutottak, így nem álltam fel, felültem és újra könnyek áztatták el tegnapi ruhámat. Délbe megkordult a gyomrom, de nem tudtam megmozdulni, csak előre hátra dűlöngtem kocsonyás, elhomályosult szemekkel. Az időérzékem elernyedt, s a telefonom csörgése szakított csak meg teendőmből - a dűlöngésből - ránéztem, de nem tettem semmit hogy felvegyem. Behunytam a szemem, míg kétszer lejátszódott a dal, ami a csengőhangom volt, majd elhalkult. Lábaimat összekulcsoltam, kezem rátettem a combomra, és előre hátra mozogtam tovább, fájó hassal és fejjel. Szemeimet már könny sem áztatta, a könnycsatorna beapult, az ajtón dörömböltek, jó hogy nem szakadt ki. Én pedig csak ültem, és vártam hogy jöjjön valaki a szobámba, és megmondja Jenna néni él, a férfi pedig elnézte a halottat, de semmi sem történt. Szemem percenként lecsukódott, de mindig hallottam valami zajt, amiért ki kellett nyitmnom. Az óra kattogását, a kint üvöltő szél zaját, a szobám ablaka előtti fa ágának csapódását. Néha az eső eleredését. Az órámra pillantottam, ami a falon terőlt el, s fél 5-öt mutatott.
-VÉgre csend! - sóhajtott egyet öcsi,mire nézésselmegtudlakölni nézéssel jutalmaztam.
-Carli! Mi történt vele?
-NEmtudom. Talán sokk érte, amit nem tud feldolgozni egykönnyen, és mert egyetlen rokona, akivel élhet, az az a férfi, akivel nem szeretne. még nem töltötte be a 18-at. - furcsa nézésem miatt hozzátette. - a kórházba mindent tud mindenki.
-Hallottam arról a Dave-ről. - sóhajtottam. - Nem lehetne hogy nálunk lakjon? - fordultam kíváncsian felé.
-Fiam. Mi vámpírok vagyunk, és Jasper....
-Kifejezetten szeretik egymást! - szólt közbe Öcsi.
-Ó...- lepődött meg.
-De nem lehet, vámpírok vagyunk. - fordult felém Edward, majd eltűnt az éjszakába.
Morcosan ültem le a szobában lévő székre, majd bíztatólag apám felé fordultam.
-Sajnálom. - majd ő is eltűnt.
Összefontam magam előtt a karom, és úgy néztem az alvó Ashley-t. Néha megrándult a keze, a szeme vagy az arca, de nem ébredt fel.
Nyugodtan ültem, és figyeltem, míg annyira unatkoztam hogy nem bírtam egyhelyen ülni. A telóm megszólalt, de nem néztemmeg hogy ki az, mert Alice-nek külön csengőhangja van.
-Mi van hugi?
-Nem Alice vagyok, de a lényeg hogy Ash fel fog ébredni. - szólt bele öcsi.
-Mivan? Jövős izé lettél?
-NEm, ő mondta. Épp ül a kanapén, és meditál. - próbált viccelődni.
-A poénokat hagyd meg nekem. - mondtam komolyan, és letettem a telefont. Szóval mingyárt felkel. Elhelyezkedtem a széken, és 5 percig mozdulatlanul ültem, de nem történt semmi. Talán hugi eltévsztette az időpontot? Ekkor mozogni kezdett Ash, és lassan kinyitotta a szemeit.
Idegösszeomlás
Ledermetten álltam az ajtóba, majd becsaptam a két férfi orra előtt, és a szobámba szaladtam, és két óra sírás után elaludtam. Reggel fél kilenckor keltem fel, kis mosollyal az arcomon, de a tegnap esti történtek újra eszembe jutottak, így nem álltam fel, felültem és újra könnyek áztatták el tegnapi ruhámat. Délbe megkordult a gyomrom, de nem tudtam megmozdulni, csak előre hátra dűlöngtem kocsonyás, elhomályosult szemekkel. Az időérzékem elernyedt, s a telefonom csörgése szakított csak meg teendőmből - a dűlöngésből - ránéztem, de nem tettem semmit hogy felvegyem. Behunytam a szemem, míg kétszer lejátszódott a dal, ami a csengőhangom volt, majd elhalkult. Lábaimat összekulcsoltam, kezem rátettem a combomra, és előre hátra mozogtam tovább, fájó hassal és fejjel. Szemeimet már könny sem áztatta, a könnycsatorna beapult, az ajtón dörömböltek, jó hogy nem szakadt ki. Én pedig csak ültem, és vártam hogy jöjjön valaki a szobámba, és megmondja Jenna néni él, a férfi pedig elnézte a halottat, de semmi sem történt. Szemem percenként lecsukódott, de mindig hallottam valami zajt, amiért ki kellett nyitmnom. Az óra kattogását, a kint üvöltő szél zaját, a szobám ablaka előtti fa ágának csapódását. Néha az eső eleredését. Az órámra pillantottam, ami a falon terőlt el, s fél 5-öt mutatott.
Ennem kellett, de nem tudtam. Ismét becsukódott a szemem, de rögtön kipattant ahogy meghallottam lentről a zajt. Egy fa kidőlt, és a vejárati ajtóra esett, vagy bombát robbantottak ott, esetleg valaki ki akar rabolni.
Emmett szemszöge:
A telefonját sem vette fel, de bentről hallom a szívdobogását, ami szokatlanul lassú, és pár mozdulatot. Biztos alszik. NEm. Akkor a telefonjára felkelt volna.
Őrülten döbörögtem az ajtón, de nem jött kinyitni, csak az a furcsa zaj. Hirtelen megfogtam az öklöm, majd belevertem az ajtóba, ami könnyedén megadta magát. Szétnéztem, és megláttam hogy a kanapén a párna a földön hever. Felrohantam az emeletre, ahol az illat és a szívverés a leghangosabb volt, és benyitottam. Ashley szobája volt, és keresztbe font térdekkel ült az ágy közepén, előre hátra dőlve homályos piros szemeit rám emelte. Iszonyúan nézett ki. Szája kicsit elnyílt, és megszólalt.
-Szia. - csak suttogott, de lehetett hallani hogy hangja rekedt, fáradt, és beteges.
-Ashley! Mi történt? - ültem le mellé, és megálítottam a mozgásba.
-Semmi. Jól vagyok. - mosolygott rám.
Felkeltem mellőle, kikaptam a telefont a zsebemből, és hívtam Carlisle-t. Újra mozogni kezdett, de már nem értem hozzá.
Amint felkapta a telefont megszólaltam.
-Gyere Ashley-hez, gyorsan, ahogy csak tudsz, kérlek!
Letettem, és ismét a lányhoz kezdtem beszélni.
-Oké. Most mond el hogy mi történt, rendben? - makogtam neki, ahogy a kisgyerekekhez szoktak beszélni.
-Jöttek... Jenna néni meghalt... becsaptam... - makogott össze-vissza, amiért kezdtem aggódni. Nem mintha eddig nem, de most még jobban.
-Ash nem értem!
-Jenna néni meghalt. - nyögte ki pár perc gondolkodás után. Tehát ezért viselkedik így. Magamhoz öleltem, majd megéreztem azt a sós illatot. Sír.
Lefékezett egy autó, majd lábdobogást hallottam. Megérkezett Carlisle.
-Mingyárt jövök jó?
Bólintott egyet, én pedig kisiettem a szoba elé, ahol összetalálkoztam apámmal. Elmondtm neki hogy mi történt, amikor bentről csörömpölést hallottunk, ijedten futottam vissza. Ash a földön ült, és az eltört vázát próbálta meg helyrerakni, közben makogja hogy össze kell tennie.
-Látod? - kérdeztem apámtól, aki pont letette a telefonját.
-Edward itt van, fél perc.
-Oké. Ő minek jön?
-Képességére szükség van.
Felállítottam nagy nehezen a földről Ash-t, mire rámnézett.
-Emcsi, nekem ezt össze kell tennem! Segíts! - kérlelt gyermeki hangon és szemekkel.
-Ugye nem kerül elmegyógyintézetbe? - kérdeztem Carlisle felé fordulva.
-Nemtudom... - motyogta, s az épp beérkező öcsém felé fordult, aki kigúvadt szemekkel nézte Ash-t.
-Edward, min jár a feje? - kérdeztem.
-Valami vázán, meghogy fáj a feje.
-Adok neki altatót. - motyogta, majd a táskájába kezdett kutatni, s kivett egy flaska szurit.
Ashley-t ölembe az ágyra fektettem, mire értetlenül nézett rám, majd apámra, és őrült gyorsasággal felült.
-Nem fogja belém adni! - visított fel.
-Hé! Nyugi! Csak altató. - próbáltam nyugtatni, de erre a szíve őrült ütemben dobogni kezdett,ittlétem aladt először, és próbálta kiszedni kezét az egyém közül.
-Ed! a Lábát! - parancsoltam neki, mivel Carlisle a mozgolódása miatt nem tudott neki semmit beadni. Miután megtörtént, kérlelt minket hogy ne adjunk neki semmit majd szemei lecsukódtak, s szíve is nyugodt ütemben kezdett járni.-VÉgre csend! - sóhajtott egyet öcsi,mire nézésselmegtudlakölni nézéssel jutalmaztam.
-Carli! Mi történt vele?
-NEmtudom. Talán sokk érte, amit nem tud feldolgozni egykönnyen, és mert egyetlen rokona, akivel élhet, az az a férfi, akivel nem szeretne. még nem töltötte be a 18-at. - furcsa nézésem miatt hozzátette. - a kórházba mindent tud mindenki.
-Hallottam arról a Dave-ről. - sóhajtottam. - Nem lehetne hogy nálunk lakjon? - fordultam kíváncsian felé.
-Fiam. Mi vámpírok vagyunk, és Jasper....
-Kifejezetten szeretik egymást! - szólt közbe Öcsi.
-Ó...- lepődött meg.
-De nem lehet, vámpírok vagyunk. - fordult felém Edward, majd eltűnt az éjszakába.
Morcosan ültem le a szobában lévő székre, majd bíztatólag apám felé fordultam.
-Sajnálom. - majd ő is eltűnt.
Összefontam magam előtt a karom, és úgy néztem az alvó Ashley-t. Néha megrándult a keze, a szeme vagy az arca, de nem ébredt fel.
Nyugodtan ültem, és figyeltem, míg annyira unatkoztam hogy nem bírtam egyhelyen ülni. A telóm megszólalt, de nem néztemmeg hogy ki az, mert Alice-nek külön csengőhangja van.
-Mi van hugi?
-Nem Alice vagyok, de a lényeg hogy Ash fel fog ébredni. - szólt bele öcsi.
-Mivan? Jövős izé lettél?
-NEm, ő mondta. Épp ül a kanapén, és meditál. - próbált viccelődni.
-A poénokat hagyd meg nekem. - mondtam komolyan, és letettem a telefont. Szóval mingyárt felkel. Elhelyezkedtem a széken, és 5 percig mozdulatlanul ültem, de nem történt semmi. Talán hugi eltévsztette az időpontot? Ekkor mozogni kezdett Ash, és lassan kinyitotta a szemeit.
2010. augusztus 10., kedd
2010. augusztus 9., hétfő
Ashley Withlock - 6
Vége. - mármint nem a történetnek, hanem... neki :P
Megfogadta a kérésem, és nem hozta szóba többet. Megjegyezte hogy csinos vagyok, és bla bla bla.
-Köszönöm. - pirultam el egy csöppet.
-Kuncogni kezdett, és megállt.
Miért állt meg? Kinéztem az ablakon, és meglepve tapasztaltam hogy a parkolóban is vagyunk. Kiszálltam a kocsiból, majd az eleje közepénél találkoztunk. Karját karolásra emelte, amit elfogadtam, és úgy sétáltunk be a suli tornatermébe, ahol egy David Guetta szám ment.
Körbenéztem a majdnem teli terembe, majd megpillantottam a táncparketten Alice-t, és Bellát is, saját párjukkal táncolva. Majd a fal mellett állt Lizzy, egy pohár alkohollal a kezébe. Caroline épp a suli focikapitányát smárolta, a többiek pedig táncoltak, ettek, ittak, vagy csak álltak.
-Felkérhetlek egy táncra? - állt elém Emmett, kezét nyújtva vigyorogva.
-Persze! - válaszoltam hatalmas mosollyal.
A terem közepére sétáltunk, és akkor zene átváltott egy lassúra. Átölelte a derekamat, én vállára tettem a kezem, és akaratlanul is melegem lett. Nagyon zavarba voltam, főleg néhány lány pillantásától.
Csak ide oda lépegettünk, közbe végignéztem rajta. Természete egy mackóéhoz hasonlított. Az én mackóm.Majd elengedett, és annyira távol maradt tőlem, hogy én sem tudtam megfogni. Csak a jobb kezemet fogta, és a mellette álló Edward-ra nézett, aki rám.
-Egy tánc? - mosolygott ellenállhatatlanul, de ellenálltam. Könnyedén.
-Persze.
Átsátáltam hozzá, és újra táncoltam.
-Emmett teljesen belédesett. Tudom nem szép ezt mondani, de idegesítő hogy folyton rólad beszél. Éjjel nappal. A gondolatai...
Ettől zavarba jöttem. Éreztem ahogy arcom ellepi a forróság, és nem hül le egy darabig.
-De komolyan! Most nem azért mondom, de így mondja: ,,Ó, Ashley-t hazavittem!, Az az illat...!, Holnap megcsókolom!, áhh Ashley!" Gondold el, ... - innen től be nem állt a szája, vagy 5 percen keresztül azt vitte mennyit beszél rólam. Na őt ez, engem meg az idegesít hogy mennyit beszél.
Komolyan bevarrom a száját! - gondoltam.
Hatalmas vigyor került a szájára, majd a terem falához húzott, és elsuttogta hogy Em mingyárt jön, majd magamra hagyott, és Bellával kezdett nyálcserébe.
Lizzy sétált hozzám, egy két pohárral a kezébe, az egyiket nekem adta. Kérés nélkül lehúztam, majd a következőt is.
-Hol a lovagod? - kérdeztem tőle
-Ki? Joshua?
-Ja.
-A lovag sajnos mielőtt elindult volna súlyos hányásba kezdett, és amikor elmentem hozzájuk, a húga nyitotta ki az ajtót, aki elmondta hogy nem volt kedve VELEM elmenni a bálba. HM.... de most komolyan? - kérdezte majd lehúzta a pohár alján lévő folyadékot. - Megyek mégegyért!
-Nem kéne pihentetni?
-Soha!
Ismét két pohárral sétált oda hozzám, amiben nemtudom mi volt, de rohantam a mosdó felé. A wc felé hajolva kiadtam magamból a kevés piát, majd kiöblítettem a számat jó alaposan. Megmostam az arcom, és kimentem. Ittam citromkólát, bekaptam egy rágót, éskörbenéztem. Ekkor valaki megfogta a karom. EMmett.
-Jól vagy?
-Persze! . válaszoltam könnyedén
-Biztos ne vigyelek haza? -aggodalmaskodott.
-PErsze, csak Lizzy adott nekem valamit, ami kijött. - a részletekbe inkább nem megyek bele.
-Akkor legalább gyere ki a levegőre.
-Rendben. - sóhajtottam. Az tényleg jó lenne.
Szinte már kihúzott a levegőre, és a szemembe nézett.
-Jól vagyok. - sóhajtottam.
-Okééé... Na figyu Ash, bemutatnám neked az unokahúgomat. - nézett a hátammögé, ahova én is fordultam. - Ő Renesmee. De csak Nessie.
Ott volt az a kislány, aki vel találkoztam azon az estén, és Esmevel volt.
-Már találkoztam vele. - mosolyogtam rá.
-Igen? És hol?
-A játszótéren. - válaszoltam kuncogva.
Nem válaszolt, csak kikerekedett szemekkel nézett rám. Megforgattam a szemem, és a kislányra néztem.
Mintha változott volna. Valami hormonnövelőt kapott?Emlékszem hogy az arcából kinéztem hogy 4-5 éves lehet, de most 6 lehet. Furcsa, de nem törődtem vele.
Esmével jött, akinek a kezébe egy kis dobozka volt. Emmett hez hajolt vele, hogy adja át Belláéknak. Bólintott, majd elköszöntünk a jövevényektől, de előbb Emmett a magasba dobta a kicsi lányt, aki egy cuppanós puszival jutalamzta.Na itt szinte féltékeny lettem rá. Sosem fogok neki ilyen nyíltan puszitadni, de addig is az én mackóm marad.
Elmentek, s Em megfogta a kezem és elhúzott valahova. Megtaláltuk Belláékat, átadtuk neki a dobozt, majd Em megfogta a kezem, és az erdő felé kezdett húzni.
-Mi van? Most jön az a rész hogy előveszel egy baltát és megölsz? - kuncogtam.
Ő is hahotázásba tört ki, de megcsóválta a fejét.
-Fűrészre gondoltam.
Rányújtottam a nyelvem, és tovább indultam.
-Jasper... - átléptem egy fagyökeret. - honnan tud ennyi mindent ilyen sok háborúról?
-Apjától, meg a szüleitől.
-NEm árva?
-De csak 15 évesen került oda.
Nem értem...
-Ja.
-Jenna hogy van? - kérdezte mosolyogva.
-Jól! Vagyis amikor legutóbb nála voltam, nagyon jó volt a kedve. De hová megyünk?
-Nemsokára megtudod! - sóhajtott.
-Mikor?
-Mindjárt, csak ne kérdezősködj.
-Rendben. Mikor leszünk ott? - viccelődtem vele.
Megforgatta a szemét és tovább húzott.
2-3 perccl később megálltunk. Egy pici rét, nem lehetett nagyobb 10 m-nél.Szélén egy nagy szikla, mely mögött egy kicsi patak csörgedetett.
-Ezt... mikor találtad?
-Nemrég. Jó mi?
Leültem a szikla egyik részére, ami lapos volt, s vártam hogy Em mikor ül le, de nem tette. Némán állt, s ilyenkor úgy nézett ki mint egy kőszobor. A legszebb, s legtökéletesebb kőszobor.
Óvatosan rám pillantott, szemei szinte már vetkőztettek.
-Holnap bemegyek Jennához. Nem jössz velem? - kérdeztem hogy mondjak valamit.
-Persze! Dél körül ottleszek érted. Na de mi van azzal az emberrel? - gyors grimasz futott át arcán.
-Dav? Ne is mond. Folyamatosan úgy tesz mint az apám, és... perverz! Sőt, Kevin is elment, pedig tübb hónapig maradni készült. Őrült család.
-De ő nem is a családod. - húzta össze szemöldökét.
-Tudom tudom, de ez akkor is más. Elméletileg megkérte JEnna kezét, és összeházasodtak, de hazugság. Jenna szerette, de miattunk elhagyta, végül rájött milyen. Nemtudom hogy lehet a házban.
Pár órán át beszélgettünk, majd visszaindultunk, s mikor már kevesen voltak, hazamentünk. Alice is velünk tartott, de Jasper a másik autóba szállt be. Hazaértünk, elköszöntünk,de mindenhol le volt kapcsolva a villany, ami nagoyn furcsa volt. Beléptem, és kiabálni kezdtem.
-Dave!
Mivel nem szólalt meg senki, elmosolyodtam, bezártam az ajtót, és ledőltem a kanapéra. Remélem végleg elment. Futott át a fejemen.
Kop-kop. - hallatszódott az ajtó felől.
Felálltam, kinlztem a lyukon, de egy fehér ruhás alakot, és egy rendőrt pillantottam meg. Furcsa. Kinyitottam, majd köszöntem.
-Ashley Withlock?
-Igen. Mi történt?
-A házban lakik Jenna nevű hölgy? - kérdezte a rendőr
-Igen, de jelenleg kórházban van.
-Őszinte sajnálatom, de ő ma este 20:14 perckor elhunyt!
Alex Swan - 11
Kukkoló, avagy valaki meg akar ölni!
-Szia! Mond csak, engem nem akartál elhívni ide? - húzta föl a szemöldökét, és szigorúan pillantott töpencs barátnőmre.
-Sajnálom Tanya, de nem.
Kitört belőlem egy hatalmas nevetés, mire a nő csalódottan nézett, Alice pedig behúzott az első üzletbe.
Telepakolta a kezem falmerokkal, és pólókkal, amik emberek számára láthatatlanná válltak. LAtán belökött a próbafülkébe, hogy próbáljam. Én mindegyiket felvettem, majd le, és így tovább további 7 üzlettel. Láthatólag már hagyaglottunk a c somagok alatt,. mivel 13 szatyor volt nála, míg nálam 18. Visszamentünk a Cullen házba, majd leszereltünk.
-Szerintem én ma este otthon alszom ha nem probléma. -álltam a család elé.
-Persze hogy nem Alex! - jött Esme rögtön anyáskodó módon.
-Legalább nem kell hívni a szellemírtókat. - hallottam meg a szőke hangját.
-Tanya! - szóltak rá egy páran egyszerre.
Ezzel felállt, és elment valahova.
Mindenkitől elköszöntem, majd hazateleportáltam. Minden úgy volt ahogy pár nappal ezelőtt, csak kicsit koszosabban.
Hát... akkor menyjünk valahova.
Kikecmeregtem az utcára, és elindultam az egyik irányba. Folyamatosan úgy éreztem, mintha figyelne valaki. Ez hülyeség. Biztos jön utánam valaki akit néznek, de senki sem jött.
Attól a kis szorongástól nem tudtam teleportálni, így a futás lett. Otthon megkönnybbűlve dőltem a bezáródó ajtónak. Felálltem, és az emeletre sétáltam. Elvégeztem az esti teendőket, majd TV nézés közbe elgondolkodtam a dolgokon. Nincs itt Edward hogy néha meghallja a gondolatokat, és nincs itt senki, csak én.
Az első amit megállapítottam hogy Edward jófej. Szeretem. Persze nem úgy mint...
Jasper olyan mint egy tesó, az utóbbi hetekben sok időt töltünk együtt, és mesél ezt azt.
Alice... hát olyan Alice-s. Senki nem tudja megutálni, pedig kéne amiért mindig nyaggat.
Emmett márcsak a perverz másik tesóm. Tőle inkább csak a hülyeséget tanulom el.
Rose-val nem nagyon javul a kapcsolatunk, így maradunk a saját hitünkben.
Esme és Carlisle mint anya és apa, bár Esme néha túlmegy ezen, Carlisle pedig továbbá is próbálja megfejteni szellem énemet.
Kate-el nagyon jóba lettünk, Irina és Carmen csak ismerősök lesznek, ELezarral együtt, Tanya pedig az ellenségem.
Rápillantottam az órára, ami már fél 11-et mutatott, így ledűltem az ágyra, és elaludtam. Hajnalba persze felkeltem hogy a szekrény mintha rágnák, de ezt egérnek adtam be. Holnap valamelyik vámpírral kiszimatoltatom hogy hol van.
Nem telt időbe, de máris elaludtam. Mivel az éjszakám rossz volt, reggel nem keltem túl kipihenten. Azonnal felugrottam, és a szekrényhez siettem. Elhúztam, majd a többit is, végül kinyitottam, de sehol semmijen egér.
-Mit csinálsz? - hallottam meg egy mélyen dörmögő hangot, s ijedtembe az ablak felé kaptam a fejem, ahol a hang tulajdonosa, Emmett már a szobám közepén volt, Edward pedig az ablakon mászott be épp.
-Csak az egeret keresem. Este alig tudtam tőle aludni. Csak... áhh! Nem érzitek? - jutott eszembe a vámpírszaglás.
-NEm. - mélyebbet szimatolt Edward, s megdöbbenés ült arcára.
-Mély... magastölgy... bükk... cseresznye!? - sorolta gondolom az illatokat.
-A behatolód nem ember, vagy egér. Egy vámpír bár az illata elég halovány. Lehet hogy mást érzünk. - mondta most EDward, és EM-re pillantott.
-Mivan? Már a gondolataimnak sem lehet magánügye? - ezzel kiugrott az ablakon, és se színe... se... hangja!?
-Miről gondolkodott? - fordultam a legjobb bátyám felé.
-Semmiről. De néha kiakaszt. - sóhajtott. - Szóval lehet hogy vámpír volt a szobádban, de akkor tudta hogy velünk vagy, mivel pár órával ezelőtt eltűnt. Így a szaga is halványodott jó sokat! - terelte a témát.
-Szóval nem őrültem meg amikor úgy éreztem hogy figyel valaki?
-Micsoda? Erről miért nem szóltál!?
-Mert tegnap este kezdődött. - emeltem meg a hangom.
Nem szólt semmit, csak kételkedő, aggódó, és összeszűkült szemekkel nézett rám. Nyelt egy nagyot, majd felém fordult.
-Mit hallottál az éjjel?
-Hát hajnalba felkeltem, és a szekrényt mintha rágnák, vagy nem is tudom. Aztán abbamaradt, de úgy éreztem mintha lenne itt mégvalaki. Ekkor azt hittem egér, és visszaaludtam. De utána megint felkeltem, és vagy 2szer megtörtént. Nem tudom hogy mi, de nem lehet hogy tényleg egér, csak elment? - kérdeztem tőle.
-De. Lehet. Tanyaék elmennek nincs kedved ottlenni nálunk?
-Nem. Jó nekem itthon.
-Kérdezem másképp. Alice egy csajos partit csinál, nekünk meg el kell mennünk, így vadászni fogunk a hegyekbe.
-Ó. Hát oké.
-Rendben. Megmondom neki a válaszod.
Edward szemszöge:
Hazafutottam, és Alice-t kerestem meg. A szobájában volt Rosalie-val.
-Alice! - szóltem neki, és mesélésbe kezdtem volna, de megelőzött.
-Láttam! - jelentette be - De miért?
-AMíg ti ellesztek ALex-al, mi megnéttük a szobáját, és illatokat keresünk. Ő higgye egérnek, de mi kiderítjük hogy ki járt nála.
-Rendben. - mondta Rose, amin meg is lepődtem. - Esme?
-Veletek lesz. Carlisle most éjszakás, ezért Jasper a szobában ellenőriz, hiszen ő jó ilyenekbe, Emmett körbeszaglász a terülteken, én pedig elmegyek valahova közéjük, és tájékoztatom őket, miközbe keresem. Szóval...
-Rendben, de szerintem most induljatok a környéken szaglászni, mert ha ittvan, ne jusson tovább.
-Köszi Rose, és Alice. - mosolyogtam rájuk, majd elmentem, és Jasper szobájába trappoltam be.
-Szia. Gondolom hallottad, jössz? - vágtam a közepébe.
-Persze. Engem meg kihagytok mi? - jött ajtóba Emmett. megforgattam a szemem, és az oldalukon kifutottunk.
-Jazz menyj délnek, Emmett keletnek, én északra megyek.
-És ha nyugatra ment? - kérdezte EM.
-Arra nem, mehetett. - vágott közbe Jazz és elfutott.
-40 perc múlva itt!
Én is elkezdtem futni, de mégsem távolodtam el nagyon egyikőjüktől sem, így hallhatom a gondolataikat. Emmett épp a tegnapi estén gondolkodott, amit Rose-val töltött, mivel nem érdekelt, ezt betudtam annak hogy nem talált még semmit.
Jasper aggódott Alexért, de gondolata a körül forgott, hogy ha megtalálja a tettest, hogyan öljük meg.
Kelet felől egy hatalmas puffanást hallatszott.
-Emmett!
Azonnal odavettem az irányt, de 5 perc gyors futás után meg is érkeztem. Egy vörös szemű vámpír. Nem újjszülött, ezzel találkoztam az erdőbe, amikor rátámadt Alex-ra. Jasper is ideért, és észvesztő morgás tört fel mellkasából.
Emmett nem foglalkozva meglepődéssel, mögé osont, és karjait háta mögé erőltette. Így nem menekül.
Én elé mentem, míg JAzz támadásra készen várta mikor szabadul ki. Mikor megnyugodott Jazz is lazított tartásán, de még mindig támadásra készen állt.
-Mit keresel itt? - ment elé Jasper.
A foglyunk csak morogtt egyett, ezért elkaptam a torkát.
-Mit. Keresel. Itt.? - tagoltam neki, és éreztem hogy ha nem válaszol megtámadom. Szemem elsötétült, iszonyú döhös lettem.
-Edward! - szólt mögülem Jazz és nyugalomhullámot küldött felém.
-SZóval? - kérdeztem már nyugodtabban.
-Semmi közötök hozzá. - morogta.
-Akkor meg kell ölnünk. - szólalt meg először Emmett a háta mögül.
-Gyerünk! Úgyse tudjátok meg ki küldött! - na igen. Ez nem tudja tartani a száját.
-Ki küldött? - Jasper elkapta a nyakát, és mivel megingatta a fejét hogy nem mondja el, ezért egy mozdulattal letépte.
