Alex Swan története:
-Nem! - vágtam be egy műdurcit. Ebben az esetben kinek lenne kedve még bedurcizni?
-De!
-NEm!
-De!
-Nem!
-Oké.
-Oké. -értettem egyet, bár nemtudom hogy miben.
-Szerintem gyere, hazaviszlek. -mosolygott rám féloldalas mosollyal.
-Oké.-egyeztem bele, de most tudtam hogy mibe.
Mielőtt még gondolhattam volna egy szóra is, az ölébe kapott, és száguldott velem. Ahogy a fák, bokrok elsuhantak mellettünk, és a hideg szél az arcomba csapott, iszonyat jó érzés volt. Jobb mint az illanás.
-Ez kibaszott jó! -ordítottam fel a vízhangozó erdőbe.
Edward csak nevetett rajtam fejcsóválva.
Mikor kiértünk, és Edward egy kicsit lelassított hogy biztosra vegye senki sem lát minket, a szobámba illantam. Edward a fal előtt állt meg.
-Mit csináltál volna ha nem állok meg?-kérdezte kicsit idegesen.
-Hát én a falon átmentem volna, te pedig ütközést szenvedtél...
-És örülnél neki? -tett le vigyorogva.
-Hát...-nevettem volna az biztos.-Gondoltam.
A képén őrült vigyor terült el, amitől kicsit megijedtem. Pár másodperc elteltével azt vettem észre hogy az ágyon fekszek, ő felettem, és csikiz. Most én, mint egy őrült, visítottam neki hogy engedjene el...
Kis isdő múlva már fáradtan fekütem a mellkasán, és a kékesszürke pólója anyagát tanulmányoztam.
-Az elején... -kezdtem bele a beszédembe- miért voltál velem olyan...?
Értette hogy mire célzok, mert kicsit megfeszült, maj újra elengedett, és beszélni kezdett. Legalább most normálisan tudunk beszélgetni...
-Volt egy lány... 20-30 éve, Isabella Swan. Ő volt az új lány a suliba, és minden fiú róla álmodott hogy majd megkaparintja magának, meg minden. Biológián mellém ültette a tanár, így... az illata nagyon csábító volt. Már elterveztem hogy az osztály előtt kiszívom a vérét, vagy elhívom valahova, ahol nemlesznek szemtanúk. De mégegy furcsa dolog volt benne. Nem hallottam a gondolatait. Aztán valahogy közel kerültem hozzá, megtudta hogy mi vagyok. Mik vagyunk. -javította ki magát.
Felénéztem rá, folytatta.
-Azt hittem hogy szerelmes vagyok belé, dehát mi tagadás az is voltam. Aztán később, mikor megkértem a kezét... azt mondta hogy át kell gondolnia. Tisztán emlékszem hogy beült az autóba, és elhajtott. Este, mindig szoktam őt nézni ahogy alszik, de amikor 11 után mentem hozzá, nem volt ott. Éjfélkor sem találtam sehol, így megvártam a másnapot, de a családomat is teleidegesítettem a beszédeimmel. Másnap mindenhol rendőrök voltak, és Bellát keresték.
-Sajnálom.-motyogtam. Tudtam, úgyis meghallja.
-Nem kell. Túlvagyok rajta.
Csendbe burkolóztunk, de nem zavart. Én tovább tanulmányoztam a mellkasán a pólót, ő pedig... Nézett maga elé. Azt hiszem.
-Te szoktál aludni?
-Mintha nem tudnád!-ütöttem meg játékosan mellkasát.
-Hé!-került felém, és a kezemet lefogta. -Nem mondták még neked hogy nem szabad vámpírt megütni? -szemeiben gyermeki fény csillant.
Belementem a játékba.
-Sajnos a szüleim nem tudják hogy vannak vámpírok.
-Óóo... Hát akkor bocsánatot kérek magácskától, és hívom a szüleit hogy tájékoztassam őket.
-Rendben. Mikorra várhatom őket?
A mosoly is lehervadt az arcomról, olyan közel volt hozzám. Lehelletét szinte éreztem magamon. Nagyot nyeltem.
-Akár már holnap reggelre.- suttogta szemeimet, és ajkaim nézve.
Muszály volt elfordítanom róla tekintetem, és csendesen kihúzódni alóla. Valószínűleg megértette a mocorgásomat, felált, és az ablakhoz ment.
-Nekem mennem kell .-dobta nekem.
-Oké. Majd... találkozunk.-dadogtam, és lesütöttem a szemem, majd Edward már nem állt a szobámba.
Nem tudom mi ütött belém. Visszagondolva abban a pillanatban megcsókoltam volna! Mi ütött beléd? Fogalmam sincs hogy mit is csinálhatnék. Én... meg akartam csókolni. Nem, nemlehet, mert ő nem karta és... Áhh! Bementem a fürdőbe, és megengedtem a hideg vizet, majd a zuhany alá álltam. Lényegtelen milyen, sem hideget, sem meleget nem érzek. 10 perc után visszamentem a szobámba, egy szál törülközőbe. Sajnálatos módon nem voltam egyedül. Edward ült az ágyamon lehajtott fejjel. Amint felnézett, zavarba jöttem.
-Csak bocsánatot szerettem volna kérni az előbbi kirohanásomért... most tényleg megyek, mert...-rám mutatott, majd ismét az ablakot vette célba.
Gyorsan felkaptam magamra a pizsimet, és az ágyra feküdtem, valószínűleg hullán. Azonnal elnyomott az álom.
Mint egy normális szellem, ma sem álmodtam semmit. Reggel fekeltem, nagyon fitten, és átöltöztem, előtte a tehendőimet persze elvégeztem. Elillantam az iskolába, mert már ígyis késésben voltam, és hiányozhattam Alicenek. Vagy valamelyik vámpírnap aki lát. Bementem az első terembe amit megláttam, a tanár épp akkor ment be. Emmett volt bent, így mivel senki nem ült mellette, én foglaltam helyet.
-Szia -köszöntem, mire felém pillantott, és hatalmas mosolyra húzta a száját. Óvatosan bólintott, amit köszönésnek vettem.
Mrs. Flitch-en egy barna, fehér csíkos szatén (?) szoknya volt, felette peig egy rá túlméretezett fehér ing. A nyakába a szokásos iskolai nyakkendő, de neki citrosmsárgába. Szemüvege orra végét rugdosta, Őszülő sötét haja pedig össze vissza állt hátul lófarokba kötve.
-Neki biztos nincs Alice szerű divatmániás rokona vagy ismerőse.-szuggeráltam Emmett felé, aki ezen hangosan hahotázni kezdett.
-Valami gond van Mr. Cullen? -kérdezte a tanár.
-Persze hogy nincs. Mi lenne Mrs. Flitch? -feleselt vissza szemtelenül, amire nekem ört ki a röhögésem.
A tanár mogorván előre fordult a tábla felé, és tovább magyarázta az anyagot. nem szerettem, és nem is értettem a matekot, ezért nem is figyeletem. Egy papír csúszott elém, amit padtársam, Emmett tolt oda.
,,Hallottam tegnap nagyon jól szórakoztatok!"
Ránéztem, és kaján vigyor volt az arcán, de ő a táblát bámulta, mintha érdekelné.
-nem értem miről beszélsz!
Edward és én csak... szórakoztunk. Igen. EZ a legmegfelelőbb szó rá: Szórakoztunk.
Rosszallóan megcsóválta a fejét, és csendben ült, néha néha felém pillantva, és 1000 wattos vigyorral vigyorogva bámult előre. Rendben ha így állunk.
Az óra végén kimentünk, egymás mellett, és az egész napot unalmasan átélve a menzára siettem, most már Alice-szel az oldalamon, aki mellett Jasper ment, és lelkesen magyarázott, hol neki, hol nekem. Az asztalnál ülve, barátnőm szeme a semmibe révedt, majd egy vigyor, és egy gúnyos mosoly lett a vége.
-Jönnek. - mondta dühösen előre.
-Kik? - kérdedeztem. Semmit sem értettem ebből.
-A Denali klán. A család régi barátja, de Tanya Denalit mindenki utálja. Főleg Ed - bökött előre fejével - Folyton rámászik meg ilyenek. De azt is láttam, hogy megmented Edward ,,életét" - macskakörmöket rajzolt levegőbe - És úgy teszel, mintha járnátok.
