Ashley Withlock-3

Megérkeztem a táborból, így feltettem egy új részt az Ashley Withlock-os-ból. Nem hiszem hogy ez lett a legjobb, de lécci komit írjatok.

Mikor újra eszméletemnél voltam, Emmett válának dűltem, s ölében feküdtem.

-Jó reggelt. - üdvözölt hatalmas mosollyal.

-Ja... neked is. Mennyi az idő? - kérdeztem kicsit kótyagosan.

-Csak kilenc. Jól elaludtál az ölemben. Amúgy Jenna felébredt, de most fogják elaltatni. Vagy lehet hogy már megtették.

Ekkor néztem körül, és rájöttem hogy az egyik betegosztályon vagyunk. Felpattantam a fehér ágyról, és Emmettre néztem. Nem értem hogy miért maradt itt velem, de volt más, ami jobban éredekelt.

-Melyik teremben is van?

-Kettővel jobbra! - válaszolta, de vigyora egy cseppet sem hervadt.

-Akkor ha nem baj magadra hagynálak. Majd találkozunk nemsokára.

Kislisszaoltam az ajtón. Kettőt jobbra. Megtettem az utat, és megláttam Jenna nénit, aki épp Kevinnel beszélgetett, és nevettek valamin.

-Sziasztok! Miéről maradtam le? - érdeklődtem.

-Semmiről. Minden rendben? Jól vagyok? - kérdezte nénikém, érdeklődve, és aggódva.

-Még te kérdezed? - nevettem el magam, és mellé húztam egy széket.

-Mi történt?

Mikor részletesen elmagyarázta hogy David anyjával sütöttek valamit, és pezsgősztek, röviden elmesélte hogy összeesett, és itt kötött ki. Mikor felébredt az orvosok kiderítették hogy valami ismeretlen izé került a szervezetébe, meg a stressztől persze. Éreztem hogy valamit nem mond el, de nem nagyon erőltettem. Örülök neki hogy semmi baja sincs, és jól van. Közbe röviden beszélgettük, és megemlítette Emmettet. Hogy mi a véleményem róla? Hát kedves, jóképű, izmos, kedves, vicces, kedves, szeretnivaló meg minden egyéb. Na meg mégegyszer: kedves. De a szám nem engedelmeskedett ennek, így mást mondtam. Kedves, vicces, meg jófej.

-Holnap elmegyek vásárolni. Kellene valami ruha, mert ha jól tudom, most lesz nemsoká a bál. - jelentettem be büszkén.

-És ki hívott el? - Kevin.

-Még senki, de majd csak elhív valaki. - mondtam kicsit csalódottan, hisz tavaly ilyenkor már 5 felkéről is volt. Én hülye meg Erikkel mentem.

-Persze hogy elfog kicsim, hiszen szép vagy, és kedves.

-Jajj Jenna néni! Ez nem is igaz! Nézd meg Caroline-t. Na őt már biztos hogy 10-en is felkérték! - ellenkezdetem, jólérvelően.

-Igen, de az a csaj bunkó! - jelentette be Kevin, közbe hátradőlt a széken.

-Bunkó? Nem is ismered! - igaz hogy néha... mindig magával törődik, de a pasik már csak a kinézetre buknak.

-Igen, de már első találkozásnál rájöttem erre! Csak rá kell nézni, és látszik rajta hogy senkii sem érdekli. Miért van veletek? Mert más nem áll vele szóba. - válaszolt a saját kérdésére.

Megforgattam a szemem, mjd eszembe jutott Emmett.

-Én most megyek, mert Emmett itt van, és...

-Tudjuk! - felelték egyszerre, mire megint megforgattam a szemem, és kimentem. A folyosón körbenéztem, és megláttam Emmettet, ahogy az apjával beszélget. Sikerült elcsípnem pár szót, de összefüggésében értelmetlen volt. Végül a doki elment, én pedig Em-hez sétáltam.

-Bocsi hogy csak úgy otthogytalak, de látnom kellett hogy jólvan-e meg...

-Értem! - vágott közbe, és magához húzott.

-JA! Még mielőtt elfelejteném! Kell egy visszavágó... Tudod nem volt érvényes az a múltkori...

-Tudom én mire megy ez ki. Engem nem tudsz legyőzni szivecském!

-Azt mondod? Úgyis legyőzlek. Ennyi lesz! - csettintettem egyet.

-Nem! Sanjos nem lesz annyi! - csóválta mg a fejét. - Na... de... most mennemkell, mert Alice kinyakal. Ígyis két SMS-t küldött hogy hol vagyok. Nagyon idegesítő egy csaj! - mondta nekem, közbe láttam rajta hogy igazat beszél, de szereti.

-Persze, menyj csak! Majd találkozunk a suliba, ha ott leszel. - persze hogy ott lesz? Hol máshol lenne? Persze ha csak el nem kap valami nyavaját.

AMikor már a folyosó közepénél járt, felém fordult, és visszakiabált. Vagyis inkább hangosabban beszélt:

-Pénteken fél 6-ra ott vagyok érted. Ha lehet, piros vagy fekete ruhába gyere!

-Ez meghívás a bálra? - kuncogtam.

-Annak veszed aminek akarod, de készülj el! - hatalmas mackó nevetése betöltötte a területet.

Rosszallóan csóválva a fejem ballagtam vissza Jenna szobájába, ahol az egyik ápoló adta neki az altatót.

-Kevin! - szólítottam meg - Mikor engedik ki? Vagy valami hír?

-A doki vagy mi volt ez - mutatott az ajtó felé - azt mondta hogy 2 vagy 3 nap, utána pár bogyót kell szednie és kész.

-Ja.....

-Ki is ez az Emmett? Elég jó fejnek tűnik! Amíg aludtál ott volt veled, közbe meg beszélgettünk. Kicsit túl van humorizálva. - viccesen elhúzta a száját, én pedig zavarba jöttem hogy míg aludtam, ezek akár ki is beszélhettek.

-Oké, én megyek haza, mert holnap suli, és dogát írunk. Pá!

Kiohantam szinte má az épületből, s egyből hazafelé vettem az irányt. A kocsimba bepattanva, ami ugyanúgy állt szerencséra ahogy hagytam, mentem haza. Nem volt túl hosszú az út, de szinte tövig nyomtam a gázt. Hát... végülis nem hazudtam! Holnap iskola lesz, és tanulnom is kell. Bár nem írunk dolgozatot, de lényegtelen. Ha tudná rólam, nem hitte volna el, hiszen nem szoktam tanulni. Esetleg egyszer elolvasom.

A házunk előtt leparkoltam, és az ajtó melletti kiskert kavicsai közt keresgéltem a kulcsot. Sehol nem volt. Megnéztem a ház mögött is, de ugyanígy jártam. Mély levegőt vettem, majd benyitottam. Az ajtó nem volt bezárva, így halkan beléptem. Az emeletről kotozást hallottam. Talán a rendőrséget kellene hívnom? Az ajtó mellett a legártékonyabb tárgyat felvettem, ami egy baseball ütő volt. A bátyám nyerte...régen.

Felkaptam az ütőt, és még a lopakodóknál is halkabban settenkedtem fel az emeletre. Szétnéztem, és megállapítottam hogy a vendégszobából jön a hang. Ismét vettem egy mély levegőt, majd kung fu tudásomat beladva - ami egyenlő a nullával, - fejbeütöttem a betörőt. Szegény a földre esett a nagy erejű ütéstől, és fejét fogva állt fel.

-Te meg mit keresel itt? - kérdeztem Jenna néni volt barátjától.

-Hallottam a balesetről. Meg akartam látogatni.

-Az én szobámba? - kérdeztem a baseball ütőt még mindig készen tartva.

Ideges voltam hogy mi a fenét keres itt. Körbenézett valami válasz után, de nem talált valami jót, mert ezt mondta:

-Azt hittem ez még Jenna szobája.

Felállt, és kifele indult.

-Ez sosem volt az ő szobája. Amíg nem ér haza, menyj el a ház közeléből! -fenyegettem meg.

-Egy szőke mondja ezt? Aki az ütőt sem tudja normálisan tartani? - közel jött hozzám, és elkapta a nyakam. A hirtelen jött iramtól elejtettem az ütőt. -Na ide figyelj! Akkor jövök ide amikor akarod, és erről nem beszélsz senkinek oké?

Nem válaszoltam, nem is akartam, mert a nyakamat szorította.

-Érted? - kérdezte erélyesebben, és még jobban megszorított.

Erőtlenül bólintottam egyet, mire elengedett, és kiment a szobámból. Mikor meghallottam az ajtócsapódást, leszaladtam, és becsuktam az ajtót. Megnéztem a torkomat a tükörbe, amin piros csíkok voltak.

-Ez nem igaz! - morogtam magamba. Nem igaz hogy megjelenik, még ez is.

A konyhába mentem, majd ettem, és visszahelyeztem a baseballütőt a helyére. Mielőtt felmehettem volna, az ajtón dörömböltek. Kinéztem a lyukon, majd beengedtem ,,venégemet"

-Mi a francnak csukod be az ajtót? - förmedt rám Kevin.

-Itt volt! A szobámban kutakodott valami után!

-Ki? - értetlenkedett.

-Christian.

-Mit keresett itt, s mi történt?... a nyakad?

-Nemtudom hogy miért volt itt, de leütöttem az ütővel, majd elkapta a nyakam. Nemtudom mit akart, de azt mondta hogy ne szóljak senkinek erről...!

-Rendben. Bocsi hogy rádförmedtem. - magához ölelt. Észre sem vettem mikor folytak ki az első könnycseppjeim.