Az emberi vér íze... az íze egyik állatéhoz sem hasonlít. Édes, sós, keserű, finom... és még ilyen rossz/jó jelzőkkel illetném. Ami ember koromba a kedvenc kajám volt, úgy tudnám mondani ezt is. Cskhogy ennek nincs jellemzése. Nem lehet jellemezni, mert istenteremtette finom. Egy ember kóstolt már vért? Vas ízt érzékel, de amikor egy vámpír, aki vérrel táplálkozik, az nem tudja megmondani.
Lepattantam vissza az ágyra, és tovább folytattam a godolatmenetemetet.Kintről dörgés hallatszott, amit a hallásom nélkül talán meg sem hallottam volna. Mégegy. Mie rájöttem hogy ez nem dörgés, és nem villámlás, hanem a kastélyban lévő vámpírok csinálnak valamit, a zaj többször is elhangzott.
Hiányzott a családom. Látni akrtam őket, és eltűnni erről a helyről.Később lépteket hallottam, amik az ajtóm felé közeledtek, és láttam hogy a kilincs lenyomódik, majd belép Dimitrij.
-Szia.-köszönt csendesen bezárva maga mögött az ajtót.
Elfordultam, és kinéztem a berácsozott ablakon, hogy látnom se keljen.
-Tudom hogy hogy érzed magad.-kezdett bele, de nem hiszem hogy tudná.-Amikor átváltoztam, és idekerültem, vissza akartam menni a családomhoz, de Aro megmondta hogy nem lenne biztonságos. Így hallgattam rá...-de mialőtt folytathatta volna közbevágtam, hiszen nincs igaza.
-Nekem van családom, akik nem veszélyesek. Vámpírok vagyunk. Már csak egy kérdésem van. Miért kell itt lennem? -sziszegtem fogaim között a mondat felénél ráemelve tekintetem.
-Aro mester furcsa gondolatát senki sem értheti meg. Te sem. De sokak szerint be akar sorozni.
-Mi?-döbbentemmeg. Nem vagyok katona vagy mi a frász!
-Ja... Itt is járnak pletykák...-somolygott, majd felállt, és mielőtt kiment hátra nézett.-holnap este velünk vacsorázol?
-Nem!
*
Következő nap déljében, ismét kezdett sötétedni a szemem, de nem törődtem vele, mert csak három nap múlva kellene táplálkoznom, de ezek szerint akkor már otthon leszek. Otthon...
Több léptet, és beszélgetést kaptam el szuperhallásomnak köszönhetően a kastélyba, és azt is hallottam, hogy tíz újszülött tartózkodik itt jelenleg. ez az egész 5. emelet, tiszta olyan mint egy iskola folyosója. Innen már ezt a halk beszédet sem haééják a lent, nagyterembe lévők, a pletykák itt szálltak csak igazán. Amikor az egyik vámpírpáros, -a hangjuk hallatán Alec és Felix-kiejtették a nevem, hallgatózni kezdtem.
-Elméletileg Aro elmondta hogy az a terve Victoriával, hogy megitatja embervérrel, hogy döntsön melyik életmódot választja, és szerinte biztos hogy ezt fogja, így egy katonával bővül Volterra kastélya.
Na ebből nem fog enni!
Később, amikor ismét egy emberrel kínáltak meg, én lélegzetvisszafolytva vártam a következményeket, de amikor látták hogy nem lélegzem, így eltörték a csuklóját hogy a vér kinlzetére reagáljak valamit, elfordítottam a tekintetem. A két vámpír akik a nőt hozták -mert nő volt- kiment, engem egyedül hagyva vele.
-Menyj!-mutattam az ajtóra, mire ő ijedten kapta oda tekintetét, és kiszaladt, de futása nem tartott sokáig mert valaki nem votl felkészülve a vér illatára, el lecsapott rá. Apró sikolyok hagyták el a száját, és amikor végleg elhalkult, hallottam hogy a hulla leesik a földre.
Behunytam a szemem, és imátkoztam hogy ne legyen többet ilyen.
Mivel Jasper is hoányzott, nem tudtam mit csinálni hogy legalább a hangját hallhassam, felhívtam.
-Igen?-szólt bele az az édes hang.
-Jasper?-kérdeztem, bár teljesen felesleges volt, ígyis tudtam.
-Persze! Vicky jól vagy?-sose hívott még így... komolyan aggódhatott értem.
