Cím: CSÓK :D
-Beismered hogy aggódtál tegnap?
-Engem úgy tanítottak, hogy ne hazudjak! - öltöttem rá játékosan nyelvet.
-DE te mégis megszeged az ígéreted - ez nem igaz!
-Honnan veszed?
-A tekintetedből láttam hogy teljesen aggódtál értem. Ne tagadd, ezt a témát zárjuk le, nyugii tudom...
-Nem igaz, és ha beismered hogy nekem volt igazam, akkor, lezárhatjuk.
-Nem! Amúgy a suliban mi volt az a kis viccelődés Em-el?
Ügyes tématerelő, de jobban érdekelt az a ,vicc' Emmettel. Én vagyok amnéziás, vagy tényleg nem értem mire akar kijukadni.
-Hát... - drámaian köhintett egy párat, majd elvékonyított hangon belekezdett - Neki biztosan nincs Alice szerű divatmániás okona vagy ismerőse!
A mondandója végén már mind a ketten görnyedtünk a nevetéstől.
-De... láttad te hogy ho... gy néz ki? - paszíroztam ki magamból nevetve.
Mikor már teljesen lenyugodtunk, ami pár percet igénybe vett, megszólalt.
-Öreg, és azt a ruhát az édesanyjától kapta, csak azt a cipőt nem. - mondta tök komolyan.
-Na! Most ne viccel... - ekkor esett le a dolog. - Gondolatai mi?
-Igen. AMúgy mondtam már hogy Alice el akar vinni vásárolni? - szemöldökét ívben felhúzta, és várta a válaszom, de tudta hogy mit fogok mondani.
-NEM! - akadtam ki - Alice-szel nem megyek vásárolni, mert... nincs pénzem, és... fárasztó! Mégiscsak van egy emberi szükségletem! Igez nem eszek, nem iszok, nincs szükségem ápolásra, de néha ki tudok fáradni, és aludnom muszály!
-Értem én! Csak gondoltam időben szólok, mert...
-Ne is folytasd! - vágtam közbe, és vsszaültem az időben felállt kanapéról.
* *** *
Az ágyban, este immár a mellkasán feküdve, gondolkodtam. Az elején, amikor találkoztunk, annyira ellenséges volt velem mostanra pedig ő lett a legjobb barátom? Ez anniyra furcsa, és nem tudtam magamtól rájönni a válaszra. Szinte már azt hittem hogy meg akar ölni. Egy szellemet meg lehet ölni?
-Edward... - kezdtem félénken, majd ráemeltem a tekintetem.
-Igen?
-Kérdezhetek valamit? Őszintén válaszolsz rá?
Megfontolta a kérdésem, és már épp vissza akartam vonni, de bólintott.
-Amikor legelőször találkoztunk... miért voltál olyan... ellenséges? - találtam meg a szótáramba a megfelelő szót. Hezitált, majd megszólalt:
-Volt egy lány az életemben. Bella. Évekkel ezelőtt elhagytam, egy kis baleset miatt. Valamiért Alice nem szerette, pedig az egy nagy dolog. Ettől azt hiszem kicsit különlegesebbnem hittem. Egy évig távol voltam a családomtól, és visszajöttem Forksba titokba, megnézni hogy Bella jól van-e. Nem épp kellemes helyzetben találtam rá.
-Halott volt? - tettem fel a kérdést félve.
-Nem. Épp egy sráccal csókolózott, majd rá egy hétre amikor utójára pillantottam rá, a srác megemlítette a nevem, hogy mennyire szeretett. De ő csak azt válaszolta rá hogy ,azt hittem sosem hagy el'. Ezután elmentem különböző országokba, és váratlan esemény közbe hazamentem. Alice-nek volt egy látomása ahol veled... öhm... veled vagyok - mintha zavarba lett volna, kereste a szavakat. - Más csalódást már nem bírtam volna el, így próbáltam a legrosszabb tulajdonságodat megismerni, és engedtem hogy te is a rossz oldalamat ismerd meg.
-Köszönöm hogy közel engedtél magadhoz. - hangom szinte suttogás volt.
-Ezt nem kell megköszönnöd. Megbántam hogy első perctől nem így viselkedtem veled.
Egy puszit nyomott fejem tetejére, majd egy most már aludj kijelentéssel jobban magamhoz öleltem, és boldogan léptem az álmok tengere felé.
Edward szemszöge, ami azt hiszem a legjobb, de rem nem túl csöpögős, de azt is el lehet nézni, mivel 0:54 van. :P
Ahogy hallgattam egyenletes szuszogását, kedvem lett volna még jobban magamhoz ölelni, de nem tudtam hogy meddig mehetek el egy szellemnél. Alex különleges. Érzem hogy sosem lenne képes megcsalni, és elhagyni. Alice is szereti, és Jazz sem távolságtartó vele, ami nagy szó. Senkivel sincs közeli kapcsolatba vámpírokon kívül, de vele igen. Emmett, amióta ismeri több poént lő el, ami neki jó, de minket fáraszt... Rosalie is érzem hogy meg fogja kedvelni. A többiek pedig csak ők.
Senkinek sem meséltem hogy távollétem idejeén voltam itt, és Bellát látogattam. Teljesen más volt, és nem értettem semmit. Ideges voltam, mert féltem hogy becsap. De valahogy megnyugtatott az egyenes lélegzetvtele, úgy, hogy nem hallom szíve egyritmusú dobogását, ami talán bizonytalanná tenne. Végigsimítottam barna, egyenes haján, mire egy mély levegőt vett. Féltem hogy talán felébredt, és tudja hogy mit csinálok, de semmi nem történt. Tovább aludt. Folytattam az előbbi tendőmet, és boldogan imitáltam én is alvást.
Reggelm, amikor a nap épphogycsak az éget ütötte, Alex mocorogni kezdett, és a levegő is gyorsabban szedte. Kis idő után újra megnyugodott, szóval csak egy álom volt. Ismét mozogni kezdett, de most a fejét is felemelte, majd kőkemény mellkasomról a párnába fúrta. Biztos kényelmesebb ott.
Felemelte még álomtól homályos szemeit és mosolygott, amit képtelen voltam nem viszonozni.
-Jó reggelt! Jól aludtál? - kérdeztem fékezhetetlen XXXL-es mosollyal.
-Többet mint te az biztos! - nevetett fel - Neked milyen volt egész este itt szobrozni?
Ahogy fejben átgondoltam az esti esményket, rájöttem tényleg meg sem mozdultam, csak hallgattam, és figyeltem ahogy alszik.
-NAgyon... - kerestem a szavakat - Kellemes!
Csilingelő hangján felnevetett, majd feltápázkodott az ágyról, majd a szekrénye felé vette az irányt. Kivett belőle egy citromságra pólót, és egy rövidnadrágot, majd intett hogy menyjek ki. Teljesítettem a kérését, majd hallagtóztam mikor öltözik fel. Amint leült az ágyra, beléptem.
-Pontos vagy! - vigyorgott. - Ja igen! Tudod ALice látomása... mikor jön az az izés klán?
Alex szemszöge:
Mikor feltettem a kérdést, a szívem 1000-res ütemmel dobogna, ha lenne.
-Már most elindultak, és lehetőleg déélre itt lesznek, ha semmi nem jön közbe.
-Akkor el kell játszanom a szerelmes barátnőt? - húztam fel szemöldököm.
-Ige... persze csak ha akarod.
-Ha Alice látta, akkor az úgy lesz. - bár magamba ordítottam hogy persze hogy akarok, kimondani csak ezt tudtam. - Csak ha lehet, ne tudják meg hogy mi is vagyok!
-Rendben, akkor azt fogjuk mondani, hogy te egy félvámpír vagy, mert a szervezetedbe átváltoztatáskor valami probléma adódott. 10 éve ismerjük egymást, de csak 1 éve vagyunk egy pár.
-Rendben. Ez szerintem tökéletes lesz. Már csak el kell mondani a többieknek.
-Felesleges, mivel Alice tuti hogy látta.
Leültem az ágyam szélére, és mélyet sóhajtottam.
-Nem kell ma suliba menni? - kérdeztem érdeklődve, kíváncsian.
-Nem drágám, mert szombat van! - mondta, miközben felállt, és elém lépett.
-Vegyél fel hoszúnadrágot, mert áfzni fogsz.
Áhh milyen kedves hogy addódik értem! Ha tudná hogy nem fogk fázni...
-Nem fogok nyugi.
-Miért? - sose unja meg a kérdezősködést?
-Mert nem tudom hogy kell. - komolyan ránéztem, és vártam a következő kérdészuhatagot, hisz inkább most mint később, alá állok. De csak pár perc után jött a következő.
-Ezt hogy érted?
-elfelejtettem hogy kell. Te miért nem fázol? Gondolom nincs belső légkondid! - csóváltammeg a fejem, majd a hátára mutatott hogy másszak fel.
Megtettem a kérését, s kiugrott az ablakon, és a Cullen házig futott. Én élveztem ahogy hosszú egyenes hajamba belekap a szél, és azt is, hogy bármikor nekimehetnénk egy fának, de ez esetben lehetetlen. Az ajtó előt letett, majd belépett engem előre engedve. Milyen udvarias!
-Carlisle! Esme! Rose! Emmett! Jasper! Alice! - mondta ki a nevüket, és rám nézett, miközben egytől egyik előttünk termetek.
-Szia Alex! Örülök hogy újra látlak! - jött hozzám Esme, és megölelt.
-Úgyszint! - öleltem vissza, majd Carlisle jött hozzám, és vele is eljátszottam ugyanezt.
-Gondolom láttad Alice hogy Alex...
-Nem láttam semmit! - nézett ránk kérdőn, és várta hogy beszéljünk.
-A Denaliaknak, ha lehet azt kellene mondani, hogy Alex-ot 10 éve ismerjük, félvámpír, és 1 éve járunk. - avatta be őket, mire Emmett megszólalt.
-Csak nem ő kell neked... Szegény Tanya ki lesz bukva szivi! - nézett rám, mire Rose fejbevágta.
-Köszönöm Rose! - vigyorogtam rá, de neki meg sem rezdült az arca.
Elfoglaltuk helyünket a kanapén, amikor ALice visszafele kezdett számolni:
-3... 2... - Carlisle és Esme az ajtóhoz siettek - 1... Most!
Az utolsó szóval egyértelműen 3 kopogás hallatszott, Edward szélvészgyorsan az ölébe ültetett, és az ajtó kinyílt. Egy sötét hajú férfi állt a doki előtt, majd beljebbjött, és négy nő gyülekezett be.
Egy eperszőke hajú Edwardhoz rohat, de amint meglátott engem lefagyott, és kérdőn nézett Edward-ra.
-Ömm... - kezdte Carlisle - Ő a család új tagja, Alex Swan. Egy éve a családhoz tartozik, és végre Edward is megtalálta a szerető párját. - ezt a azsót erősen megnyomta - Alex, ők a család régi barátai, Elezar, Irina, Kate és Tanya.
-Üdv! - emeltem fel a kezem.
Tanya hatalmasat szippanott a levegőbe majd feém bökött: -Ez meg milyen lény?
-Ő félvámpír. Volt egy kis bibi átváltozásakor! - Emmett mondandója vgén hatalmasat nevetett, majd Irina kezét fogta meg, és szeme a semmibe révedt.
-Irina képesésge hogy illóziót kelt. - suttogta Edward. - Kate-é hogy... áramot fejleszt, Elezar pedig tudja a halandók, és a halottak képességét.
-Ahha! Neked mi is a képességed? - kérdeztem elgondolkodva.
-Gondolatolvasás! - koppintotta meg a fejét.
-Na akkor! Mire gondolok? - kérdeztem cinkosul, köze a lila színre gondoltam.
-Neked csak nagyon ritkán hallom a gondolataidat, de abból is csak szavakat. Nagyon rossz érzés, de legalább vannak szavak. - húzta el a száját.
-Na és azt nem mondta ALice hogy medd ig kel lezt csinálni? - nyomtam meg az ezt szócskát.
-Mit?
Tényleg nem értett semmit, a szmeiből kiolvastam.
-EZT!
-EZT!
-Jaa! Pár hétig, vagy hónapig. - HÓNAPIG? Én azt hittem hogy csak pár napig!
Mind összeültünkn a nappaliba, és beszélgettünk. Eleinte a Denali klán rólam érdeklődött, de utána Edward ügyesen elterelte a témát. Holnap hosszú napunk lesz! Méghogy 86 éve vagyok ilyen ,félvámpír' és a szüleim is azok. Az meg hogy lehet? De nekik semmi sem esett le. Este mikor felmentem lefeküdni aludni, ők elmentek vadászni. Edward persze nem akart menni, gondolom Tanya miatt, de bevetve bájosságát elmentek. Engem ez nagyon zavart. Fél órán keresztül az ágyban csak forgolódtam. Talán féltékeny lennék?
Alvás közben valaki a vállamat rázta. Hát nem tudja hogy szellemet ne keltsen fel, mert sokkal ingerültebbek meg minden?
Felnéztem az illetőre, akinek szőke fürtjei még távolról is irritálóak.
-Nahát! Hazajöttetekk a vadászatról? - kérdeztem nagyot ásítva.
-Nem csak én! Beszélni akartam veled! - hangja egyre ingerültebbé vált. - HOgyan szerezted meg Edward-ot? Mivel zsarolod?
Kérdése egyenesen meglepett, és immán aranybarna helyett, fekete szemmel nézett rám.
-Semmivel! A szerelem, nem zsarolás!
Felálltam az ágyról, és vele szemben álltam meg.
-Fogd fel hogy nem szeret téged, akármeddig nyaggatod! Az orrod előtt lehetne a szerelmed, de te csak Edwar... -a szavamba vágott, amit én nagyon nem szerettem.
-A szemem előtt van Edward!
-Fogd be! - szűrtem a fogaim között, és próbáltam lenyugodni.
-Egy félvámpír mit csinálhat pont velem? Velem? - nevetett fel hisztérikusan.
-Elég sok mindent! - összeszorítottam a számat hogy ne csússzon ki semmi, amit még megbánok.
Hirtelen előttem termett, majd teljes erejéből meglökött, ki az üvegfalon, de akárhogy kapaszkodtam volna meg, nem sikerült, melyette a karom leszakadt. Nem éreztem fájdalmat, csak bizsergést. Ilyet még életembe nem láttam. A volt karom helyéről lecseppent egy ezüstcsepp, amilyen a könnyem szokott lenni, majd visszanőtt.
Visszanőtt a kezem!
Megmozgattam az újjaimat, és olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Idegesen néztem az előttem tán még csodálkozóbb Tanya-ra, majd felálltam, és eléillantam, felfedve ezzel ki vagyok. De rfogom hogy vámpírgyorsasággal mentem, csak túl le van sokkolva.
-Nem tanítottak meg rá, hogy senkit se kelts fel álmából, mert talán túl ingerlé... -folytattam volna a szövegem, mi ilyesztően hatott volna, de egy hang megszólított.
A tulájdonosa nemmás mint Edward volt.
-Ne csinálj semmi butaságot. Szivem. - nyomta meg at utolsó szót, amiből rájöttem mire célloz.
-Rendben. Drágám.
Edward Tanya felé frdult kicsit dühösen, majd megkérdezte hogy jólvan-e. Hát persze! Magam estem ki az abalkon, ő meg... csak belekeveredett!
Még tőle kérdezi hogy jólvan-e! Nekem szakadt le a kezem, és nőtt vissza! A bejárti ajtót becsaptam, majd nem bírtam tovább, felillantam Edward szobájába, ahol felkeltettek. Ledőltem az ágyra, és alégzésemet próbáltam csillapítani. Ez az ajtó is nyitódott majd záródott, míg végül felemeltem a fejem, és a jövevényre tekintettem.
-Mi volt ez? - kérdezte, s közben kezével errafelé intett, ahol az ablak be volt törve.
-Bocsi hogy nem szóltam előle hogy az én fajtámnak nem túl jó ha felébresztik álmából, és bocsi hogy kidöbtak az ablakon, és leszakadt a karom, ami valami megmagyarázhatatlan módon visszanőt, de semmi bajom kösz hogy kérdezted! - ordítottam már vele - De ne is legyél itt, menyj Tanya-hoz, pátyolgasd a lesokkolt állapotát, és vedd feleségül, mert úgy látom, felesleges volt ez az egész! Ja, és az ért is bocsánatot kérek, mert ordítok most veled, és nem vagyok a te fajtád, plusz...
Nem tudtam tovább hadonászni, mert Edward ajkait az enyémen találtam, s kezeit kezeimen. Gondolom érezthette hogy nem tudok megmozdulni, elengedte kezeimet, s övéit a derekamra csúsztatta. A kezeim életre keltek, és beletúrtam a már úgyis bozontos hajába, és nyelvünk vad táncot járt egymásal. Hátrálni kezdtünk, mígnem a lábam megbotlott, és az ágyra hátaltam, Edwarddal rajtam. Kezeivel megfogta kezeimet ismét, és elengedte ajkaimat. Szememet csak ezután nyitottam ki, s láttam hogy az övé fekete. Vagy éhes vagy...
-Megnyugodtál? - lágy hangjától majdnem elaléltam.
-Teljes mérékig. - motyogtam, mert nem voltam bitos hogy normál hangerőn is tudnék beszélni.
Ezzel egyidőben az ajtó csapódott ki, és Emmett lépett be.
bocsi ehéten nem jön friss, mert nem leszek itthon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése