Idegösszeomlás
Ledermetten álltam az ajtóba, majd becsaptam a két férfi orra előtt, és a szobámba szaladtam, és két óra sírás után elaludtam. Reggel fél kilenckor keltem fel, kis mosollyal az arcomon, de a tegnap esti történtek újra eszembe jutottak, így nem álltam fel, felültem és újra könnyek áztatták el tegnapi ruhámat. Délbe megkordult a gyomrom, de nem tudtam megmozdulni, csak előre hátra dűlöngtem kocsonyás, elhomályosult szemekkel. Az időérzékem elernyedt, s a telefonom csörgése szakított csak meg teendőmből - a dűlöngésből - ránéztem, de nem tettem semmit hogy felvegyem. Behunytam a szemem, míg kétszer lejátszódott a dal, ami a csengőhangom volt, majd elhalkult. Lábaimat összekulcsoltam, kezem rátettem a combomra, és előre hátra mozogtam tovább, fájó hassal és fejjel. Szemeimet már könny sem áztatta, a könnycsatorna beapult, az ajtón dörömböltek, jó hogy nem szakadt ki. Én pedig csak ültem, és vártam hogy jöjjön valaki a szobámba, és megmondja Jenna néni él, a férfi pedig elnézte a halottat, de semmi sem történt. Szemem percenként lecsukódott, de mindig hallottam valami zajt, amiért ki kellett nyitmnom. Az óra kattogását, a kint üvöltő szél zaját, a szobám ablaka előtti fa ágának csapódását. Néha az eső eleredését. Az órámra pillantottam, ami a falon terőlt el, s fél 5-öt mutatott.
Ennem kellett, de nem tudtam. Ismét becsukódott a szemem, de rögtön kipattant ahogy meghallottam lentről a zajt. Egy fa kidőlt, és a vejárati ajtóra esett, vagy bombát robbantottak ott, esetleg valaki ki akar rabolni.
Emmett szemszöge:
A telefonját sem vette fel, de bentről hallom a szívdobogását, ami szokatlanul lassú, és pár mozdulatot. Biztos alszik. NEm. Akkor a telefonjára felkelt volna.
Őrülten döbörögtem az ajtón, de nem jött kinyitni, csak az a furcsa zaj. Hirtelen megfogtam az öklöm, majd belevertem az ajtóba, ami könnyedén megadta magát. Szétnéztem, és megláttam hogy a kanapén a párna a földön hever. Felrohantam az emeletre, ahol az illat és a szívverés a leghangosabb volt, és benyitottam. Ashley szobája volt, és keresztbe font térdekkel ült az ágy közepén, előre hátra dőlve homályos piros szemeit rám emelte. Iszonyúan nézett ki. Szája kicsit elnyílt, és megszólalt.
-Szia. - csak suttogott, de lehetett hallani hogy hangja rekedt, fáradt, és beteges.
-Ashley! Mi történt? - ültem le mellé, és megálítottam a mozgásba.
-Semmi. Jól vagyok. - mosolygott rám.
Felkeltem mellőle, kikaptam a telefont a zsebemből, és hívtam Carlisle-t. Újra mozogni kezdett, de már nem értem hozzá.
Amint felkapta a telefont megszólaltam.
-Gyere Ashley-hez, gyorsan, ahogy csak tudsz, kérlek!
Letettem, és ismét a lányhoz kezdtem beszélni.
-Oké. Most mond el hogy mi történt, rendben? - makogtam neki, ahogy a kisgyerekekhez szoktak beszélni.
-Jöttek... Jenna néni meghalt... becsaptam... - makogott össze-vissza, amiért kezdtem aggódni. Nem mintha eddig nem, de most még jobban.
-Ash nem értem!
-Jenna néni meghalt. - nyögte ki pár perc gondolkodás után. Tehát ezért viselkedik így. Magamhoz öleltem, majd megéreztem azt a sós illatot. Sír.
Lefékezett egy autó, majd lábdobogást hallottam. Megérkezett Carlisle.
-Mingyárt jövök jó?
Bólintott egyet, én pedig kisiettem a szoba elé, ahol összetalálkoztam apámmal. Elmondtm neki hogy mi történt, amikor bentről csörömpölést hallottunk, ijedten futottam vissza. Ash a földön ült, és az eltört vázát próbálta meg helyrerakni, közben makogja hogy össze kell tennie.
-Látod? - kérdeztem apámtól, aki pont letette a telefonját.
-Edward itt van, fél perc.
-Oké. Ő minek jön?
-Képességére szükség van.
Felállítottam nagy nehezen a földről Ash-t, mire rámnézett.
-Emcsi, nekem ezt össze kell tennem! Segíts! - kérlelt gyermeki hangon és szemekkel.
-Ugye nem kerül elmegyógyintézetbe? - kérdeztem Carlisle felé fordulva.
-Nemtudom... - motyogta, s az épp beérkező öcsém felé fordult, aki kigúvadt szemekkel nézte Ash-t.
-Edward, min jár a feje? - kérdeztem.
-Valami vázán, meghogy fáj a feje.
-Adok neki altatót. - motyogta, majd a táskájába kezdett kutatni, s kivett egy flaska szurit.
Ashley-t ölembe az ágyra fektettem, mire értetlenül nézett rám, majd apámra, és őrült gyorsasággal felült.
-Nem fogja belém adni! - visított fel.
-Hé! Nyugi! Csak altató. - próbáltam nyugtatni, de erre a szíve őrült ütemben dobogni kezdett,ittlétem aladt először, és próbálta kiszedni kezét az egyém közül.
-Ed! a Lábát! - parancsoltam neki, mivel Carlisle a mozgolódása miatt nem tudott neki semmit beadni. Miután megtörtént, kérlelt minket hogy ne adjunk neki semmit majd szemei lecsukódtak, s szíve is nyugodt ütemben kezdett járni.-VÉgre csend! - sóhajtott egyet öcsi,mire nézésselmegtudlakölni nézéssel jutalmaztam.
-Carli! Mi történt vele?
-NEmtudom. Talán sokk érte, amit nem tud feldolgozni egykönnyen, és mert egyetlen rokona, akivel élhet, az az a férfi, akivel nem szeretne. még nem töltötte be a 18-at. - furcsa nézésem miatt hozzátette. - a kórházba mindent tud mindenki.
-Hallottam arról a Dave-ről. - sóhajtottam. - Nem lehetne hogy nálunk lakjon? - fordultam kíváncsian felé.
-Fiam. Mi vámpírok vagyunk, és Jasper....
-Kifejezetten szeretik egymást! - szólt közbe Öcsi.
-Ó...- lepődött meg.
-De nem lehet, vámpírok vagyunk. - fordult felém Edward, majd eltűnt az éjszakába.
Morcosan ültem le a szobában lévő székre, majd bíztatólag apám felé fordultam.
-Sajnálom. - majd ő is eltűnt.
Összefontam magam előtt a karom, és úgy néztem az alvó Ashley-t. Néha megrándult a keze, a szeme vagy az arca, de nem ébredt fel.
Nyugodtan ültem, és figyeltem, míg annyira unatkoztam hogy nem bírtam egyhelyen ülni. A telóm megszólalt, de nem néztemmeg hogy ki az, mert Alice-nek külön csengőhangja van.
-Mi van hugi?
-Nem Alice vagyok, de a lényeg hogy Ash fel fog ébredni. - szólt bele öcsi.
-Mivan? Jövős izé lettél?
-NEm, ő mondta. Épp ül a kanapén, és meditál. - próbált viccelődni.
-A poénokat hagyd meg nekem. - mondtam komolyan, és letettem a telefont. Szóval mingyárt felkel. Elhelyezkedtem a széken, és 5 percig mozdulatlanul ültem, de nem történt semmi. Talán hugi eltévsztette az időpontot? Ekkor mozogni kezdett Ash, és lassan kinyitotta a szemeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése