Megláttam a gitáromat, és az ágyra pattanva fektettem az ölembe.
Végigsimítottam rajta, majd Paul kedvenc számát kezdtem el játszani. A karib-tenger kalózai főcímdalát. Ő tanított meg rá, 2 hónap kellett rá míg teljesen egyedül el tudtam játszani.
Amikor az újjaim már maguktól pengették a szálakat, teljesen beleélve az időről megfeletkezve zenéltem. Később zajt hallottam az ablakom felől, már Alice-nek köszönni akartm volna, de senki sem volt ott. Egész nap a házban bajlódtam. Már ismét sétát terveztem volna, de a tegnapi eset után nem hiszem hogy tudnák akármit is csinálni, kint, főleg az erdőben.
Végülis fél 4-kor rászedtem magam hogyha az utcából utcába sétálok, nem lesz semmi baj. Meg már Edward rég elüldözte. Vagy nem. Felvettem egy másik kabátot. Ha ezzel lesz valami, az gáz lenne, mivel több nincs. De elvileg nem is kellene hogy legyen, mert nem fázok, semmi kinti hatás nem hat rám, de legalább a látszat megvan hogyha valaki meglát. Valaki nem ember. Kiléptem az ajtón, és hát eléggé sürgött-forgott ez a kis utca is. Ahogy tovább mentem, a főutcán már szinte minden pillanatban átment rajtam egy halandó.
Végülis kerestem a helyet ahol lehetne valami program, dehát a dátum sem mond semmit. Előkaptam a mobilom, és tárcsáztam Alice számát. Még az sem érdekelt hogy órán van. Na jó, eszembe sem jutott, csak később.
-Szia!-vette fel rögtön a készüléket.
-Szia! Nem tudod hogy mi lesz a közeljövőben? Tudod az egész főút meg minden fel van...-nem engedte hogy végigmondjam, közbeszólt.
-Hát valami ünnepség lesz. Egy olyan esemény, ahova az egész lakosokat meghívják. Vagyis csak az őslakosokat. Érted. Akinek a leszármazotja itt élt, az mehet ilyen táncversenyre és kihirdetik a város Miss-ét. Már a zsűri fejében a döntés is megszületett, de nem is látták hogy kik lesznek a versenyzők.-idegeskedett. A hangjából ezt lehetett leszűrni.
-Ja igen! Minden évben rendeznek ilyet, vagyis csak az utóbbi 5-ben.
Gondolatban a homlokomra is csaptam.
-Hallottam mi történt tegnap este. Jól vagy?
-Persze.
Rövid válaszom sem volt jó semmire, mert ismét faggatózni kezdett.
-Mit kerestél az erdőben?
-Régen sokat jártam oda sétálni gondoltam ismét kimegyek.
-Rendben. De máskor egyél óvatosabb. Most hol vagy?
-Hát a főúton. De most leteszem Alice. Majd még beszélünk. Szia!
-Szia.
Mielőtt akármit mondhatott volna, kinyomtam a telefont.
Tovább batyogtam a homokon, és szívtam be a friss levegőt. Az erdő széléhez értem, ahol egy kis ösvény vezettt be a rangetegbe. Persze miért is ne, én elindultam rajta. Addig mentem, míg csak nem sűrű fák takarták el mindenfelé a kilátást. Mivel nem akartam másfele menni, ezért inkább visszafordultam. Az egyik kanyarnál két út is választást adott, de a kíváncsiságom erősebb volt a hazakerüllési ösztönömnél, így arra indultam el. Fogalmam sincs hogy hogyan, de egy gyönyörű tisztásra érkeztem. A közepénél kettészelve egy patak csordugált, amihez rögtön odaszaladtam, és ledobtam a cipőmet, majd a szélére ülve belelógattam a lábam. Elmosolyodtam az emlékre hogy régen, amikor valamilyen tavat, vagy esetleg patakot láttam, ezt csináltam. De persze Pault sem hagyhattam ki a szórakozásból.
A lábamat lógattam a vízbe, amikor ordítást hallottam magam mögül, és hogy Paul félmeztelenre ölzözbe mutogatja erősen kocákkás hasát, és szalad felém. Lesokkolva vártam a csapódást és amikor az megtörtént, mind a ketten őrültnagy csapódással értünk a vízbe.
-Te őrült állat!-síkítottam, majd elnevettem magam.
-Nyugi hugi! Ez csak víz!-nevezett, majd kezével jobban lepocsolt a hideg vízzel.
A széléhez úsztam, és vártam hogy elkezdjen kifele mászni. Amnt megtörténtént, segítségül nyújtottam kezem, amit megfogott. Ahogy húzott felfele, én hirtelen mozdolattal ismét a vízbe húztam, mielőtt felúszhatott, kibatyogtam a vízből, és kicsavartam a ruháimból a vizet nagyából.
ELmosolyogtam az emlékre, és a lábaimat mozgatni kezdtem a víz alatt.
Nyakig benne voltam a vízbe amikor Paul kiabált nekem:
-Al! Kész a kaja!
Imádtunk piknikezni az erdőben, mind a ketten.
Gondoltam egyt hogy kicsit megviccelem őket, hiszen senki sem tud úszni, csak én és Paul. Mint egy őrült ordítozni kezdtem , és segítségért kiabálni. Persze először snki sem hitt nekem, de mikor hangosabban kezdtem, Paul futott hozzám.
-Minden...-mielőtt bármit is mondhatott volna, behúztam a vizbe, és amíg ő ki akart úszni, én rámásztam a hátára.
Természetesen mind mindíg bikinit nem hoztam magammal.
-Mássz le, mert vízbe fulladsz!-figyelmeztetett bátyókám, de mivel nem mozdultam, valahogy leszedett a hátáról, és őrült módjára csikizni kezdett.
Már nem gondolkodtam sokáig, kimásztam a vízből, és kis koncentrálás után otthon találtam magam. Mélyet sóhajtottam, majd a fürdőbe másztam, és a kádba engedtem most vizet. Epres tusfürdővel telenyomtam az alján, és megvártam míg habosan tele lesz. Mikor az elvárásaimnak kész lett, levetkőztem, és beledobtam magam -óvatosan- a kádba, és mint a gyermekek, a habbal kezdtem játszadozni.
Egy órát eltölthettem ott, kimásztam, leengedtem, majd egy pink macis pizsamát felvettem. Hát igen. Meg kell adni a hatást a gyermeknek.
Mivel még nem voltam álmos, ledűltem az ágyra, és úgy néztem a plafont, mintha valami érdekes lenne rajta. Az éjjeliszekrényemre néztem, ahol az óra volt. 11:46
Felráztam a párnám hogy magasabb, és puhább legyen, majd belefeküdtem, és a takarót is magamra húzam. Behunytam a szemem, és aludni próbáltam, a ami kb fél óra múlva jött csak össze. Rémálmaimban a vörös szemű vámpír szerepelt. A kinézetét meg sem tudtam figyelni, annyira lekötött a szeme
Másnap reggel az iskolába beültem az egyik órára, de felesleges volt, mivel nem tudtam figyeni. Az álmom hatással volt rám. Ebédszünetbe én is a menzára fáradtam, és az egyik sarokba, ahol nem ült senki, felhúztam a térdem, s szabad kezeimmel átöltltem őket. 5 perc után Alice jött hozzám. Leült mellém, és egyenesen nézett, majd elővett egy lapot, s írni kezdett rá.
Szia! Tudom nem aludtál jól, de kérlek ne menj egyedül az erdőbe!
Amint elolvastam a lapra írt szöveget, felnéztem a kobold szerű lányra, s válaszoltam.
-Miért? Mi van az erdőbe?-miért nagyobb a kíváncsiságom mindig mindennél?
Mert nem biztos hogy állatok, vagy mi vagyunkn ott.
-Ha arra a másik vámpírra gondolsz megnyugodhatsz, mert sose fogok vele találkozni.
Újból maga elé vette a lapot, és erősen bekarikázta a szöveget: ne menj egyedül az erdőbe!
-Rendben, nem megyek oda!
Válaszomra csak előre nézett, s bólintott egyet. Hogy senkinek ne tünjön fel hogy a híres Alice Cullen egyedül ül, fogta magát és visszaült a helyére, majd Edwardnak mondott valamit. Sóhajtottam egyet, majd haza,,teleportáltam" ahogy a Cullenék mondják.
Unalmamban felvettem egy melegítőnadrágot, és egy csillogós pulcsit ávettem egy kabátot, és arra a tisztásra gondoltam, ahol tegnap is voltam. A nadrágot felgyűrtem a térdemig, és ma is belelógattam a lábam.
Nem lehettem kint olyan sok ideig, de egy ismerős hang megszólalta mögöttem.
-Nem megmondta Alice hogy ne gyere az erdőbe egyedül? Még ez is az erdő része.
Felnéztem. Edward volt.
-Igen, de nincs fa, szóval...-nyújtottam el az utolsó szót.
-De ez az erdő közepén van. -ellenkezett.
-ALice azt mondta, vagyis úgy értelmeztem az írását -hangsúlyoztam ki ezt a szót- hogy, ne legyek egyedül az erdőbe.
-És ebbe mit nem értessz?
-Mindent.
Ahogy ismét felnéztem rá, összezavarodva nézett rám.
-Nem vagyok egyedül!-mutattam fel rá, és forgattam meg a szemeimet.
Helyel kínáltam magam mellett, amit valamit motyogva, de elfogadot... Ő csak leült mellém hogy a víz ne érjen hozzá. Kis ideig még csendben ültünk így. Én a vizet ő engem bámult. Kezdtem zavarbajönni, ezért megszólaltam.
-Félsz a víztől?-hangomat próbáltam unottnak hangoztatni.
-Nem.-valószínűleg meglephette a kérdésem. -Miért?
-Mert távol ülsz tőle. -adtam egyhangú választ rá.
Kis eszemcsere után igazán feloldódva beszélgettünk mindenről. Talán egy óra múlva azon vettem észre magam hogy Edward az ölébe kap, és azt kiabálva hogy ne vegyek levegőt beledob a vízbe, de reflexemnek köszönhetően ingének egy gombját megfogva még épphogycsak be tudtam magammal rántani. A gomb a kezembe maradt. Nevetve úsztam hozzá, és adtam kezébe a kis karikát.
-Bocsi, nem direkt volt - mondtam még mindig nevetve.
Próbáltam kimászni a vízből de derekamnál megfogott, és visszarántott, de nem hagytam magam. Nyakánál megfogtam, és belenyomtam a vízbe.
Mikor nem jött fel, és nem láttam hogy hol van, lehervadt az arcomról a vigyor, és aggódva kerestem a legkisebb lejet is arra hogy itt van.
-Edward! Edward! Ez egyáltalán nem vicces!
Majd a lábamnál elkapott valami. Mikor lenéztem láttam hogy Edward az, így egyszerre úsztunk fel a víz felszínére.
-Ne vagy normális!
-Dee.... aggódtál értem!- jelentette ki.
-Nem aggódtam, csak féltem hogy a családod rám fogja kenni hogy nem élsz! -próbáltam letagadni a lehetetlent.
A komik... nem nagyon gyűltek.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése