Az élet versenye-12

Az utolsó rész az élet versenyéből:

-Elmegyek vadászni!-mondta majd kiugrott az ablakon.

Jasper szemszöge:

Futottam az erőben, de mielőtt kiértem volna, elfogyasztottam egy oroszlánt, és egy őzt, s egy szarvast.

Miután kiértem az erdőből, egy másik erdőbe kötöttem ki, és megtaláltam a fél órája keresett házt a fél órája keresett személyekkel.

Lassabban kezdtem el sétálni, és bekopogtam az ajtón.

AMint kinyílt, Peter eltátotta a száját, és megöelt.

-Jsaper!! Annyira örülük hogy itt vagy. Rég láttunk haver!

Charlotte is lejött a lépcsőn, mivel a ház emeletes volt.

-Ááá!-sikította, és nyakamba ugrott.Régen láttalak. Hogy-hogy itt vagy? -kérdezte a nő.

-Csak jöttelek titeket meglátogatni.-mondtam.

-Igen? Na nyögd ki hogy mi a bajod! -mondta Peter, és én sem haboztam.

Bejjebb mentem a házba leültem a kanapéra, és mesélni kezdtem nezt az egész volterrás dolgot, és a segítségüket kérdetem.

-Persze hogy benne vagyunk!-állt fel barátom az ötletem elmondása után.

-Én is segítek.-állt fel a felesége, és megölelt.

Azonnal készülődni kezdtek, és én ugyanúgy ülve vártam rájuk.

-Siessetekmár!-kiabáltam, bár suttogni is elég lett volna.

Két óra alatt kész is lettek, majd a repülőtér felé indultunk.

FElszálltunk a repülőre, és a hármas széken mind a hárman helyet fioglaltunk. Olyasvalami szenvedélyt éreztem egymás között, hogy pár hullámot feléjük.

A gép leszállni készült. Kiszálltunk, és felvettük a sapkát, és a napfénytől védő ruhákat. Amint kiértünk onnét, befutottunk az erdőbe, ahol megéreztem az illatét. De forcsa volt, mert nem lehetne még éreznem. A kastély még pár km-el távolabb van. Majd egy futó alakot is megláttam, aki Vic volt.

Utána undultam, és kiabáltam, de csak futott, majd hirtelen lefékezett, és megfordult.

-Jasper.-suttogta, és rám vetette magát, majd megcsókolt.

Visszacsókoltam.

-El kell innen tünnünk! Kb három óra múlva keresni fognak. És...-kezdett vona egy másik mondatba, de a barátaimat meglátta.

-Ő Charlotte és Peter.-mutattam be öket.

-Üdv...-köszönt félénken.

Kicsit még bájcsevegtek, de ezt meg kellett szakítani.

-Elmondod hogy miért vagy kint az erdőbe?-kérdeztem kíváncsian.

-Látom ennyire vissza akarsz küldeni-grimaszolt, de nem vette komolyan.-AMúgy meg megszöktem. A katonák meg mindenki kilépett a kastélyból, mert valami... évfordulóvan. Nemtudom pontosan. Jane szerint ez a legjobb megoldás, és mondta hogy szaladjak el egy folyóig a közelbe. És ti miért is jöttetek?-húzta össze a szemöldökét.

-Mert ki akartunk szabadítani-mosolygott rá perverzen Peter.

-Oké... Akkor mehetünk is! De siessünk, mert mindjárt felkel a nap.

-Mikor indul a repülő?

-Seetlie-be kb fél órán belül. -válaszoltam Charlotte feltett kérdésére.

Futásnak eredtünk, és ismerős illatokat éreztem meg, később az illat tuljdonosát is.

A családom.

-Jasper te vad őrült!-ordított velem Rosalie ahogy odaértünk.-Hogy mertél minket csak úgy otthagyni?!

Majd oldalra nézett, hol Vic állt.

-ELmész vadászni mi? -mondta már nyugodtabban Edward. Éreztem mindenkibe a felgyülemlő idegességet, féltést, kevés boldogságot, és szeretetet.

Victoria szemszöge:

A családdal indultunk visza a reptérre. Mindenki ott volt. Senki sem indult sehova, csak futott előre.

Később Edward és Bella megtorpant-mert ők futottal legelől-majd sorra mindenki.

Előre siettem hogy mi történt, majd megláttam a Volturi katonáit.

--nahát nahát! A megmentősereg! -jött közelebb Aro.

Éreztem Bella pajzsát végigáramolni a testemen, és vártam a folytatást.

-Aro, drága barátom. Látogatóba jöttünk, de a kastélyba senkit sem találtunk.

-Hmm...-horkant fel az egyik katona.

-Alec!-szólt a katonára, és rám intett.

Innentől már nem láttam, nem hallottam, elkapott a sötétség.

Mintha csak aludnék. Rosszabb volt eddig mindennél. Nem éreztem semmit,l de tudtam mi történik.

Mikor felébredtem egy karóhoz voltam kötve. Persze onnan simán le tudtam jönni, csakhogy vámpírkatonák álltak körbe, előttem pedig a családomat fogták le.

-Most pedig az ítélet, mint a boszorkányüldözésekbe. Halál. -mondta Aro.

Most vettem csak észre hogy a karó, amihez hozzákötöttek, szénaszálakba állt, és előttem is mind az volt. A keztemet két katona fogta le.

A szavak hallatára összerendültem, mert rájöttem ki hal meg. Én. Szemeimmel csak egy szempárt voltam képes magamhoz láncolni. Életem nagy szerelmét, aki mondig mellettem állt. Jaspert.

-Most pedig Victoria, válassz. Élsz, csatlakozol hozzánk, és a család valamelyik tagja... Hmm.... mondjuk Jasper Hale, meghal, vagy pedig ugyanúgy folytatódik az élet a te haláloddal.

Komolyan megfontoltam az ajánlatot. Vagyis inkább csak úgy tettem, de valójában Edwardnak üzentem.

Mond meg nekik hogy szerettem őket, és nagyon sokat köszönhetek nekik! Mond meg Jaspernek hogy semmi őrültséget ne csináljon, mert tudom hogy most azt fontolgatja. Szerettem őt, és mindig is szeretni fogom.

Edward észrevétlenül bólintott egy aprót, és én óvatosan kiejtve a szavakat válaszoltam Aro feltett kérdésére.

-A másodat választom.

-Tudtam-mosolyodott el önelégülten.

JAsper morogott egy állatiasat, és kérlelőn nézett rám. És aprón megcsóváltam a fejem, és lehunytam a szemem.

Hallottam ahogy valaki meggyújt egy gyufát, és hozzáérinti a szalmaszálhoz, majd az lángra kap.

Kinyitottam a szemem megnézzem nem e csak képzelődtem, de minden így volt. Vettem egy nagy levegőt, és vártam. Csak néztem a lángokat hogy mikor kapja el a lábam.

Még benzint vagy gázolajat sem öntöttek rám, hogy az égés gyorsabb legyen, csak pár anyagot hajingáltak rám hogy jobban égjek.

A lángok immár körülvettek, de csak Jasper pillantásait kerestem, aki ki akar szabadulni az őrök fogságából, de nem sikerül neki.

A lángoló tűz már elkapta a lábam. Olyan volt mint emberkoromba amikor megégettem magam.

Felordítottam, de próbáltam a hangom halkabbra venni. Kiszabadultam volna, eltáptem volna a apró láncot ami a kezemet fogta össze, de nem volt merszem eltépni. Akkor helyettem más is meghalt volna.

A lándok immár a lábamat elégették, de én folyamatosan olrdítottam. Tompán hallottam hogy Aro parancsol valamit, és éreztem valami folyadékot ami a bőrömön folyik lejjebb, és nagyobb lángra kaptam. Majd mielőtt elhomályosult minden, két szót ejtettem ki a számon.

-Szeretlek Jasper!

THE END

Az élet versenye-11

MEGJEGYZÉST HA LEHET ÍRJATOK, mert kurvára szarul esik hogy semmit sem kapok az utóbbi hetekbe... Szóval hogyha nem kapok legalább egy megjegyzést sem, nem lesz kövi rész.

Ez nem zsarolás, de akik írnak történeteket, azok legalább megérthetnék...

ha összegyűlik jó sok komi, kaptok egy extrahosszú és izgalmas részt....

Aro lépett be a szobába.

-Szia Victoria. -köszönt, és leült.

Mivel látta hogy nem nagyon fogok megszólalni, belekezdett.

-Carlisle barátom beszélt velem hogy hiányzol nekik, és ideje lenne visszamenned, de én nem hagyhatom. Most nem-et mondanál, ezért mondom a tervet! Te! Felhívod a családod, és megmondod nekik hogy itt akarsz maradni, és nem szereted őket, csak az alkalmat használtad ki hogy ne legyél egyedül!

-Kabd be! Soha nem mondok nekik ilyet!-néztem rá, s egyre jobban dühödtem be.

-Csakhogy nem tudod a vésztartalékot, amit ide tartogattam! Elküldöm hozzájuk Jane-t, és meghal az egész család! Itt a telefon!-mondta nekem, és idedobott egy ezüst készüléket.

-Nem lehetne személyesen?-kérdeztem, hiszen Edward...

-Nem. Gyerünk!

Félve bepötyögtem a számot, és a fülemhez emeltem a telefont. Nem több mint két csöngés után, Carlisle felvette.

-Igen?

-Szia... Vicky vagyok. Csak annyit szeretnék hogy...-ránéztem Arora, aki várakozón nézett rám.- Itt szeretnék maradni. -nyögtem, és próbáltam nem túl hihetőnek hangzani, mivel akkor valahogy csak rájönnek, s még bajuk sem esik.

-Hogy? De...-kezdte volna, de a telefon egy másik személy kezébe került.

-Szia Vicky! -szólt bele az életembe a legédesebb hang, Jasper.

Aro némán eltátogta hogy mondjam neki hogy nem szeretem, és ehez hasonlók de nm volt szivem ilyeneket tenni.

-Jasper...

Edward szemszöge:

Mindenki a telefon köré győlt, de amikor meghallottuk Vic hangját, Jasper elkapta a telefont.

-Szia Vicky!-szólt bele, de gondolatban már sokmindent kérdezett.

-Jasper... bocsáss meg, de itt akarok maradni. Azt hittem szeretlek, de nem... bocsánat.-mondta, és eldobta a telefont. Mivel nem nyomta ki, ezért lehetett hallani ahogy némán zokog, és kiabál.

-Na Aro, így jó? békén hagyod őket?-kérdezte de elcsuklott a hangja.

-Jól van. Ügyes voltál. Ha étel kellne, a nagyterembe találsz.

-Soha nem fogok ölni. Annyi lelkiismeret még van bennem!-mondta Vic, és ajtócspódás hallatszott.

Mi történik ott?-Em.

Lehet hogy baj történt? Miért kakar ott maradni,-Esme és Carlisle.

Nem szeret. Az érzést is csak beképzeltem! A fene egye meg az egész vilégot!-kiáltotta Jasper magába, és felszaladt a szobájába.

Rosalie és Bella nem értett az egészből semmit, nem is értem hogy mi történt, meg ehez hasonlók cikáztak át agyukon. Bellával a pajzsát próbáltuk, így nem zárta maga köré.

Jasper gondolatai teljesen letörtek engem is, mivel a Bellával való elválást juttatta eszembe. Felszaladtam a szobájába, és kopogás helyett beléptem.

-Ne most!-mondta, de elszaladt volna innen. Ez csak a tapasztalatból van hogy itt maradt merthogy én is ezt csináltam.

-Vic szeret téged! Nem hallottad? Aro ráerőszakolta, mert azt akarja hogy ott maradjon! El kell mennünk Volterrába, hiszen ő is a család tagja már!-álltam, fel, de nem mondott rá semmit. Az ágyon átfonta térdét, és nézett ki a fejéből.

-Öcsi!-szólt fel emmett.

Victoria szemszöge:

Amikro kiment Aro, Jane még bent volt.

-Mit akarsz?-kérdeztem tőle nem túl kedvesen.

-Bocsánat. -mondta, és lehajtotta a fejét.

Meglepődve néztem rá.

-Bocsánat első sorban a kínzásokért. Nem tudtam hogy ennyire fálydalmas egy családtól elválni.-ült le mostmár mellém.

-De hisz neked is volt családod!-mutattam rá.

-Igaz, de nem szerettem őket. Igaz már az emlékük is csak halványan él bennem, de szerettem őket. Alec-kel -az ikertestvérem-, az erdőben sétáltunk, nagyon szerettük egymást. Ott talált meg minket Aro, aki rögtön felfedeszte bennünk a tehetséget. Átváltoztatott, de sosem éreztem hogy megbánom a képességem használatát. Eddig áldásként, de a mai napon, most már Atokként tekintek rá. Visszaemlékeztettél milyen családdal lenni.

A kis mondandója végén már nem is tekintettem rá szörnyetegként. Csak nem tudta hogy hogyan kell viszont szeretni.

Hirtelen ölettől fogva megöleltem, ő viszont félve, de visszaölelt.

-Előre elítéltelek, mert hát...

-Tudom gongosz voltam. de segítek innen megszökni.-mosolygott rám kedvesen.

-De ha kiderül, meg is ölhetenk.-lepődtem meg, hirtelen segítőkészségéért.

-Legalább életem során egy jó cselekedetett is végrehalythattam.-mosolygott szerényen, de láttam komolyan gonolja.

-Köszönöm!-mondtam teljesen meghatódva, és megöleltem, amit pár órával ezelőtt sosem gondoltam hogy valaha is ezt fogom tenni pont Ővele.

Két órán át pakoltam a táskámba vissza, hogyha Jane jönne egy hirtelen ötlettől, ki tudja szökni. Az ablak kilőve, mivel be van tömör acéllal fedve kintről, így akárhogy töném be, ami simán menne, meghallanák.

Egy órán át ültem a szobámba, és próbáltam minnél jobban elfoglalni magam, de Jane bejött, már azt hittem hogy lesz valami, de csak egy levelet hozott.

-Névtelen levél neked.-tette le az asztalra.

-Köszönöm.-mosolyogtam rá, és kiment újra egyedül hagyva engem.

Kibontottam a levelet, és Edward írását ismertem fel.

Vic!

Amikor felhívtad a családot, és elmondtad hogy nem akarsz visszajönni, a telefont egy idejig bekapcsolva hagytad, így hallottuk hogy mi történik. Senki nem akar hinni nekem, mert Aro-ból nem nézik ki, de szerintem megzsaroltak. Egyedül vagyok Bellával aki ezt gondolja, és ha ez igaz, kérlek írj egy levelet, és küld el azzal a személyel, aki ezt ideadta neked.

Ha egy héten belül nem jönne erre válasz, elmegyünk oda, aminek szerintem senki sem örülne.

Edward

A levelet azonnal megfordítottam, és körmölni kezdtem a választ.

Ed, igazad van, és Aro megfenyegetett, hogyha nem maradok itt, egy pár katonát elküld, és megöl benneteket! Semmi esetre se gyertek ide, nem bocsátanám meg maganak hogyha egyikőtöknek is baja esik. Jaspernek mond meg hogy szeretem, és ne csináljon őrültséget! Jane nagyon megértő tud lenni az utóbbi időben -pontpsabban órában-tettem hozzá gondolatban- és azt mondta hogy segít innen kijutni valahogyan. Semmit sem tudok, de ha írsz még levelet, amint tudok, választ adok rá!

Victoria

Ekkor lépteket hallottam a szobám felé. A papírt a párna alá rejtettem, a tollat pedig a zelembe fogtam, mintha csak játszadoznák vele, és elterültem az ágyon. A léptek tovább mentek, és a folyosó végén elhalkoltak, majd ismét visszafele jött az illető. A szobám ajtajánál megált, és megéreztem Jane szagát. Kopogás nélkül bejjebb jött a szobába, és az ágy felett megállt.

-Pár napig itt kellessz lenned, majd mikor a nagy vadászat lesz, ami nemsokára jön, az egész kastély vadászatra indul. Szóval ilyen egy évbe egyszer van, és ez a legbiztonságosabb szökés. -mondta nekem hadarva halkan.

Mielőtt kilépett a kezébe nyomtam a levelet, amit ő elszállít a családomhoz.

Ismét egyedül lettem, és a szomjúság valósággal égette a torkomat.

A hallásomnak köszönhetően is túúl nagy csend volt a folyosókon. Halkan kiléptem, az ajtón, és a lépcsőkön kezdtem el járni. Az ablakon kinéztem, és a felhők vagy túl sötétek voltak, vagy már lement a nap. Inkább a másodikra tippelnék. egészen a földszintig sétáltam le, ahol már hangokat hallottam a nagyteremből. Nem sikításokat, hanem inkább halk nyogéseket, és hullaszagot.

Kíváncsiságom túltarhel, és benyitottam a terembe, ahol több tucat ember volt a földön feküdve, és egy párnak még a vérét szívták. Aro és csapata egyenesen a tekintetét rám szegezte, és várták a reakciómat. A terembe szétnéztem még egyszer, és rájöttem hogy pikniket tartottak.

ziháltan lélegeztem, pedig semmi szükség nem volt rá. Bezártam az ajtót, és felrohantam a szobába, majd próbáltam nem a vérre és az emberekre gondolni.

Edward szemszöge:

Két nap után már keztem aggódni. A levelemre válasz nem jött. Vagy nem kapta meg, vagy igazat mondott, és az én elméletem téves.

-Ed! Told le a segged öcsi!-kiabált fel Emmett.

Vámpírokat megszégyenítő gyorsasággal, és izgatottsággal rohantam le, majd megláttam em kezébe egy fehér borítékot, amit kibontani készült. Elkaptam tőle a levelet, és a szobámba szaladtam, hol kibontottam.

Ed, igazad van, és Aro megfenyegetett, hogyha nem maradok itt, egy pár katonát elküld, és megöl benneteket! Semmi esetre se gyertek ide, nem bocsátanám meg maganak hogyha egyikőtöknek is baja esik. Jaspernek mond meg hogy szeretem, és ne csináljon őrültséget! Jane nagyon megértő tud lenni az utóbbi időben és azt mondta hogy segít innen kijutni valahogyan. Semmit sem tudok, de ha írsz még levelet, amint tudok, választ adok rá!

Victoria

Hatalmas öröm fogott el, hogy igazam lett.

Lerohantam a fölszintre, ahol megtaláltam az épp nemk eresett vámpírokat, majd nagyot szippantottam a levegőből és megéreztem Jazz szagát, és már a gonolatát is hallottam. Felszaladtam a szobájába, és láttam hogy már vagy három napja meg se moccan.

-Drága Jazz... Igazam Lett!-mondtam boldogan, és nekidobtam a levelet.

Magába végigolvasta, és egy halvány mosoly futott végig arcán. A család többi tagja is fent lett a szobába, és kérdőn néztek ránk.

Szó szerint elmondtam a levélben írtakat, majd boldogan huppantam le a szobába a fotelba.

-Jane?-fordult felém döbbentem apám.

-Azt írja, igen.

-Miért?-kérdezte Rosalie.

-Mert Jane Aro legmegbízhatóbb személye. Nem hiszem hogy átálna a mi oldalunkra.-magyarázkodott.

-Átveri?-jutott szóhoz Bella is.

Nem lenne jó hogyha vele barátkozna. De lehet hogy ez az egy esélye van...-filózott Carlisle.

Mindenki elgondolkodott egy pillanatra, de senki nem szólalt meg.

-Elmegyek vadászni.-mndta halkan Jasper, és válszra sem várva kiugrott az ablakon.

Az élet versenye-10

Amint kimentek, felpattantam az ágyról, és a falon lógó tükörbe néztem. Ahogy visszaemlékeztem a vér ízére azon kaptam magam hogy szükségem van még erre. Eg yemberre, aki vért ad, de nem szabad. Nekem nem szabad, nem lehet innom emberből. A szemeimet végigpáztázva észrevettem hogy nem teljesen mézkaramell színben pompázik. Sötétebb, és a piros egyik árnyalatát képes voltam benne felfedezni. Nem ihatok több vért. Valamit ki kell találnom, hogy ne igyam meg mindig azt amit elém tesznek. Ez is csak egy lélegzettvételen múlott.

Az emberi vér íze... az íze egyik állatéhoz sem hasonlít. Édes, sós, keserű, finom... és még ilyen rossz/jó jelzőkkel illetném. Ami ember koromba a kedvenc kajám volt, úgy tudnám mondani ezt is. Cskhogy ennek nincs jellemzése. Nem lehet jellemezni, mert istenteremtette finom. Egy ember kóstolt már vért? Vas ízt érzékel, de amikor egy vámpír, aki vérrel táplálkozik, az nem tudja megmondani.

Lepattantam vissza az ágyra, és tovább folytattam a godolatmenetemetet.Kintről dörgés hallatszott, amit a hallásom nélkül talán meg sem hallottam volna. Mégegy. Mie rájöttem hogy ez nem dörgés, és nem villámlás, hanem a kastélyban lévő vámpírok csinálnak valamit, a zaj többször is elhangzott.

Hiányzott a családom. Látni akrtam őket, és eltűnni erről a helyről.Később lépteket hallottam, amik az ajtóm felé közeledtek, és láttam hogy a kilincs lenyomódik, majd belép Dimitrij.

-Szia.-köszönt csendesen bezárva maga mögött az ajtót.

Elfordultam, és kinéztem a berácsozott ablakon, hogy látnom se keljen.

-Tudom hogy hogy érzed magad.-kezdett bele, de nem hiszem hogy tudná.-Amikor átváltoztam, és idekerültem, vissza akartam menni a családomhoz, de Aro megmondta hogy nem lenne biztonságos. Így hallgattam rá...-de mialőtt folytathatta volna közbevágtam, hiszen nincs igaza.

-Nekem van családom, akik nem veszélyesek. Vámpírok vagyunk. Már csak egy kérdésem van. Miért kell itt lennem? -sziszegtem fogaim között a mondat felénél ráemelve tekintetem.

-Aro mester furcsa gondolatát senki sem értheti meg. Te sem. De sokak szerint be akar sorozni.

-Mi?-döbbentemmeg. Nem vagyok katona vagy mi a frász!

-Ja... Itt is járnak pletykák...-somolygott, majd felállt, és mielőtt kiment hátra nézett.-holnap este velünk vacsorázol?

-Nem!

*

Következő nap déljében, ismét kezdett sötétedni a szemem, de nem törődtem vele, mert csak három nap múlva kellene táplálkoznom, de ezek szerint akkor már otthon leszek. Otthon...

Több léptet, és beszélgetést kaptam el szuperhallásomnak köszönhetően a kastélyba, és azt is hallottam, hogy tíz újszülött tartózkodik itt jelenleg. ez az egész 5. emelet, tiszta olyan mint egy iskola folyosója. Innen már ezt a halk beszédet sem haééják a lent, nagyterembe lévők, a pletykák itt szálltak csak igazán. Amikor az egyik vámpírpáros, -a hangjuk hallatán Alec és Felix-kiejtették a nevem, hallgatózni kezdtem.

-Elméletileg Aro elmondta hogy az a terve Victoriával, hogy megitatja embervérrel, hogy döntsön melyik életmódot választja, és szerinte biztos hogy ezt fogja, így egy katonával bővül Volterra kastélya.

Na ebből nem fog enni!

Később, amikor ismét egy emberrel kínáltak meg, én lélegzetvisszafolytva vártam a következményeket, de amikor látták hogy nem lélegzem, így eltörték a csuklóját hogy a vér kinlzetére reagáljak valamit, elfordítottam a tekintetem. A két vámpír akik a nőt hozták -mert nő volt- kiment, engem egyedül hagyva vele.

-Menyj!-mutattam az ajtóra, mire ő ijedten kapta oda tekintetét, és kiszaladt, de futása nem tartott sokáig mert valaki nem votl felkészülve a vér illatára, el lecsapott rá. Apró sikolyok hagyták el a száját, és amikor végleg elhalkult, hallottam hogy a hulla leesik a földre.

Behunytam a szemem, és imátkoztam hogy ne legyen többet ilyen.

Mivel Jasper is hoányzott, nem tudtam mit csinálni hogy legalább a hangját hallhassam, felhívtam.

-Igen?-szólt bele az az édes hang.

-Jasper?-kérdeztem, bár teljesen felesleges volt, ígyis tudtam.

-Persze! Vicky jól vagy?-sose hívott még így... komolyan aggódhatott értem.

-Igen. Már nagyon hiányzol. Bocs hogy nem hívtalak, de nem volt időm.-mondtam a féligazságot. Szerencse nincs hogy érezze hazudok e.

-Semmi baj. Mikor jössz haza?

-Még egy napot kell nélkülem kibírnod, de most mennem kell szija!-köszöntem el gyorsan, és lecsaptam. Épp akkor nyílt ki az ajtó, és Aro lépett be rajta.

Majd később észrevettem hogy Jane is vele tart.

-Kivel beszéltél?-frötyögte a szavakat.

-Jasperrel.-motyogtam, és vissza kinéztem az ablakon.

-Csak hallottam hogy egy napot kell kibírnia. Nélküled. Gondoltam megnézem hogy mi a frász van.-mondta, és hallottam hogy még mindig itt áll.

-Adtam neked élelmet, amit én is megtudtam volna enni. Miért nem fogadtad el?-kérdezte most már idegesebben.

Mivel nem válaszoltam, kiléptek az ajtón, és én leborultam az ágyamra, már majdnem zokogva.

Vagy 10 percig lehettem ott mozdulatlanul, amikor hirtelen felpattantam, és ismét a szememet kezdetem el páztázni.

Már majdnem fekete volt, de nem hasonlítható a pupillám színéhez. Ennem kellene, de nem emberi vért. Mást viszont nem adnak itt.

A telefonom rezegni kezdett, és én meg sem nézve hogy ki az, felkaptam.

-Igen?-szóltam bele izgatottan.

-Szia Vic, Edward vagyok. Fi...

-Nem tudom mikor mehetek haza, de van egy kis problémám...-kezdtem bele halkan. -Ígérd meg hogy senkinek sem mondod el, főleg nem Jazz-nek!

-Természetesen! Figyelek.

-Én...-nem tudtam hogy kezdjek bele.- Szóval az egyik este nem mentem le a nagyterembe enni a többiekkel, mert veletek tartok, ezért két tag hozott egy embert... én... és én megöltem.-kezdtem el zokogni halkan, könnyek nélkül.

-És ma este?-faggatózott.

-Nem... ma nem sikerült senkinek sem. Én itt kezdek megőrülni! Mivan ha sosem engednek ki innen? Mellesleg minek vagyok itt? Edward, én félek!-vallottam be neki, amit még én magamnak sem mertem.

-Semmi baj! Carlisle most tanácskozik Aro-val.

-Itt van?-örültem meg.

-Nem. Sajnos nincs. De most mennem kell, mert jön Emmett. Szia.-mondta és lecsaőta a telefont.

Legalább megbízhatok benne. Hmm... sose szerettem sehol sem lenni, főleg nem itt, de ez akkor is durva. sose leszek egyik tagnak sem a csicskása. Holnap megyek haza! Semmi sem állíthat meg, én hazamegyek, de úgy hogy Olaszország rólam hallani sem fog, és megpróbálok én sem hallani erről a nyomorult ki városkáról!

Ledőltem az ágyra, és ismét egy másik helyen találtam magam.

A naptárra néztem ahol a napok be voltak X-elve, így megállapítottam hogy ilyen nap is van. A Cullen házba voltam, és a falon az óra Fél 10-et mutatott.

Lementem az emeletre, ahol a többiek beszélgettek, és nevettek.

-Szia szivem!-ölelt át Jasper.

-Sziasztok. -válaszoltam félve.

-Mi a gond? -kérdezte Jasper, és kitolt a szobából hogy beszélgessünk.

-Én Volterrában vagyok, és megint álmodok. De... Mi van velem?

-A vámpírok nem álmodnak! Gyere vissza.-múzott, és leültetett a székre, majd Emmettel tovább játszottak, valami kártyajátékot. Rosalie egy női magazint olvasott, Esme a gyerekeknek sütött, a többiek pedig nem voltak itthon. Furcsa.

Kopogtak.

A csukjás alak volt az, mint kiderült Esme jóvoltából. Mindenki lefagyott, csak én maradtam ,,életbe".

Visszatértem a jelenbe, és az ágy mellett feküdtem a földön. Feltápázkodtam az ágyra, és a telefont szorongattam, amit le is tettem, mivel nem szerettem volna ha az kárba veszik.

Az ajtómon kopogtattak, és én ijedten néztem fel.

Az élet versenye 9

Bocsássatok meg a késésért, nagyons iettem vele, még ígyis hogy rövidebb lett, de megpróbálom hamarosan hozni a következőt. Valószínűleg vasárnap. :)

Puszi, jó olvasást, és lécci komozzátok meg, negatív kommentárt is elfogadok szívesen...

-Micsoda? Miért?

-Victoria Fletcher velünk jön. Pár nap múlva kísérettel visszahozzuk.-mndta Jane, és felállt.-Ha csak nem akartok a Mester ellen szegülni.-nézett nagy szemekkel rám.

-Legalább még egy éjszakát had maradjon.

-Egyet!-állt mellé Felix is, és Alec után kiballagott az ajtón.

-Holnap egykor, itt leszünk. -szólt vissz a az ajtóból, és kiment.

Lefagyva álltam, már csak edward hangja húzott vissza.

-Senki sem tudja mit akar tőle Aro, a gondolatikat vagy jól elrejtették, és ilyen jól tetették az értetlent, vagy pedig tényleg semmit sem tudnak.

-Victoriának el kell velük mennie. Ha ellentmondunk, talán még rosszabb lesz. -mondta Carlisle, és mélyen a gondolataiba merült.

-Akkor megyek pakolni...-mondtam, majd magammal húzva szerelmem felmentünk.

Rosalie és Emmett csak hallgattak Bellával együtt, míg a többiek megpróbálták találgani minek megyek oda.

-És hol lakik az a Volturi?-kérdeztem.

-Volterrába.

-Mi?-kerekedtek ki a szemeim-Olaszországba? tudod hogy sosem voltam olyan távol? Jesszus!-mosolyogtam, mire Jazz értelmetlenül nézett rám.

-A Volturi a vámpírok királya. Ők alkották meg a szabályokat. Nem szeretném hogy bajod essen.

-Bízz bennem! Meg tudom védeni magam.-simítottam végig az arcán.-Mellesleg, majd fotózom a várost.-próbáltam viccelni a dolgot.

Amíg én pakoltam, Jasper mesélt a Volturiról, amit nem kellett volna, mert hát... kicsit megrémisztett.

-Veled megyek!-jutott hirtelen az eszébe.

-Nem! Bajod is eshetene. Nem jössz velem. Majd folyton fel foglak hívni!-ígértem meg, és szenvedélyesen megcsókoltam.

-Két hét múlva találkozunk.-mosolyogtam rá.

Utolsó csókot nyomtaz az ajkára, és hogy ne hiányozzon anniyra, nem beszéltem többet vele. Úgy nehezebb lett volna az elválás.

-Ez a Volterrai kastély, jöjjenek bejjebb!

-Ő Heidi. A vérszerző. -avatott be Felix, és cinkosul rám kacsintott.

Bementünk a kapun, és nem más mint szintén Felix, megmutatta a szobámat. Lepakoltam a táskákat, levettem a köpenyt, de visszatolt hogy enélkül a ,,mester" előtt nem jelenhetek meg.

Igazán kíváncsi voltam erre az Aro-ra.

Felix és Dimitrij után lépdelve a nagyteremhez vezettek, ahol három ,,trónon" három vámpír ült.

-Uram, ő itt Victoria!-térdeltek elé a csicskái.

-Látom... látom... -állt fel, és hozzám jött.

Elém lépett, és a jobb kezét elém nyújtotta. Kérdőn felhúztam bal szemöldökömet, mire ő csak a kezemért nyúlt.

Remélem nem pedifil. Kitudja hány éves lehet. Míg én 18 vagyok, ez lehet vagy 2-300.

-Aro Volturi vagyok, és Érintéssel hallom a gondolatokat.-mosolygott rám.

Azonnal kihúztam a kezem ez övéből, és mérgesebben a kelleténél rámorogtam.

-Elég nekem a családban egy gondolatolvasó is!

Aro szemszöge:

Jane bevetette erejét a lány ellen, mire ő a földre került. Még a képességét sem tudom..

-Jane! Elég!-szóltam rá.

Morcosan elfordult tőlem, hisz ki nem imádna ilyen képességet?

Victoria felállt a földről, és ijedten nézett Jane-re, majd vissza rám. Nem kérdezett semmit. Lehet hogy a Cullenék beavatták minden kis titokba.

-Mond, mi a képességed?-kérdeztem tőle a legkedveseben.

-Semmi!

Hmm... semmi képesség. Akkor talán...

-Harctudásod milyen?

-Nem csinálok olyat!

Elég harcias lány, de ha kiképeznénk, az újszülötteknél egy ideig amíg meg nem hal jól jöhetne.

-Nem szeretnél csatlakozni hozzánk?-vetettem be ez ellent nem tűrő mosolyom, de ezt is kikosarazta.

-Nem!

-Jane!-szóltam kedvenc vámpíromnak, mire gonosz mosoly terült szét az arcán, és Victoria Fletcher a padlóra terült.

-Elég! Még mindig nem?

-Tünj a francba!!-szűrte fogai között, és Jane újból bevetett erejét, de nem kellett rászólnom, abbahagyta.

-Alice vagy Edward nagyon nagy kincs lenne nekünk.-célozgattam.

-Van... családuk...-mondta Jane erejétől elfúló hangon.

-Ma hazamehetsz, de! Mond meg a csemetéinknek, hogy ha gondolják jöjjenek el. Szívesen látjuk őket.

A hallásomnak se érelmét nzve, valamit motyogott az orra alatt. Elég idegesítő egy lány. És van pasija? A újszülött kiképző? Az egész család furcsa. Ahelyett hogy engednének a kísértésnek, ellenállnak, és állatokat ölnek... Mi a világ túlnépesegése ellen szolgálunk.

-Egy napot itt elszenvedsz, utána FÉNYES nappal kidobunk-vigyorogtam el magam önelégülten. Hiszen kinek lenne mersze nappal elindulni?

Bólintott.

BÓLINTOTT? Ez meg van buggyanva!

Jasper szemszöge:

Victoria már egy napja elment, és senki sem enged utána. Nem hívott, és amikor én hívom is a hangposta jön be.

Kezdtem aggódni, és magamat nem tudom lenyugtatni. A Denali klán már megint itt van, és Tanya ha nem Ed-en csüng, nekem pofázik. Már hangulatokat kell küldeni hogy menjen ki! Kate-vel jól elbeszélgetünk, és néha napján meg is nyugszom. Neki nincs másik képessége?

Csörög a telefon. Gyorsan utánakaptam, és beleszóltam.

-Igen?

-Jasper?

-Persze! Vicky, jól vagy?

-Igen. Már nagyon hiányzol. Bocs hogy nem hívtalak, de nem volt idő...

-Semmi baj. Mikor jössz haza?

-Még egy napot kell nélkülem kibírni, utána találkozunk. De most mennem kell, ha nem baj. Szia, hiányzol.-és lecsapta.

Valami itt nem stimmel... Közbe Edward jött be a szobába.

-Mi történt?-húzta össze szemöldökét.

-Vic hívott. Semmi konkrétat nem mondott, csak hogy hiányzok...

-A lényeg?

-Nem volt ideje telefonálni. Tanyával mi van?-tereltem a szót.

-Idegesítő. -ült mellém az ágyra.- Mint egy rendes báty, küldhetnél felé valamilyen hullámot hogy leszáljon rólam.

-Igen, küldhetnék, de imádom amikor ideges vagy. Főleg miatta-pattantam fel, nehogy valami hirtelen ötlettől vezérelve megüssön.

-Nem tudom mi lenne veled Emmett nélkül.-sóhajtott, ami igazán vicces látvány volt.

-Valaki engem emlegetett öcsi?-futott be Em.

-Ja. Edy ideges.-nevettem.

-Fogadjunk, hogy egy órán belül bunyó lesz kint!-mondta Emmett. Tudta hogy imádok fogadni, főleg vele, de én fogok nyerni!

-Persze. De szerintem fél órán belül.-nyújtottam a kezem.

-Akkor csökkentsük 10 percre.-sóhjtott.

-Oké. Ha nyerek... ömm...-gondolkoztam, mikor egy frappáns ötlet jutott eszembe, mire Edward nevetni kezdett.-Rosalihoz egy újjal sem érhetsz mondjuk... egy hétig.-vigyorogtam önelégülten, tudtam hogy ezt utálni fogja.

-Ha én, akkor pedig Vickykénknek, és neked is egy óráig emberi kaját kell ennetek perverzségek közbe.

Victoria szemszöge:

a szobámban ültem, és vártam hogy legalább valaki jöjjön ide, és beszélgetni tudjak. Jazzet nem akartam felhívni, mert valamit még kitalálnak ezek a Volturisok...

Az utóbbi órában a nagytaeremben voltam, persze Jane-vel összezárva aki párszor gyakorolt rajtam.

Az órák nagyon lassan teltek, és számítottam rá hogy ezt nem kéne elmondani Cullenéknek.

Két óra múlva Aro felküldött a szobába hogy ott legyek, de persze megkínált étellel. A túristákat akkor hozták be a terembe, jó hogy előttem nem ugortak, rájuk...

Felszaladtam a szobámba, és ott vártam.

Két órán át lent voltak a nagyterembe, és nem zaklattak engem, de éreztem hogy egyre szomjasabb leszek. Vadászni úgysem engednek el, de emberi vért úgysem fogok fogyasztani. Ha rámkényszerítik sem.

Még egy órán át egyes egyedül a szobámban voltam, míg nem kopogtak.

Az ajtó felé fordultam ahol Aro állt és Felix keze között egy rémült nővel.

-Engedjétek el!-utasítottam, bár hogy is képzeltem hogy rám hallgatnak?

-Enned kell.-mondta Felix, és a szaglását visszafolytva húzta végig erősen újját a nő kezén, mire vér kezdett belőle csöpögni.

Gondolkodni sem tudtam úgy öntötte el elmémet a vörös köd, és úgy rohantam hozzá, mindenkit félrelökve magam mellől. A kezéért kaptam, és a friss édes nedűt szívtam magamba.

Amikor elfogyott, észbekaptam, és a fiúk felé fordultam, majd az ágyamig ellépkedtem és leültem rá.

-Mire volt ez jó?

-Még semmire.-válaszolta Aro, és a hullát kivéve magukkal, bezárták az ajtót.

Boldog Szülinapot

Ma 24 éves lett a mi vámpírunk, Robert Pattinson :D

Sokak nevébe kívánok neki Boldog Szülinapot!!!

Az élet versenye-8

Amikor felkeltem egy fekete valamiben voltam. Hirtelen kigyúlattak a lámpák. Mint egy horrorfilmben.

A csukjás alak levette arcáról a csukját, és... Kyle arcát láttam meg. Az egyik arca csúnyán meg volt égve, míg a másik oldala épségben volt meg. Úristen! Az égett felén a szeme helyett vagy előtt egy fémből készült ,,szemüveg" volt.

Egy üvegbúrában voltam. Fentről valami csüngött, mint a zuhanyzórózsa. Kyle megnyomott valami gombot és a rózsából víz kezdett kiszivárogni. már a bokámig ellepte a víz a testem, ütni kezdtem az üveget. Kinéztem, és láttam hogy nagyon magasan lógok, a ház alját nem lehet látni. Dönsd el Vic hogy akarsz meghalni. Megfulladsz, vagy lezuhansz.

Ütni kezdtem az üveget de neki meg sem kottyant. Szentséges ég!

Addig a Cullen házban Jasper szemszögéből:

Egy órán át Edward szerint sötétség lepte el az elmélyét, amikor Emmett különböző drasztikus módszerrel jött ébrezteni, de nem reagált. Majd jött carlisle, de ő sem tudott mit tenni. Kate is bevetette az erejét, kicsi majd nagy menyiségű áramot vezetett a testébe, de nem működött. A nyugodt testét hirtelen ismét félelem keltette át, és Elezar sem tudta elmondani hogy mi történik vele. Edward tekintete rémült lett, és beszélni kezdett.

-Sötétség van... a boxedzője... Kyle asszem... Víz megy a tartályba ahol van. Kettős halál van. Vagy megfullad vagy leesik és úgy hal meg.

-De akkor felébred nem?-ijedtem meg.

-Vagy itt is meghal.-mondta apám.

-Üti a falat, de nem tudja eltörni.-avatott be Edward.

Victoria szemszöge:

Az üveg kezd megtelni. Mit csináljak?-aggódtam magamért.

Vettem egy mély levegőt, és próbáltam ellazulni. Itt a halál...

Hirtelen kipattantak a szemeim, és ugyanabban a pillanatban felültem az ágyon. A levegőt szaggatottan és zuháltan vettem.

-Ez mi volt?-néztem körbe a szobában ahol a többiek, az egész család és a Denali-klán álltak.

-Feltűnési viszketegség...-morogta orra alatt Tanya, de én úgy tettem mintha nem is hallanám.

-Tanya!-szólt rá Irina.

-Senki sem tudja hogy mi történt veled.

Megfogtam a homlokom hogy valami izzadságcsepp vagy valami van e rajtam, de semmi. Ilyen izé több nem kell nekem. Ha mégegy lenne, esküszöm hogy megölném magam.

-Szerintem hagyjuk most Victoriát pihenni.-szólt közbe Elezar.

Mindenki kiment, és csak én maradtam ott Jasperrel.

-Ugye sose hegysz el?-csúszott ki a számon.

-Mindvégig itt leszek veled.

-Elmeséled hogyan lettél vámpír?

-Persze...

1843-ban születtem augusztus 12.-én Texas-ban. sose voltunk gazdagok, de a szüleim törődtek velem. Apám hazafi létére sokat harcolt, ezért nem láttam, de anyámat nagyon szerettem. Az egyik háborúban engem is besoroztak. Amikor túlélőket kerestem a háború végén, a homályban alakokat pillantottam meg. Azt hittem hogy túlélők, de vámpírok voltak. Átváltoztattak. Maria nevű vámpír klánjában éltem, de a volt két barátom, Charlotte és Peter és ők kivittek a klánból, velük éltem egy darabig. Aztán egy városkában vadásztam, és ott talált meg a Cullen család. Nagyjából ennyi.

Mesélsz te is az eddigi életedről?-kérdezte.

-Persze-mosolyogtam rá.

Kicsi voltam amikor anyám meghalt. -nem volt kedvem mesélni, inkább megfogtam akezét és az emlékeket levetítettem neki.

Amikor anyukámnak segítettem sütni, és elvágtam az ujjam, amikor kint labdáztunk, a temetését, amikor megigértem hogy soha nem fogok sírni, amikor apám elráncigált a sír előtt, amikor Kyle rám talált hogy sírok, amikor az első boxedzésemen voltam, amikor Kyle komolyan vette a boxtudásom, amikor megpillantottam Tony-t, amikor vele jókat nevettünk, amikor esténként az ágyamban szomorkodtam, de sohasem sírtam, amikor megláttam a Cullen családot, amikor Jasper rám mosolygott, amikor átváltoztam, és amikor megtörtént az első csók.

Majd elengettem akezét, és felnéztem rá. Mosolygott.

-Szeretlek.

-Szeretlek.

A nap további részét fent töltöttem, míg a többiek lent beszélték hogy mi történhetett velem. Este Jasperrel elmentem vadászni, és kimentünk kicsit az emberek világába.

Látszólag senki sem ismert fel minket, és a Cullen házba is pakolni kezdtek, a költözés miatt. Már a ruhák el voltak dobozolva, és esme is a szeretett tárgyait betette egy papírdobozba.

jaspernek segítettem összepakolni bár neki a ruhája is volt egy pár, de a Rosalie-éhoz nem lehet hozzáfűzni. Amkor én a ruháival végeztem, ő a könyveit pakolta. Csak most néztem meg hogy mik voltak neki. háborús, öldöklős, gyilkos könyvek. Meg stratégiások.

Amikor végzett azzal is, a laptopját betettem a tartójába, és a fiókot rámoltam ki. Volt benne két fénykép. Az egyiken a fűbe ül egy férfival, a másikon pedig egy szőke nőt puszil meg. Talán van valami amit én még nem tudok?

Hátulról átölelt, és magyarázni kezdett.

-ő Peter, Ő pedig Charlotte.

-Ó! Szép nő...

-Fél éve nem látam őket. Meg szerettem volna látogatni, de te jobban lekötöttél.-mosolygott a nyakamba.

-Mi lenne hogyha holnap elmennél hozzá?

-Szuper! Jössz te is!

-Biztos?-kérdeztem élve.

-Persze szivem...

Másnap egész nap pakoltunk, és a költöztetők is megjöttek. Roslaie és Emmett elöl ültek akocsiba, mi ketten hátra bapattantunk, és Emmett nagy Jip-jével mentünk. elég furcsa volt benne ülni, de az utat megtettük vele. A Volvo-val Edward, Bella, Carlisle és Esme ment. Útközben Emmett és Edward a vámpírhallásnak köszönhetően beszélgettek egymással, és versenyeztek, amit Edward nyert meg. Sajnálatunkra. :P

Az egész utat csendben vagy beszélgetésben tettük meg. még arra is rájöttem hogy Rosalie kedves lány. Igaz, az elején nem voltunk túl jóba, de már egy közös vásárlást terveztünk.

A ház nagyon szép volt. Jasperrel egy szobát kaptam, mert sajnos az egész házba csak négy szoba volt. Megbeszéltük hogy én rendezem be a szobát, ő pedig a színeket dönti el.

ezért a nagyvásárláskor a festék halványbarna volt, ahoz vettem világosbarna bútort, és egy kovácsoltvas ágyat, majd a szekrények és a szőnyeg jött. na ilyenkor egy kis szócsata volt köztünk, de ez nem szakította meg a kapcsolatunkat. Én fehéret, ő pedig sötétebb szőnyegre gondolt.

Végülis mind a kettőnk feléről lett választva, mert két kissebb fajtát vettünk. Nem rontott a kinézetén, mégis hangultos volt.

-Szép lett...-mondtam Jasper derekát fogva, a szobát fixírozva.

-Aham... nekem is tetszik.-mosolygott rám sejtelmesen.

Egy pár óra múlva elmentünk a környéket felfedezni. Kézen fogva léptünk ki az ajtón, és futni kezdtünk. Beleszaggoltam a levegőbe, és a víz illatát éreztem, és hallottam csobogását. Megfogtam a kezét és húzni kezdtem. Tapasztalataim szerint egy kilométerre van innen.

Egy rét szélén megálltunk, ami mellett egy vízesés volt. Egy szikláról esett le a víz, amiben selytéseim szerint volt egy barlang.

Továbbhúztam Jasper, és a kiemelkedő köveken átbukdácsoltam, egyenesen a vízesés elé. Fogtam magam, és átugrottam rajta.

-Be nem megyek!-nevetett kintről Jasper!

Szétnéztem és egy gyönyörő helyen találtam magam.

-Szerintem bejösz! Csodás hely!-kiáltottam ki, s akkor már hallottam ahogy ugrik, és átöleli derekamat.

Késztetést éreztem hogy megcsókoljam, de ő hamarabb gondolkodott, és megcsókolt. Visszacsókoltam. Hátrálni kezdtem, míg a ,,barlang" falának nem ütköztem. A kezem lejjebbvándorolt szerelmem mellkasán, és az ingje gombjaihoz értem. Felülről gombolni keztem, de rögtön lefagytam és megszakítottam a sókot, amikor a mellkasán sok vámpírharapásnyom volt.

-Ez mi?

-Amikor Maria átváltoztatott én voltam az újszülöttkiképző. -válaszoltam és újra lecsapott ajkaimra.

Ekkor már lehámoztam róla az inget, és ő is leszedte rólam a felsőt, ami egy reccsenéssel a végbe szakadt.

Edward szemszöge:

Míg a friss szerelmesek elmentek ,,felderíteni" a környéket, addig mi tovább rendeztük a házat. Rosalie és Esme nagyon belejött, míg Bella csak halkan meghúzódott, és olvasott valamit. Hát persze hogy a kedvenc könyvét. Carlisle elment a közeli kórházba, Emmettel pedig a bútorokat hordtuk be. Sajnos. Nem elég hogy a saját szitkózó gondolataimat kell hallgatni, hiszen ők is erősek, egy kis szekrény mi nekik? Még Emmettnek is kellett a perverz fantáziáját látnom és hallgatnom. Gondolatokat hallottam a közelből, de nem Jazzékét.

-Jön valaki. Hárman.-közvetítettem, és tovább füleltem.

,,Aro miért engem küldött ide? Mindig is más volt előtte persze hogy megismertem..."

-Volturi!

Mindenki ledöbbenve állt, amikor már az illatokat is lehetett érezni, A lányok aggódni kedztek. Bella azonnal hozzám szaladt. Kopogtattak.

Esme óvatosan ajtót nyitott.

-Sziasztok. -köszöntött bennünket Jane.

-Miben segíthetünk?-kéreztem most már én.

-Addig gyertek beljebb-jött Esme megint a gondoskodós fele.

Megköszönték és bejjebb léptek, leültek a frissen szerzett kanapénkba. Most már Volturi fogadók leszünk?

Victoria szemszöge:(Carlisle idő közben megérkezett)

Jasper megfeszült a csókom alatt, és felpattant.

-Öltözz, siess, valami baj van!-nem értettem hogy mitöl van ez a féltés, de megbíztam benne, és felöltöztem.

Kézen ragadott, és gyorsn futni keztünk. A ház előtt megálltunk, és hallgatózni keztünk.

-Volturi-lehetlete Jazz.

-Az ki?

-Később elmagyarázom. Gyere.

Hangokat hallottam bentőr, és vagy három idegen vámpír illatát.

Lassan közelíteni keztünk a ház felé, és benyitottunk. Három fehér vámpír ült a kanapén, fekete köpenybe.

-Ő a család legújjabb tagja, Victoria Fletcher.-mutatott be Carlisle.

-Mi a Volturi vagyunk, én Jane, ő Alec és Felix.-mondta a szőke hajú nő.

-Elmondanátok hogy miért jöttetek?-szólt közbe Carlisle.

-Persze. A Volturi fülébe jjutott hogy új családtag érkezett a családba. Aro látni akarja.

-Mikor szándékozik jönni Aro hogy megnézze?

-Ő nem lép ki a kastélyból. azért küldött hogy elvigyük hozzá!

Az élet versenye-7

Kicsit rövidebb lett, de ez van :P

Egész este mozdulatlanul feküdtem az ágyon, és gondolkoztam, hogy talán... de csak talán, ittmaradhatnák a Cullen családdal. Hiszen a fiúkkal tök jóba lettem. A lányokkal sosem voltam túl szerencsés. Ahogy nagyapám mondta: Férfi vagyok, női testtel.

Ez a gondolat mosolygásra késztetett.

Eszembe jutott egy párszor az is hogy Jasper jó nekem? Hiszen ő olyan tökéletes, nekem meg még egy rendes barátNŐM nincs. Ez meg így eggyüttvéve olyan gáz. Lentről egyre inkább csak köhögések hallatszottak. Ez már olyan idegesítő volt, hogy lerohantam az emeletről egyenesen a nappaliig, ahol Edward köhincselt. Gondolhattam volna.

-Muszály minden gondolatomat végighallgatnod? Hö? Igen? Akkor vagy maradj csendbe, vagy menyj el...-ne itt megakadtam-valami... vámpír orvoshoz!! Annyit köhögsz hogy a falat kiviszi!-idegességembe már kiabáltam is rá.-De azért szeretlek...-néztem rá a legnagyobb szemeimmel hogy meg ne sértődjön...

-Elég rossz gondalataid lehetnek kislány!-nézett hátra Emmett, és a perverz fantáziája...

Elmotyogtam magamnak néhány nem túl szép szitkózást, amit csak Edward hallhatott meg legfejjebb, mert előttem állt.

-Jasper?-kérdeztem később.

Még mindnig nem szoktam meg hogy mi együtt vagyunk...

-Papírokat intéz Rosalie-val.

-Oké. Én elmegyek vadászni... valaki?-kérdeztem. Nem túl jó vadászni egyedül... uncsi.

-Én megyek!-állt fel Bella.

Csajos óra lesz azt már látom. Senki más nem jött, ezért inkább kimentem Bella oldalán az ajtóhoz, és futni kezdtünk.Egész vadászat alatt észrevettem Bella arcán hogy valamit akar mondani, ami a barátság meg ehez kapcsolódik, úgyhogy inkább megkönyítettem a dolgát.

-Figyelj, én... nekem semmi bajom nincs se veled, se Rosalie-val, se... senkivel, csak én nem vagyok nagyon az a csajos fajta. Egész életembe, csak egy barátnőm volt, de a boxedzések miatt már ő is kirakott. Már vagy 5 éve Tony a legjobb barátom, és senki más nem volt. Nem kell semmit sem hinni hogy nekem nem vagytok szimpatikusak, de nem nagyon értek a csajok nyelvén.-avattam be.

-Rendben-sóhajtott egy nagyot.-Szerintem elmehetnénk vásárolni vagy valami hogy ez elenyhüljün. Rosalie-nak biztos jóljönne egy társ.-vágott egy fintort.

-Örülök hogy nem hrakszol rám.

-Miért is tenném?-nevetett fel, feltéve ezt a költöi kérdést.

Már a gyorsaságnak híven otthon is voltunk. Beszaladtunk az ajtón, ahol idegen emberek álltak, Edward nyakán egy szőke nő limpegett.

Bella azonnal odaszaladt hozzá, és rámorgott, mire az megfordult, és ellenségesebben kezdett el méregetni mint anno Rosalie. Azt hittem ennél nem lehet rosszabb.

-Ez meg ki?-köpte a szavakt.

-Ő Victoria Fletcher.-állt mellém derekamat átkarolva Jasper.

-Szia, én Elezar vagyok, ők a klán tagjai: Irina, Carmen, Kate és Tanya. A család régi barátai vagyunk-mosolygott ám, és a kezét nyújtotta, amit én el is fogadtam.

Közben Kate kezével meglökte Tanyat, gondolom hogy viselkedjen.

Mindenki leült a napaliba, és beszélgetni keztek. én csendben hallgattam az elmúlt hónapokban történteket amíg csak lehetett.

Már sötétedett kint, amikor a családot esme és Carlisle felkísérték az emeletre, mert egy-két napig itt fognak tartózkodni. Később Jasper felajánlota hogy ismét kivisz a városba hogy szokjam az emberi vér illatát, de előtte elmentünk vadászni. Most már csak ketten voltunk, és hát elég jól ment. Néha-néha egy embert meg akartam ölni, mert a vére túl csábító volt, de amint Jasperre gondoltam hogy nem lenne túl kellemes pont előtte megölni meg minden, felhagytam ezzel, és minden erőmmel küzdötem ellene.

Hajnalban értünk vissza a házhoz, ahol épp egy családi ,,pikniket", ami egy hatalmas nagy vadászatból állt, de persze nekünk előtte kellett elmenni.

Csendesen felmentünk a szobámba, és lefeküdtünk az ágyra, de adtam a szájára egy puszit. Megmosolyogta az alábbi teendőmet, és a párnára hajtotta a fejét, becsukta a szemét, és a melkasán elterülő hajammal játszadozott. Behunytam a szemem, és kikapcsolva mindenn érzékszervem, nyugodtan feküdtem ott.

Hirtelen más helyen találtam magam. Egy erdőbe. Sötét volt, és félelmetes. A fákról indák csüngtek le, és halk zajok hallatszódtak a közelből. Hol vagyok?-tettem fel magamba az első kérdést.

Majd egy sötét csukjás alakot láttam meg magam mögött. Fülem mögé gyártem éjfekete hajam, és közelebb lépegettem hozzá. Végigsiklott tekintetem magamon, és egy fehér mocskos topp volt rajtam egy szakatt régi falmerrel. Az alaknak hasa alatt össze volt kulcsolva keze, és egyhelyben állt.

-Ki maga?-tettem fel a kérdést.

Nem válaszolt erre, csak egy szót harsogott el többször s mély, félelmetes hangján...

Jasper szemszöge:

A selymes hajával keztem el játszadozni, míg hallottam hogy mélyen beszívja illatom. Az érzelmei megváltoztak. Semmi szeretet, szerelem boldogság nem járta át testét, hanem félelem. Hirtelen felültem, és megráztam szerelmem válát, de nem eagált rá. Mintha aludna. De egy vámpír nem alszik az istenért!!

-EDWARD!-kiabáltam le neki, mert még nem indultak el vadászni.

Az öcsém máris a szobában termett, és ijyedten nézett Victoriára.

-Mint aki alszik... egy erdőben jár. Menekül valaki elől-tájékoztatott.

-Victoria! Vic!-rázogattam meg erősebben a vállát, és erős nyugalomhullámot küldtem felé.

Victoria szemszöge:

-Fuss!-a hangja mint a lágy suttogás. Mégis féleémetes.

nem tudtam mit tenni, a félelem magához ölelt, és elindultam ez egyik irányba. Egy kőbe az én szerencsémmel elbotlottam, és amikor hátranéztem, a férfi-mint már kiderült hogy az-ugyanúgy állt. Felpattantam és tovább futottam amíg ismét el nem estem.

Legörnyedtem a földre, és magamba csak reménykedni tudtam hogy ha háromig számolok visszatérek ahonnan jöttem.

-Három... Kettő... Egy!-suttogtam magamnak, és kinyitottam a szemem.

Ugyanott voltam, és semmi nem változott. Jasper segíts!-könyörögtem magamnak.

JASPERT AKAROM!!-követeltem.

Csak most jöttem rá hogy nagyon fontos nekem. Nélküle nem tudnék élni.

Valaki hátradogott, és a fának vágódtam. Már megint az a férfi. Legörnyedtem ahogy a vámpírok szoktak, de nem ment minden ilyen zökkenőmentesen. Semmi vámpíri izé nem volt bennem. Na jó most már ki akarok menni innen!

A férfi lassú léptekkel közeledett felém.

-Mit akar?-ordítottam rá, pedig csak kérdezni akartam.

-Fuss...-közölte megint olyan hideg kirázó suttogós hangon.

-Nem azt kérdeztem mit csináljak, baszódj meg!-csúszott ki a számon minden.

-Fuss...

-Álmodhatsz hogy futni fogok!-mondtam inkább magamnak.

-Fuss...

Ebből elegem van.

Beálltam a régi jó boxpózomba ami mindig bevállt, és vártam hogy ismét elém kerüljön. akárhogy is cselekedetem ellenére izadságcseppek jelentek meg a homlokomon, és nagyon fáradtnak éreztem magam. Majd minden elsötétült előttem. Ilyen sincs.

Az élet versenye-6

Itt van a hatodik fejezet, és lécci komizzatok...

Most olyat csinálok amit nem szoktam...

Ennél a fejezetnél komihatár lesz, a többinél meg mindig felüre írom.

Szóval

5 KOMI UTÁN KÖVI FEJEZET!!

-Kéred?-néztem mosolyogva Jazz-re.

-Nem. Megeheted.-nevetett fel.

Rányújtottam a nyelvem, és a medvére morogtam teljes torokból. Az -gondolom- megrémült, és elszaladt. A következő pillanatba már Jasper mellettem állt, és átkarolt. A szemébe néztem, és elvesztem abba.

-Már aranybarna a szemed...-motyogta inkább magának mint nekem, és az újjbegyével végigsimított a szemem alatt.

-Gondoltam... hogy... hogy elmehetnék már... emberek közé.-nyögtem a jelenlététől akadozó hangon.

-Már meg lehet próbálni. Az állati vért már nagyon jól bírod.

-Kösz...-mondtam lehajtott fejjel. Biztos elpirultam volna.

Felemelte a a fejem államnál fogva, és megpuszilta a számat. Kézen ragadott, és elkezdett húzni a Cullen ház felé. A hajnali fényben a csillagok jól kirajzolódtak, szóval elég romantikus séta volt. Egymás kezét fogva ballagtunk elég csendben ,,haza".

Kiléptünk a fák alól, és a többiek már mint ott voltak bent a házba. Csendben léptünk be, és mindenki felénk fordult. Esme odarohant hozzám, és megölelt majd közölte hogy milyen boldog.

Szinte mindenki gratulált, de mihez?

-Jasper sosem volt szerelmes. mindenki örül hogy végre ő is megtalálta a párját.-avatott be Edward.

-Ó vagy úgy!-döbbentem rá.-Mindenkinek köszi a gratulát, de most bejelenteném hogy holnap eskövő!-jelentettem be boldogan, mire mindenki csodálkozva nézett csak Edward nem.

-Csak vicceltem-nevettem el magam.

Mindenki hát elég furán nézett rám...

-Nem értitek a poént.-dünnyögtem, és elindultam felfele a szobámba. Ott letelepedtem az ágyra, de nem sokáig tartott az egyedüllét.

Emmett törte be az ajtót, ami szó szerint sikeredett neki.

-EMMETT!!!-kiabáltam rá-CSAK TE LEHETSZ ILYEN MAMLASZ, HOGY AMIKOR JÖSSZ, MÉG AZ AJTÓT IS BETÖRÖD!!

-Bocsi hugi...-nézett rám bűnbánó szemekkel.

Ekkor már az egész család is ott állt. Rosalie-tól kapott egy fejest, míg a többiek szemforgatva, vigyorogva vagy rosszallóan nézték.

-Veszek neked egy másik ajtót, amihez több emlék fog fűzni-nyúlt káján vigyorra az arca.

-Tünj már innen!-mutattam az ajtó felé, ahol már csak Jasper állt.

Emmett kiment, Jasper pedig bejött. elém állt, és a szemembe akart nézni, de én az ajtót fürkésztem, ahol egy nagy repedéscsík fonódott át.

Hirtelen már nem is álltam, hanem az ágyon feküdtem és Jasper mellkasán voltam elterülve. A szemébe néztem, és ahogyan engem nézett, nekem mosolyognom kellett.

-Na? Akkor kimehetek az emberekhez?-kérdeztem kiskutya szemekkel nézve őt.

-Persze. Gyere.-mondta, és máris húzott fel.

Kézenfogva lefutottunk a lépcsőn, és megálltunk a nappaliba. Én kedvesen mosolyogtam, hátha ez is egy pontot ad.

-Vic el akar menni... emberekhez.-mondta Jasper.

-Tudjátok mit kell csinálni. Emmett, Edward veletek megy.-mondta Carlisle.

-Végre egy kis móka-csapta össze kezeit Emmett.

Mindenki megforgatta a szemeit, és kifele vettük az irányt.

-Mi is megyünk!-futott mellénk Rosalie és Bella.

Rosalie is? Nembaj. Biztos valami vámpírgyógyszert vett be.

Edward ment Bellával elől, míg utána mentem én, Jasper és mellettöünk futott Emmett is.

Hátul jött Rosalie, és így futottunk az erdőbe.

-Azt hiszem most vagyunk a Port Angelsi főúton.-jelentette be Edward.

Mindenki megállt, és rám nézett.

-Mivan? Ezek csak emberek?-rántottam meg a válam, és a fák közül elkezdtem kisétálni.

levegőt nem vettem, és a sok ember közé kikeveredtem. Mindenki körülöttem állt.

Még szerencse hogy két órával ezelőtt vadásztam.

-Vegyél levegőt.-fogta meg a kezem Jasper.

Lélegeztem. Az illatok amik az orromon át szöktek be a mérget felhalmozták számba, és ölni akartam, de tudtam hogy nem szabad.

Aztán még előttem jött el egy csapat lány. A többiek kicsit távolabb mentek tőlünk, és beszélgetni kezdtek, de azért figyeltek rám is. De amikor a lányok elkezdték Jaspert vizslatni, ott kiborult a bili. A morgás a mellkasomból feljött. A lányok ilyedten néztek rám, majd motyogni kezdtek, bár azt még én is meghallottam.

-Ezt be kéne záratni...

-De azt a pasit elfogadnám...

-Igazi isten...-áradoztak

-Victoria, nyugi!-fogta meg a válam Jasper és nyugalomhullámot küldött felém.

-Szerintem menyjünk vissza-javasolta Emmett egyáltalán nem viccesen.

-szerintem meg rohanjunk vissza, mert valami csaj igen néz, és tudja a neved.-mondta Edward, és rohamléptekkel ment vissza a fák közé, majd mindenki követte.

Legalább voltam ember közelébe is. De hogy lehet valaki ilyen hogy még így megnézi magának Jaspert??

Amíg a házhoz futottunk, senki nem szólt senkihez. Mindenki belépett, végülis én értem be utóljára lehajtott fejjel.

-Gyerekek, költözünk-jelentette be Carlisle Esme mögött állva s ezzel átkarolva derekát.

-Mi?-kerekedett ki Rosalie szeme.

-Rose, ígyis el kellett volna költöznünk már lassan. -nyugtatta őt Bella.

-Mellesleg ahova megyünk, ott sokkal több pláza van.-segített Bellának Esme is.

-hova megyünk?-adta be a derekát.

-Mexikoba. -válaszolta a szokott nyugodt hangján a doki.

Erre nem válaszolt semmit, felment a szobájába.

Esme elém jött, és megfogta a kezem.

-Remélem hogy nálunk maradsz még egy ideig, legalább Jazz miatt.-simított ki egy tincset az arcomból.

-Hát persze Esme!-mosolyogtam rá.

ezen a napon senkivel sem beszélgettem úgy igazából... bementem a szobámba, és lefeküdtem az ágyra.

Kis idővel kopogtak. A levegőbe szaggoltam, és Edward volt.

-Gyere.-sóhajtottam.

-Figyelj...-jött be-Rosalie...-nem fejezhette be, mert közbevágtam.

-Tudom tudom... baromira nem csíp, már pár napja nagyon is felfogtam.-sóhajtottam ismét.

-Hát nem épp ezt akartam mondani-nevetett fel halkan.

-Akkor?-ültem fel.

-Hát Rosalie, nem rád mérges csak ő... ő... még nem nagyon barátkozott meg a vámpír énjével, mert gyerekeket akart, és öregen meghalni. Mellesleg még költözködni sem nagyon szeret. Minden túl emberi túlajdonság hiányzik neki.

-A vámpíroknak nem lehet gyereke?-kérdeztem megdöbbenve.

-Nem. A test...-kereste a szavakat- nem tud fejlődni, így nem lehet gyermeke egyik vámpírnak sem.

Pedig én is szerettem volna. Gyerekekkel játszani, meg minden...

-Na ő nem épp így gondolkodott. Rögtön a rosszra, meg-most esett le.

-Tünj ki a fejemből!-mondtam egy kicsit hangosabban.

-Bocsi, de ez nem olyan dolog. Nem irányítom.-mosolygott rám. Mintha ezzel el tudna bűvölni.

-Te hogy változtál át?-kérdeztem egy hirtelen ötlettől vezérelve.

-Régen, olyan...-gondolkodott el.-Nagyjából 100 éve Spanyolnáthában haldokoltam, és Carlisle megmentett. onnantól mondhatni együtt élünk.

-És a többiek?-fogott el a kíváncsiság.

-Hát miután én is vámpír lettem, Esme leugrott egy szikláról...

-Mi?-kerekedtek ki a szemei.

-Volt egy kisbabája aki meghalt. Szóval. Leugrott, meghalt, Carlisle ismét megtalálta, és tádáá.-forgatta meg a szemeit. Később elmentem Esmeval vadászni, és Rosalie feküdt az ágyon miközbe változott át. Elvileg hozzám akarták adni, de mivel nem kellett nekem, felhagytak vele. Őt megölte a férje. Részeg volt tudod meg minden.

-A többiek?

-sorba mondom ha nem vetted volna észre.-nézett rám.

-Jólvan...-forgattam meg a szemeimet.

-Hát...-kezdte volna, de Emmett rontott be.

-Apámat megtámadta egy medve, eltereltem a figyelmét az erőmmel és a magabiztosságommal, és rámvetette magát.-mesélte beleéléssel.-Aztán jött az angyalom, és elhozott a dokihoz.-húzgálta a szemöldökét.

-Durva-motyogtam.

Emmett kiment, mert Esme lentről szólt neki, Edward pedig folytatta a mesélést.

-Utána Jaspert egy Mary nevű vámpír... Maria bocsi... ne mindegy hogy ki, a lényeg átváltoztatta egy ideig velük élt persze ember vérrel, és idő közben a barátaival továbbállt. A 900-as években Jaspert megtaláltuk az erdőben ahogy épp egy ember után leskelődött hogy megöli, és így hozzánk csatlakozott. Így éltünk összesen egy csapatban... 60-70 évig, és egy hónapja jöttél te, és vége a mesének.-állt fel.

-Héé! Bella?

-Ja tényleg. Bella ő 2006-ban jött hozzánk. Ember életében is gyönyörű volt, belé szerettem és úgy változtattam át.

Megint felállt volna de nem hagytam.

-Carlisle?

-Ő lassan 400 éve vámpír és őt egy idegen változtatta át vámpírvadászat közben. Még valami?

-Semmi.-válaszoltam, és újra elterültem az ágyon.

5 KOMI...