Kicsit gondolkoztam, majd megszókaltam, egy érdekes érvel.
-Hé! Te nem csak azt látod amit eldöntünk?
-De.
-Én ezt nem döntöttem el.
-Fogalmam sincs, de ezt láttam, és ez is fog lenni. - inkább Jazz karjában keresett menedéket, és magyarázott valami édesen mosolyogva.
Államat megtámasztottam az asztalon, és végignéztem a termen. Egy idegen szőke fiút láttam meg, akinek a kék szeme szinte már világított a haja miatt.
-Az ki? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel, majd választ sem várva a mellette lévő székre illantam.
-...em. Kaliforniába nagyon meleg van. - mosolyodott el. Szóval onnan jött.
-És hogyhogy itt kaptak munkát a szüleid? - Jessica szinte láthatóan nézte a fiút azzal a ,,ha ketten lennénk letepernélek" nézéssel.
-Orvosok. Apám fogorvos, anyám sebész.
-Jess! Majd' leöltözteted a tekinteteddel! - dörrentem rá, majd hátradőltem, és a lábam az asztalra dobtam.
Vettem a srác ányérjából egy sültkrumplit, és beleharaptam. Az ízét semmihez nem lehetett kötni, olyan szar volt, amit rögtön ki is köptem. Visszatettem a félig megrágott krumplit, és a Cullen családhoz sétáltam.
-Kaliforniai, szülei orvosok. - mondtam nekik, és visszaültem egy sóhajtás közepedte.
-Tudod mi jobban hallunk, és tudjuk hogy ki ő. - dobta nekem Rosalie és dühösen felállt, és kifele vette az irányt.
-Ideges. - Jasper.
-Azt akarja Emmett hogy menj utána - Edward.
Megforgattam a szemeimet, és felálltam.
-Most inkább én megyek haza, mígnem valakit ismét magamra hargítok! - azzal eltűntem, és a szobámban lettem.
Leszaladtam a konyhába, aztán kinéztem a szomszédokra, akik épp a nagyanyjukkal csináltak valamit. Nekem már sosem lehet gyermekem. A nappaliba bekapcsoltam a TV-t, és a filmet nézni. Los Angelesi tündérmese. Sosem szerettem Hilary Duffot, túl szőke.
-Szereted a csajt? - jött mellőlem egy hang, ami miatt felsikítottam, és felugortam.
-Te hülye állat! Nem ismered a kopogást? - dobtam neki a kezembe lévő párnát szórakozottan.
-Sajnos nem tanítottak meg rá - nevetett angyali nevetésén.
Ashley Withlock története:
-Engem nem tudnál legyőzni!-jelentette ki büszkén, és felhúzott szemöldökkel nézett felém.
-Azt mondod?
-Fogadjunk!
Sokszor hallottam hogy a versengés neki a gyenge pontja, így hát én is bepróbálkoztam nála.
-Mikor, hol, és mibe?
-Holnap 1-kor, úgyse lesz suli, és... ha én nyerek... -itt fészkelődni kezdett, és nagyon a gondolataiba merült. Mivel nem tudtam kivárni hogy mi lenne az, ezért inkább az én feltételemet mondtam.
-Ha én nyerek, tudod van egy barátnőm... teljesen beléd van zúgva, szóval adhatnál neki egy...
-Nem!
-Be se fejeztem!-hitetlenkedtem.
-Nem csókolom meg!
-Baráti puszit mondtam volna, és egy kézfogást, meg ha nagyon durva a te ajánlatod, akkor egy romantikus vacsora.
Na jó hazudtam, mert egy szenvedélyes csókot mondtam volna, de ha neki így jó...
-Rendben, úgyse nyersz. Szóval ha én nyerek, azt teszed amit mondok...
-Hé! De mit mondassz?
-Még nem tudom. Majd elmondom, csak legyél ott.
-Oké. Szia!
-Szia!
A vigyor ahogy kiléptem a kocsiból, levakarhatatlan volt az arcomról, ezért bementem. Jenna néni most is a konyhában bajlódott, mint eddig bármikor. Meg se fordult, beszélni kezdett.
-Holnap este jön haza Kevin. Nem mennél ki elé a reptérre?
-Mikor kellene?
-Elindulhatnál 5-kor, mert be is kell vásárolni. Addig én elintézem a vacsorát, mert tudod mennyit eszik ha éhes.
-Aha... de most felmegyek, mert holnapra készülődöm.
-Miért mi lesz holnap? - ez a kíváncsiság nagyon nem jó.
-Versenyzek az egyik évfolyamtársammal.
-Kivel? - most már felém fordult, és kíváncsian tette csípőre a kezét.
-Emmett Cullen. Én mondom, nem ismered!
Nem faggatott tovább, kihasználva a sütés-főzés miatti késedelmet, fellopakodtam a szobámba, átöltöztem, és felhúzva a cipőm a garázsba siettem, az én kicsikémhez.
Nagy nehezen, odacipeltem a kicsit túlsúlyos kereket, majd fél óra ügyetlenkedés után átcseréltem kettőt. Visszamantem a házba, és a fürdőbe vettem az irányt. A tükörbe nézve elszörnyetem magamtól. Az egész arcom szinte fekete, szőke/vörös hajam kócosan kicsit vizesen, és az is feketén állt a fejem tetején. Átmentem a szobámba, és ruhát vittem magammal a fürdőbe, és erős hajmosás után újjult erőre kapva kiléptem a kis szobából, és a sajátomba lépve különböző versenyzési stratégiákon gondolkodtam.
De... Emmett azt nem mondta hogy hol... Áhh! A fenébe! Még a telefonszámát sem tudom! Előkaptam a telefonom hogy megnézzem véletlenül nem hívtam e egy Cullen, de mivel nem, Jenna nénit kerestem fel.
-Nincs meg neked valamelyik Cullen telefonszáma?
-Miért?
-Mert nem tudom hogy hol lesznek holnap!
-Sajnos nincs, de remélem tudod hogy nem szeretném hogy bajod essen, és azt sem hogy elmenyj.-tört elő belőle az anyáskodós szerep.
-Persze! Tudom én!
Visszamentem a szobámba, és arcom a párnámba temetve vártam hogy hívjon valaki. De ki hívna? Ettől ideges lettem.
5 perc múlva a telefonom csörgött, és én szinte rohnva kaptam utána.
-Igen?
-Szia Ashley!- szólt bele egy női hang - Alice vagyok, Emmett mondta hogy holnap versenyeztek, csak szólni akartam hogy ha persze neked is jó, legyél a Forksi elágazásnál. Tudod hol van nem?
-Persze hogy tudom!
-Rendben! Szia!
Letette a telefont. Egy válrándítás kíséretében megnéztem az órát. Fél 10 vol, és kicsit már fáradt is voltam. Mivel már alaposan fürödtem, így nem végeztem el mégegyzser ezt a tehendőt, csak fogatmosta, és átöltöztem, majd befeküdtem az ágyba. Nem kellett most sok idő, mert az álmok szigetre léptem.
Reggel már sütött a nap, mármint ahogy Forksban lehet. Kipattantam az ágyból. Fél 12-ig aludtam? Jenna néni miért nem keltett fel? Őrült iramban rángattam magamra a nadrágomat, és a pólót, majd egy felsőt is. Megmostam a fogam, leszaladtam a lépcsőn, de senkit nem találtam itthon. Benéztem a kocshába, és az asztalon egy levelet találtam.
,,Ash! Elmentem Davidékhez, majd estefelé jövök csak haza, addig foglald el magad, és ne felejts el Kevinért kimenni a reptérre!Plusz a bevásárlólista a papír hátulján van. Vigyázz magadra!
Jenna."
Akkor ötkor el kell indulnom.
A hűtőből már az ebédet vettem elő, és kanalztam be. Időm sem volt, és még a knyarhoz kell érnem. Gondosan elpakoltam, bezártam a házat, majd csöppet sem sietve az autóhoz mentem. Faág roppanását hallottam meg magam mögött, repflex szerűen odakaptam a fejem, de senkit sem láttam. Kezdek paranoiás lenni. Beszálltam a kocsimba, majd gázt adtam, és elindultam. Boldogan mentem az úton, és kiérve onnan az erdős résznél már gázt adtam, és egyenesen az elágazásig mentem. Megláttam a szokásos Volvo-t és Emmett Jip-jét. Beálltam mellé, majd kiszálltam.
Köszöntem, és Körbenéztem hogy ki van itt. Alice, Edward, Jasper, Bella és persze Emmett.
-Késtél! - jött mellém Emmett, az órájára mutatva. 13:2 volt.
-Két percet! - háborodtam fel viccesen.
-Na fiatalok, inkább kezdjük! Én indítok! - futott előre, és mi beültünk a kocsiba.
Felbőgettük a motort, majd ALice indítására mind a ketten gázt adtunk. A harmadik kanyar után mikor Emmett mellé értem, Lehúztam az ablakot. Ő is így tett.
-Remélem megvan ha vesztek mit kell csinálnom.
-Persze!
-Csak nem fogok!
Gyorsabbra vettem a tempót, de mellém ért.
-Meg kell csókolnod azt a Derek Millerst, közbe szerelmet vallanod!
Kiabált át az autóból, és én a srácra gondolva hirtelen féket nyomtam, az autó teljesen megállt. Emmett az ablakon kilógatott kézzel integetett, mire felfogtam mi történt, újra gézta adtam, bár biztos voltam a veszteségbe. Már majdnem utolértem, mikor Mellette mentem, és egyszerre futottunk be a célba.
-Ki nyert? - szálltunk ki egyszerre a kocsiból, és Alicere néztünk, aki tanácstalanul állt.
-Egyszerre ért be a kocsi. - válaszolta elképedve.
-De ki nyerte a fogadást?
-Egyszerű! Mind a ketten megcsináljátok. Így boldogok, és idegesek is lesztek. - Rántott válat Alice mögül Jasper.
-Oké. - mondta Emmett, de látszott rajta hogy nem tetszik neki a verseny eredmény.
Ránéztem az órámra, ami negyed 6-ot mutatott.
-Na de nekem most rohannom kell, mert sietek. - bepattantam a kocsimba - majd találkozunk!
Gyorsan indultam el haza, és felkpava a bevásárlólistát, már fél 6 volt.
Port Angels fele találkoztam a Cullenékkel, akik rámdudáltak, de én a sietségben azt sem tudtam hogy áll a fejem.
Megérkezve az első bevásárlóközpontnál sorozatosan kapkodtam le a polcról a kellékeket: Kakaó, paprika, tej, sajt, tészta, vagy 30féle fűszer, kávé, sampon stb.
Mikor megérkeztem, drága bátyám már kint várt a hatalmas bőröndjeivel.
-Szia!
Kiszáltam, és segítettem bepakolni a kocsiba.
-Szia Ash! Jenna? - érdeklődött.
-Elment Davidékhez, majd este jön. De örülök hogy ennyire hiányoztam - csipkelődtem viccelődve, mir odajössz hozzám, és megölelt.
-Na induljunk szerintem.
Beszálltunk a kocsiba, és visszaindultunk a dögunalomba. Közbe Kevin mesélte hogy mi történt vele, meg minden, ami persze nem nagyon érdekelt, de hallgattam. Egy kis autókázás, és tankolás után hazaértünk, és segítettem neki a házba cipekedni.
-Mikor is jön Jenna? - kérdezte a konyhába két falat között.
-Este. Felmegyek a szobámba, majd találkozunk! - mondtam, és már a szobámban találtam magam. Felkaptam a telefont, és megnéztem. 7 nemfogadott hívás David-től, 3 az anyjától, és egy SMS is tőle.
Megnyitottam, majd olvasni kezdtem.
,,Gyere a kórházba"
Minek menyjek én a kórházba? Davidre vittem a kis fényt, majd megnyomtam a hívás gombot. Telefont a fülemhez emelve vártam mikor viszi fel.
-Igen? - szólt bele.
-Szia Dave, Ashley vagyok. Miért...
-Gyere a Forksi kórházba! - adta az utasítást.
-De minek? Te is ott vagy? Ki vn ott? - rohamoztam meg a kérdéseimmel.
-Jennának valami baja lett, és azonnal beszállítottuk. Most valami infúzió van rákötve...
-Azonnal ott vagyok! - szóltam közbe, és mint az őrültek rohantam le a lépcsőn.
Kevin a kanapén aludt, de nem érdekelt, bevágtam magm mögött az ajtót, és kabát nélkül - ami nagyon rossz döntés volt - indultam el a kórház felé.
5 perc alatt odaértem, és rohantam be a kórházba, ahol az aulába már Dave várt.
-Mi történt? - rohamoztam meg.
-Nemtudjuk. Anyám épp pezsgőt öntött neki, és összeesett. Azonnal hoztuk ide be, nem vártuk meg a mentőt. Azóta infúziót raktak rá, s vagy három orvos volt bent, de csak Dr. Cullen biztosított minket.
-Hol van?
-Második emelet, 132-es szoba.
Felsétáltam az adott szobába, és benéztem az ablakon. Jenna néni aludt, és egy szőke orvos nézte a monitort, majd írt a jegyzettömbébe. Beléptem az ajtón, mire felém fordult de én nem néztem rá. Az ágyhoz sétáltam, és megfogtam az utolsó élő rokonom kezét.
-Maga hozzátartozója? - kérdezte az orvos.
-Igen.
Ránéztem, a már bekönnyesült szemeimmel, de láttam a hasonlóságot. Hiszen Cullen. Ugyanaz a fehér bőr, és szem.
Az orvos felém tartott, és beszélni kezdett.
-Még nemtudjuk hogy miért ájult el, de holnapra már meglesz, és ha csak valami külső tényező, három nap múlva hahaengedjük. - kedvesen mosolygott rám, amit nehezen, de viszonoztam, majd ismét Jenna nénire néztem.
Az ajtócsapódás után, amint megbizonyosodtam róla hogy a Dr. kiment, beszélni kezdtem. Tudtam hogy meghallja.
-Semmi baj nem lesz! Három nap múlva már nevetni fogunk ezen.
Leültem a mellette lévő székre, és behunytam a szemeim. Nem sokára ugyanúgy pattantak ki,mivel a monitoron a szokott le-fel vonalak helyett más került oda, és őrülten csipogni kezdett. Ahogy felugrottam egy fekete hajú nő jött be, és szaladt az ágyhoz, engem figyelembe sem véve, majd utána jöttek be a többiek is. Dr. Cullen odajött hozzám, és óvatosan kilökött az ajtón, egy maradjon-kint figyelmeztetéssel. Az ablakhoz siettem, ahol épp lehetett látni hogy újraélesztik. Kezembe temettem az arcom, mikor a telefonom csörögni kezdett.
-Igen? - szóltam bele elcsukló hangon.
-Hol vagy Ash? - kérezte Kevin, álmoskás hangon.
-Kórházba. Jenna nénivel van valami. Ha idejössz, a másodikon vagyok.
Már csak a süket vonalat hallgattam.
Ha valami baja esik, én nem bocsájtom meg magamnak! Kevin nem hiszem hogy eltudna tartani, így állami gondozásba kerülnék, mivel nem vagyok 18.
-SZia Ashley! Hát te? Amúgy nem láttad apám?
Emmett jött mellém, és a htalmas vigyora könnyes szemeim, és talán elgyötört arcom láttán értetlenbe sült el.
Az ablak felé mutattam, ahol épp ő fogta azt a két izét.
-Édesanyád? - kérdezte, s közbe magához húzott.
-Nem. A nővérének a lánya. Ő az utolsó élő rokonom...
Emmett melkasába fúrtam a fejem, nem érdekelve hogy mit mond, és sírtam, de ő csak még jobban m agához ölelt, és ringatni kezdett. Nem voltam álmos, de álomba sírtam magam, de még éreztem ahogy az ölébe kap, és megmozdul. Innentől se kép, se hang, a pillanatnyi sötétségbe menekültem.
Szeretnék megjegyzéseket, mert ha nem tetszik nektek, az Ashley Withlockos történetemmel nem zaklatlak titeket, és nem pazarlom rá az időmet!
Szia! Van számodra valami az oldalamon!
VálaszTörléshttp://jasperaphrodite2.blogspot.com
Puszi