-Igen. Már nagyon hiányzol. Bocs hogy nem hívtalak, de nem volt időm.-mondtam a féligazságot. Szerencse nincs hogy érezze hazudok e.
-Semmi baj. Mikor jössz haza?
-Még egy napot kell nélkülem kibírnod, de most mennem kell szija!-köszöntem el gyorsan, és lecsaptam. Épp akkor nyílt ki az ajtó, és Aro lépett be rajta.
Majd később észrevettem hogy Jane is vele tart.
-Kivel beszéltél?-frötyögte a szavakat.
-Jasperrel.-motyogtam, és vissza kinéztem az ablakon.
-Csak hallottam hogy egy napot kell kibírnia. Nélküled. Gondoltam megnézem hogy mi a frász van.-mondta, és hallottam hogy még mindig itt áll.
-Adtam neked élelmet, amit én is megtudtam volna enni. Miért nem fogadtad el?-kérdezte most már idegesebben.
Mivel nem válaszoltam, kiléptek az ajtón, és én leborultam az ágyamra, már majdnem zokogva.
Vagy 10 percig lehettem ott mozdulatlanul, amikor hirtelen felpattantam, és ismét a szememet kezdetem el páztázni.
Már majdnem fekete volt, de nem hasonlítható a pupillám színéhez. Ennem kellene, de nem emberi vért. Mást viszont nem adnak itt.
A telefonom rezegni kezdett, és én meg sem nézve hogy ki az, felkaptam.
-Igen?-szóltam bele izgatottan.
-Szia Vic, Edward vagyok. Fi...
-Nem tudom mikor mehetek haza, de van egy kis problémám...-kezdtem bele halkan. -Ígérd meg hogy senkinek sem mondod el, főleg nem Jazz-nek!
-Természetesen! Figyelek.
-Én...-nem tudtam hogy kezdjek bele.- Szóval az egyik este nem mentem le a nagyterembe enni a többiekkel, mert veletek tartok, ezért két tag hozott egy embert... én... és én megöltem.-kezdtem el zokogni halkan, könnyek nélkül.
-És ma este?-faggatózott.
-Nem... ma nem sikerült senkinek sem. Én itt kezdek megőrülni! Mivan ha sosem engednek ki innen? Mellesleg minek vagyok itt? Edward, én félek!-vallottam be neki, amit még én magamnak sem mertem.
-Semmi baj! Carlisle most tanácskozik Aro-val.
-Itt van?-örültem meg.
-Nem. Sajnos nincs. De most mennem kell, mert jön Emmett. Szia.-mondta és lecsaőta a telefont.
Legalább megbízhatok benne. Hmm... sose szerettem sehol sem lenni, főleg nem itt, de ez akkor is durva. sose leszek egyik tagnak sem a csicskása. Holnap megyek haza! Semmi sem állíthat meg, én hazamegyek, de úgy hogy Olaszország rólam hallani sem fog, és megpróbálok én sem hallani erről a nyomorult ki városkáról!
Ledőltem az ágyra, és ismét egy másik helyen találtam magam.
A naptárra néztem ahol a napok be voltak X-elve, így megállapítottam hogy ilyen nap is van. A Cullen házba voltam, és a falon az óra Fél 10-et mutatott.
Lementem az emeletre, ahol a többiek beszélgettek, és nevettek.
-Szia szivem!-ölelt át Jasper.
-Sziasztok. -válaszoltam félve.
-Mi a gond? -kérdezte Jasper, és kitolt a szobából hogy beszélgessünk.
-Én Volterrában vagyok, és megint álmodok. De... Mi van velem?
-A vámpírok nem álmodnak! Gyere vissza.-múzott, és leültetett a székre, majd Emmettel tovább játszottak, valami kártyajátékot. Rosalie egy női magazint olvasott, Esme a gyerekeknek sütött, a többiek pedig nem voltak itthon. Furcsa.
Kopogtak.
A csukjás alak volt az, mint kiderült Esme jóvoltából. Mindenki lefagyott, csak én maradtam ,,életbe".
Visszatértem a jelenbe, és az ágy mellett feküdtem a földön. Feltápázkodtam az ágyra, és a telefont szorongattam, amit le is tettem, mivel nem szerettem volna ha az kárba veszik.
Az ajtómon kopogtattak, és én ijedten néztem fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése