A fájdalom csak egy kis szó, de egy elmondhatatlanul rossz, és megfogalmazhatatlan érzés. Ha leplezni akarjuk, talán rögtön lebukunk, de lehet hogy kell pár pillanat hogy észrevegyék, nincs minden rendben.
-Mi... mi történt? Miért vagy itt?
Hoppá. Amnéziát nem emlegetettt Carlisle. Ó hogy az a!
-Hát a nevelőanyád meghalt, te... hát... idegösszeomlást kaptál egy napig, apám adott be valamit, és átaludtad a napot. - mosolyogtam meg magam a tökéletes megfogalmazáson, majd ismét ránéztem. Arcán naparanyló (?) mosolya helyet fájdalmas grimasz virított. Talán mégsem fogalmaztam valami jól.
-Sajnálom én... - vetettem volna be a bűnbánó képet, de közbeszólt.
-Semmi baj.
-Tényleg?
-Aha. Én átöltözöm. - állt fel, de megszédült, és elesett volna ha nem kapom el. Hálásan rám mosolygott, majd összeszedte a ruháit, és bement a fürdőbe. Amikor visszajött, immár megfésülködve, és tisztán, hát elállt a lélegzetem. Szó szerint. Egy krémszínő rá bő póló volt rajta egy feszülős kopott farmerral. Egy pillanatra elordítottam róla a tekintetem, majd újra ránéztem. Meghallottam egy autót, hát épp ide igyekezett. Biztos jó szemmel néznék ha itt lennék? Nem.
-Most nekem mennem kell. - mondtam Ash-nek, és emberi gyorsasággal kivágtattam a szobából, onnan vissza s nézve szaladtam haza.
Ashley szemszöge:
Amikor elment Emmett szabadjára engedtem igazi érzelmeimet. Ütöttem vágtam mindent amit tudtam. 5 percig észre sem vettem hogy a jobb tenyerem vérzik. Gyorsan cselekedtem, leszaladtam, és körbetekertem fáslival a kezem. Sírni nem tudtam, csak magamat hibáztattam mindenért. Mély levegő kifúj. Mély levegő, kifúj. - mondogattam magamba, s így is tettem. Egy kicsit megnyugodtam de nem teljesen. Megmostam az arcom, majd felmentem a szobába, és ledőltem az ágyon.
Kop-kop.
Hallatszódott lentről. Valaki fogyókúrára akar fogni vagy ilyen az én szerencsém? Leszaladtam, és kinyitottam az ajtót. Egy fiatal fiú állt ott. 20 év körül lehetett.
-Szia - köszönt egy kis mosoly kíséretével.
-Helló. - viszonoztam, bár mosoly nélkül.
Mivel nem szólalt meg, felrántottam egyik szemöldököm, és úgy néztem, bár észbekapott rögtön.
-Ja igen! Én Brandon Reid vagyok. - nyújtott kezet, amit nem fogadtam el.
-Segíthetek valamiben?
-Te vagy Ashley Withlock?
-Nem. - vágtam rá. Nemtudom mit akart, de nem sejtettem sok jót.
-Akkor elnézést.
Elment, és beült a vörös sportkocsijába.
Másnap az iskolába senki se szólt hozzám, csak Caroline és Lizzy, aki persze hogy be volt szívva.
-Sziasztok. - köszöntem nekik halovány kis mosollyal.
Egész nap egyfajta semmit sem mutató álarcot viseltem, miközbe belül kitörni készültem. Néhány gyereknek meghallottam a beszélgetését, minthogy egyedül lakom, mert eltűnt a nevelőapám, és árvaházba fognak vinni, meg ilyesmi, de ez lehetetlen, mivel hamarosan betöltöm a 18-at. Pár hét. Egy egész nap, s mehetek el innen, újra haza.
Az ebédszünetbe semmi kedvem nem volt bemenni. A csajok csacsogtak, én pedig mögöttük battattam. Megálltam, mire ők is megtorpantak, és felémnéztek.
-Valami baj van? - kérdezte Caroline.
-Nem semmi, de én nem mennék be. Nem vagyok éhes.
-Ó! Semmi baj. Vigyünk valamit?
-Nem köszi. Kin megvárlak titeket.
-Oké.
Most mind a kettőjüket én hoztam iskolába, ezért nem húzhattam haza.
Bekapcsoltam a kocsiban a magnót, amibe valami romantikus zene ment. Majd valahogy Emmett került a képbe. Lehúztam az ablakot, és mielőtt köszönhettem volna, megszólalt.
-Szia. Jól vagy?
-Pesze. Köszi.
Megkérdezte hogy miért állok itt, persze megmondtam hogy a csajokat várom a szokásos mosolyommal.
-Mit fogsz csinálni? - kérdezte pár pillanat csend után.
-Ezt meg hogy érted?
-Hát... - Caroline és Lizzy hangosan vihogva közeledett, ezzel félbeszakítva a mackómat.
-Most megyek, majd beszélünk. Szia Ash. - tette hozzá mosolyogva, majd elhúzta a csíkot.
A csajok beszálltk, persze Liz rögtön megjegyezte hogy Em mindeg engem bámul. Ezután Carol is helyeselt.
-Akkor mehetünk?
-Igen! - ordítottak fel mind a ketten, mire hatalmasat nevettek.
Csak nekem nincs jó kedvem?
Mikor végre kitettem őket, és hazamentem, a ház előtt két rendőrkocsi volt. Kiszállam, majd tisztességesen az egyikhez sétáltam, ami persze közelebb volt. Rögvest kinyílt az ajtó, és egy magas fekete hajú férfi lépett ki belőle.
-Segíthetek? - kérdeztem nem túl kedvesen, de azért egy kis mosolyt megpróbáltam összehozni.
-Mivel Jenna Lyn Evans meghalt, új gyámot találtunk önnek kisasszony, aki az utolsó élő rokona.
-Eddig a percig azt hittem nincs több rokonom. - vágtam vissza. Mit sem törődve ezzel, folytatta.
-Brandon Reid azt állította megpróbálta felkeresni, de nem találta. Akivel beszélt, ugyanúgy írta le mint maga, kisasszony.
Hát... megszívtam.
-És most mi lesz? - kérdeztem, látva nem szólal meg elindultam, de karom után kapott.
-Figyeljen tudom hogy három évvel ezelőtt lopásért zárkát kapott, és szeretném ha Dr. Brandon Reidet nem készítené ki.
-Doktor?
-Nem olyan értelemben. Valamikor az FBI-nak dolgoztt, felfüggesztést kért, most pedig nem tudom hogy mi van vele.
Hát lehet hogy izglmas élete van, de én nem kérek belőle. Felőlem az NCIS izé is lehet. Gondolkodtam egy percig, majd bólintottam hatalmas mosoly kíséretnében, majd befele vettem az irányt, miközbe vigyor egyre csak rohadt lejjebb.
-15 perc és itt van! Én hozom! - kiálltott utánam, majd hallottam ahogy beindítják az autót, és elhúznak.
Bementem a házba, majd dühösen vágtam le a táskát. ORdíthatnákom volt, s a gondolatok csak ide oda cikáztak az agyamba, míg megállt egynál. Gonoszan elvigyorodtam, majd szinte feludráltam Brandon Reig új szábája el, ahova benyitottam. Abba a szobába, amit csak ritkán használtunk, egy hosszú asztal, két szekrény, egy franciaágy, és egy állólámpa foglalta a helyet. Tudom köcsögség hogy pont egy - mint utóbb kiderült - 24 éves férfinak adok egy krémszinű szobát, de jó lesz neki. Kicsikét letörültem a port, permészetesen vizes rongyal, majd lementem.
Mikor leértem, akkor kopogtattak, s én rögvest mentem ajtót nyitni. A rendőr, és a gyámom állt az ajtóba.
-Helló. - könyöntem hatalmas ördögi vigyorral, ami a rendőrnek persze fel is tűnt.
-Szia. - köszöntek egyszerre.
Mikor beljebb sétáltak, a rendőr meállt mellettem, majd suttogva fenyegetőzni kezdett:
-Remélem nem tervezel semmit, mert tudod milyen bajok lehetnek!
-Úgy nézek én ki? - adtam magam ártatlnnak.
Továbbsétált.
Kicsit ismerkedtünk, természetesen Mr. Jonas személye rontotta csak a képet, de mikor elment, s a z ajtó becsukódott, Reid elé álltam.
-Figyelj! Lehet hogy te vagy az utolsó élő rokonom, akiről mégcsak nem is tudtam, de nem fogok veled úgy viselkedni mintha apám lennél. - mondtam halálosan komolyan, egy kisebb mosolyal az arcomon, ami az igazi érzelmeimet nem tudta leplezni.
-Nem is szeretnám ha úgy viselkednél velem. Önálló leszel, ha kell segítek, de nekem is van egy feltételem. - három bőröndjét megfogta majd folytatta - tudni akarom hogyha elhagyod a házat, ne kerülj bajba, s kell egy külön szoba.
Na jó bevallom másra számítottam de aprót bólintottam, s a szoba felé vezettem. Ördögien elvigyorodtam mikor benyitott, de a hatás elmaradt. Megmosolyogta a szobát. Két bőröndöt ledobott, a másikat óvatosan az ágyra tette. Kivett belőle egy laptopot, egy monnitort, gépházat, meg ilyen cuccokat.
-Ez most komoly? - kérdeztem flhúzott szemöldökkel.
-Ja. Igen. Ó, ha nem említettem volna, különleges ügynök vagyok az FBI-nál, szóval nem sokat fogsz látni. Figyu, nekem el kell mennem egy órára, és a kocsim 45 percen belül lesz itt, szóval ha megkérhetlek átveszed?
-A trabantot?
-Ja. - mosolyodott el, majd mutatóújjal rám mutatva, úgy hogy a nagyújja fel volt emelve pöccintett, s egy hamarosan jövökkel elhúzott.
Szia !!! nagyon jó lett a feji!!!Várom a folytatást.
VálaszTörlésBebike98