2010. augusztus 5., csütörtök
2010. augusztus 1., vasárnap
Alex Swan - 10
Reggel már arra ébredtem hogy ALice sétál be a gardróbba Rosalival a nyomába, és a mai napra akarnak összehozni nekem valamit. Hmm... nem elég hogy ameddig itt van ez a család Edward szobájába kell laknomm, még a cuccaimat is áthozták ide. De mivel már minden kiderült, talán haza is költözhetek. Felültem az ágyon, és észrevettem hogy be vagyok takarva. Pedig este nem így aludtam el. Odaillantam a lányok mögé, amitől kicsit megijedtek, én pedig jót kuncogtam rajtuk.
Ez a hét így telt. Suli, otthon, vásárlás, pihenés, Emmett viccei hallgatása, Jasper mesélése - ami eléggé lekötött - Rosalie és Alice ruhaköltemény mesélése, Kate Irina és Carmen mesélése, néha Elezar és Carlile magyarázása, és persze kihagyhatatlan, hogy Esténként elalvás előtt Edwarddal a szívügyek kiteregetése. Vele mostanság nagyon jól megvagyok, a csókot amit régebben adott feledésbe merültek. Elméletileg. Nekem azt a csókot elfelejteni sosem lehetlesz, még akkor sem ha meghalok. Végképp.
Most is a szobában ülünk, és beszélgetünk, csak most Tanyaról.
-27 éve, 10 hónapja, és 11-12 napja majdnem beleegyeztem hogy próbáljuk meg ezta dolgot. - mosolyogta meg magát - de Alice jött. Megmentett.
-Jártál volna vele?
-Nem szerettem volna, de ha ő ettől felhőtlenül boldog. Amióta ez az egész történt veled, azóta kevesebbet beszélünk. Jazz szerint majd beleőrül a féltékenységbe. - nevetett.
-Szerencse hogy vadásznak. Ezen nevetnének. - nevettem fel a gondolattól.
-Ne nevess! - mosolygott fenyegetés közbe.
-Miért? Tán kiszívod a vérem? - kaptam torkomhoz túljátszva szerepem.
-Igen! - állt fel, és fogait kimutatva közelített felém.
Ha nem tudnám hogy viccel talán meg is ilyedtem volna.
Következő pillanatban már rajtam volt, és eszeveszettül csikizett. Én voltam alul, ő felettem.
Kipattant az ajtó, és Tanya meglepett, majd dühös tekintetével találtuk szembe magunkat. Felültünk mintha mi sem történt volna, majd megszólaltam.
-Valami baj van? - itt már nem tudtam elrejteni a mosolyomat.
Edward is mosolygott mellettem, míg TAnya morgott egyet, majd becsapta maga után az ajtót. E következtében még nagyobb lett a vigyorom, és bajban lévő páromra néztem.
-A csajod ideges. Vagy a majdnem csajod! - nevettem fel ismét.
RÉg éreztem magam ilyen felszabadultnak, míg végül Edward is mosolyogva megcsóválta a fejét.
Kis idő múlva már nem éreztem magam ilyen felszabadultnak, mert az álom elkezdett nehezedni.
-Álmos vagy. - jegyezte meg.
Ismét csináltam egy túljátszott ásítást nyújtózkodással, majd megpaskolta maga mellett a helyet. Lefeküdtem mosolypgva, majd fejem mellkasára helyeztemel kényelmesen. Pár perc múlva már nem mocorogtam, mert a helyzet igenis kényelmes volt.
Amikor már javában aludtam, ALice sutyorgására keltem fel.
-...em. Mond meg neki hogy nem akarsz tőle semmit, és hogy az esti dolog, a csikizős tudod, az belőled jött. Mond hogy akadjon le rólad!
-Miért mondassz rólam ilyeneket? - ültem fel holdkórosan az ágyba, és néztem rá.
Kedvesen rámmosolyodott. Na most jön az a rész hogy tűzz haza aludni.
-Drágám, nem rólad van szó.
-Nem vagyok én hülye!
-Kicsim... - simogatta meg a hajam Edward. Kicsim? A szívem is hevesebben vert volna.
RÁnéztem.
-Nem rólad van szó, de aludj nyugottan, majd reggel elmondok mindent. - nyugtatott, és magához húzott.
Megcsóváltam nemtetszőleg a fejem, és barátnémra figyeltem, de útközben elnyomott az álom.
***
Álmosan pillantgattam körbe, de snekit sem találtam a szobába. ALice jött be az ajtón.
-Jó reggelt! A ruháid a fotelbe, és nem megyünk iskolába! - ez a lány sosem szomorú?
-Ja. Miért is?
-Mert süt a nap.
-És?
-Gyere, megmutatom.
Lehúzott még pizsamába a földszintre ahol Emett füttyentett egyet, én pedig a hozzám legközelebb eső tárgyat, egy párnát dobtam neki.
-Nem talált kislány! - lóbálta a párnát.
-Mért is jöttünk le? - kérdeztem ALice-t mert kiment a fejemből.
-Hogy megnézd milyenek vagyunk napfényben!
***
-Most tényleg Franciaországban találkoztál Ian Somerhalderrel? - kérdeztem hüldezve.
-Igen! Egy autógrammért sem állt meg, pedig vámpírszépség vagyok. - mondta csalódottan KAte.
-Ez anniyra... eltéveszthetetlen. - nevettem, és ő is csatlakozott. - Még kikkel találkoztál?
-Indiana Evans! - jutott eszébe. - Bár nem tudtam hogy híres, csak amikor egy csomó ember állta körül. Úgy beszélgettünk egy kicsit. De tudod ez csak a szépségre ment. Lily Allennel is, amikor koncerten voltunk. Mit ne mondjak nem ő lesz a kedvencem! Meg Emma Robertses találkoztam még, Romániába.
-Wáó! - nyögtem ki.
-Magyarországon is jártam. Ott több időt eltöltöttöünk, persze családdal.Először Budapestet jártuk be, majd Velencéhez mentünk, átsétáltunk a szovák határon, Miskolba is benéztünk, majd szegedre, és így tovább.
-Ne is mesélj többet. - nevettem fel.
-Rendben. KEzdek éhes lenni, így ha megbocsájtassz...
-Menyj nyugodtan!
A bejárati ajtón Tanya jött ki a teraszra, és ült mellém, a hintaágyra, mintha itt sem lennék.
Összeszűkült szemekkel néztem teendőjét, de a végén csak az egyik szemöldököm volt felhúzva.
-Szia Tanya. Akarsz valamit? - kérdeztem kedvesen.
-Tőled? - gúnyolódott - Még mit nem!
Felállt, és elfutott az erdő felé.
-Blee! - vágtam egy grimaszt utána, de már messze nem itt járhatott.
Sóhajtottam egy nagyot, majd elterültem a hintaágyon becsukott szemekkel. Órák helyet csak percek teltek el, sajnos. Csaptam egyet a kezemmel, majdmeghallottam a kocsi hangját, amivel valószínűleg Alice rendelte a... sminkkészletét?
Bekopogott az ajtón, de én láttam az ablakon hogy a pöttöm barátnőm már az ajtó előtt vár pár másodpercet, és nyitja ki nagy mosollyal. A férfinak, aki szállított a szíve is leállhatott úgy állt ott majd megszólalt.
-Alice Mary Cullennek hoztam csomagot.
-Az én vagyok! - ecsetelte a lány.
Egy papírt aláírt, majd a férfi sármosan az ajtófélfának dőlve, a noteszét, és a mappáját maga mellé lóbálva megszólalt csábító hangon.
-Nem lenne kedved találkozni? Az én nevem...
-Másik nemhez vonzódom bocsi! - mondta gyorsan Alice, és bezárta az ajtót, majd Én is bementem. alice már Rosalie-val bontotta ki a csomagot amibe volt vagy háromfajta szájfény, kép szemhéjpúder, és egy pár ismeretlen cucc.
-Alex, ne állj ott, gyere ide!
-Bocs csajos, engem nem izgat ez! - mutattam a dobozra, majd a nappaliba mentem, és leültem Emmett mellé, aki épp valami bunyót nézett, mellette Jasper olvasott.
-Ezt akarod nézni?
-Nem, de más nincs most, csak a Vámpírnaplók. Vagy valami ilyesmi... - motyogta a végét.
-Kapcsold rá! - parancsoltam.
Rátette a csatornára, én pedig vigyorogva néztem életem színészét. A film végéig Emmett minden egyes vámpírképességet kiröhögött.
-Emmett... -sóhajtottottam színpadiasa. - Veled több filmet sem nézek... Én majd beledöglök hogy mi lesz, te meg végigneveted!?
-Nyugi csajszi! Megyek bunyózni a kevenc öcsikémmel! - nevetett halkan.
Edward elé állt, aki épp... nemtudom mit csinált, de felkiáltott hogy nem. Ezután Emmett állt pár másodpercet előtte, és kiröpült az ablakon. Mivel húzta fel ennyire?
-Kate hol van? - kérdeztem az épp főző Esmetől.
-Elment vadászni, de lassan itthon lesz! Miért?
-Csak beszélgetni akartam vele. És Alice? - jutott eszembe a következő lány.
-A szobában megtalálod! - mosolygott kedvesen.
Felszaladtam az adott helyiségbe, majd bekopogtam.
-Szabad!
Benyitottam.
-Nincs kedved eljönni vásárolni? - tört ki belőlem, ami kicsit meglepett.
-DE ! PErsze! Mikor? Várj! - tekintete elhomályosult, majd nagy mosoly terült szét az arcán. - Készülődj!
Kilökött a szobából, ígyhát felmentem, és átöltöztem. De minek? ALice az ajtóm előtt volt, és vámpírgyorsasággal húzott a földszintre, onnan a kocsijába.
-DE ! PErsze! Mikor? Várj! - tekintete elhomályosult, majd nagy mosoly terült szét az arcán. - Készülődj!
Kilökött a szobából, ígyhát felmentem, és átöltöztem. De minek? ALice az ajtóm előtt volt, és vámpírgyorsasággal húzott a földszintre, onnan a kocsijába.
-Ömm.... lassíthatnál. Minek megyünk ilyen gyorsan?
-Hogy több időnk legyen, és mert követ Tanya.
Erre nem válaszoltam, örültem volna ha gyorsabban megyünk.
-Mit akar?
-KI?
-Tanya. - forgattam meg a szemeimet.
-Nemtudom, de nem is érdekel. a plázánál találkozni fogunk vele, mert ő is oda megy.
-Akkor mi elmehetnénk egy kínaiba. Ott is... - Alice szeme érdeklődően, dühösen, csalódottan, és ,,te dilid vagy" szemmel nézett rám. Ezzel belém is folytotta a szót.
Beállt a parkolóba, és két méterre a kocsi elejétől megpillanottam a szőke vámpírt.
Erre nem válaszoltam, örültem volna ha gyorsabban megyünk.
-Mit akar?
-KI?
-Tanya. - forgattam meg a szemeimet.
-Nemtudom, de nem is érdekel. a plázánál találkozni fogunk vele, mert ő is oda megy.
-Akkor mi elmehetnénk egy kínaiba. Ott is... - Alice szeme érdeklődően, dühösen, csalódottan, és ,,te dilid vagy" szemmel nézett rám. Ezzel belém is folytotta a szót.
Beállt a parkolóba, és két méterre a kocsi elejétől megpillanottam a szőke vámpírt.
2010. július 31., szombat
Ashley Withloc-5
Esme és Carlisle is ott termett, valószínűleg Emmett nevelőszülei.
-Anya apa, ő Ashley Withlock. Ash, Ő Esme, és Carlisle.
-Jónapot.
-Tegezz minket kérlek! Nem vagyunk mi olyan öregek. - Em ezen elkezdett nevetni, de rögtön abbahagyta.
-Köszönöm.
-Öcsiéket ismered. Körbevezetlek!
-Kevesek... - jegyeztem meg udvariasan.
-JA. De túl komolyok.
-Nem lehet mindenki olyan nagy humorista mint te. - kuncogtam.
-Dehogynem! Na de térjünk tárgyhoz, Ez Jazzé, és Ali-é, az Carlisle-é, meg Esmeé, ott Carl dolgozója van, az öcsié és Belláé meg fent van.
Meg egy emeletet lépcsőztünk, és ott mutatta a dolgokat.
-Az az öcsiéké, mutatott legtávolabb, ez meg az enyém.
AZ ő szobája fala barnára volt festve, s egy barna ágyhuzatú franciaággyal bővítve.egy állótükör, és egy nagylombú virág volt benne, plusz két ajtó.
-Szép... olyan... fiús... - kerestem a szavakat.
-Hát igen! - nevetett felszabadultan. - Nem lehet minden rózsaszín!
-Vicces kedvedben vagy ma is, hahaha! AMúgy nem azt mondtad hogy Alice Esme-vel vásárol?
-De. Mert?
-Mert Esme itt van, és hát...
-Már hazaértek, és Alice is hamarosan itthon lesz. Ne lepődj meg ha beront, és...
Az ajtó egy időben ezzel kicsapódott, és az emlegetett személy lépett be rajta.
Emmett színpadiasan rámutatott, majd felé is fordult.
-Mond csak huggicám. Nem tanítottak meg kopogni?
-Tudd meg hogy igen, és most elrabolon Ashley-t! - rányújtotta a nyelvét, és kihúzott a szobából egy szó nélkül.
-Alice állj meg, hová húzol?
-Csak gyere, a macsóság még megvár! - kuncogott.
Behúzott a szobájába, ami krémszínűre volt festve, és izlésesen berendezve. Elővett egy papírfecnit, és átnyújtotta nekem. Értetlenül néztem rá, de elolvastam.
,,Holnap után EMmett szülinapja"
-És miért írtad le hogy ho... - befogta a számat, és vészjóslóan kezdett susogni.
-Ezt ne mond ki, ha egy kilométer körzetbe vagy vele! De ezen a napon, átmegy nálatok, és te ott tartod.
-Rendben... akkor várom is...
-Holnapra mivel megvan a ruhád, a sminken gondolkodtál?
-Nem, de az egyszerű lesz. Kihúzom és kész is.
-Ájjh, az nem jó! Átmegyek, és megcsinálom.
-Rendben. -egyeztem bele rögtön.
-Most pedig menyj fel hozzá, mert szerintem vár. Első ajtó jobbra - kacsintott.
Visszamentem a szobába, Em az ágyon feküdt, és nézett valamit a plafonon.
-Na mit alart az én kedves hugocskám?
-SEmmit! - vágtam rá, talán túlságosan is hamar.
Leültem mellé, és mindenféléről magyarázni kezdtem, csak hogy innen tereljük a témát.
-Nem vagy jó tématerelő tudtad? - ejtette szóvá egy óra múlva.
-Mi?
-Mindenfelől zagyválsz, de tán azt sem tudod mit - nevetett.
-Ó! Ha ettől lehervad az a nagy vigyor a képedről, hozzáteszem hogy mivel holnap nincs suli, Alice-t megkérem hogy jöjjön el velem vásárolni, de kellenének cipekedők is. - tetettem az ártatlant.
-Neem!...!
-Deeee - nyújtottam el.
-Miért? - áá de aranyos!
-Mert nevettél - kuncogtam, hisz úgyis eljön. De amint ránéztem ismét, ahogy rámnézett, a szívem kihagyott egy két ütemet, majd őrült futásba kezdett.
Mosolyogni kezdett, majd hatalmas vigyorba túlzott át. Lepillantottam, majd egy hülye vicc-beszólással oldani akartam a helyzetet.
-Mi olyan vicces macsókám?
-Semmi-semmi.
Hirtelen gondolkodni kezdtem, hogy holnap van a bál, azután a szülinapja... Mit kellene neki venni?
Mosolyogni kezdett, majd hatalmas vigyorba túlzott át. Lepillantottam, majd egy hülye vicc-beszólással oldani akartam a helyzetet.
-Mi olyan vicces macsókám?
-Semmi-semmi.
Hirtelen gondolkodni kezdtem, hogy holnap van a bál, azután a szülinapja... Mit kellene neki venni?
-Nekem asszem haza kellene mennem.
-Rendben, hazaviszlek, bár szerintem Alice... érted.
Lesétáltunk a lépcsőn, majdhirtelen beugrott, hogy én Esme-vel már találkoztam.
***
A szobám csendes kis falai közt egy árva zajt sem lehetett hallani, csak a kopogást, ami az ajtóm felől jött. David jött be, vigyorogva, mintha győzött volna.
-Kevin most indul vissza Londonba. Ha gondolod kikísérheted a reptérig velem együtt.
Vele? Na neeem
-Köszi, de sok a tanulnivalóm.
-Nem látnám hogy annyira törnéd a fejed!
-Mert zavarod a képem! - vágtam vissza ingerlékenyebben.
döhösen csapta be az ajtómat, és hallani lehetett a kopogó lépteit, az ajtó csapódását, és az autó motorjának felbőgését.
Beraktam a DVD lejátszómba egy akciófilmet, amit egyszer láttam, és nézni kezdtem. A film közepe felé elnyomott az álom, és békésen aludtam át az egész napot.
Reggel... vagyis délután fél kettőkor csörgött az órám, hogy ideje felkelni. Igen beállítottam, mert ilyenkor az egész napot képes vagyok átaludni. Mivel még a tegnapi cuccomba voltam, a fürdőbe batyogtam, és lezuhanyoztam. Ez is tartottt vagy 20 percig, utána törülközővel a testem körül csinálltam egy pirítóst, majd egy tányérra tettem. Ekkor egy elégedett füttyszót hallottam.
-SZép! - bólogatott perverz képével David.
-Menyj a pokolba! - szűrtem a fogaim között, majd a tányérral együtt a szobámba mentem.
Megettem a pirítóst, és felvettem egy itthoni göncöt.
Ekkor csengettek. David valószínűleg ajtót nyitott, és a haverjai jöttek át. Hogy képzeli hogy bepofátlankodik ide, és még...
-SZia Ash!
-SZia Alice. - köszöntem a vendégemnek.
-Nem is tudtam hogy van egy... férfi a háznál.
-Ja... én sem nagyon. - mondtam gúnyosan.
-Sebaj! MOst menyj mosd ki a hajad, én addig kikészítem a dolgokat! - nyomott a fürdőbe, és addig észre sem vettem hogy egy kisebb fajta bőründ lóg a kezébe.
Megtettem amit kért, és csurom vizes hajjal sétáltam ki a szobából a szobába.
-Mit fogsz velem művelni? - kérdeztem, s megláttam hogy nincs egyedül. - Ó szia Bella, észre sem vettelek.
-10 perce érkeztem, volt egy kis dolgom! - mosolygott kedvesen.
-Rendben, akkor essünk túl rajta.
Beszárította a hajam, szőke hajamba óvatos, kicsi hullámokat tett, majd hátul össze-vissza csattolva rögzítette. Féloldalas frufrumat kiegyenesítette, oldalán végét picit kiállította, és két tonna illatosított hajlakkot fújt rám. Ha ez nem lenne elég, ezüst, arany, és különböző színű csillámpirral fújta be egy kicsit, majd feketével telenyomta.
A sminkemhez hosszabb idő kellett. fekete szemceruza, fekete szemhélyfesték, csillámpor, majd három apró ezüst kő a szempillám fölé. A számra barackszájfényt tett, és a bálig egy óra volt.
Amint a tükörbe néztem elakadt a lélegzetem. Egy teljesen más lányt láttam, mégis szebbet.
-Ez gyönyörű! - dícsértem meg.
-Köszönöm! Na mi megyünk, mert el kell készülődnünk. Em mingyárt itt lesz, és áthoz nálunk, ha lehet ruhába legyél, máris öltözz át, mi elkészítjük magunknak a ruhát, és sminket! Ott találkozunk! - majd lebatyogtak, köszönés nélkül.
Felvettem a fekete ruhámat, és párszor a tükör előtt megfordulva elégedett voltam.
Lentről dudaszó hallatszott, így lesiettem, remélve Emmett az. Izgultam. A szívem vadul dobogott, lélegzetem felgyorsult, melegem lett.
Kiléptem a teraszra, és láttam hogy egy elegáns mercédesszel érkezett.
-Hova hova kiscsillag? - hallottam magam mögül David ittas hangját. Összeszorítottam a szám, és megfordultam.
-Anyád alá, és ha lehet sose nevezz se kiscsillagodnak, se cicádnak, se anyád kicsi kínjának. Bár hogy ilyen fia van, elég sok gondja lehetett, de a legfőbb hogy láthatta azt a rühes képedet! - sziszegtem fogaim között, utolsó szónál hideg kezet éreztem derekamon.
Davi lefagyva állt, mire elmotyogtam egy mehetünköt.
A kocsiba beszállva Em nem indított rögtön.
-Ki ez az ember?
-Jenna néni pasija. Ismét. Pedig kidobta... Most pedig hogy kórházb van, azt hiszi hogy övé a ház. Kevin is elment, így egyedül vagyok vele otthon. De most nem szeretnék róla beszélni. Inkább a bálról. - mosolygtam a végén.
2010. július 26., hétfő
Ashlex Withlock-4
Kicsit át lett szerkeztve az egiyk CUllen élete. De csak 100 év eltérés van, meg a tesók...
Befeküdtem az ágyamba, és elaludtam. Reggel kipihentem ébredtem fel, és gyors készülődés után indultam a suliba. Útközbe eszembe jutott hogy péntekre ruhát is kellene vennem. De pirosat vagy feketét? A suli parkolójába beálltam, majd az első órámra indultam, majd így tovább. Ebédszünetbe Emmettel ültem egy asztalnál, és végigbeszéltük, majd még egy órát ültem, majd köszönések után hazaindultam. Kevin megsütötte a számára egyszerű pizzát, amit csak a sütőbe kell betenni. Ettem, majd gyors házzira hagyatkozva eltűntem. Végülis házi az volt. Ki kellett választani a családunkból egy személyt, a szép, vagy az üknagyapáig. Végülis én egyet választottam. Dédnagyapám sokat mesélt a bátyáról, aki az egyik háború utáni útján halt meg. Őt választottam.
Előkaptam egy üres papírlapot majd írni kezdtem.
Jasper Withlock
Születési év: 1943
Születési hely: Texas
Írtam róla még egy oldalt, majd mikor letettem a tollat csengettek. Kevin ajtót is nyitott, de azonnal felkiabált nekem. Leszaladtam a lépcsőn, persze majdnem megbotlva.
-Szia Alice! - köszöntem a vendégemnek.
-Szia. Remélem nem zavarok! Emmett mondta hogy elhívott a bálba! Remélem még nincs ruhád, mert elmehetnénk együtt venni!
-Persze! Máris jövök! - beszaladtam a kabátomért, és vissza. - Kevin elmentem! Majd jövök! - kiabáltam be majd, kabátom zsebéből elővéve a pénztárcámat megszámoltam a benne lévő összeget.
Beültem a kocsiba Alice mellé, mire ő indított, és máris elhúztunk a lakás közeléből. Az egész utat végigcsacsogta, de a boltok előtt elhllgatott.
Egy fekete ruhánál viszont megállt. Nekem is megakadt rajta a szemem. Pánt nélküli volt, térd alá érő. A felső része a derékig flitteres volt, onnan sima anyagba omlott le, csípőjén egy elegáns övvel, a ruha anyagából, oldalán lágyan leomolva.
-Ezt fel kell próbálnod!
-Szerintem is! - értettem egyet, majd az üzletbe mentünk.
Fél óra vásárlás után ennél a ruhánál döntöttük, majd megvettük. Az ára nem volt tűl alacsony, de drágának sem mondható. Alise magának egy szürkés ruhát, szintén pánt nélkülit, mellén fényes anyaggal, alatta egy csinos övvel, combközépig omló anyaggal. Bellának egy ajándékruhát akart venni, amit meg is talált. Az övé pántos volt, a melle között egy ezüst csattal összehúzott, allja tündérszerűen cikkcakkos volt. A három ruhát 3 óra alatt halásztuk ki, de ő még kiegészítőket akart venni.
-Ne már! Otthon van egy nyaklánc, az elég lesz! - nyafogtam.
-Nem! Tudok egy jó boltot!
Leintett, szó se róla, és húzott maga után. Egy kis üzletbe találtam magam, ahol egy fiatal nő állt. Jól ismerhették egymást ALiceszel, mert könnyű csevejbe estek, rövid ideig.
-Egy fekete flitteres ruhához kellene naklánc és karkötő! - adta barátnőm az utasítást.
A csaj kihozott egy pár választékot. Egy ezüstnek hatót, aminek a vége egy fekete gyöngybe omlott össze, elég hosszű volt.
Végülis egy nyakhozállót választottam, aminek az elején flitterből volt kitéve két szív. Karkötő is hasonló volt.
-És egy szürkés ruhához miket ajánlanál? Van ugyanilyen szürkébe? - érdeklődött.
-Persze! Kékbe és pirosba is találsz ha kell.
-Nem. Elég a szürke, és kellene egy kék karkötő. Valami ezüstös... - merengélt el.
Alicenek ugyanilyen ékszerei lettk mint nekem, a Bella ruhájához pedig egy ezüstkarkötőt választott.
-Rendben ezzel készen vagyunk. Már csak cipő kell...
-Ne már! Van otthon egy topánkám, az jó lesz, és gondolom te sem vagy cipőhiányba! Már 5 óra!
-Ne hisztizz, az ott egy cipőbolt! - mutatott magával szemben.
-Oké. De utána megyünk haza!
-Persze! - valahogy nem hittem neki.
Végülis egy picit magasított szárú magassarkú lett az én méretem, az övé is hasonló csak szürkébe ezüst pöttyökkel, Belláé pedig egy színtiszta ezüst, az elején egy apró virággal.
-Biztos hogy ezek a ruhák jók lesznek Bellára? - érdeklődtem.
-Persze! Tudom a méretét, és tetszeni is fog neki. Gyere hazaviszlek.
Hálát adtam istennek ezért a mondatért... Hazafele ismételten csacsogott. Miről? A felét nem is értettem.
Fél nyolcra hazakerültem, és boldogan csókoltam volna meg a földet a sebesség miatt is. Elköszöntem, majd beindultam. Beszélgetést hallottam a konyha felől. De nem egy nőét és férfiét, hanem két férfiét. Letettem a szatyrokat a lépcső mellé, majd elindultam a hangok irányába.
Kevin beszélgetett Dav-vel.
Elmotyogtam egy köszönést, kivettem perecet a szekrényből, és felrohantam szinte szó szerint a szobámba.Hogy lehet hogy hazaérek, és balszerencse fogad? Engem? Na jó ez beképzelt volt, de lényegtelen. Ettem egy kis perecet, majd a fürdőbe mentem a neszeszeremmel együtt. Miután végeztem teendőimmel, visszamantem a szobába, ettem még egy kicsit, majd elnyomott az álom. Reggel kipihentem ébredtem. Szupergyorsan felöltöztem, reggeliztem, bepakoltam, a hajamat laza kontyba fogtam, elöl a fufrumat kiegyenesítettem, majd táskámat felkapva indultam az iskolába. Véleményem szerint Kevin még elhatott, és... Dav... nemtudom hol van. Bemásztam a kocsimba, és a suli előtt kiszálltam. Az út magányosan telt, zenével.
-Szia! - köszöntem a kint várakozó Emmettnek.
-Szia Ash. Milyen volt az este? - kérdezte letörölhetetlen vigyorral a képén.
-Hát... jó. Bár a húgoddal többet vásárolni nem megyek! - jelentettem ki.
-Meghiszem azt! Szerinted én nem mondtam ilyet?
Befele még ellőtt pár hülye poént, amin nevettem is, majd a terem előtt elköszöntünk egymástól, és beléptem. Ez az óra Alice-szel és Jasperrel ugyanaz. Beültem Caroline mellé, és figyelni kezdtem, mert épp akkor jött be a tanár is.
-Remélem behoztátok a házimunkát, mert páran felolvashatjátok. - szólt az asztala mögül, és beszedte a feladatot, ami felett tegnap fél órát ültem.
-Rendben. Akkor felolvashatja Max, Jade, Ashley és Peter ha gondolja.
Átolvastam a munkámat, majd észrevettem hogy Max és Jade már végzett, hát belekezdtem.
Az egész oldalt elolvastam, amit arról a családtagról írtam akire a legjobban felnézek, hiszen nem sokan mondhatják el magukról hogy több csatába is résztvett, és a katonaságba is több rangja volt.
A tanár a végén bólintott, befirkantott egy jegyet, majd Peterhez fordult.
Óra végén a folyosón Alice és Jasper mellettem termett.
-Szia. Nagyon szép volt a házimunkád. - mosolygott rám félénken Alice. Félénken?
-Óohh.. köszi.
-Valójában kicsoda neked ez a férfi? - kérdezte most már JAsper.
-Hát a dédnagyapám testvére. Ő mesélt nekem mindig történeteket róla. De kábé 20 évesen meghalt. - óvatosan megrántottam az egyik válam, majd kérdőn néztem rájuk. Ködös tekintetükből először ALice ébredt fel, aki elhúzta a barátját. Sustorogni kezdtek vlamiről, de én egy válrándítás kíséretében továbbálltam.
Csatlakoztam Lizzyhez, a matekom vele volt.
-Szia csajos! - köszönt rám vigyorogva. Ma még nem láttam, de biztos voltam benne hogy nem tiszta.
-Meg se kérdezem. - sóhajtottam.
-Ahogy gondolod... tudod hogy holnap sulibuli?
-Igen tudom. Kivel mész?
Szerencsére épphogycsak volt benne valami ami nagyon feldobta, így tudtam vele beszélgetni.
-Joshua... - motyogta, amit épphogycsak értettem.
-Kivel? - mosolyogtam hogy halkan mondta.
-Joshua... - motyogta megint.
-Kivel?
-Joshua! - kelt ki magából. - Egy szót sem!
-Egyet sem! - kuncogtam.
Bejött a tanár és elkezdte magyarázni az anyagot. Amint az egyenletekkel végzett, egy másikaz mondott.
Az óra végén már a következőre sétáltam, és így tovább majd az ebédlőbe leültem a szokásos asztalunkhoz.
Pár percmúlva megjött Lizzy és Caroline is, aki épp rúzsozta magát.
-Ki a kiszemelt, - kérdeztem tőle unottan, bár kíváncsi voltam.
-David elhívott a bálba. - húzta ki magát.
-Melyik? - a suliba két David volt.
-David Henrie. Ugyan ki? David Gilbert!
-Jólvan oké!
Nekiálltunk falatozni, és a szünetet átpletykálni. Többször is pillantottam a Cullenek felé, és többször akadt össze a pillantásunk Emmettel.
-És te kivel mész a bálba? - kérdezte Carol kifele menet.
-Én? - zavarodtamn össze - Emmettel.
-Cullennel?
-Igen. Más Emmett nincs itt azthiszem.
Biológia után indultam haza. Beszálltam a kocsimba, és beindítottam. Ezzel egy időbe kopogtak az ablakon. Ijedtembe majdnem felsikítottam, de csak Emmett volt.
Lehúztam az ablakot, és köszöntem.
-Szia. Nincs kedved átjönni ma hozzánk? - húzta fel mosolyogva a szemöldökét.
-Persze!.... Hol is laktok?
Nevetett.
-Követlek, és elviszlek nálunk.
-Oké. Siess!
Elment a kocsi mellől, én pedig kiálltam a parkolóból, és hazafurikáztam. Épphogycsak beálltam egy Jip, ami kivételesen Em-é volt, mögöttem állt. Mutattam neki hogy várjon meg, bedobtam a táskám, és kiabálltam Kevinnek.
-Ne kiabálj szivem! - jött a nappaliból Dave hangja.
-Kevin hol? - tudakoltam flegmán.
-Nemtudom! - tovább itta a sörét és vártam hogy mondjon valamit, de a csendesség miatt kimentem, és egyenesen a Jiphez közelítettem.
Beültem.
-Szia ismét! - vigyorát nem lehetett letörölni.
-Neked is. Na merre laktok?
-A családod nem fog... szóval nem fogja megszólni hogy ott vagyok? - kérdeztem félve.
-Dehogy is! Imádni fog.
Bekapcsolta a drága magnót és zenét hallgattunk.
-Alice elrángatta vásárolni Esme-t, Bella otthon maradt, és mivel nem volt cipekedő, engem is el akart rángatni, de ha nem haragszol rád hagyatkoztam hogy jössz nálunk. - nevetett.
-És ha nemet mondtam volna?
-A kisugárzásomnak lehetetlen ellenállni.
Bekanyarodtunk egy erdő úton, és egy villaszerűség előtt megálltunk. Megilletődve néztem körbe a csodaszép házat, majd Emmett húzására feleszmáéltem.
-Később nézegetheted...
Mielőtt beléptünk volna, azt hiszem Bella hangját hallottam:
-Én amikor ide jöttem, tudtam mik vagytok!
Mivel csak Edwarddal veszekedhet, fülemen kívül hagytam. Hogy ezt honnan veszem? Eddel állt szembe, és mutogatott idegesen, míg ő nyugtatni próbálta.
-Sziasztok! - köszöntem.
-SZia. - vízhangzott, Bellától kicsit félve.
2010. július 25., vasárnap
Alex Swan-9
Cím: Kitalálod?
Tanya szemszöge:
Eldöntöttem hogy elmegyek Edyékkel az iskolába, és megtudom hogy mi van kettejük között. Reggel már indultam is, ezzel nem kevés meglepetést okozva. Szerelmem megfogta Alex kezét, és úgy indultak az autóhoz. Mire megérkeztünk a parkolóba, és kiszálltunk, emberi tempóba, sok idő eltelt. Beléptünk, és én mint pár napig megérkezett diák ültem be órákra ahol sokan megnéztek. Az ebédszünetbe bemenet egy barna hajú lány mellett megálltam, aki feltűnően stírölte Ed-et. Ezért gondoltam mindent tud róla, megszólítottam.
-Szia. Én Tanya vagyok!
-Szia - nézett rám furcsán.
-Nem tudod mióta van együtt Edward és a barátnője? - a nevét nem akartam kiejteni.
-Neki nincs barátnője. Nem is volt!
-De. Aki ott ül mellette. Alex!
Feléjük néztem, ahol Alice Alexnek magyarázott valamit, a többiek engem bámultak, Ed szinte már gyilkos tekintettel. Hallja mit beszélek.
-Mellette nem ül senki csak Emmett. - ELhúzta a száját, majd hozzátette: -A környéken csak egy Alex lakott, de ő is meghalt egy autóbalesetben két hónapja.
-Milyen Alex? - csúszott ki a számon.
-Alex Swan. A sírja a temetőben van. A legszebb az övé, ha kíváncsi vagy, biztos megtalálod.
Majd elment mellettem.
Az ebédszünetnek ezzel majdnem vége is lett, de ők már eltűntek. Én kiszaladtam - persze embersebességben - az udvarra, ahol a Volvoba szállt be mindenki. Még én is odaértem, és bepattantam hátulra Jasper és Alice mellé. Emmett és Rose a BNW-vel jöttek. Furcsán kezdtem el nézni Alexet. Valami nincs rendben. Csendben végigültem a hazautat, mikor már otthon lettünk a nappaliba mindenki beértévelmegálltam elöttük.
-Akarsz valamit Tanya? - kérdezte tőlem a kis cafka közömbösen.
-Igen. magyarázatot. Valami csaj szerint 2 hónapja meghaltál, és síros is áll. Na meg nem is látnak. Mi vagy te? - kaptam a keze után, mert elment volna mellettem.
-Tudni akarod? - kérdezte gúnyosan. Bólintottam. - Hát ilyen vámpírvér biztos nincs bennem. Ha gondolom eltűnök, ha nemakarok, ittmaradok.
Most ez megbolondult? Miről beszél?
-Ne már! - sóhajtott szenvedően. - Alice ebből rég kitalálta!
Alice szemszöge:
Látni lehetett Alexen hogy ideges. Igaza van, hiszen egyértelmű jeleket adott. Emmett már tűkön ülve vártra a folytatást, a Denali klán kíváncsian, mi többiek meg feszülten.
-Mi vagy te? - kérdezte Tanya idegesen.
Erre már Alex is begurult, és ráordított:
-Nem igaz hogy nem jöttél rá azzal a keskeny agyaddal! Mi lehetek ha 2 hónapja meghaltam autóbalesetben, és itt vagyok?Senkisem lát csak a félholtak? Tedd már össze IQ bajnok!
Tanya még jobban összezavarodott, és a dühe is elpárolgott. Nagyon gondolkozhatott. Közbe Alex összeszorított szájjal várt, de miután nem kapott semmit, elillant. Az illata alapján Edward szobájába lehetett, és épp ütni próbálta a holmikat, de nem jött össze neki. Mikor Ed ment volna, leintettem, és felszaladtam. Bekopogtam az ajtón, amin belül egy sóhajtás után beengedett.
-Nyugodj meg, Tanya már csak Tanya. - megforgattam a szemeimat, és leültem mellé az ágyra.
-Igen tudom, de... biztos jó ötlet volt így kitörni és elmondani neki? Mégha nem is tudja? - rám emelte barna szemeit, és oldalrahajíntotta haját.
-Nemtudom. Az életben semmi sem biztos. - bíztatóan rámosolyogtam.
-Te mondod? Biztosan tudod hogy mi lesz!
Hát ebben igaza van. De nem teljesen...
-Téves. Döntések... - emeltem fel a kezem.
Megmosolyogta, majd oldalával nekemütött. Mivel lentről hallottam ahogy Irina és Kate Tanyaval evszekednek, úgy döntöttem szóbaejtem.
-Tudod KAte és Irina is veled van. Szegény Tanyanak kiteszik a szűrét.
-Úgy érted hogy...? - értetlenkedett.
-Úgy hogy veled vannak. Most magyarázzák meg Tanyanak hogy nem minden... hát... - hogy fogalmazzak... Gyerünk Alice! Sose voltál ilyen!
-Értem! - vágott a szavamba. - Ömm... kérhetnék valamit?
-Persze!
-Szólnál Jaspernek? Beszélnék vele.
-Oké.
Kiszaladtam, és belekukkantottam a jövőbe hogy mit akar a szerelmemtől, de semmit sem láttam.
-JAzz! Szivem! Alex beszélni akar veled! - mondtam kicsit hangosabban, majd bementem a közös szobánkba.
Fülelni kezdetem.
-Alice mondta hogy beszélni akarsz velem! - nyitott be a szobájába.
-Igen. Egy nagy kérésem lenne. SZóval... te ugye ismered az ország... minden helyét!
Na ebbl mi lesz...
-Igen. Főleg Texast! - tette hozzá.
-Nem tudsz nekem szerezni valahol egy kis házat? Mármint csak találni kellene, mert nem vagyok olyan jó ebben.
-Miért?
-Mert utazgatni szeretnék. Európába is elakarok jutni. Tudod Párizs! Velence! Ró...
-Oké. Keresek neked valmit bá...
-Nem! - nyitottam be hozzájuk. Sebességet nem csökentve. Hogy képzeli azt hogy a tervemet, amit jól megszerveztem elrontja?
-Miért?
-Mert... Itthon van rád szükség! - jutott eszembe.
-Miért is? - húzta össze gyanakvóan a szemöldökét.
-Mert... jajj Alex! Nem is tudtad hogy ebben a hónapban az utazás balszerencsét okoz? A füstfelhők meg a csillagok állása miatt. - magyaráztam valamit, amit még én sem értettem.
-Nem vagyok babonás. - csóvállta meg a fejét.
-De én igen! Lécci!
Legnagyobb kismacskaszemeimmel néztem rá, mire sóhajtott egyet, majd bólogatott. Jaspert karöltve sétáltam ki a szobából. Miután becsukódott az ajtó, megszólalt:
-Balszerencse? Ebben a hónapban? - szépen ívelt szemöldökét a magasba emelte.
-Itt kell lennie! Lécci ne intézz neki semmit! - figyelmeztettem játékosan, majd loptam egy csókot, és eltáncoltam.
Alex szemszöge:
Csendben ültem a szobába, és reméltem hogy a Denali klán minnél előbb távoz. Legalábbis Tanya. A többiekkel nem ápoltam közeli kapcsolatot. Alice miért nem enged engem innen el? Tuti nincs balszerencsés hónap meg miefene. Ekkor kinyílt az ajtó és KAte lépett be rajta.
-Szia Alex! - vigyorgott, majd lepattant mellém. - Tudod szívesen megismernélek közelebbről, és nem csak Edward nosztalgiázásából.
-Ezt hogy érted? - húztam össze szemöldököm.
-HÁt mesélt rólad... De nyugi, csak jót! Amúgy honnan költöztél ide? Mióta? És hogyan lettél az ami?
-Először is, én mindig itt laktam, és az utolsó kérdésed egyszerű. Két hónapja autóbalesetben meghaltam, majd felkeltem. Rá pár hétre anyámék elköltöztek, de ők is meghaltak, így egyedül vagyok. Aztán döntöttem hogy be kéne látogatni az iskolába, és ott ez a család engem nézett. Mivel félholtak, láthatnak gondolom.
-Szóval tényleg szellem vagy? - nyíltak ki a szemei.
-Persze!
-Tudsz valami... trükköt? - izgatott volt. Vajon mitől?
-Mint például ez? - közbe eltűntem, és a szoba másik végébe tűntem fel.
Kate arcán hatalmas vigyor terült el.
-Igen!
-Ja! Meg visszanő a karom. Ezt nemrég tudtam meg, amikor leszakadt.
-Ez tök jó! És eljössz velem... velünk holnap vásárolni?
-Mármint kivel?
összeszűkültek szemei, de válaszolt: -Alice, Rose, Irina és én. Meg persze a fiúk cipekedőknek.
-Az is kell? Hisz ti erősek vagytok...
-De teli kézzel hogy lehet vásárolni? Na de persze minden jó lesz. Lehet hogy csak a szomszéd városba megyünk, de lehet hogy...
-Oké, megyek. Ne is mondj többet.
-Rendben. Most magadra hagylak, készülődj.
Egész este az ágyon dőltem és gondolkoztam. Zenét hallgattam, és gondolkoztam. Fél egy fele elnyomott az álom.
2010. július 21., szerda
Ashley Withlock-3
Megérkeztem a táborból, így feltettem egy új részt az Ashley Withlock-os-ból. Nem hiszem hogy ez lett a legjobb, de lécci komit írjatok.
Mikor újra eszméletemnél voltam, Emmett válának dűltem, s ölében feküdtem.
-Jó reggelt. - üdvözölt hatalmas mosollyal.
-Ja... neked is. Mennyi az idő? - kérdeztem kicsit kótyagosan.
-Csak kilenc. Jól elaludtál az ölemben. Amúgy Jenna felébredt, de most fogják elaltatni. Vagy lehet hogy már megtették.
Ekkor néztem körül, és rájöttem hogy az egyik betegosztályon vagyunk. Felpattantam a fehér ágyról, és Emmettre néztem. Nem értem hogy miért maradt itt velem, de volt más, ami jobban éredekelt.
-Melyik teremben is van?
-Kettővel jobbra! - válaszolta, de vigyora egy cseppet sem hervadt.
-Akkor ha nem baj magadra hagynálak. Majd találkozunk nemsokára.
Kislisszaoltam az ajtón. Kettőt jobbra. Megtettem az utat, és megláttam Jenna nénit, aki épp Kevinnel beszélgetett, és nevettek valamin.
-Sziasztok! Miéről maradtam le? - érdeklődtem.
-Semmiről. Minden rendben? Jól vagyok? - kérdezte nénikém, érdeklődve, és aggódva.
-Még te kérdezed? - nevettem el magam, és mellé húztam egy széket.
-Mi történt?
Mikor részletesen elmagyarázta hogy David anyjával sütöttek valamit, és pezsgősztek, röviden elmesélte hogy összeesett, és itt kötött ki. Mikor felébredt az orvosok kiderítették hogy valami ismeretlen izé került a szervezetébe, meg a stressztől persze. Éreztem hogy valamit nem mond el, de nem nagyon erőltettem. Örülök neki hogy semmi baja sincs, és jól van. Közbe röviden beszélgettük, és megemlítette Emmettet. Hogy mi a véleményem róla? Hát kedves, jóképű, izmos, kedves, vicces, kedves, szeretnivaló meg minden egyéb. Na meg mégegyszer: kedves. De a szám nem engedelmeskedett ennek, így mást mondtam. Kedves, vicces, meg jófej.
-Holnap elmegyek vásárolni. Kellene valami ruha, mert ha jól tudom, most lesz nemsoká a bál. - jelentettem be büszkén.
-És ki hívott el? - Kevin.
-Még senki, de majd csak elhív valaki. - mondtam kicsit csalódottan, hisz tavaly ilyenkor már 5 felkéről is volt. Én hülye meg Erikkel mentem.
-Persze hogy elfog kicsim, hiszen szép vagy, és kedves.
-Jajj Jenna néni! Ez nem is igaz! Nézd meg Caroline-t. Na őt már biztos hogy 10-en is felkérték! - ellenkezdetem, jólérvelően.
-Igen, de az a csaj bunkó! - jelentette be Kevin, közbe hátradőlt a széken.
-Bunkó? Nem is ismered! - igaz hogy néha... mindig magával törődik, de a pasik már csak a kinézetre buknak.
-Igen, de már első találkozásnál rájöttem erre! Csak rá kell nézni, és látszik rajta hogy senkii sem érdekli. Miért van veletek? Mert más nem áll vele szóba. - válaszolt a saját kérdésére.
Megforgattam a szemem, mjd eszembe jutott Emmett.
-Én most megyek, mert Emmett itt van, és...
-Tudjuk! - felelték egyszerre, mire megint megforgattam a szemem, és kimentem. A folyosón körbenéztem, és megláttam Emmettet, ahogy az apjával beszélget. Sikerült elcsípnem pár szót, de összefüggésében értelmetlen volt. Végül a doki elment, én pedig Em-hez sétáltam.
-Bocsi hogy csak úgy otthogytalak, de látnom kellett hogy jólvan-e meg...
-Értem! - vágott közbe, és magához húzott.
-JA! Még mielőtt elfelejteném! Kell egy visszavágó... Tudod nem volt érvényes az a múltkori...
-Tudom én mire megy ez ki. Engem nem tudsz legyőzni szivecském!
-Azt mondod? Úgyis legyőzlek. Ennyi lesz! - csettintettem egyet.
-Nem! Sanjos nem lesz annyi! - csóválta mg a fejét. - Na... de... most mennemkell, mert Alice kinyakal. Ígyis két SMS-t küldött hogy hol vagyok. Nagyon idegesítő egy csaj! - mondta nekem, közbe láttam rajta hogy igazat beszél, de szereti.
-Persze, menyj csak! Majd találkozunk a suliba, ha ott leszel. - persze hogy ott lesz? Hol máshol lenne? Persze ha csak el nem kap valami nyavaját.
AMikor már a folyosó közepénél járt, felém fordult, és visszakiabált. Vagyis inkább hangosabban beszélt:
-Pénteken fél 6-ra ott vagyok érted. Ha lehet, piros vagy fekete ruhába gyere!
-Ez meghívás a bálra? - kuncogtam.
-Annak veszed aminek akarod, de készülj el! - hatalmas mackó nevetése betöltötte a területet.
Rosszallóan csóválva a fejem ballagtam vissza Jenna szobájába, ahol az egyik ápoló adta neki az altatót.
-Kevin! - szólítottam meg - Mikor engedik ki? Vagy valami hír?
-A doki vagy mi volt ez - mutatott az ajtó felé - azt mondta hogy 2 vagy 3 nap, utána pár bogyót kell szednie és kész.
-Ja.....
-Ki is ez az Emmett? Elég jó fejnek tűnik! Amíg aludtál ott volt veled, közbe meg beszélgettünk. Kicsit túl van humorizálva. - viccesen elhúzta a száját, én pedig zavarba jöttem hogy míg aludtam, ezek akár ki is beszélhettek.
-Oké, én megyek haza, mert holnap suli, és dogát írunk. Pá!
Kiohantam szinte má az épületből, s egyből hazafelé vettem az irányt. A kocsimba bepattanva, ami ugyanúgy állt szerencséra ahogy hagytam, mentem haza. Nem volt túl hosszú az út, de szinte tövig nyomtam a gázt. Hát... végülis nem hazudtam! Holnap iskola lesz, és tanulnom is kell. Bár nem írunk dolgozatot, de lényegtelen. Ha tudná rólam, nem hitte volna el, hiszen nem szoktam tanulni. Esetleg egyszer elolvasom.
A házunk előtt leparkoltam, és az ajtó melletti kiskert kavicsai közt keresgéltem a kulcsot. Sehol nem volt. Megnéztem a ház mögött is, de ugyanígy jártam. Mély levegőt vettem, majd benyitottam. Az ajtó nem volt bezárva, így halkan beléptem. Az emeletről kotozást hallottam. Talán a rendőrséget kellene hívnom? Az ajtó mellett a legártékonyabb tárgyat felvettem, ami egy baseball ütő volt. A bátyám nyerte...régen.
Felkaptam az ütőt, és még a lopakodóknál is halkabban settenkedtem fel az emeletre. Szétnéztem, és megállapítottam hogy a vendégszobából jön a hang. Ismét vettem egy mély levegőt, majd kung fu tudásomat beladva - ami egyenlő a nullával, - fejbeütöttem a betörőt. Szegény a földre esett a nagy erejű ütéstől, és fejét fogva állt fel.
-Te meg mit keresel itt? - kérdeztem Jenna néni volt barátjától.
-Hallottam a balesetről. Meg akartam látogatni.
-Az én szobámba? - kérdeztem a baseball ütőt még mindig készen tartva.
Ideges voltam hogy mi a fenét keres itt. Körbenézett valami válasz után, de nem talált valami jót, mert ezt mondta:
-Azt hittem ez még Jenna szobája.
Felállt, és kifele indult.
-Ez sosem volt az ő szobája. Amíg nem ér haza, menyj el a ház közeléből! -fenyegettem meg.
-Egy szőke mondja ezt? Aki az ütőt sem tudja normálisan tartani? - közel jött hozzám, és elkapta a nyakam. A hirtelen jött iramtól elejtettem az ütőt. -Na ide figyelj! Akkor jövök ide amikor akarod, és erről nem beszélsz senkinek oké?
Nem válaszoltam, nem is akartam, mert a nyakamat szorította.
-Érted? - kérdezte erélyesebben, és még jobban megszorított.
Erőtlenül bólintottam egyet, mire elengedett, és kiment a szobámból. Mikor meghallottam az ajtócsapódást, leszaladtam, és becsuktam az ajtót. Megnéztem a torkomat a tükörbe, amin piros csíkok voltak.
-Ez nem igaz! - morogtam magamba. Nem igaz hogy megjelenik, még ez is.
A konyhába mentem, majd ettem, és visszahelyeztem a baseballütőt a helyére. Mielőtt felmehettem volna, az ajtón dörömböltek. Kinéztem a lyukon, majd beengedtem ,,venégemet"
-Mi a francnak csukod be az ajtót? - förmedt rám Kevin.
-Itt volt! A szobámban kutakodott valami után!
-Ki? - értetlenkedett.
-Christian.
-Mit keresett itt, s mi történt?... a nyakad?
-Nemtudom hogy miért volt itt, de leütöttem az ütővel, majd elkapta a nyakam. Nemtudom mit akart, de azt mondta hogy ne szóljak senkinek erről...!
-Rendben. Bocsi hogy rádförmedtem. - magához ölelt. Észre sem vettem mikor folytak ki az első könnycseppjeim.
2010. július 12., hétfő
Alex Swan-8
Cím: CSÓK :D
-Beismered hogy aggódtál tegnap?
-Engem úgy tanítottak, hogy ne hazudjak! - öltöttem rá játékosan nyelvet.
-DE te mégis megszeged az ígéreted - ez nem igaz!
-Honnan veszed?
-A tekintetedből láttam hogy teljesen aggódtál értem. Ne tagadd, ezt a témát zárjuk le, nyugii tudom...
-Nem igaz, és ha beismered hogy nekem volt igazam, akkor, lezárhatjuk.
-Nem! Amúgy a suliban mi volt az a kis viccelődés Em-el?
Ügyes tématerelő, de jobban érdekelt az a ,vicc' Emmettel. Én vagyok amnéziás, vagy tényleg nem értem mire akar kijukadni.
-Hát... - drámaian köhintett egy párat, majd elvékonyított hangon belekezdett - Neki biztosan nincs Alice szerű divatmániás okona vagy ismerőse!
A mondandója végén már mind a ketten görnyedtünk a nevetéstől.
-De... láttad te hogy ho... gy néz ki? - paszíroztam ki magamból nevetve.
Mikor már teljesen lenyugodtunk, ami pár percet igénybe vett, megszólalt.
-Öreg, és azt a ruhát az édesanyjától kapta, csak azt a cipőt nem. - mondta tök komolyan.
-Na! Most ne viccel... - ekkor esett le a dolog. - Gondolatai mi?
-Igen. AMúgy mondtam már hogy Alice el akar vinni vásárolni? - szemöldökét ívben felhúzta, és várta a válaszom, de tudta hogy mit fogok mondani.
-NEM! - akadtam ki - Alice-szel nem megyek vásárolni, mert... nincs pénzem, és... fárasztó! Mégiscsak van egy emberi szükségletem! Igez nem eszek, nem iszok, nincs szükségem ápolásra, de néha ki tudok fáradni, és aludnom muszály!
-Értem én! Csak gondoltam időben szólok, mert...
-Ne is folytasd! - vágtam közbe, és vsszaültem az időben felállt kanapéról.
* *** *
Az ágyban, este immár a mellkasán feküdve, gondolkodtam. Az elején, amikor találkoztunk, annyira ellenséges volt velem mostanra pedig ő lett a legjobb barátom? Ez anniyra furcsa, és nem tudtam magamtól rájönni a válaszra. Szinte már azt hittem hogy meg akar ölni. Egy szellemet meg lehet ölni?
-Edward... - kezdtem félénken, majd ráemeltem a tekintetem.
-Igen?
-Kérdezhetek valamit? Őszintén válaszolsz rá?
Megfontolta a kérdésem, és már épp vissza akartam vonni, de bólintott.
-Amikor legelőször találkoztunk... miért voltál olyan... ellenséges? - találtam meg a szótáramba a megfelelő szót. Hezitált, majd megszólalt:
-Volt egy lány az életemben. Bella. Évekkel ezelőtt elhagytam, egy kis baleset miatt. Valamiért Alice nem szerette, pedig az egy nagy dolog. Ettől azt hiszem kicsit különlegesebbnem hittem. Egy évig távol voltam a családomtól, és visszajöttem Forksba titokba, megnézni hogy Bella jól van-e. Nem épp kellemes helyzetben találtam rá.
-Halott volt? - tettem fel a kérdést félve.
-Nem. Épp egy sráccal csókolózott, majd rá egy hétre amikor utójára pillantottam rá, a srác megemlítette a nevem, hogy mennyire szeretett. De ő csak azt válaszolta rá hogy ,azt hittem sosem hagy el'. Ezután elmentem különböző országokba, és váratlan esemény közbe hazamentem. Alice-nek volt egy látomása ahol veled... öhm... veled vagyok - mintha zavarba lett volna, kereste a szavakat. - Más csalódást már nem bírtam volna el, így próbáltam a legrosszabb tulajdonságodat megismerni, és engedtem hogy te is a rossz oldalamat ismerd meg.
-Köszönöm hogy közel engedtél magadhoz. - hangom szinte suttogás volt.
-Ezt nem kell megköszönnöd. Megbántam hogy első perctől nem így viselkedtem veled.
Egy puszit nyomott fejem tetejére, majd egy most már aludj kijelentéssel jobban magamhoz öleltem, és boldogan léptem az álmok tengere felé.
Edward szemszöge, ami azt hiszem a legjobb, de rem nem túl csöpögős, de azt is el lehet nézni, mivel 0:54 van. :P
Ahogy hallgattam egyenletes szuszogását, kedvem lett volna még jobban magamhoz ölelni, de nem tudtam hogy meddig mehetek el egy szellemnél. Alex különleges. Érzem hogy sosem lenne képes megcsalni, és elhagyni. Alice is szereti, és Jazz sem távolságtartó vele, ami nagy szó. Senkivel sincs közeli kapcsolatba vámpírokon kívül, de vele igen. Emmett, amióta ismeri több poént lő el, ami neki jó, de minket fáraszt... Rosalie is érzem hogy meg fogja kedvelni. A többiek pedig csak ők.
Senkinek sem meséltem hogy távollétem idejeén voltam itt, és Bellát látogattam. Teljesen más volt, és nem értettem semmit. Ideges voltam, mert féltem hogy becsap. De valahogy megnyugtatott az egyenes lélegzetvtele, úgy, hogy nem hallom szíve egyritmusú dobogását, ami talán bizonytalanná tenne. Végigsimítottam barna, egyenes haján, mire egy mély levegőt vett. Féltem hogy talán felébredt, és tudja hogy mit csinálok, de semmi nem történt. Tovább aludt. Folytattam az előbbi tendőmet, és boldogan imitáltam én is alvást.
Reggelm, amikor a nap épphogycsak az éget ütötte, Alex mocorogni kezdett, és a levegő is gyorsabban szedte. Kis idő után újra megnyugodott, szóval csak egy álom volt. Ismét mozogni kezdett, de most a fejét is felemelte, majd kőkemény mellkasomról a párnába fúrta. Biztos kényelmesebb ott.
Felemelte még álomtól homályos szemeit és mosolygott, amit képtelen voltam nem viszonozni.
-Jó reggelt! Jól aludtál? - kérdeztem fékezhetetlen XXXL-es mosollyal.
-Többet mint te az biztos! - nevetett fel - Neked milyen volt egész este itt szobrozni?
Ahogy fejben átgondoltam az esti esményket, rájöttem tényleg meg sem mozdultam, csak hallgattam, és figyeltem ahogy alszik.
-NAgyon... - kerestem a szavakat - Kellemes!
Csilingelő hangján felnevetett, majd feltápázkodott az ágyról, majd a szekrénye felé vette az irányt. Kivett belőle egy citromságra pólót, és egy rövidnadrágot, majd intett hogy menyjek ki. Teljesítettem a kérését, majd hallagtóztam mikor öltözik fel. Amint leült az ágyra, beléptem.
-Pontos vagy! - vigyorgott. - Ja igen! Tudod ALice látomása... mikor jön az az izés klán?
Alex szemszöge:
Mikor feltettem a kérdést, a szívem 1000-res ütemmel dobogna, ha lenne.
-Már most elindultak, és lehetőleg déélre itt lesznek, ha semmi nem jön közbe.
-Akkor el kell játszanom a szerelmes barátnőt? - húztam fel szemöldököm.
-Ige... persze csak ha akarod.
-Ha Alice látta, akkor az úgy lesz. - bár magamba ordítottam hogy persze hogy akarok, kimondani csak ezt tudtam. - Csak ha lehet, ne tudják meg hogy mi is vagyok!
-Rendben, akkor azt fogjuk mondani, hogy te egy félvámpír vagy, mert a szervezetedbe átváltoztatáskor valami probléma adódott. 10 éve ismerjük egymást, de csak 1 éve vagyunk egy pár.
-Rendben. Ez szerintem tökéletes lesz. Már csak el kell mondani a többieknek.
-Felesleges, mivel Alice tuti hogy látta.
Leültem az ágyam szélére, és mélyet sóhajtottam.
-Nem kell ma suliba menni? - kérdeztem érdeklődve, kíváncsian.
-Nem drágám, mert szombat van! - mondta, miközben felállt, és elém lépett.
-Vegyél fel hoszúnadrágot, mert áfzni fogsz.
Áhh milyen kedves hogy addódik értem! Ha tudná hogy nem fogk fázni...
-Nem fogok nyugi.
-Miért? - sose unja meg a kérdezősködést?
-Mert nem tudom hogy kell. - komolyan ránéztem, és vártam a következő kérdészuhatagot, hisz inkább most mint később, alá állok. De csak pár perc után jött a következő.
-Ezt hogy érted?
-elfelejtettem hogy kell. Te miért nem fázol? Gondolom nincs belső légkondid! - csóváltammeg a fejem, majd a hátára mutatott hogy másszak fel.
Megtettem a kérését, s kiugrott az ablakon, és a Cullen házig futott. Én élveztem ahogy hosszú egyenes hajamba belekap a szél, és azt is, hogy bármikor nekimehetnénk egy fának, de ez esetben lehetetlen. Az ajtó előt letett, majd belépett engem előre engedve. Milyen udvarias!
-Carlisle! Esme! Rose! Emmett! Jasper! Alice! - mondta ki a nevüket, és rám nézett, miközben egytől egyik előttünk termetek.
-Szia Alex! Örülök hogy újra látlak! - jött hozzám Esme, és megölelt.
-Úgyszint! - öleltem vissza, majd Carlisle jött hozzám, és vele is eljátszottam ugyanezt.
-Gondolom láttad Alice hogy Alex...
-Nem láttam semmit! - nézett ránk kérdőn, és várta hogy beszéljünk.
-A Denaliaknak, ha lehet azt kellene mondani, hogy Alex-ot 10 éve ismerjük, félvámpír, és 1 éve járunk. - avatta be őket, mire Emmett megszólalt.
-Csak nem ő kell neked... Szegény Tanya ki lesz bukva szivi! - nézett rám, mire Rose fejbevágta.
-Köszönöm Rose! - vigyorogtam rá, de neki meg sem rezdült az arca.
Elfoglaltuk helyünket a kanapén, amikor ALice visszafele kezdett számolni:
-3... 2... - Carlisle és Esme az ajtóhoz siettek - 1... Most!
Az utolsó szóval egyértelműen 3 kopogás hallatszott, Edward szélvészgyorsan az ölébe ültetett, és az ajtó kinyílt. Egy sötét hajú férfi állt a doki előtt, majd beljebbjött, és négy nő gyülekezett be.
Egy eperszőke hajú Edwardhoz rohat, de amint meglátott engem lefagyott, és kérdőn nézett Edward-ra.
-Ömm... - kezdte Carlisle - Ő a család új tagja, Alex Swan. Egy éve a családhoz tartozik, és végre Edward is megtalálta a szerető párját. - ezt a azsót erősen megnyomta - Alex, ők a család régi barátai, Elezar, Irina, Kate és Tanya.
-Üdv! - emeltem fel a kezem.
Tanya hatalmasat szippanott a levegőbe majd feém bökött: -Ez meg milyen lény?
-Ő félvámpír. Volt egy kis bibi átváltozásakor! - Emmett mondandója vgén hatalmasat nevetett, majd Irina kezét fogta meg, és szeme a semmibe révedt.
-Irina képesésge hogy illóziót kelt. - suttogta Edward. - Kate-é hogy... áramot fejleszt, Elezar pedig tudja a halandók, és a halottak képességét.
-Ahha! Neked mi is a képességed? - kérdeztem elgondolkodva.
-Gondolatolvasás! - koppintotta meg a fejét.
-Na akkor! Mire gondolok? - kérdeztem cinkosul, köze a lila színre gondoltam.
-Neked csak nagyon ritkán hallom a gondolataidat, de abból is csak szavakat. Nagyon rossz érzés, de legalább vannak szavak. - húzta el a száját.
-Na és azt nem mondta ALice hogy medd ig kel lezt csinálni? - nyomtam meg az ezt szócskát.
-Mit?
Tényleg nem értett semmit, a szmeiből kiolvastam.
-EZT!
-EZT!
-Jaa! Pár hétig, vagy hónapig. - HÓNAPIG? Én azt hittem hogy csak pár napig!
Mind összeültünkn a nappaliba, és beszélgettünk. Eleinte a Denali klán rólam érdeklődött, de utána Edward ügyesen elterelte a témát. Holnap hosszú napunk lesz! Méghogy 86 éve vagyok ilyen ,félvámpír' és a szüleim is azok. Az meg hogy lehet? De nekik semmi sem esett le. Este mikor felmentem lefeküdni aludni, ők elmentek vadászni. Edward persze nem akart menni, gondolom Tanya miatt, de bevetve bájosságát elmentek. Engem ez nagyon zavart. Fél órán keresztül az ágyban csak forgolódtam. Talán féltékeny lennék?
Alvás közben valaki a vállamat rázta. Hát nem tudja hogy szellemet ne keltsen fel, mert sokkal ingerültebbek meg minden?
Felnéztem az illetőre, akinek szőke fürtjei még távolról is irritálóak.
-Nahát! Hazajöttetekk a vadászatról? - kérdeztem nagyot ásítva.
-Nem csak én! Beszélni akartam veled! - hangja egyre ingerültebbé vált. - HOgyan szerezted meg Edward-ot? Mivel zsarolod?
Kérdése egyenesen meglepett, és immán aranybarna helyett, fekete szemmel nézett rám.
-Semmivel! A szerelem, nem zsarolás!
Felálltam az ágyról, és vele szemben álltam meg.
-Fogd fel hogy nem szeret téged, akármeddig nyaggatod! Az orrod előtt lehetne a szerelmed, de te csak Edwar... -a szavamba vágott, amit én nagyon nem szerettem.
-A szemem előtt van Edward!
-Fogd be! - szűrtem a fogaim között, és próbáltam lenyugodni.
-Egy félvámpír mit csinálhat pont velem? Velem? - nevetett fel hisztérikusan.
-Elég sok mindent! - összeszorítottam a számat hogy ne csússzon ki semmi, amit még megbánok.
Hirtelen előttem termett, majd teljes erejéből meglökött, ki az üvegfalon, de akárhogy kapaszkodtam volna meg, nem sikerült, melyette a karom leszakadt. Nem éreztem fájdalmat, csak bizsergést. Ilyet még életembe nem láttam. A volt karom helyéről lecseppent egy ezüstcsepp, amilyen a könnyem szokott lenni, majd visszanőtt.
Visszanőtt a kezem!
Megmozgattam az újjaimat, és olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Idegesen néztem az előttem tán még csodálkozóbb Tanya-ra, majd felálltam, és eléillantam, felfedve ezzel ki vagyok. De rfogom hogy vámpírgyorsasággal mentem, csak túl le van sokkolva.
-Nem tanítottak meg rá, hogy senkit se kelts fel álmából, mert talán túl ingerlé... -folytattam volna a szövegem, mi ilyesztően hatott volna, de egy hang megszólított.
A tulájdonosa nemmás mint Edward volt.
-Ne csinálj semmi butaságot. Szivem. - nyomta meg at utolsó szót, amiből rájöttem mire célloz.
-Rendben. Drágám.
Edward Tanya felé frdult kicsit dühösen, majd megkérdezte hogy jólvan-e. Hát persze! Magam estem ki az abalkon, ő meg... csak belekeveredett!
Még tőle kérdezi hogy jólvan-e! Nekem szakadt le a kezem, és nőtt vissza! A bejárti ajtót becsaptam, majd nem bírtam tovább, felillantam Edward szobájába, ahol felkeltettek. Ledőltem az ágyra, és alégzésemet próbáltam csillapítani. Ez az ajtó is nyitódott majd záródott, míg végül felemeltem a fejem, és a jövevényre tekintettem.
-Mi volt ez? - kérdezte, s közben kezével errafelé intett, ahol az ablak be volt törve.
-Bocsi hogy nem szóltam előle hogy az én fajtámnak nem túl jó ha felébresztik álmából, és bocsi hogy kidöbtak az ablakon, és leszakadt a karom, ami valami megmagyarázhatatlan módon visszanőt, de semmi bajom kösz hogy kérdezted! - ordítottam már vele - De ne is legyél itt, menyj Tanya-hoz, pátyolgasd a lesokkolt állapotát, és vedd feleségül, mert úgy látom, felesleges volt ez az egész! Ja, és az ért is bocsánatot kérek, mert ordítok most veled, és nem vagyok a te fajtád, plusz...
Nem tudtam tovább hadonászni, mert Edward ajkait az enyémen találtam, s kezeit kezeimen. Gondolom érezthette hogy nem tudok megmozdulni, elengedte kezeimet, s övéit a derekamra csúsztatta. A kezeim életre keltek, és beletúrtam a már úgyis bozontos hajába, és nyelvünk vad táncot járt egymásal. Hátrálni kezdtünk, mígnem a lábam megbotlott, és az ágyra hátaltam, Edwarddal rajtam. Kezeivel megfogta kezeimet ismét, és elengedte ajkaimat. Szememet csak ezután nyitottam ki, s láttam hogy az övé fekete. Vagy éhes vagy...
-Megnyugodtál? - lágy hangjától majdnem elaléltam.
-Teljes mérékig. - motyogtam, mert nem voltam bitos hogy normál hangerőn is tudnék beszélni.
Ezzel egyidőben az ajtó csapódott ki, és Emmett lépett be.
bocsi ehéten nem jön friss, mert nem leszek itthon
2010. július 10., szombat
Alex Swan-7 + Díj!!
Szabályok:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám, és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról hét dolgot.
5. Tovább kell adnom a díjat másik hét blogtársamnak.
6. Be kell linkelnem Őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám, és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról hét dolgot.
5. Tovább kell adnom a díjat másik hét blogtársamnak.
6. Be kell linkelnem Őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
1: Köszönöm Ancsi :)
2: kész
4:
Imádom a vámpírokat, már szinte fanatikus vagyok
Imádom az Anti Fitness Club-ot
Amikor meghallottam hogy Alkonyat - tesómtól - azt hittem valami hülye természetfilmet hozott, így nem is volt kedvem megnézni xD
Szeretek olvasni, már egy polc tele van az én könyveimmel :D
Az Eclipse kedvenc karaktere számomra Riley :D
Szerintem a filmbe, Bella... egy fogyatékos... :S
Szeretk utazgatni
5-6-7: Minden rendszeres olvasómnak küldeném, és azooknak, akiket én olvasok :)
-Beismered hogy aggódtál tegnap?
-Engem úgy tanítottak, hogy ne hazudjak! - öltöttem rá játékosan nyelvet.
-DE te mégis megszeged az ígéreted - ez nem igaz!
-Honnan veszed?
-A tekintetedből láttam hogy teljesen aggódtál értem. Ne tagadd, ezt a témát zárjuk le, nyugii tudom...
-Nem igaz, és ha beismered hogy nekem volt igazam, akkor, lezárhatjuk.
-Nem! Amúgy a suliban mi volt az a kis viccelődés Em-el?
Ügyes tématerelő, de jobban érdekelt az a ,vicc' Emmettel. Én vagyok amnéziás, vagy tényleg nem értem mire akar kijukadni.
-Hát... - drámaian köhintett egy párat, majd elvékonyított hangon belekezdett - Neki biztosan nincs Alice szerű divatmániás okona vagy ismerőse!
A mondandója végén már mind a ketten görnyedtünk a nevetéstől.
-De... láttad te hogy ho... gy néz ki? - paszíroztam ki magamból nevetve.
Mikor már teljesen lenyugodtunk, ami pár percet igénybe vett, megszólalt.
-Öreg, és azt a ruhát az édesanyjától kapta, csak azt a cipőt nem. - mondta tök komolyan.
-Na! Most ne viccel... - ekkor esett le a dolog. - Gondolatai mi?
-Igen. AMúgy mondtam már hogy Alice el akar vinni vásárolni? - szemöldökét ívben felhúzta, és várta a válaszom, de tudta hogy mit fogok mondani.
-NEM! - akadtam ki - Alice-szel nem megyek vásárolni, mert... nincs pénzem, és... fárasztó! Mégiscsak van egy emberi szükségletem! Igez nem eszek, nem iszok, nincs szükségem ápolásra, de néha ki tudok fáradni, és aludnom muszály!
-Értem én! Csak gondoltam időben szólok, mert...
-Ne is folytasd! - vágtam közbe, és vsszaültem az időben felállt kanapéról.
* *** *
Az ágyban, este immár a mellkasán feküdve, gondolkodtam. Az elején, amikor találkoztunk, annyira ellenséges volt velem mostanra pedig ő lett a legjobb barátom? Ez anniyra furcsa, és nem tudtam magamtól rájönni a válaszra. Szinte már azt hittem hogy meg akar ölni. Egy szellemet meg lehet ölni?
-Edward... - kezdtem félénken, majd ráemeltem a tekintetem.
-Igen?
-Kérdezhetek valamit? Őszintén válaszolsz rá?
Megfontolta a kérdésem, és már épp vissza akartam vonni, de bólintott.
-Amikor legelőször találkoztunk... miért voltál olyan... ellenséges? - találtam meg a szótáramba a megfelelő szót. Hezitált, majd megszólalt:
-Volt egy lány az életemben. Bella. Évekkel ezelőtt elhagytam, egy kis baleset miatt. Valamiért Alice nem szerette, pedig az egy nagy dolog. Ettől azt hiszem kicsit különlegesebbnem hittem. Egy évig távol voltam a családomtól, és visszajöttem Forksba titokba, megnézni hogy Bella jól van-e. Nem épp kellemes helyzetben találtam rá.
-Halott volt? - tettem fel a kérdést félve.
-Nem. Épp egy sráccal csókolózott, majd rá egy hétre amikor utójára pillantottam rá, a srác megemlítette a nevem, hogy mennyire szeretett. De ő csak azt válaszolta rá hogy ,azt hittem sosem hagy el'. Ezután elmentem különböző országokba, és váratlan esemény közbe hazamentem. Alice-nek volt egy látomása ahol veled... öhm... veled vagyok - mintha zavarba lett volna, kereste a szavakat. - Más csalódást már nem bírtam volna el, így próbáltam a legrosszabb tulajdonságodat megismerni, és engedtem hogy te is a rossz oldalamat ismerd meg.
-Köszönöm hogy közel engedtél magadhoz. - hangom szinte suttogás volt.
-Ezt nem kell megköszönnöd. Megbántam hogy első perctől nem így viselkedtem veled.
Egy puszit nyomott fejem tetejére, majd egy most már aludj kijelentéssel jobban magamhoz öleltem, és boldogan léptem az álmok tengere felé.
Edward szemszöge, ami azt hiszem a legjobb, de rem nem túl csöpögős, de azt is el lehet nézni, mivel 0:54 van. :P
Ahogy hallgattam egyenletes szuszogását, kedvem lett volna még jobban magamhoz ölelni, de nem tudtam hogy meddig mehetek el egy szellemnél. Alex különleges. Érzem hogy sosem lenne képes megcsalni, és elhagyni. Alice is szereti, és Jazz sem távolságtartó vele, ami nagy szó. Senkivel sincs közeli kapcsolatba vámpírokon kívül, de vele igen. Emmett, amióta ismeri több poént lő el, ami neki jó, de minket fáraszt... Rosalie is érzem hogy meg fogja kedvelni. A többiek pedig csak ők.
Senkinek sem meséltem hogy távollétem idejeén voltam itt, és Bellát látogattam. Teljesen más volt, és nem értettem semmit. Ideges voltam, mert féltem hogy becsap. De valahogy megnyugtatott az egyenes lélegzetvtele, úgy, hogy nem hallom szíve egyritmusú dobogását, ami talán bizonytalanná tenne. Végigsimítottam barna, egyenes haján, mire egy mély levegőt vett. Féltem hogy talán felébredt, és tudja hogy mit csinálok, de semmi nem történt. Tovább aludt. Folytattam az előbbi tendőmet, és boldogan imitáltam én is alvást.
Reggelm, amikor a nap épphogycsak az éget ütötte, Alex mocorogni kezdett, és a levegő is gyorsabban szedte. Kis idő után újra megnyugodott, szóval csak egy álom volt. Ismét mozogni kezdett, de most a fejét is felemelte, majd kőkemény mellkasomról a párnába fúrta. Biztos kényelmesebb ott.
Felemelte még álomtól homályos szemeit és mosolygott, amit képtelen voltam nem viszonozni.
-Jó reggelt! Jól aludtál? - kérdeztem fékezhetetlen XXXL-es mosollyal.
-Többet mint te az biztos! - nevetett fel - Neked milyen volt egész este itt szobrozni?
Ahogy fejben átgondoltam az esti esményket, rájöttem tényleg meg sem mozdultam, csak hallgattam, és figyeltem ahogy alszik.
-NAgyon... - kerestem a szavakat - Kellemes!
Csilingelő hangján felnevetett, majd feltápázkodott az ágyról, majd a szekrénye felé vette az irányt. Kivett belőle egy citromságra pólót, és egy rövidnadrágot, majd intett hogy menyjek ki. Teljesítettem a kérését, majd hallagtóztam mikor öltözik fel. Amint leült az ágyra, beléptem.
-Pontos vagy! - vigyorgott. - Ja igen! Tudod ALice látomása... mikor jön az az izés klán?
Alex szemszöge:
Mikor feltettem a kérdést, a szívem 1000-res ütemmel dobogna, ha lenne.
-Már most elindultak, és lehetőleg déélre itt lesznek, ha semmi nem jön közbe.
-Akkor el kell játszanom a szerelmes barátnőt? - húztam fel szemöldököm.
-Ige... persze csak ha akarod.
-Ha Alice látta, akkor az úgy lesz. - bár magamba ordítottam hogy persze hogy akarok, kimondani csak ezt tudtam. - Csak ha lehet, ne tudják meg hogy mi is vagyok!
-Rendben, akkor azt fogjuk mondani, hogy te egy félvámpír vagy, mert a szervezetedbe átváltoztatáskor valami probléma adódott. 10 éve ismerjük egymást, de csak 1 éve vagyunk egy pár.
-Rendben. Ez szerintem tökéletes lesz. Már csak el kell mondani a többieknek.
-Felesleges, mivel Alice tuti hogy látta.
Leültem az ágyam szélére, és mélyet sóhajtottam.
-Nem kell ma suliba menni? - kérdeztem érdeklődve, kíváncsian.
-Nem drágám, mert szombat van! - mondta, miközben felállt, és elém lépett.
-Vegyél fel hoszúnadrágot, mert áfzni fogsz.
Áhh milyen kedves hogy addódik értem! Ha tudná hogy nem fogk fázni...
-Nem fogok nyugi.
-Miért? - sose unja meg a kérdezősködést?
-Mert nem tudom hogy kell. - komolyan ránéztem, és vártam a következő kérdészuhatagot, hisz inkább most mint később, alá állok. De csak pár perc után jött a következő.
-Ezt hogy érted?
-elfelejtettem hogy kell. Te miért nem fázol? Gondolom nincs belső légkondid! - csóváltammeg a fejem, majd a hátára mutatott hogy másszak fel.
Megtettem a kérését, s kiugrott az ablakon, és a Cullen házig futott. Én élveztem ahogy hosszú egyenes hajamba belekap a szél, és azt is, hogy bármikor nekimehetnénk egy fának, de ez esetben lehetetlen. Az ajtó előt letett, majd belépett engem előre engedve. Milyen udvarias!
-Carlisle! Esme! Rose! Emmett! Jasper! Alice! - mondta ki a nevüket, és rám nézett, miközben egytől egyik előttünk termetek.
-Szia Alex! Örülök hogy újra látlak! - jött hozzám Esme, és megölelt.
-Úgyszint! - öleltem vissza, majd Carlisle jött hozzám, és vele is eljátszottam ugyanezt.
-Gondolom láttad Alice hogy Alex...
-Nem láttam semmit! - nézett ránk kérdőn, és várta hogy beszéljünk.
-A Denaliaknak, ha lehet azt kellene mondani, hogy Alex-ot 10 éve ismerjük, félvámpír, és 1 éve járunk. - avatta be őket, mire Emmett megszólalt.
-Csak nem ő kell neked... Szegény Tanya ki lesz bukva szivi! - nézett rám, mire Rose fejbevágta.
-Köszönöm Rose! - vigyorogtam rá, de neki meg sem rezdült az arca.
Elfoglaltuk helyünket a kanapén, amikor ALice visszafele kezdett számolni:
-3... 2... - Carlisle és Esme az ajtóhoz siettek - 1... Most!
Az utolsó szóval egyértelműen 3 kopogás hallatszott, Edward szélvészgyorsan az ölébe ültetett, és az ajtó kinyílt. Egy sötét hajú férfi állt a doki előtt, majd beljebbjött, és négy nő gyülekezett be.
Egy eperszőke hajú Edwardhoz rohat, de amint meglátott engem lefagyott, és kérdőn nézett Edward-ra.
-Ömm... - kezdte Carlisle - Ő a család új tagja, Alex Swan. Egy éve a családhoz tartozik, és végre Edward is megtalálta a szerető párját. - ezt a azsót erősen megnyomta - Alex, ők a család régi barátai, Elezar, Irina, Kate és Tanya.
-Üdv! - emeltem fel a kezem.
Tanya hatalmasat szippanott a levegőbe majd feém bökött: -Ez meg milyen lény?
-Ő félvámpír. Volt egy kis bibi átváltozásakor! - Emmett mondandója vgén hatalmasat nevetett, majd Irina kezét fogta meg, és szeme a semmibe révedt.
-Irina képesésge hogy illóziót kelt. - suttogta Edward. - Kate-é hogy... áramot fejleszt, Elezar pedig tudja a halandók, és a halottak képességét.
-Ahha! Neked mi is a képességed? - kérdeztem elgondolkodva.
-Gondolatolvasás! - koppintotta meg a fejét.
-Na akkor! Mire gondolok? - kérdeztem cinkosul, köze a lila színre gondoltam.
-Neked csak nagyon ritkán hallom a gondolataidat, de abból is csak szavakat. Nagyon rossz érzés, de legalább vannak szavak. - húzta el a száját.
-Na és azt nem mondta ALice hogy medd ig kel lezt csinálni? - nyomtam meg az ezt szócskát.
-Mit?
Tényleg nem értett semmit, a szmeiből kiolvastam.
-EZT!
-EZT!
-Jaa! Pár hétig, vagy hónapig. - HÓNAPIG? Én azt hittem hogy csak pár napig!
Mind összeültünkn a nappaliba, és beszélgettünk. Eleinte a Denali klán rólam érdeklődött, de utána Edward ügyesen elterelte a témát. Holnap hosszú napunk lesz! Méghogy 86 éve vagyok ilyen ,félvámpír' és a szüleim is azok. Az meg hogy lehet? De nekik semmi sem esett le. Este mikor felmentem lefeküdni aludni, ők elmentek vadászni. Edward persze nem akart menni, gondolom Tanya miatt, de bevetve bájosságát elmentek. Engem ez nagyon zavart. Fél órán keresztül az ágyban csak forgolódtam. Talán féltékeny lennék?
Alvás közben valaki a vállamat rázta. Hát nem tudja hogy szellemet ne keltsen fel, mert sokkal ingerültebbek meg minden?
Felnéztem az illetőre, akinek szőke fürtjei még távolról is irritálóak.
-Nahát! Hazajöttetekk a vadászatról? - kérdeztem nagyot ásítva.
-Nem csak én! Beszélni akartam veled! - hangja egyre ingerültebbé vált. - HOgyan szerezted meg Edward-ot? Mivel zsarolod?
Kérdése egyenesen meglepett, és immán aranybarna helyett, fekete szemmel nézett rám.
-Semmivel! A szerelem, nem zsarolás!
Felálltam az ágyról, és vele szemben álltam meg.
-Fogd fel hogy nem szeret téged, akármeddig nyaggatod! Az orrod előtt lehetne a szerelmed, de te csak Edwar... -a szavamba vágott, amit én nagyon nem szerettem.
-A szemem előtt van Edward!
-Fogd be! - szűrtem a fogaim között, és próbáltam lenyugodni.
-Egy félvámpír mit csinálhat pont velem? Velem? - nevetett fel hisztérikusan.
-Elég sok mindent! - összeszorítottam a számat hogy ne csússzon ki semmi, amit még megbánok.
Hirtelen előttem termett, majd teljes erejéből meglökött, ki az üvegfalon, de akárhogy kapaszkodtam volna meg, nem sikerült, melyette a karom leszakadt. Nem éreztem fájdalmat, csak bizsergést. Ilyet még életembe nem láttam. A volt karom helyéről lecseppent egy ezüstcsepp, amilyen a könnyem szokott lenni, majd visszanőtt.
Visszanőtt a kezem!
Megmozgattam az újjaimat, és olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Idegesen néztem az előttem tán még csodálkozóbb Tanya-ra, majd felálltam, és eléillantam, felfedve ezzel ki vagyok. De rfogom hogy vámpírgyorsasággal mentem, csak túl le van sokkolva.
-Nem tanítottak meg rá, hogy senkit se kelts fel álmából, mert talán túl ingerlé... -folytattam volna a szövegem, mi ilyesztően hatott volna, de egy hang megszólított.
A tulájdonosa nemmás mint Edward volt.
-Ne csinálj semmi butaságot. Szivem. - nyomta meg at utolsó szót, amiből rájöttem mire célloz.
-Rendben. Drágám.
Edward Tanya felé frdult kicsit dühösen, majd megkérdezte hogy jólvan-e. Hát persze! Magam estem ki az abalkon, ő meg... csak belekeveredett!
Még tőle kérdezi hogy jólvan-e! Nekem szakadt le a kezem, és nőtt vissza! A bejárti ajtót becsaptam, majd nem bírtam tovább, felillantam Edward szobájába, ahol felkeltettek. Ledőltem az ágyra, és alégzésemet próbáltam csillapítani. Ez az ajtó is nyitódott majd záródott, míg végül felemeltem a fejem, és a jövevényre tekintettem.
-Mi volt ez? - kérdezte, s közben kezével errafelé intett, ahol az ablak be volt törve.
-Bocsi hogy nem szóltam előle hogy az én fajtámnak nem túl jó ha felébresztik álmából, és bocsi hogy kidöbtak az ablakon, és leszakadt a karom, ami valami megmagyarázhatatlan módon visszanőt, de semmi bajom kösz hogy kérdezted! - ordítottam már vele - De ne is legyél itt, menyj Tanya-hoz, pátyolgasd a lesokkolt állapotát, és vedd feleségül, mert úgy látom, felesleges volt ez az egész! Ja, és az ért is bocsánatot kérek, mert ordítok most veled, és nem vagyok a te fajtád, plusz...
Nem tudtam tovább hadonászni, mert Edward ajkait az enyémen találtam, s kezeit kezeimen. Gondolom érezthette hogy nem tudok megmozdulni, elengedte kezeimet, s övéit a derekamra csúsztatta. A kezeim életre keltek, és beletúrtam a már úgyis bozontos hajába, és nyelvünk vad táncot járt egymásal. Hátrálni kezdtünk, mígnem a lábam megbotlott, és az ágyra hátaltam, Edwarddal rajtam. Kezeivel megfogta kezeimet ismét, és elengedte ajkaimat. Szememet csak ezután nyitottam ki, s láttam hogy az övé fekete. Vagy éhes vagy...
-Megnyugodtál? - lágy hangjától majdnem elaléltam.
-Teljes mérékig. - motyogtam, mert nem voltam bitos hogy normál hangerőn is tudnék beszélni.
Ezzel egyidőben az ajtó csapódott ki, és Emmett lépett be.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)