Ashley Withlock-2, Alex Swan-6

Alex Swan története:

-Aggódtál! -jelentette ki még mindig magabiztosan.

-Nem! - vágtam be egy műdurcit. Ebben az esetben kinek lenne kedve még bedurcizni?

-De!

-NEm!

-De!

-Nem!

-Oké.

-Oké. -értettem egyet, bár nemtudom hogy miben.

-Szerintem gyere, hazaviszlek. -mosolygott rám féloldalas mosollyal.

-Oké.-egyeztem bele, de most tudtam hogy mibe.

Mielőtt még gondolhattam volna egy szóra is, az ölébe kapott, és száguldott velem. Ahogy a fák, bokrok elsuhantak mellettünk, és a hideg szél az arcomba csapott, iszonyat jó érzés volt. Jobb mint az illanás.

-Ez kibaszott jó! -ordítottam fel a vízhangozó erdőbe.

Edward csak nevetett rajtam fejcsóválva.

Mikor kiértünk, és Edward egy kicsit lelassított hogy biztosra vegye senki sem lát minket, a szobámba illantam. Edward a fal előtt állt meg.

-Mit csináltál volna ha nem állok meg?-kérdezte kicsit idegesen.

-Hát én a falon átmentem volna, te pedig ütközést szenvedtél...

-És örülnél neki? -tett le vigyorogva.

-Hát...-nevettem volna az biztos.-Gondoltam.

A képén őrült vigyor terült el, amitől kicsit megijedtem. Pár másodperc elteltével azt vettem észre hogy az ágyon fekszek, ő felettem, és csikiz. Most én, mint egy őrült, visítottam neki hogy engedjene el...

Kis isdő múlva már fáradtan fekütem a mellkasán, és a kékesszürke pólója anyagát tanulmányoztam.

-Az elején... -kezdtem bele a beszédembe- miért voltál velem olyan...?

Értette hogy mire célzok, mert kicsit megfeszült, maj újra elengedett, és beszélni kezdett. Legalább most normálisan tudunk beszélgetni...

-Volt egy lány... 20-30 éve, Isabella Swan. Ő volt az új lány a suliba, és minden fiú róla álmodott hogy majd megkaparintja magának, meg minden. Biológián mellém ültette a tanár, így... az illata nagyon csábító volt. Már elterveztem hogy az osztály előtt kiszívom a vérét, vagy elhívom valahova, ahol nemlesznek szemtanúk. De mégegy furcsa dolog volt benne. Nem hallottam a gondolatait. Aztán valahogy közel kerültem hozzá, megtudta hogy mi vagyok. Mik vagyunk. -javította ki magát.

Felénéztem rá, folytatta.

-Azt hittem hogy szerelmes vagyok belé, dehát mi tagadás az is voltam. Aztán később, mikor megkértem a kezét... azt mondta hogy át kell gondolnia. Tisztán emlékszem hogy beült az autóba, és elhajtott. Este, mindig szoktam őt nézni ahogy alszik, de amikor 11 után mentem hozzá, nem volt ott. Éjfélkor sem találtam sehol, így megvártam a másnapot, de a családomat is teleidegesítettem a beszédeimmel. Másnap mindenhol rendőrök voltak, és Bellát keresték.

-Sajnálom.-motyogtam. Tudtam, úgyis meghallja.

-Nem kell. Túlvagyok rajta.

Csendbe burkolóztunk, de nem zavart. Én tovább tanulmányoztam a mellkasán a pólót, ő pedig... Nézett maga elé. Azt hiszem.

-Te szoktál aludni?

-Mintha nem tudnád!-ütöttem meg játékosan mellkasát.

-Hé!-került felém, és a kezemet lefogta. -Nem mondták még neked hogy nem szabad vámpírt megütni? -szemeiben gyermeki fény csillant.

Belementem a játékba.

-Sajnos a szüleim nem tudják hogy vannak vámpírok.

-Óóo... Hát akkor bocsánatot kérek magácskától, és hívom a szüleit hogy tájékoztassam őket.

-Rendben. Mikorra várhatom őket?

A mosoly is lehervadt az arcomról, olyan közel volt hozzám. Lehelletét szinte éreztem magamon. Nagyot nyeltem.

-Akár már holnap reggelre.- suttogta szemeimet, és ajkaim nézve.

Muszály volt elfordítanom róla tekintetem, és csendesen kihúzódni alóla. Valószínűleg megértette a mocorgásomat, felált, és az ablakhoz ment.

-Nekem mennem kell .-dobta nekem.

-Oké. Majd... találkozunk.-dadogtam, és lesütöttem a szemem, majd Edward már nem állt a szobámba.

Nem tudom mi ütött belém. Visszagondolva abban a pillanatban megcsókoltam volna! Mi ütött beléd? Fogalmam sincs hogy mit is csinálhatnék. Én... meg akartam csókolni. Nem, nemlehet, mert ő nem karta és... Áhh! Bementem a fürdőbe, és megengedtem a hideg vizet, majd a zuhany alá álltam. Lényegtelen milyen, sem hideget, sem meleget nem érzek. 10 perc után visszamentem a szobámba, egy szál törülközőbe. Sajnálatos módon nem voltam egyedül. Edward ült az ágyamon lehajtott fejjel. Amint felnézett, zavarba jöttem.

-Csak bocsánatot szerettem volna kérni az előbbi kirohanásomért... most tényleg megyek, mert...-rám mutatott, majd ismét az ablakot vette célba.

Gyorsan felkaptam magamra a pizsimet, és az ágyra feküdtem, valószínűleg hullán. Azonnal elnyomott az álom.

Mint egy normális szellem, ma sem álmodtam semmit. Reggel fekeltem, nagyon fitten, és átöltöztem, előtte a tehendőimet persze elvégeztem. Elillantam az iskolába, mert már ígyis késésben voltam, és hiányozhattam Alicenek. Vagy valamelyik vámpírnap aki lát. Bementem az első terembe amit megláttam, a tanár épp akkor ment be. Emmett volt bent, így mivel senki nem ült mellette, én foglaltam helyet.

-Szia -köszöntem, mire felém pillantott, és hatalmas mosolyra húzta a száját. Óvatosan bólintott, amit köszönésnek vettem.

Mrs. Flitch-en egy barna, fehér csíkos szatén (?) szoknya volt, felette peig egy rá túlméretezett fehér ing. A nyakába a szokásos iskolai nyakkendő, de neki citrosmsárgába. Szemüvege orra végét rugdosta, Őszülő sötét haja pedig össze vissza állt hátul lófarokba kötve.

-Neki biztos nincs Alice szerű divatmániás rokona vagy ismerőse.-szuggeráltam Emmett felé, aki ezen hangosan hahotázni kezdett.

-Valami gond van Mr. Cullen? -kérdezte a tanár.

-Persze hogy nincs. Mi lenne Mrs. Flitch? -feleselt vissza szemtelenül, amire nekem ört ki a röhögésem.

A tanár mogorván előre fordult a tábla felé, és tovább magyarázta az anyagot. nem szerettem, és nem is értettem a matekot, ezért nem is figyeletem. Egy papír csúszott elém, amit padtársam, Emmett tolt oda.

,,Hallottam tegnap nagyon jól szórakoztatok!"

Ránéztem, és kaján vigyor volt az arcán, de ő a táblát bámulta, mintha érdekelné.

-nem értem miről beszélsz!

Edward és én csak... szórakoztunk. Igen. EZ a legmegfelelőbb szó rá: Szórakoztunk.

Rosszallóan megcsóválta a fejét, és csendben ült, néha néha felém pillantva, és 1000 wattos vigyorral vigyorogva bámult előre. Rendben ha így állunk.

Az óra végén kimentünk, egymás mellett, és az egész napot unalmasan átélve a menzára siettem, most már Alice-szel az oldalamon, aki mellett Jasper ment, és lelkesen magyarázott, hol neki, hol nekem. Az asztalnál ülve, barátnőm szeme a semmibe révedt, majd egy vigyor, és egy gúnyos mosoly lett a vége.

-Jönnek. - mondta dühösen előre.

-Kik? - kérdedeztem. Semmit sem értettem ebből.

-A Denali klán. A család régi barátja, de Tanya Denalit mindenki utálja. Főleg Ed - bökött előre fejével - Folyton rámászik meg ilyenek. De azt is láttam, hogy megmented Edward ,,életét" - macskakörmöket rajzolt levegőbe - És úgy teszel, mintha járnátok.

Kicsit gondolkoztam, majd megszókaltam, egy érdekes érvel.

-Hé! Te nem csak azt látod amit eldöntünk?

-De.

-Én ezt nem döntöttem el.

-Fogalmam sincs, de ezt láttam, és ez is fog lenni. - inkább Jazz karjában keresett menedéket, és magyarázott valami édesen mosolyogva.

Államat megtámasztottam az asztalon, és végignéztem a termen. Egy idegen szőke fiút láttam meg, akinek a kék szeme szinte már világított a haja miatt.

-Az ki? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel, majd választ sem várva a mellette lévő székre illantam.

-...em. Kaliforniába nagyon meleg van. - mosolyodott el. Szóval onnan jött.

-És hogyhogy itt kaptak munkát a szüleid? - Jessica szinte láthatóan nézte a fiút azzal a ,,ha ketten lennénk letepernélek" nézéssel.

-Orvosok. Apám fogorvos, anyám sebész.

-Jess! Majd' leöltözteted a tekinteteddel! - dörrentem rá, majd hátradőltem, és a lábam az asztalra dobtam.

Vettem a srác ányérjából egy sültkrumplit, és beleharaptam. Az ízét semmihez nem lehetett kötni, olyan szar volt, amit rögtön ki is köptem. Visszatettem a félig megrágott krumplit, és a Cullen családhoz sétáltam.

-Kaliforniai, szülei orvosok. - mondtam nekik, és visszaültem egy sóhajtás közepedte.

-Tudod mi jobban hallunk, és tudjuk hogy ki ő. - dobta nekem Rosalie és dühösen felállt, és kifele vette az irányt.

-Ideges. - Jasper.

-Azt akarja Emmett hogy menj utána - Edward.

Megforgattam a szemeimet, és felálltam.

-Most inkább én megyek haza, mígnem valakit ismét magamra hargítok! - azzal eltűntem, és a szobámban lettem.

Leszaladtam a konyhába, aztán kinéztem a szomszédokra, akik épp a nagyanyjukkal csináltak valamit. Nekem már sosem lehet gyermekem. A nappaliba bekapcsoltam a TV-t, és a filmet nézni. Los Angelesi tündérmese. Sosem szerettem Hilary Duffot, túl szőke.

-Szereted a csajt? - jött mellőlem egy hang, ami miatt felsikítottam, és felugortam.

-Te hülye állat! Nem ismered a kopogást? - dobtam neki a kezembe lévő párnát szórakozottan.

-Sajnos nem tanítottak meg rá - nevetett angyali nevetésén.

Ashley Withlock története:

-Engem nem tudnál legyőzni!-jelentette ki büszkén, és felhúzott szemöldökkel nézett felém.

-Azt mondod?

-Fogadjunk!

Sokszor hallottam hogy a versengés neki a gyenge pontja, így hát én is bepróbálkoztam nála.

-Mikor, hol, és mibe?

-Holnap 1-kor, úgyse lesz suli, és... ha én nyerek... -itt fészkelődni kezdett, és nagyon a gondolataiba merült. Mivel nem tudtam kivárni hogy mi lenne az, ezért inkább az én feltételemet mondtam.

-Ha én nyerek, tudod van egy barátnőm... teljesen beléd van zúgva, szóval adhatnál neki egy...

-Nem!

-Be se fejeztem!-hitetlenkedtem.

-Nem csókolom meg!

-Baráti puszit mondtam volna, és egy kézfogást, meg ha nagyon durva a te ajánlatod, akkor egy romantikus vacsora.

Na jó hazudtam, mert egy szenvedélyes csókot mondtam volna, de ha neki így jó...

-Rendben, úgyse nyersz. Szóval ha én nyerek, azt teszed amit mondok...

-Hé! De mit mondassz?

-Még nem tudom. Majd elmondom, csak legyél ott.

-Oké. Szia!

-Szia!

A vigyor ahogy kiléptem a kocsiból, levakarhatatlan volt az arcomról, ezért bementem. Jenna néni most is a konyhában bajlódott, mint eddig bármikor. Meg se fordult, beszélni kezdett.

-Holnap este jön haza Kevin. Nem mennél ki elé a reptérre?

-Mikor kellene?

-Elindulhatnál 5-kor, mert be is kell vásárolni. Addig én elintézem a vacsorát, mert tudod mennyit eszik ha éhes.

-Aha... de most felmegyek, mert holnapra készülődöm.

-Miért mi lesz holnap? - ez a kíváncsiság nagyon nem jó.

-Versenyzek az egyik évfolyamtársammal.

-Kivel? - most már felém fordult, és kíváncsian tette csípőre a kezét.

-Emmett Cullen. Én mondom, nem ismered!

Nem faggatott tovább, kihasználva a sütés-főzés miatti késedelmet, fellopakodtam a szobámba, átöltöztem, és felhúzva a cipőm a garázsba siettem, az én kicsikémhez.

Nagy nehezen, odacipeltem a kicsit túlsúlyos kereket, majd fél óra ügyetlenkedés után átcseréltem kettőt. Visszamantem a házba, és a fürdőbe vettem az irányt. A tükörbe nézve elszörnyetem magamtól. Az egész arcom szinte fekete, szőke/vörös hajam kócosan kicsit vizesen, és az is feketén állt a fejem tetején. Átmentem a szobámba, és ruhát vittem magammal a fürdőbe, és erős hajmosás után újjult erőre kapva kiléptem a kis szobából, és a sajátomba lépve különböző versenyzési stratégiákon gondolkodtam.

De... Emmett azt nem mondta hogy hol... Áhh! A fenébe! Még a telefonszámát sem tudom! Előkaptam a telefonom hogy megnézzem véletlenül nem hívtam e egy Cullen, de mivel nem, Jenna nénit kerestem fel.

-Nincs meg neked valamelyik Cullen telefonszáma?

-Miért?

-Mert nem tudom hogy hol lesznek holnap!

-Sajnos nincs, de remélem tudod hogy nem szeretném hogy bajod essen, és azt sem hogy elmenyj.-tört elő belőle az anyáskodós szerep.

-Persze! Tudom én!

Visszamentem a szobámba, és arcom a párnámba temetve vártam hogy hívjon valaki. De ki hívna? Ettől ideges lettem.

5 perc múlva a telefonom csörgött, és én szinte rohnva kaptam utána.

-Igen?

-Szia Ashley!- szólt bele egy női hang - Alice vagyok, Emmett mondta hogy holnap versenyeztek, csak szólni akartam hogy ha persze neked is jó, legyél a Forksi elágazásnál. Tudod hol van nem?

-Persze hogy tudom!

-Rendben! Szia!

Letette a telefont. Egy válrándítás kíséretében megnéztem az órát. Fél 10 vol, és kicsit már fáradt is voltam. Mivel már alaposan fürödtem, így nem végeztem el mégegyzser ezt a tehendőt, csak fogatmosta, és átöltöztem, majd befeküdtem az ágyba. Nem kellett most sok idő, mert az álmok szigetre léptem.

Reggel már sütött a nap, mármint ahogy Forksban lehet. Kipattantam az ágyból. Fél 12-ig aludtam? Jenna néni miért nem keltett fel? Őrült iramban rángattam magamra a nadrágomat, és a pólót, majd egy felsőt is. Megmostam a fogam, leszaladtam a lépcsőn, de senkit nem találtam itthon. Benéztem a kocshába, és az asztalon egy levelet találtam.

,,Ash! Elmentem Davidékhez, majd estefelé jövök csak haza, addig foglald el magad, és ne felejts el Kevinért kimenni a reptérre!Plusz a bevásárlólista a papír hátulján van. Vigyázz magadra!

Jenna."

Akkor ötkor el kell indulnom.

A hűtőből már az ebédet vettem elő, és kanalztam be. Időm sem volt, és még a knyarhoz kell érnem. Gondosan elpakoltam, bezártam a házat, majd csöppet sem sietve az autóhoz mentem. Faág roppanását hallottam meg magam mögött, repflex szerűen odakaptam a fejem, de senkit sem láttam. Kezdek paranoiás lenni. Beszálltam a kocsimba, majd gázt adtam, és elindultam. Boldogan mentem az úton, és kiérve onnan az erdős résznél már gázt adtam, és egyenesen az elágazásig mentem. Megláttam a szokásos Volvo-t és Emmett Jip-jét. Beálltam mellé, majd kiszálltam.

Köszöntem, és Körbenéztem hogy ki van itt. Alice, Edward, Jasper, Bella és persze Emmett.

-Késtél! - jött mellém Emmett, az órájára mutatva. 13:2 volt.

-Két percet! - háborodtam fel viccesen.

-Na fiatalok, inkább kezdjük! Én indítok! - futott előre, és mi beültünk a kocsiba.

Felbőgettük a motort, majd ALice indítására mind a ketten gázt adtunk. A harmadik kanyar után mikor Emmett mellé értem, Lehúztam az ablakot. Ő is így tett.

-Remélem megvan ha vesztek mit kell csinálnom.

-Persze!

-Csak nem fogok!

Gyorsabbra vettem a tempót, de mellém ért.

-Meg kell csókolnod azt a Derek Millerst, közbe szerelmet vallanod!

Kiabált át az autóból, és én a srácra gondolva hirtelen féket nyomtam, az autó teljesen megállt. Emmett az ablakon kilógatott kézzel integetett, mire felfogtam mi történt, újra gézta adtam, bár biztos voltam a veszteségbe. Már majdnem utolértem, mikor Mellette mentem, és egyszerre futottunk be a célba.

-Ki nyert? - szálltunk ki egyszerre a kocsiból, és Alicere néztünk, aki tanácstalanul állt.

-Egyszerre ért be a kocsi. - válaszolta elképedve.

-De ki nyerte a fogadást?

-Egyszerű! Mind a ketten megcsináljátok. Így boldogok, és idegesek is lesztek. - Rántott válat Alice mögül Jasper.

-Oké. - mondta Emmett, de látszott rajta hogy nem tetszik neki a verseny eredmény.

Ránéztem az órámra, ami negyed 6-ot mutatott.

-Na de nekem most rohannom kell, mert sietek. - bepattantam a kocsimba - majd találkozunk!

Gyorsan indultam el haza, és felkpava a bevásárlólistát, már fél 6 volt.

Port Angels fele találkoztam a Cullenékkel, akik rámdudáltak, de én a sietségben azt sem tudtam hogy áll a fejem.

Megérkezve az első bevásárlóközpontnál sorozatosan kapkodtam le a polcról a kellékeket: Kakaó, paprika, tej, sajt, tészta, vagy 30féle fűszer, kávé, sampon stb.

Mikor megérkeztem, drága bátyám már kint várt a hatalmas bőröndjeivel.

-Szia!

Kiszáltam, és segítettem bepakolni a kocsiba.

-Szia Ash! Jenna? - érdeklődött.

-Elment Davidékhez, majd este jön. De örülök hogy ennyire hiányoztam - csipkelődtem viccelődve, mir odajössz hozzám, és megölelt.

-Na induljunk szerintem.

Beszálltunk a kocsiba, és visszaindultunk a dögunalomba. Közbe Kevin mesélte hogy mi történt vele, meg minden, ami persze nem nagyon érdekelt, de hallgattam. Egy kis autókázás, és tankolás után hazaértünk, és segítettem neki a házba cipekedni.

-Mikor is jön Jenna? - kérdezte a konyhába két falat között.

-Este. Felmegyek a szobámba, majd találkozunk! - mondtam, és már a szobámban találtam magam. Felkaptam a telefont, és megnéztem. 7 nemfogadott hívás David-től, 3 az anyjától, és egy SMS is tőle.

Megnyitottam, majd olvasni kezdtem.

,,Gyere a kórházba"

Minek menyjek én a kórházba? Davidre vittem a kis fényt, majd megnyomtam a hívás gombot. Telefont a fülemhez emelve vártam mikor viszi fel.

-Igen? - szólt bele.

-Szia Dave, Ashley vagyok. Miért...

-Gyere a Forksi kórházba! - adta az utasítást.

-De minek? Te is ott vagy? Ki vn ott? - rohamoztam meg a kérdéseimmel.

-Jennának valami baja lett, és azonnal beszállítottuk. Most valami infúzió van rákötve...

-Azonnal ott vagyok! - szóltam közbe, és mint az őrültek rohantam le a lépcsőn.

Kevin a kanapén aludt, de nem érdekelt, bevágtam magm mögött az ajtót, és kabát nélkül - ami nagyon rossz döntés volt - indultam el a kórház felé.

5 perc alatt odaértem, és rohantam be a kórházba, ahol az aulába már Dave várt.

-Mi történt? - rohamoztam meg.

-Nemtudjuk. Anyám épp pezsgőt öntött neki, és összeesett. Azonnal hoztuk ide be, nem vártuk meg a mentőt. Azóta infúziót raktak rá, s vagy három orvos volt bent, de csak Dr. Cullen biztosított minket.

-Hol van?

-Második emelet, 132-es szoba.

Felsétáltam az adott szobába, és benéztem az ablakon. Jenna néni aludt, és egy szőke orvos nézte a monitort, majd írt a jegyzettömbébe. Beléptem az ajtón, mire felém fordult de én nem néztem rá. Az ágyhoz sétáltam, és megfogtam az utolsó élő rokonom kezét.

-Maga hozzátartozója? - kérdezte az orvos.

-Igen.

Ránéztem, a már bekönnyesült szemeimmel, de láttam a hasonlóságot. Hiszen Cullen. Ugyanaz a fehér bőr, és szem.

Az orvos felém tartott, és beszélni kezdett.

-Még nemtudjuk hogy miért ájult el, de holnapra már meglesz, és ha csak valami külső tényező, három nap múlva hahaengedjük. - kedvesen mosolygott rám, amit nehezen, de viszonoztam, majd ismét Jenna nénire néztem.

Az ajtócsapódás után, amint megbizonyosodtam róla hogy a Dr. kiment, beszélni kezdtem. Tudtam hogy meghallja.

-Semmi baj nem lesz! Három nap múlva már nevetni fogunk ezen.

Leültem a mellette lévő székre, és behunytam a szemeim. Nem sokára ugyanúgy pattantak ki,mivel a monitoron a szokott le-fel vonalak helyett más került oda, és őrülten csipogni kezdett. Ahogy felugrottam egy fekete hajú nő jött be, és szaladt az ágyhoz, engem figyelembe sem véve, majd utána jöttek be a többiek is. Dr. Cullen odajött hozzám, és óvatosan kilökött az ajtón, egy maradjon-kint figyelmeztetéssel. Az ablakhoz siettem, ahol épp lehetett látni hogy újraélesztik. Kezembe temettem az arcom, mikor a telefonom csörögni kezdett.

-Igen? - szóltam bele elcsukló hangon.

-Hol vagy Ash? - kérezte Kevin, álmoskás hangon.

-Kórházba. Jenna nénivel van valami. Ha idejössz, a másodikon vagyok.

Már csak a süket vonalat hallgattam.

Ha valami baja esik, én nem bocsájtom meg magamnak! Kevin nem hiszem hogy eltudna tartani, így állami gondozásba kerülnék, mivel nem vagyok 18.

-SZia Ashley! Hát te? Amúgy nem láttad apám?

Emmett jött mellém, és a htalmas vigyora könnyes szemeim, és talán elgyötört arcom láttán értetlenbe sült el.

Az ablak felé mutattam, ahol épp ő fogta azt a két izét.

-Édesanyád? - kérdezte, s közbe magához húzott.

-Nem. A nővérének a lánya. Ő az utolsó élő rokonom...

Emmett melkasába fúrtam a fejem, nem érdekelve hogy mit mond, és sírtam, de ő csak még jobban m agához ölelt, és ringatni kezdett. Nem voltam álmos, de álomba sírtam magam, de még éreztem ahogy az ölébe kap, és megmozdul. Innentől se kép, se hang, a pillanatnyi sötétségbe menekültem.

Szeretnék megjegyzéseket, mert ha nem tetszik nektek, az Ashley Withlockos történetemmel nem zaklatlak titeket, és nem pazarlom rá az időmet!

ECLIPSEE

Szombaton, kettőkor voltam a moziba megnézni ezt a szeretett filmet:D

Hát a szereplők:

Jacob: Edward helyébe már rég megöltem volna, ahogy megcsókolja Bellát, vagy... akármi!

Edward: Semmi rossz, minden jó xD

Bella: Második részben is fogyatékosnak tituláltam, de most, szegény Ed helyébe elhagynám...

Jasper: Imádtam:d Főleg mikor Alice-vel harcol, és... áhh... Meg minden, őt mindig imádom :D

Emmett: Szintén imádom :D

Vámpír anya, vámpír apa: Semmi extra, minden jó

Seth: Amikor Bellának mutatkozik be, egyszerűen anniyra cuki volt, annyira vigyorogtam rajta áhh

Többi farkas: NEm vagyok vérfarkas fan...

Riley: Imádom!

Bree: Még jobban imádom!

Victoria: Eddig is szerettem... Tudodm kicsit furcsa, de ez van... :P

Ki van még... Ja!

Rosalie: Szimpatikus, és hát amikor meséli a történetét...

Alice: Eddig is imádtam, csak néha túlpörög :P

Volturisok: Nem a kedvenceim, de Jane-t, és Alec-et szeressük :P xD

Hát ennyi... és az egész film, kurva jó lett :D:D

Van Edwardos poharam xD

Ashley Withlock-1

Vége a nyárnak. Sosem gondoltam volna hogy ez meg fog történni. Lassan, ismét betöltöm következő életévem, a 18-at. Megint iskolába kell menni, és megint ott kell poshadni egy évig. Beültem a fekete Audi-ba, és barátnőmék felé vettem az irányt. Lizzy már kint állt a kapuba, és vigyorogva várt. Megint beszívot.

Beült a kocsimba, és a tényt, meg is kérdeztem tőle. Vigyorogva felém fordult, két újját szinte összezárta és elvigyorgott egy ,kicsi"-t.

Nevetve csóváltam meg a fejem. Talán nem is ő lenne ha nem tett volna ilyet. Megérkeztünk az iskolához, és mind a ketten kiszálltunk. Ott már Caroline várt minket mosolyogva. Szőke haját hátradobta, és megölelte Lizzy-t, majd engem.

Hozzá hasonló módon, pasikról kezdett el csacsogni.A végén már sóhajtozva vettem a levegőt és néha elmotyogtam egy igent, vagy egy ahát.

-Komolyan? Tényleg bejön neked Matthew?-vigyorgott közbe nevetett.

-Nem! Dehogy is! Tudod...

-Igen, nem figyeltél. Mostanába szokásod...-vágott egy fintort, és inkább befüvezett barátnőnk felé fordult.

Neki is motyogott valamit, meg az újj hírességekről...

Épp megláttam a mosolygó Eriket, és mosolyogva siettem felé, de mintha észre sem vett volna. Egy szőke csaj futott oda hozzá. FESTETT SZŐKE! Mintha már nem is lennék itt, lesmárolta. Lefagyva bámultam őket. A haverjai kíváncsian néztek hol rám hol Erikre, és várták mi fog történni, míg az egyik odaszólt neki.

-Hé haver! Nézz oldalra!

Ahogy azt meg is tette, felém kezdett lassan jönni, és lefagyott róla a mosoly.

-Maradj ott!- szűrtem neki fogaimon keresztül, és kifele futottam.

Útközben a könnyeim is csordogálni kezdtek, és neki is mnetem valakinek, de egy gyors bocsi kíséretével továbbálltam.

Egészen az autóig futottam, amikor valaki elkapta a karom. Könnyeimen keresztül láttam hogy Erik az.

-Te hülye, őrült, szexmániás barom! Ha mégegyszer hozzám mersz érni, beverem a képed!-üvoltöttem képébe, miközben majdnem az egész udvar minket bámult.

Ő még meg akart csókolni, mert úgy közeledett felém, de én megelőztem, és ököllel az arcába vágtam. Ő megfogta azt, közbe hitetlenkedve nézett rám, majd csak azt vettem észre, hogy az ő tenyere is csattan. Az én arcom tán jobban fájt, mégtöbb könny gyűlt a szemembe. Lizzy elém állt, és ő is behúzott egyet Eriknek. Neki már nem adta vissza, mert rájött vele nem érdemes kötözkődni.

Beszálltam a kocsimba, és könnyeimen átnézve kezdtem el vezetni, egy parkba. Végülis az egy játszótér volt. Gyerekkoromban sokat jártam ide. Leparkoltam előtte, és az egyik hinta felé mentem, majd beleültem. Mégjobban elkezdtem zokogni, és a hinta egyik láncát, amire fel volt akasztva átkaroltam.

Kis idő múlva egy kislány jött oda hozzám. Húfehét bőrén látni lehetett hogy nem nagyon van napon, bár itt nem is süt. Vörösesbarna haja derekáig leért, és vagy 4 éves lehetett.

-Szia! Az én nevem Nessie! Téged hogy hívnak?-hangjából gyermeki kíváncsiság érződött ki.

-Szia. Ashley-nek hívnak.-válaszoltam mosolyogva, és letörtöltem a könnyeimet.

Nessie felült a mellettem lévő hintára, és megkérdezte:

-Miért sírtál?

Felé fordultam, és láttam hogy szája résnyire még nyitva áll. Megmosolyogtam, és választ adtam kérdésére.

-Mert megcsalt a barátom, és most derült ki. -hogy tereljem a témát, rá tereltem a szót. - Te hol laksz? Még nem láttalak errefelé.

-Az erőben. Most költözött a családom ide. Tudod, anya, apa, Esme, Carlisle, Alice és Rose néni, meg Emmett és Jasper bácsi. De Jasper bácsi is szomorú mint te, mert nincs barátnője. Emmett bácsi szerez neki egyet! Most is az iskolába vannak. -kicsit gondolkodott, és ismét felém nézett. - Te miért nem vagy iskolába?

-Mert...-nyeltem-Szomorú ott lenni.

-Piros az arcod! Mit csináltál?

Az arcomhoz kaptam, és éreztem hogy fáj az egész állkapcsom. Itt ütött meg az a rohadék Erik.

-Megütöttek.

Egy 25 év körüli nő jött felénk, gesztenyebarnahajú és aranybarna szemű.

-Szia, én Esme vagyok! Nessie nevelőanyja. -nyújtott jobbot.

-Jónapot. Ashley. -fogadtam el, mire felnevetett.

-Kérlek csak tegezz. De most Nessie-t haza kell vinnem, mert ennie kell. -mosolygott rám.

-Rendben. Örülök a találkozásnak, sziasztok!-köszöntem el, mire Esme megfogta a kislány kezét, mire az visszafordult és integetett.

Egy kis ideig gondolkoztam. Hiszennem is ismerek olyan nevű embereket, akik abba az iskolába járnak!

Odasétáltam a kocsimhoz, és elindultam haza.Otthon Jenna főzött.

-Szia Ashley! Hát te? -jött közelebb.

-Nem tudtam iskolába menni Jenna néni.

-De hogy-hogy? És mi ez a piros folt az arcodon?-jött közelebb, és arcomat kezdte tanulmányozni.

-Megütöttek. És szakítottam Erikkel.

-Mindig is utáltam azt a fiút. -na ez igaz!

-Most felmennék jó?

-Rendben! De remélem majd megtudhatom hogy miért vagy itthon.

-Persze, csak átöltözöm.

Semmi kedvem nem volt még vele is beszélgetni. Tényleg átöltöztem, majd lemnetem, persze előtte megmostam az arcomat.

-Elmondod mi történt?

-Hát mentünk a suliba, a folyosón pedig megláttam Eriket. Csókolózott egy másik csajjal. - mondtam szomorúan.

-Jajj Drágám! -jött oda hozzám, és megölelt.- Te nem is szeretted annyira azt a fiút! Látni lehetett, amikor ránézel, valahogy szeretettel telibben nézel a barátnőidre! Pedig elég furák! Az egyik mindig beszív, a másik pedig pasizik. De jobban szeretem őket mint azt az Eriket.

-Köszönöm Jenna néni. - mielőtt megkérdezhette volna hogy mit, válaszoltam- Mindent!

-Akkor holnap bemész a suliba, és boldogan fogsz mosolyogni. Rendben?

-Igen.

Valáójában nem is az fájt hogy elhagyott, hanem hogy megcsalt.

Segítettem neki a sütésbe, majd felmentem a szobámba, a telefonom máris csörgött. Lizzy volt.

-Szia! Remélem nem mocskosan hívsz! -köszöntöttem viccelődve, és mosolyogva.

-Neked is, és tiszta vagyok! Egy gramm fű sincs bennem.-önelégült hangja még a telefonon át is hallatszódott. -Na de minden rendben?

-Persze. Jenna néni... megnyugtatott...

-Oké. Szóval...

-Mond már!

-Moziba megyünk!!!!! Már Caroline is belegyezett. Gyere el!-kérlelt, de inkább parancsnak bizonyult.

-Oké. Mikor?

-Ma, és valami akciós öldöklős kalandosra.

-Jösztök értem?

-Persze! 8-ra ott vagyunk!

-Rendben. Majd találkozunk. SZia.

-Szia, üdvözlöm Jennát!

-Átadom

Kinyomtam a mobilt, és hanyat terültem az ágyon. Pár percig feküdtem, majd az álom is elnyomott, mivel Jenna néni keltett azzal, hogy benyitott a szobámba.

-Bocsi, nem tudtam hogy alszol, csak most jöttek Lizzyék.

-Óhh! A mozi! Teljesen elfelejtettem... - a szekrényemhez rohantam hogy valami göncöt keressek, közbe kihajoltam, éa összehúzott szemöldökkel néztem rá. -Mond hogy Lizzy tiszta!

-Úgy vigyorog mint a tejbetök! -nevetett fel, és kiment a szobából. Felvettem miniruhát, és egy babacipőt, majd lepasíroztam magam a többiekhez.

Épp Jennával beszélgettek valamiről, mikor leértem mindenki felémfordult.

-Mehetünk!-jelentettem ki.

4 héttel később:

Barátnőimmel csndben ültünk az ebédlőasztalnál, és bámultunk ki a fejünkből. Én és Lizzy még másnaposan bólogattunk Caroline minden szavára, amit 2 percenként mondott.

-Nekem nem lesz több órám. Megyek haza...-motyogtam, de meghallották.

-Nekem sem.-mondták egyszerre unottan.

Előkaptam mobilom, és Jenna nénit hívtam.Megmondtam neki hogy jöhet értem, mivel másnaposan vezetni sem engedett, így ő hozott el.

Kint vártam hogy jöjjön a fehér kocsijával, de nem történt semmi. A telefonom megcsörrent, és ő hívott.

-Szia kicsim, nem tudok érted menni, mert nem indul a motor. Nem jönnél gyalog haza?

-És az én kocsim?-kérdeztem kibúvóul.

-A szobádba van, amit reggel bezártál, és a kulcs nálad van.

-Elindulok. Szia!

Lecsaptam a telefont. Nekem is ma kellett kulcsra zárni azt a kibaszott ajtót! De be kellett, mert bejárkálna a szobámba vagy nemtudom. Majdnem háromnegyed órás az út hazáig, de elindultam. 15 perc gyaloglás után, egy kocsi jött el mellettem, ami majd nem el is ütött. HAngos káromkodás után újra elindultam. Még egy jött, és az is mellettem, de lelassított. Remélem nem hisz valami kurvának!

Lehúzódott az ablak, és az iskola szépfiúja, és egyben szinglije volt a volánnál. Megálltam, mire ő is megállt.

-Szia! A kocsid? -kérdezte nevetve, mégis kíváncsian.

-Otthon van.-válaszoltam egyértelműen.

-Ne vigyelek haza?

Na ez meglepett. Egy másnapos diákot hazavinni? Akármit mondhatott volna, de mielőtt elhajt, kinyitottam az ajtót, és bepattantam a hatalmas Jip-be. Az én szerencsésségemnek hála a fejemet is bevertem, ami eleve fájt, így még jobban ráadott.

Híresen felszisszentem, Emmett pedig csak nézett, és épp szóra nyitotta a száját.

-Ne mondj semmit! -figyelmeztettem, és a homlokomnál fogva a kocsinak dűtöttem a fejem, és behunytam a szemeimet.

A kocsit elindította, én pedig hirtelen észbekptam, mivel nem is tudja merre kell menni... Felemeltem a fejem, és magyarázni kezdtem. nem nagyon beszéltem Emmettel, amióta megtudtam hogy neki mentem a szakítós esetnél, bár nem nevezném azt szakításnak. Meg Emmett nem is beszél a családján kívül senkivel sem.

-Mond... a te családodnak megmondták hogy járjanak vagy szerelemből teszik?-kérdeztem azt, amit már tőlem is kérdeztek.

-Szerelemből.-válaszolt egyszerűen.

-És hogy találkoztatok? Vagyis... neked nincs senkid, meg minden...

-Hát Esme-nek nem lehetett gyereke, ezért örökbefogadták Edward-ot, utána Rose-t, engem, Alice-t és Jaspert. Alice beleszeretett Jasperbe, és úgy lett ő is családtag, Edward lassan 1 éve Bellával van.

-Ki az a Rose? -róla nem hallottam még.

-Rosalie Hale. Japser tesója... Egy ideig velem volt, de 3 hónapja és 21 napja elhagyott.

-Ó... sajnálom, nem kartam felhozni, biztosan szerethetted.

-Ja igen. És mondcsak kicsaj! Szeretsz versenyezni? -most kaján vgyor terült szét az arcán, és felém nézett.

-Hát az autókat nem szeretem, de a versenyeket igen. -nekem is hatalmas vigyor terült szét arcomon, és várakozón fordultam oldalra Emmett felé.

3 komi után következő rész!!!!

Alex Swan-5

Át sem ölöztem, mert párnába hajtotam az arcomat, és boldogan aludtam el. Reggel a napfényre ébredtem. Ami furcsa volt, hogy nemrég is sütött. Végignéztem magamon, és látva hogy a tegnapi ruhában vagyok a fürdőbe szaladtam. Lezuhanyoztam, átöltöztem, és visszamentem a szobámba. Mivel gondolom az egész Cullen család tudja hogymi történt, nem nagyon hívnám fel őket. Mostmár az órámra nézve, láttam hogy fél 1 van. Meglepődve fordultam el a tik-tak hangot adó kütyütől, és álltam fel az ágyról. Megágyztam, leültem az íróasztalhoz, és bekapcsoltam az ott szunnyadó laptopot. Rácsatlakoztam az internetre, de fél óra után azt is meguntam.

Megláttam a gitáromat, és az ágyra pattanva fektettem az ölembe.

Végigsimítottam rajta, majd Paul kedvenc számát kezdtem el játszani. A karib-tenger kalózai főcímdalát. Ő tanított meg rá, 2 hónap kellett rá míg teljesen egyedül el tudtam játszani.

Amikor az újjaim már maguktól pengették a szálakat, teljesen beleélve az időről megfeletkezve zenéltem. Később zajt hallottam az ablakom felől, már Alice-nek köszönni akartm volna, de senki sem volt ott. Egész nap a házban bajlódtam. Már ismét sétát terveztem volna, de a tegnapi eset után nem hiszem hogy tudnák akármit is csinálni, kint, főleg az erdőben.

Végülis fél 4-kor rászedtem magam hogyha az utcából utcába sétálok, nem lesz semmi baj. Meg már Edward rég elüldözte. Vagy nem. Felvettem egy másik kabátot. Ha ezzel lesz valami, az gáz lenne, mivel több nincs. De elvileg nem is kellene hogy legyen, mert nem fázok, semmi kinti hatás nem hat rám, de legalább a látszat megvan hogyha valaki meglát. Valaki nem ember. Kiléptem az ajtón, és hát eléggé sürgött-forgott ez a kis utca is. Ahogy tovább mentem, a főutcán már szinte minden pillanatban átment rajtam egy halandó.

Végülis kerestem a helyet ahol lehetne valami program, dehát a dátum sem mond semmit. Előkaptam a mobilom, és tárcsáztam Alice számát. Még az sem érdekelt hogy órán van. Na jó, eszembe sem jutott, csak később.

-Szia!-vette fel rögtön a készüléket.

-Szia! Nem tudod hogy mi lesz a közeljövőben? Tudod az egész főút meg minden fel van...-nem engedte hogy végigmondjam, közbeszólt.

-Hát valami ünnepség lesz. Egy olyan esemény, ahova az egész lakosokat meghívják. Vagyis csak az őslakosokat. Érted. Akinek a leszármazotja itt élt, az mehet ilyen táncversenyre és kihirdetik a város Miss-ét. Már a zsűri fejében a döntés is megszületett, de nem is látták hogy kik lesznek a versenyzők.-idegeskedett. A hangjából ezt lehetett leszűrni.

-Ja igen! Minden évben rendeznek ilyet, vagyis csak az utóbbi 5-ben.

Gondolatban a homlokomra is csaptam.

-Hallottam mi történt tegnap este. Jól vagy?

-Persze.

Rövid válaszom sem volt jó semmire, mert ismét faggatózni kezdett.

-Mit kerestél az erdőben?

-Régen sokat jártam oda sétálni gondoltam ismét kimegyek.

-Rendben. De máskor egyél óvatosabb. Most hol vagy?

-Hát a főúton. De most leteszem Alice. Majd még beszélünk. Szia!

-Szia.

Mielőtt akármit mondhatott volna, kinyomtam a telefont.

Tovább batyogtam a homokon, és szívtam be a friss levegőt. Az erdő széléhez értem, ahol egy kis ösvény vezettt be a rangetegbe. Persze miért is ne, én elindultam rajta. Addig mentem, míg csak nem sűrű fák takarták el mindenfelé a kilátást. Mivel nem akartam másfele menni, ezért inkább visszafordultam. Az egyik kanyarnál két út is választást adott, de a kíváncsiságom erősebb volt a hazakerüllési ösztönömnél, így arra indultam el. Fogalmam sincs hogy hogyan, de egy gyönyörű tisztásra érkeztem. A közepénél kettészelve egy patak csordugált, amihez rögtön odaszaladtam, és ledobtam a cipőmet, majd a szélére ülve belelógattam a lábam. Elmosolyodtam az emlékre hogy régen, amikor valamilyen tavat, vagy esetleg patakot láttam, ezt csináltam. De persze Pault sem hagyhattam ki a szórakozásból.

A lábamat lógattam a vízbe, amikor ordítást hallottam magam mögül, és hogy Paul félmeztelenre ölzözbe mutogatja erősen kocákkás hasát, és szalad felém. Lesokkolva vártam a csapódást és amikor az megtörtént, mind a ketten őrültnagy csapódással értünk a vízbe.

-Te őrült állat!-síkítottam, majd elnevettem magam.

-Nyugi hugi! Ez csak víz!-nevezett, majd kezével jobban lepocsolt a hideg vízzel.

A széléhez úsztam, és vártam hogy elkezdjen kifele mászni. Amnt megtörténtént, segítségül nyújtottam kezem, amit megfogott. Ahogy húzott felfele, én hirtelen mozdolattal ismét a vízbe húztam, mielőtt felúszhatott, kibatyogtam a vízből, és kicsavartam a ruháimból a vizet nagyából.

ELmosolyogtam az emlékre, és a lábaimat mozgatni kezdtem a víz alatt.

Nyakig benne voltam a vízbe amikor Paul kiabált nekem:

-Al! Kész a kaja!

Imádtunk piknikezni az erdőben, mind a ketten.

Gondoltam egyt hogy kicsit megviccelem őket, hiszen senki sem tud úszni, csak én és Paul. Mint egy őrült ordítozni kezdtem , és segítségért kiabálni. Persze először snki sem hitt nekem, de mikor hangosabban kezdtem, Paul futott hozzám.

-Minden...-mielőtt bármit is mondhatott volna, behúztam a vizbe, és amíg ő ki akart úszni, én rámásztam a hátára.

Természetesen mind mindíg bikinit nem hoztam magammal.

-Mássz le, mert vízbe fulladsz!-figyelmeztetett bátyókám, de mivel nem mozdultam, valahogy leszedett a hátáról, és őrült módjára csikizni kezdett.

Már nem gondolkodtam sokáig, kimásztam a vízből, és kis koncentrálás után otthon találtam magam. Mélyet sóhajtottam, majd a fürdőbe másztam, és a kádba engedtem most vizet. Epres tusfürdővel telenyomtam az alján, és megvártam míg habosan tele lesz. Mikor az elvárásaimnak kész lett, levetkőztem, és beledobtam magam -óvatosan- a kádba, és mint a gyermekek, a habbal kezdtem játszadozni.

Egy órát eltölthettem ott, kimásztam, leengedtem, majd egy pink macis pizsamát felvettem. Hát igen. Meg kell adni a hatást a gyermeknek.

Mivel még nem voltam álmos, ledűltem az ágyra, és úgy néztem a plafont, mintha valami érdekes lenne rajta. Az éjjeliszekrényemre néztem, ahol az óra volt. 11:46

Felráztam a párnám hogy magasabb, és puhább legyen, majd belefeküdtem, és a takarót is magamra húzam. Behunytam a szemem, és aludni próbáltam, a ami kb fél óra múlva jött csak össze. Rémálmaimban a vörös szemű vámpír szerepelt. A kinézetét meg sem tudtam figyelni, annyira lekötött a szeme

Másnap reggel az iskolába beültem az egyik órára, de felesleges volt, mivel nem tudtam figyeni. Az álmom hatással volt rám. Ebédszünetbe én is a menzára fáradtam, és az egyik sarokba, ahol nem ült senki, felhúztam a térdem, s szabad kezeimmel átöltltem őket. 5 perc után Alice jött hozzám. Leült mellém, és egyenesen nézett, majd elővett egy lapot, s írni kezdett rá.

Szia! Tudom nem aludtál jól, de kérlek ne menj egyedül az erdőbe!

Amint elolvastam a lapra írt szöveget, felnéztem a kobold szerű lányra, s válaszoltam.

-Miért? Mi van az erdőbe?-miért nagyobb a kíváncsiságom mindig mindennél?

Mert nem biztos hogy állatok, vagy mi vagyunkn ott.

-Ha arra a másik vámpírra gondolsz megnyugodhatsz, mert sose fogok vele találkozni.

Újból maga elé vette a lapot, és erősen bekarikázta a szöveget: ne menj egyedül az erdőbe!

-Rendben, nem megyek oda!

Válaszomra csak előre nézett, s bólintott egyet. Hogy senkinek ne tünjön fel hogy a híres Alice Cullen egyedül ül, fogta magát és visszaült a helyére, majd Edwardnak mondott valamit. Sóhajtottam egyet, majd haza,,teleportáltam" ahogy a Cullenék mondják.

Unalmamban felvettem egy melegítőnadrágot, és egy csillogós pulcsit ávettem egy kabátot, és arra a tisztásra gondoltam, ahol tegnap is voltam. A nadrágot felgyűrtem a térdemig, és ma is belelógattam a lábam.

Nem lehettem kint olyan sok ideig, de egy ismerős hang megszólalta mögöttem.

-Nem megmondta Alice hogy ne gyere az erdőbe egyedül? Még ez is az erdő része.

Felnéztem. Edward volt.

-Igen, de nincs fa, szóval...-nyújtottam el az utolsó szót.

-De ez az erdő közepén van. -ellenkezett.

-ALice azt mondta, vagyis úgy értelmeztem az írását -hangsúlyoztam ki ezt a szót- hogy, ne legyek egyedül az erdőbe.

-És ebbe mit nem értessz?

-Mindent.

Ahogy ismét felnéztem rá, összezavarodva nézett rám.

-Nem vagyok egyedül!-mutattam fel rá, és forgattam meg a szemeimet.

Helyel kínáltam magam mellett, amit valamit motyogva, de elfogadot... Ő csak leült mellém hogy a víz ne érjen hozzá. Kis ideig még csendben ültünk így. Én a vizet ő engem bámult. Kezdtem zavarbajönni, ezért megszólaltam.

-Félsz a víztől?-hangomat próbáltam unottnak hangoztatni.

-Nem.-valószínűleg meglephette a kérdésem. -Miért?

-Mert távol ülsz tőle. -adtam egyhangú választ rá.

Kis eszemcsere után igazán feloldódva beszélgettünk mindenről. Talán egy óra múlva azon vettem észre magam hogy Edward az ölébe kap, és azt kiabálva hogy ne vegyek levegőt beledob a vízbe, de reflexemnek köszönhetően ingének egy gombját megfogva még épphogycsak be tudtam magammal rántani. A gomb a kezembe maradt. Nevetve úsztam hozzá, és adtam kezébe a kis karikát.

-Bocsi, nem direkt volt - mondtam még mindig nevetve.

Próbáltam kimászni a vízből de derekamnál megfogott, és visszarántott, de nem hagytam magam. Nyakánál megfogtam, és belenyomtam a vízbe.

Mikor nem jött fel, és nem láttam hogy hol van, lehervadt az arcomról a vigyor, és aggódva kerestem a legkisebb lejet is arra hogy itt van.

-Edward! Edward! Ez egyáltalán nem vicces!

Majd a lábamnál elkapott valami. Mikor lenéztem láttam hogy Edward az, így egyszerre úsztunk fel a víz felszínére.

-Ne vagy normális!

-Dee.... aggódtál értem!- jelentette ki.

-Nem aggódtam, csak féltem hogy a családod rám fogja kenni hogy nem élsz! -próbáltam letagadni a lehetetlent.

A komik... nem nagyon gyűltek.....

Alex Swan-4

Lélegezni is elfelejtettem az előbb kimondott szó miatt. Alice, és Jasper... Csak ők tudták. Elmondták volna? Nem nem! Ugyanilyen megdöbbentek mint én. Két perc csend után Alice mozgolódni kezdett az oldalamon és énis újra levegőhöz jutottam, bár nem volt szükségem rá.

-Nem ők mondták el. -nagyot nyeltem.- Mivel róluk mindent tudsz, azt hittem ők rólunk is elmondtak legalább egy pár dolgot.

Hangja egyáltalán nem volt vadállatias, inkább lágy, ahogyan az egészen pici babákhooz szoktak beszélni.

-Honnan tudod?-hangom akaratom ellenére is remegett.

-Gondolatolvasó vagyok.

Mi?? Ez nem igaz! Van még valami a családban? Tiszta őrület. Oké. Szóval vámpírok különleges képességgel, plusz, még a napra is képesek kimenni.

-Azt hiszem ez egy kicsit sok nekem...-sóhajtottam.

Senkit sem akartam megbántani, főleg nem önszántából, de tényleg nem bírtam most ott lenni.

-Hazavigyelek?-jött elém Alice.

-Nem kell köszi. -mosolyogtam rá. -Sziasztok!

Miután elköszöntem mindenkitől, a szobámba teleportáltam. Leültem az ágyra, és felvettem a könyvet, amit tegnap este kezdtem el olvasni, de nem folytattam, hanem magamhoz öleltem. Még fél nap hátra van. Megtámasztottam a fejem, és próbáltam kitalálni hogy mihez kezdjek. Hirtelen ötlettől vezérelve kimentem a temetőbe. Ott sosem szerettem illanni, így a kapu előtt megállva mély lélegzetet vettem, majd Anyámék sírjáig másztam. Amikor megtaláltam a márvány kőtömböt, leültem mellé, és csak néztem ki a fejemből. Kis idő múlva megszólaltam.

-Sziasztok... Bocsi hogy régen voltam már itt. Eleinte feldolgozni jártam a történteket, de nem sikerült, így más... más módszert választottam... Alice meghívott a családjához. Nagyon kedvesek, és még Edwad sem akart megölni. Bár eleinte a tekintete kicsit sötét volt.

Legördült az első könnycsepp az arcomon.

-Hiányoztok. Még Matt is jöhetne a macijával engem nyígatni, meg Paul is hozhatná a csajokat. Engem az sem zavarna. Ti miért nem vagytok ilyen szellemek? Vagy miért vagyok én ilyen nyomorult??

Nyeltem egy nagyot, és letöröltem előtörő könnyeimet.

-Jassica és Bree is teljesen megváltozott. -nem voltak ilyenek, és hogy Bree azzal a nyáladzó tinivel van? Legközelebb ígérem hozok virágot nektek, de most csak... Azt hiszem tudjátok hogy miért is jöttem ide. Hirtelen ötlet volt.

Ekkor zajt hallottam magam mögül, de amikor megfordultam, csak az erdő tiszán, és csendesen állt ott. Ijedten pillantottam vissza, és telportáltam haza.

A konyhába kötöttem ki, ahol már áll a por. Látni hogy nem használom ezt a helységet.Felsétáltam a szobámba, és az éjjeliszekrényemen Matt macija mellett megtaláltam egy fehér, gondosan összehajtott levelet.

Szia Alex! Nem tudom hová tüntél el, de ha valami gond van,

nyugodtam hívj ezen a számon!

Lefirkantotta a mobilszámát, és a gyöngybetűi szinte teljesen kivehetők voltak a papíron. A mobilomba pötyögtem be a számot, és nyomtam a hívás gombot. Rögtön fel is vette:

-Szia Alex!

-Szia. Bocsi hogy eltűntem, de kicsit sok volt.

-Semmi baj. Otthon vagy?

-Aha, persze!

-Gond lenne ha odamennék?

-NEm gyere csak!

Innen már csak a sípoló hangot hallottam. Letette.

Ledűltem az ágyon. Alice komolyan gondolta hogy jön? Amint ezt ki is gondoltam, Alice az ablakomon kopogott, majd kinyitotta, és bemászott.

-Szia.

-Szia.

Csendben ültünk egymás szemébe nézve egy darabig, felhúztam az egyik szemöldököm, mire megszólalt.

-Mesélsz nekem magadról?-tette fel kérdését.

-17 évvel ezelőtt születtem, Volt egy bátyám és egy öcsém. Mind a ketten engem nyígattak mindig. Idegesítőek voltak nagyon. Anyukámmal nagyon jó kapcsolatunk volt, apámmal is, de ő többet dolgozott mint kellett volna. Öt hónappal ezelőtt Paul, a bátyám szülinapja volt, de nem mehetett koncertre, mert együtt mentünk ilyen családi piknikre. Volt egy balesetem, amikor az autóba ültünk, én ültem a szélén, és apám kocsijia megcsúszott a jeges úton. Anyám kiabálta hogy öleljem meg Matt-et hogy ne féljen annyira. Megtettem, de az autó nekiment egy fának, aminek az egyik ága a nyakamba fúródott. Sikítoztak meg minden. Rá pár hétre amikor felkeltem teherautókba tették az én cuccaimat, amikor kimentem minden üres volt. Ekkor vihar tört ki, és nem tudtak mit csinálni a fele bútort visszahozták, de a többivel elmentek. Meghallottam ahogy anya épp azt mondja a többieknek hogy holnap indulunk kora reggel. Másnap aludni lefeküdtem, de amikor felkeltem a konyha és a szobák bútorai szinte eltűntek, ezért is olyan üres a ház. Elmentek, engem pedig itthagytak. Erre egy hétre és néhány napra Megtartották a temetésüket. Lezuhantk a hídon és megfulladtak. Azóta itt élek és unatkozok...

A rövid meslélés után ránéztem Alice-re, aki enyhén mosolyogva pillantott a szemembe, és ő is mesélni kezdett.

-Én az emberi életemre nem emlékszem. De amikor vámpír lettem, volt egylátomásom, ahol Jasper ül egy kávézóba. Megkerestem a kávézót, és vártam rá. Azóta... ő az életem. Később láttam meg a családom és jöttünk el hozzájuk. Nekem csak ilyen rövid meslénivalóm van.

-Szóval semmit sem tudsz hogy mi történt veled?

-Nem.

Kis csend múlva megszólalt.

-Tudod... Edward ma nagyon... kedves volt veled.-sejtelmes hangon szólt hozzám.

-Igen?

-Semmi!

Furcsán nézhettem rá, mert megint elmotyogott egy semmit, és a CD-imet kezdte el nézegetni.

-Mond csak... -lépegetett a sarokba- Ez mi?

Mosolyogva állt előttem a 15. szülinapomra kapott gitárral.

-Egy gitár.-válaszoltam, de éreztem hogy elcsuklik a hangom, az emlékek haására.

-Tudsz rajta játszani?

-Persze.-elvettem tőle a gitárt, és végighúztam újjaimat a húrjain.

-Mi a baj?-fogta meg kezemet, megállítva a mozgásban.

-Emlékek. Ezt a 15. Szülinapomra kaptam Paul-tól.

-Óóo. Sajnálom, én nem akartam felhozni-mentegetőzött.

-Semmi baj.-és komolyan is gondoltam. -Játszak valamit?-mutattam az előkapott gitárra.

-Igen.

Újból viszatért a mosoly az arcára, és engem nézett.

Kezeim mozogni kezdtek a húrokon. Ezt Paul írta nekem, amikor unatkozott. Közben dúdoltam, s amikor vége lett, felnéztem Alice-ra, az 5 perces szám után.

-Ez gyönyörű volt!-vallotta be.

-Köszönöm. Te tudsz valamilyen hangszeren játszani?-kérdeztem tőle, de lentről ablaktörés hallatszódott.

Azonnal lent teremtem, és rögtön utánam Alice is. Két gyerek ugráltak és tapsoltak, majd azt kiabálták hogy Távozz Szellem, és Megidézzük a Nagyit ha nem mész el!

Azonnal előttük teremtem, és ilyesztően suttogni kezdtem, és a fiúk nyakát simogattam.

-HA nem mentek el most azonnal, esküszöm minden élő lényre hogy megtalállak, és megöllek benneteket!

Ettől a tudatalattiuk beindult és emegve indultak el, nyakukat fogdosva.

-Ez mi volt?-jött elém Alice.

-Semmi. Tudod néha a halandók tudatalattiuk jelez nekik hogy el kéne tünniük. Hát ezt csináltam.

Előkapta a telefonját, motyogott egy bocsánatot, és a telefonba kezdett beszélni, majd elém állt.

-Most el kell mennem, de majd találkozunk.-megölelt, és elfutott.

Később újjult erőre kaptam, és a kabátomat felkapva mosolyogva indultam az erdőbe. Már egészen bent járhattam, mert sötétség fedte a területet, csak a csillagok, és a telihold fénye világított valamenniyt. Mikor valami zajt hallottam magam mögül hátrafordultam, de rögtön megnyugtattam magam, hogy valami állat volt.

Hirtelen előttem termett egy halandó. Szemei fénye vörösen csillogott. Vámpír. Szinte reszkedtem egész testemben. A túl nagy érzelemtömegtől nem tudtam illanni, így a futásra hagyatkoztam. Előttem termett, és éles fogait kimutatva vigyorogni kezdett. Hátralökött, amitől nekiütköztem egy fának. Igaz nekem nem, de a ruháimnak baja esett.

-Mit akarsz?-szűrtem fogaim között.

-Téged.-előttem termett, és nyakamnál fogva felhúzott.

Letépte rólam a kedvenc bőrkabátomat, és a nagy erő hatására hátraestem.

Azonnal rajtam termett, és a kezeimet a fejem felé szorította. Immár csak egy pólóba álltam -vagyis feküdtem- előtte. A nagy kivágás miatt a fejem eltolta, és végignyalta a nyakam. Akárhogy próbáltam kiszabadulni, nem ment. A pólóm oldala, a varrásnál elszakadt, így már szinte az sem ért semmit, de takart.

Ekkor egy morgást észleltem a férfi mögül. Rögtön lemászott rólam, és a ,,megmentőm" felé fordult. Ekkor vettem észre hogy a könnyeim patakokban folytak végig az arcomon, ezüst csíkot hagyva maguk után. Mikor feléjük néztem, Edward épp azzal fenyegette, hogyha nem tűnik el innen, most megölni. Az persze eltűnt onnan. Hozzám rohant, és felemelte az arcom.

-Jól vagy?

Csak bólintásra futotta tőlem, mert újra előjött rajtam a síróroham. Felvett az ölébe és rohanni kezdett. De szerencsére nem az ő otthonába, hanem az enyébe. Nem szerettem volna ég ott is zavarni vagy...

Egy kis sikítás hagyta el a számat amikor az ablakhoz ért, és beugrott rajta. Az ágyamhoz sétált, immár emberien, és letett.

-Miért... miért nem tűntél el onnan?-kérdezte kíváncsisággal, és egy kis dühhel a hangjában.

-Mert... amikor erős érzelem... vagy valami ér, akkor... nem vagyok rá képes.

Karjaimmal átöleltem a felhúzott téreimet, és meredtem a semmibe.

-Köszönöm.-motyogtam magam elé.

Biccentett egyet, majd az ablakhoz sétált. El akart menni. Én nem akartam hogy elmenjen. Alex! Meg akart ölni!

-Te mit kerestél az erdőbe?-néztem rá hogy húzzam az időt.

Visszasétált, és leült az ágyam szélére.

-Vadászni mentem az erdőbe, másképp megvacsorázni. Amikor indultam vissza, akkor hallottam meg a gondolatait, és láttalak téged. Meg akartam róla bizonyosodni hogy tényleg te vagy-e az, amikor megláttalak... hát Alice is megölt volna ha otthagylak.

Lesütötte a szemét. Valamiért bántott hogy csak Alice miatt csinálta.

-Most én hazamegyek. Pihend ki magad.

Megpuszilta a homlokom, amin nagyon meglepődtem, majd mikor feleszméltem, már egyedül voltam a szobámba.

Mivel... hát túl hamar összegyűlt ez a 3 megjegyzés ezért megemelem 5-re.

Szóval 5 komi, vagy 1-2 hét. Azt majd meglátom :P

Puszi, és nagyon-nagyon köszönöm ezeket a megjegyzéseket is. Örülök hogy két nap sem kellett hozzá és máris megírtátok.

Alex Swan-3

-Ömm... Szia. Könyvtárba vagyok...-motyogtam magam elé.

-Ja! Azt látom! ... De miért olvasol épp... szellemekről könyvet?-kérdezte belenézve hogy mit is olvasok.

-Mert szeretem az... ilyen lényeket-próbáltam kimagyarázni a helyzetet, bár nem túl sikeresen.

Közbe a könyvtáros öregember is idejött.

-Jól van hölgyem?-itt Alice-re nézett.

-Persze! csak telefonáltam!-mosolygott vissza ellenállhatatlanul.

-Ahogy a halandók nemlátnak, így nemis hallanak vagy egyebek. -avattam be ebbe a titokba.

-De akkor... Nem furcsálják hogy lebeg egy könyv?-kérdezte szinte suttogva nehogy megint idejöjjön a férfi.

-Amelyik tárgy találkozik az én DNS-emmel, láthatatlan lesz. De amiknek van kölön DNS-e, azok csak akkor lesznek ilyenek, amikor erősen koncentrálok.

-Ahha-nyújtotta el ezt az egy szócskát is.

-Akkor el tudsz velem jönni vásárolni is ugye?-kérdezte, és sikkantott egyet.

A férfi felé néztem, aki Alice-t nézte elég bambán.

-Hát... végülis van valaki aki őrültnek tart a helységben-nevetem fel.

Morcosan rámnézett, majd az ajtó fele vette az irányt, engem magával húzva.

Még mindig furcsálom hogy hogyan tudnak megérinteni.

Alice egyenesen egy ruhásboltba húzott be. Igazán meglepődtem a cselekedetén. Előkapta a mobilját, és egy számot tárcsázott.

-Szia! Gyere ide...-bemondta a helyet, elköszönt, és kirángatott a bolt elé. Csak bambán néztem hogy ki jön ide, mikor egy fekete audit -asszem- láttam meg. Kiszállt belőle Jasper, Csókot adott a feleségének, és a hajába elmormolta nekem a köszönést, majd rám kacsintott.

-Csak azért hívtalak, hogyha Alex-hez beszélnék, ne higyjenek bolondnak-nevetett fel.

-Hmm... -vágott fancsali képet- Vásároltok?

-Persze!

Vagy 10 boltba mentünk be, és próbálgatta a ruhákat, majd adta az én kezembe is, és a próbafülkébe gyömöszölt. Alice bejött hogy lássák van bent valaki, elfordult, én pedig öltöztem.

5 póló és 3 nadrág után meguntam a szaladgálást. Természetesen Alice megértette, mivel azt mondtam neki hogy elfáradtam. Azért még egy fehérnemű boltba bementünk, és választott magának a legkisebb darabokból szexy ruhákat, majd beszállított a kocsiba.

-Alex!-nézett rám boldogan-Tudom mi vagy!-nevetett fel. Gondolom az örömtől.

-Azt nem hiszem. -húztam el a számat. Tényleg nem hittem el neki. Ki tudná pár nap alatt ezt kideríteni?

-Szellem.

Lefagytam.

-Te... ezt... te...-dadogtam össze-vissza.

-A könyvtárba szellemről olvastál, és átmész tárgyakon mint megtapasztaltam, teleportálni is tudsz, majd nem lát senki.

-Oh...-igen. Ez egy hihető magyarázat volt.

Ezt könyv nélkül is simán ki lehet találni. De szar!-háborodtam fel magamba.

-És ha azt mondom hogy én is tudom hogy ti mik vagytok?

Persze nem tudtam.

-Tudod?-mosolygott hátra vezetés közben Jasper.

-Nem, nem tudom, de mivel ti tudjátok, ezért arra...-be se fejezhettem, Alice közbevágott.

-Rendben!-mosolygott, és az anyósülés és a volán között hátramészot hozzám.

-Biztos tudni akarod?-vált komollyá fuvarozónk.

-Természetesen! Az nem fer hogy ti tudjátok, én meg nem!

-Oké. alice, tiéd a szó!-nézett barátnőjére, és rám, majd az útra szegezte tekintetét.

A kíváncsiságom már az egekbe járt.

-Vámpírok vagyunk Alex! Állati véren élünk szeretett apánk miatt, de nem is választanánk más életmódot.

-Oké. -motyogtam.

Szarul esett hogy nem mondják el az igazat, ehelyett mesével támplálnak.

-Alice. Én megbízok benned, te miért nem teszed?

-Miért?-értetlenkedett mellettem.

-Mert az igazat akarom tudni, nem pedig holmi mesét!

Jasper leparkolt. A házam előtt.

-Alex, igazat mondok! És szerintem a családom azért lát téged, mert félig halottak vagyunk! Az illatodat nem érezzük, nem halljuk szíved dobbanását. Nem alszunk, és nem változunk át szárnyas állatokká. Gyorsan mozgunk, és... félig meghalltunk.

Néha már tapasztaltam néhány mellékképességet. Igazat mondana? Hát azért ez már ciki hogy nem hitem neki. Komoly szemeibe nézbe a hazugság legkisebb jelét sem láttam.

-Sajnálom. Köszönöm hogy megbízol bennem, és elmondtad. -mosolyogtam reá, majd előre hajoltam a sofőrünkhöz- Neked is ugyanez!

Mivel elég furán nézett rám, mint aki azt sem tudja hogy hol van, megforgattam a szemeimet, majd visszaültem az ülésbe, megöleltem Alice-t, elköszöntem mind a kettejüktől, és beindultam házba.

Egyenesen a szobámban találtam magam, ahol minden rendben volt. Levettem az egyik kedvenc könyvemet a polcról, és olvasni kezdtem.

Pár perc múlva sikítást hallottam az ablakom fölől, és ahogy odakaptam a tekintetem, ALice volt a földön, és a lábához nyúlt. Fejjebb emelkedtem hogy lásam mit csinál. A függöny volt belegabalyodva, amit ki is bogozott, majd mikor rámnézett, észrevettem hogy önfedetlenül nevetek, elhalkultam.

-Neked is szia! -vágott egy grimaszt tündér arcocskáján, és leült velem szembe.- Mit olvasol?

-A kedvenc könyvemet.

Odaadtam neki hogy nézze meg, de épp hogy csak rápillantott.

-Vámpírakadémia?- nevetett egy sort.

-Ha-ha-ha!-nyújtottam rá a nyelvem, majd elkaptam tőle a könyvem, és visszahelyeztem a polcra.

Visszaültem az ágyra, és kíváncsian néztem Alice-ra.

-Edward megtudta hogy vásárolni voltunk, és veled. Tudod kicsit ki volt akadva hogy egy emberrel- elmosolyodott -mentem, és hogy én ilyet nem szoktam, meg mi történt velem. Nem bírtam ott lenni.

tudod volt egy lány, akit szeretett, Bellának hívták. A születésnapján elvágta a kezét és Jasper véletlenül rátámadott. Muszály volt nekem is szeretnem, mert Bella Edward úgymond társa volt. De a baleset után Ed elhagyta, és azóta... furcsán kezdett viselkedni. Elment, és egy évig haza sem jött. Azóta pedig unalmas, és könnyen felhúzza magát. Tudod én látom a jövőt... -meglepődtem -És láttam valamit veled, azóta megpróbál minnél jobban megutálni, és hogy te is így érezz utána. Kerüli a boldogságot, és keresi a szenvedést.

-Csak nem drogoztatták be-próbáltam elviccelni a dolgot, de nem jött össze.

Alice szemébe néztem, és próbáltam eldönteni hogy ez jó vagy rossz.

Mélyet sóhajtottam, és elpróbáltam nyomni egy ásítást.

-Látom fáradt vagy. -jelentette ki a tényt.

-Kicsit, de nem baj.

Deeee... éppen nagyon fáradt vagyok, mert veled kellett menni vásárolni.

-Aludj csak. Nem baj, ha meghúzom magamat itt estére?- kérdezte szemlesütve.

-Persze! Hát... érezd magad otthon.

Mégegyet ásítottam, majd az oldalamra fordultam. Az álom rögtön elnyomott.

Félálomban hangokat hallottam.

-Miért nem jöttél haza este?

-Mert nem akartam hallgatni a kioktató hangod! Lény már túl Bellán! Sosem szeretett! Végre van aki szerethetne, de te eltaszítod maga...

Innen se kép se hang, ismét az öntudatlanság mezejére léptem.

Reggel amikor felkeltem, ALice az asztalomnáál ült, és olvasott valamit. Mikor észrevette hogy felvagyok, felém nézett.

-Jó reggelt.-mosolya töretlen maradt, de volt benne valami...

-Szia. Mit olvasol?

Megnézte a borítót, és visszanézett felém.

-True Blod, Inni és élni hagyni.

Bólintottam, és visszafeküdtem.

-Hajnalba... Mintha beszéltél volna valkivel...

-Igen. A testvérem hívott.-mondta, és elfordult tőlem.

Igaz nem ismerem még olyan nagyon, de tudtam hogy ez nem a teljes igazság.

-Nem jösz át ma hozzánk?-tette fel a kérdést, amire azonnal nemet mondtam volna, de a lány aki előttem állt, úgy nézett rám, hogy kicsúszott a számon egy igen.

Azonnal ugrálni kezdett, és készülődni, mintha azt mondtam volna hogy én vagyok az Isten... Mikor szinte a sikítását végighallgattam, bólintottam egy aprót, és a szekrényem felé vettem az irányt. kivettem belőle az aznapra való ruhát, és a fürdőbe mentem, majd felöltözve kijöttem onnan.

Alice már az ajtóban várt és húzott le a földszintre.

-Ennyire azért nem kell sietni.-dörmögtem az orrom alatt, amit persze új barátnőm sem hagyott szó nélkül, mert elég csúnyán rám nézett.

A nézéséről Edward jutott eszembe.

Mielőtt még megkérdezhettem volna hogy mi is lesz vele, megelőzött.

-Nem lesz otthon. Most döntötte el, de lehet hogy otthon marad...

Ettől a sejtelmes válaszoktól már a falra kenődök...

Az udvaron egy fekete audi várt, ami hasonlított arra a kocsira amivel tegnap vásárolni mentünk, csak ennek nem volt sötítített az üvege.

-Nektek hány kocsitok van?

-Hát sok. Van egy, ami a Carlisle-é, azzal mentünk tegnap, ez Jazz-é, van egy Ed-nek, Rose-nak, és nekem is. Jah Emmettnek van egy Jip-je, Jaspernek egy motorja még, és Edward-nak is van még egy kocsija. Astron Martin, de a Volvót jobban szereti.

-Aham...-motyogtam magam elé. Nem értem hogy miért mesél épp Edwardról hogy milyen kocsit szeret, amikor élete szerelmét épphogycsak megemlíti.

Bekanyarodtunk egy erdős kis helyre, és ott még gurultunk pár percet, majd egy hatalmas házat pillantottam meg. A lélegzetem is elállt.

Magával húzott a házba, ami belül még szebb volt. Az egyész család bent volt és várt. Az egész. Megszólalni mégsem tudtam, csak néztem a házat, ami bentről még gyönyörűbb volt. A fal helyett üveg volt, és egy lépcső felfelé vezetett. Szinte már a távolból hallottam Alice hangját ahogy bemutat az eddig ismeretlen szmélyeknek, majd meglök.-

-Hö?-szemeimmel csak őt bámultam, mivel a tudatomig nem jutott el az előbbi beszéde, majd mikor rájöttem, ha tudtam volna elpirulni, már rég vörös lettem volna.

Mikor köszöntem, és a nappaliba leültünk.

Az én helyem Alice és Jasper közé esett, míg a szemben lévő kanapén Emmett, Rosalie, és Edward ült. A két személyes helyen Esme ült, mellette Calisle-val.

Kis eszmecsere után végül rászedtem magam, és Edward-ra pillantottam. Nem engem nézett, de ám emelte tekintetét. Szinte gyilkos düh izzott benne, amitől a félelem maga alá temett.

Szellem vagyok, nem félhetek. Végülis egy szellemet nem lehet megölni igaz?

-Szellem?-tette fel a kérdést szinte már lágy hanggal egyenesen a szemembe nézve.

Következő fejezet: 3 MEGJEGYZÉS ÍRÁSA, VAGY KÉT HÉT MÚLVA :P

Szóval amint meglesz a három komi, felkerül a fejezet.

Ezt csakis Törpi miatt tettem fel, szal köszönjétek neki :)

Alex Swan 2

Sziasztok!

Ömm... itt válaszolnák a megjegyzésekre...

Szal, köszönöm akomikat, és a másik történetem amikor írtam elment az áram, pedig szinte már az egészet befejeztem, egy hónapig írtam. Ha nem több ideig. eltűnt a történet eleje és vége, felidegesítettem magam rajta, és ez lett belőle...

De ezt igen, befejezem, és nem lesz olyan rövid mint a többi...

Beültem az ágyamra, és gondolkozni kezdtem. Én is ugyanolyan kíváncsi vagyok mint ők. Ezen elgondolkoztam. Nem emberek. Szupergyorsak. Valószínűleg a hallásuk is szuperjó. Látnak engem.

Abbahagytam a gondolkodást, és kimentem az utcára sétálni, minden Cullen látogatására felkészülve.

Két órán át sétáltam, majd visszamantem, és kitakarítottam. A nap végén fáradtan dűltem hanyat a szobámba, és máris elnyomott az álom. Másnap a telefonom ébresztett. Hát nem minden nap gondolja meg magát a szellem hogy iskolába fog járni.

Felpattantam, és átvedlettem egy másik ruhába, mert tegnap csak így ledűltem. Az a ruha kis fényt adott, majd a halandók számára láthatatlan lett. Elsétáltam az iskolabuszig, ami épp indulni készült, de gyorsan átmentem az ajtón.

Az iskolába most mindenki sürgött forgott. Nem értettem hogy mi történik, de nem is nagyon foglalkoztam vele. Beültem Jess első órájára. Óra közben nagyon oda kellett figyelnem, mert egy Cullen órán volt. Próbált tudomást sem venni rólam, valószínűleg észrevtte hogy senki más nem lát. A kémia sosem volt az erősségem, de az iskola sem. Meguntam már az otthon ülést, így csak ezt választhattam. Kicsngettek, és becsengettek. Nap végén a parkolóba mentem, bár már mindenki hazament. A buszt lekéstem.

A szobámra koncentráltam. Illanni fogok. Tapsoltam, és ugráltam, helyemet változtattam, de akkor is az iskola parkolójába voltam.

Mi történik itt?

szétnéztem a helyiségben, és a Cullen családtagok jöttek felém. A kis fekete hajú, ugrálva, szinte már boldogan, míg a többi idegesen, szomorúan vagy éppen semlegesen.

De nem csak öten voltak, mert egy hatodik tagot is felfedeztem. Férfi volt, és folyamatosan engem nézett.

Szaporábban szedtem a levegőt, hátrálni kezdtem, majd futottam egyenesen be az erdőbe közbe illanással próbálkoztam.

Az idegen férfi előttem termett, és hátrafogta a kezem, majd mindenki körülöttem volt. Egyszerűen a rettegés fogott el. Féltem hogy mit akarnak csinálni. Egy halottat hogy lehet megölni? És miért nem tudtam eltűnni?

-Bemutatom Eliott-ot. Ő is a mi fajtánkból való, és az a képessége hogy blokkolni tudja mások képességét.-mondta Edward keményen.

-Edward...-kezdett valamibe a kis fekete hajú.

-Nem Alice! Ő meghalt, és egyáltalán nem azért vagyok ilyen!......Nem!-kiáltotta rá.

A kis lány ettől kicsit megingott, de tartotta az álláspontját. Akkor is ha nem tudom miről van szó.

-Edward, szerintem is hagynunk kéne. Fél, és lenne egy csomó kérdése, de miattad még azt sem fogja tudni hogy ki. Miért vagy vele ilyen erőszakos? És Eliottnak miért más tervet mondtál el mint nekünk?-kérdezte a szőke fiú, majd Alice odament hozzá és megölelte.

-Mert nem tudjuk hogy mi. Mivan ha tudja hogy mik vagyunk, és veszélyt hoz a családra?

-Azt sem tudod hogy ki!-érvelt mellettem a kis törpe. Ettől kezdett szinpatikus lenni. Meg a szőke is, aki valószínűleg a barátja.

-Ha kell meghal, ha nem él, akárhogy hozza a sors, az dönt nem mi!-idézett Edward valami könyvből elég költőien.

Ettől sós könnyek gyűltek a szemembe, amik ki is csordúltak. Egymás után mindegyik. Az én könnyem a szokásosnál furcsább, mert ezüst színű. A szőke srác furcsán rám nézett, majd elképett. Lehajtottam a fejem, de éreztem hogy a többiek is döbent arcot vágnak, ahogy rámnéznek. A feszültség egyre nagyobb volt közöttünk.

-Nekem ennyi elég volt egyenlőre.-mondta valaki, majd elengedte Eliott a kezem, innen azt következtettem le hogy ő volt.

Mivel eddig szinte ő tartott, a hirtelen elengedésétől a földre zuhantam. Felemeltem a könnytől áztatott szemem, és a híres Edward-ot kerestem. Amikor megláttam neki a többinél is döbbentebb arca volt. Szemeimmel szinte villámokat szórtam rá, majd eltűntem.

A szobámba az ágyra téptem magam, majd zokogva feküdtem le rá. Mikor kiapadtak a könnycsatornáim, mélyet sóhajtottam, és a fürdő felé vettem az irányt. A tükörbe egy elgyötört karikás szemű lányt láttam, akinek csillogott az arca mint a gyémánt az ezüst színű könnyektől. Megmostam az arcomat vízzel, majd visszamentem a szobámba.

Ott a teljesen üres szoba helyett nem volt üres, mivel két személy tartózkodott rajtam kívül még ott.

Az ablak előtt a szőke srác állt, az ágyamon pedig Alice ült.

-Mit akartok?-kérdeztem reketten, majdnem remegve.

-Kérlek bocsáss meg a testvérünk miatt. -kezdte Alice- Nem tudja hogy mit csinál, nekünk azt mondta hogy odamegy hozzád, és bocsánatot kér a tegnapi miatt. Eliott pedig... hát azt mondta csak látogatóba jött.-mondta s szemeit leszegezte a padlóra.

-Nem szeretek másoknak megbocsájtani, de amit az erdő szélén tettetek... hát azt köszönöm.-Nyögtem ki arra az emlékre gondolva, amikor Edward ellem cselekedtek.

Alice nem szólt semmit, csak felpattant, és megölelt. Ez is furcsa bennük. Nem tudok rajtuk átmenni.

-Szívem, lassabban.-mosolygott a pasi Alice mögött.

Elengedett, majd visszaállt mellé. A szöszi elé léptem, majd bemutatkoztam illedelmesen, kedvesen mosolyogva rá.

-Alex Swan.-nyújtottam kezet.

-Jasper Hale.

Elfogadta a jobbomat, majd óvatosan megrázta, és elengedte. Ő is megmosolyogta a helyzetet, majd az ablak felé indultak.

-Hová mentek?-kéreztem bizonytalanul.

-Az ablakon jöttünk, és most ugyanott távozunk is.

-Nem maradtok egy kicsit még?-Ezt miért mondtam? EZT MIÉRT MONDTAM?

Alice-t ismét a nyakamban találtam, majd az ágyon ülve. Jasper a székemben ült, és mind a ketten engem vizslattak.

-Enni vagy esetleg inni...?

-Nem!-vágták rá egyszerre, amitől kicsit felkuncogtam.

-Elmondanád nekünk hogy te... mi vagy?-kicsit meginogtam.

-Jazz! -dorongálta meg barátnője.

-Semmi baj. Hát... erre még nem nagyon állok készen. -motyogtam magam elé, de ezt is meghallották, és helyeslőn bólintottak.

Jaspernek megszólalta a telefonja.

-Igen?...Nem...Nem...Oké, indulunk...Mikorra?...Renden...Szia Rose!-ezzel letette.

-Hát akkor mi megyünk, mert a nővérünk hívott.-állt fel Alice, és kedvesen megölelt. Jasper is odajött hozzám, de ő csak egy gyors kézfogást adott, majd mind a ketten kiugrottak az ablakon. Amikor az ablakhoz értem, egymás kezét megfogták, és befutottak az erdőbe.

Fáradtan csuktam be az ablakot, és mentem a fürdőszobába lezuhanyozni. 10-20 percig álltam a forró víz kelyhe alatt, majd kiléptem és felöltöztem pizsamába. Boldogan feküdtem vissza az ágyba, és szenderültem mély álomba, várva a következő nap eseményeit.

Pár perc után elnyelt a sötétség, és az álmok világába találtam magam.

Másnap nem mentem iskolába. Nem mertem menni iskolába. inkább otthon lustultam, de mivel ez is unalmasnak bizonyult, kimentem sétálni. Sütött a nap, ami itt nagyon ritka. Ezen a hétán már másodszor van napsütés. Mi van itt?

Bementem egy bevásárló üzletbe, és ruhákat néztem. Egy fehér pólóra esett a választásom, így hozzáértem, és a halandók számára láthatatlan lett. Gyorsan hazaillantam, és felpróbáltam. A méret, meg minden tökéletes. Ennyi volt a vásárlás. Ez sem tudott nagyon lekötni, így a parkot választottam. Mellette egy erdő volt, ami tökéletes volt az elbúvó vadaknak. Lefeküdtem a padra, és néztem ahogy a gyerekek az édesanyjukkal játszanak a játszótér felén, a másikon, ahol virágok voltak, szerelmespárok ültek, és beszélgettek, vagy esetleg néztek ki a fejükből. Hirtelen ötlettől vezérelve a könyvtár felé vettem az irányt, és a szellem, vagy más lények megöléséről szóló könyvet vettem ki a polcról.

Amikor már láthatatlan lett, vagy nem, pontosan nem tudom, leültem az egyik székre, és keresgetni kezdtem.

Szellem.

Szokásos mesék, valami elintézetlen dolguk maradt a fölön, bla bla bla...

Minden dolgom elintéztem. Mélázásomból egy ismerős idegen hang zavart meg.

-Szia! Hát te?-hangja meglepettnek tűnt.