Alex Swan 2

Sziasztok!

Ömm... itt válaszolnák a megjegyzésekre...

Szal, köszönöm akomikat, és a másik történetem amikor írtam elment az áram, pedig szinte már az egészet befejeztem, egy hónapig írtam. Ha nem több ideig. eltűnt a történet eleje és vége, felidegesítettem magam rajta, és ez lett belőle...

De ezt igen, befejezem, és nem lesz olyan rövid mint a többi...

Beültem az ágyamra, és gondolkozni kezdtem. Én is ugyanolyan kíváncsi vagyok mint ők. Ezen elgondolkoztam. Nem emberek. Szupergyorsak. Valószínűleg a hallásuk is szuperjó. Látnak engem.

Abbahagytam a gondolkodást, és kimentem az utcára sétálni, minden Cullen látogatására felkészülve.

Két órán át sétáltam, majd visszamantem, és kitakarítottam. A nap végén fáradtan dűltem hanyat a szobámba, és máris elnyomott az álom. Másnap a telefonom ébresztett. Hát nem minden nap gondolja meg magát a szellem hogy iskolába fog járni.

Felpattantam, és átvedlettem egy másik ruhába, mert tegnap csak így ledűltem. Az a ruha kis fényt adott, majd a halandók számára láthatatlan lett. Elsétáltam az iskolabuszig, ami épp indulni készült, de gyorsan átmentem az ajtón.

Az iskolába most mindenki sürgött forgott. Nem értettem hogy mi történik, de nem is nagyon foglalkoztam vele. Beültem Jess első órájára. Óra közben nagyon oda kellett figyelnem, mert egy Cullen órán volt. Próbált tudomást sem venni rólam, valószínűleg észrevtte hogy senki más nem lát. A kémia sosem volt az erősségem, de az iskola sem. Meguntam már az otthon ülést, így csak ezt választhattam. Kicsngettek, és becsengettek. Nap végén a parkolóba mentem, bár már mindenki hazament. A buszt lekéstem.

A szobámra koncentráltam. Illanni fogok. Tapsoltam, és ugráltam, helyemet változtattam, de akkor is az iskola parkolójába voltam.

Mi történik itt?

szétnéztem a helyiségben, és a Cullen családtagok jöttek felém. A kis fekete hajú, ugrálva, szinte már boldogan, míg a többi idegesen, szomorúan vagy éppen semlegesen.

De nem csak öten voltak, mert egy hatodik tagot is felfedeztem. Férfi volt, és folyamatosan engem nézett.

Szaporábban szedtem a levegőt, hátrálni kezdtem, majd futottam egyenesen be az erdőbe közbe illanással próbálkoztam.

Az idegen férfi előttem termett, és hátrafogta a kezem, majd mindenki körülöttem volt. Egyszerűen a rettegés fogott el. Féltem hogy mit akarnak csinálni. Egy halottat hogy lehet megölni? És miért nem tudtam eltűnni?

-Bemutatom Eliott-ot. Ő is a mi fajtánkból való, és az a képessége hogy blokkolni tudja mások képességét.-mondta Edward keményen.

-Edward...-kezdett valamibe a kis fekete hajú.

-Nem Alice! Ő meghalt, és egyáltalán nem azért vagyok ilyen!......Nem!-kiáltotta rá.

A kis lány ettől kicsit megingott, de tartotta az álláspontját. Akkor is ha nem tudom miről van szó.

-Edward, szerintem is hagynunk kéne. Fél, és lenne egy csomó kérdése, de miattad még azt sem fogja tudni hogy ki. Miért vagy vele ilyen erőszakos? És Eliottnak miért más tervet mondtál el mint nekünk?-kérdezte a szőke fiú, majd Alice odament hozzá és megölelte.

-Mert nem tudjuk hogy mi. Mivan ha tudja hogy mik vagyunk, és veszélyt hoz a családra?

-Azt sem tudod hogy ki!-érvelt mellettem a kis törpe. Ettől kezdett szinpatikus lenni. Meg a szőke is, aki valószínűleg a barátja.

-Ha kell meghal, ha nem él, akárhogy hozza a sors, az dönt nem mi!-idézett Edward valami könyvből elég költőien.

Ettől sós könnyek gyűltek a szemembe, amik ki is csordúltak. Egymás után mindegyik. Az én könnyem a szokásosnál furcsább, mert ezüst színű. A szőke srác furcsán rám nézett, majd elképett. Lehajtottam a fejem, de éreztem hogy a többiek is döbent arcot vágnak, ahogy rámnéznek. A feszültség egyre nagyobb volt közöttünk.

-Nekem ennyi elég volt egyenlőre.-mondta valaki, majd elengedte Eliott a kezem, innen azt következtettem le hogy ő volt.

Mivel eddig szinte ő tartott, a hirtelen elengedésétől a földre zuhantam. Felemeltem a könnytől áztatott szemem, és a híres Edward-ot kerestem. Amikor megláttam neki a többinél is döbbentebb arca volt. Szemeimmel szinte villámokat szórtam rá, majd eltűntem.

A szobámba az ágyra téptem magam, majd zokogva feküdtem le rá. Mikor kiapadtak a könnycsatornáim, mélyet sóhajtottam, és a fürdő felé vettem az irányt. A tükörbe egy elgyötört karikás szemű lányt láttam, akinek csillogott az arca mint a gyémánt az ezüst színű könnyektől. Megmostam az arcomat vízzel, majd visszamentem a szobámba.

Ott a teljesen üres szoba helyett nem volt üres, mivel két személy tartózkodott rajtam kívül még ott.

Az ablak előtt a szőke srác állt, az ágyamon pedig Alice ült.

-Mit akartok?-kérdeztem reketten, majdnem remegve.

-Kérlek bocsáss meg a testvérünk miatt. -kezdte Alice- Nem tudja hogy mit csinál, nekünk azt mondta hogy odamegy hozzád, és bocsánatot kér a tegnapi miatt. Eliott pedig... hát azt mondta csak látogatóba jött.-mondta s szemeit leszegezte a padlóra.

-Nem szeretek másoknak megbocsájtani, de amit az erdő szélén tettetek... hát azt köszönöm.-Nyögtem ki arra az emlékre gondolva, amikor Edward ellem cselekedtek.

Alice nem szólt semmit, csak felpattant, és megölelt. Ez is furcsa bennük. Nem tudok rajtuk átmenni.

-Szívem, lassabban.-mosolygott a pasi Alice mögött.

Elengedett, majd visszaállt mellé. A szöszi elé léptem, majd bemutatkoztam illedelmesen, kedvesen mosolyogva rá.

-Alex Swan.-nyújtottam kezet.

-Jasper Hale.

Elfogadta a jobbomat, majd óvatosan megrázta, és elengedte. Ő is megmosolyogta a helyzetet, majd az ablak felé indultak.

-Hová mentek?-kéreztem bizonytalanul.

-Az ablakon jöttünk, és most ugyanott távozunk is.

-Nem maradtok egy kicsit még?-Ezt miért mondtam? EZT MIÉRT MONDTAM?

Alice-t ismét a nyakamban találtam, majd az ágyon ülve. Jasper a székemben ült, és mind a ketten engem vizslattak.

-Enni vagy esetleg inni...?

-Nem!-vágták rá egyszerre, amitől kicsit felkuncogtam.

-Elmondanád nekünk hogy te... mi vagy?-kicsit meginogtam.

-Jazz! -dorongálta meg barátnője.

-Semmi baj. Hát... erre még nem nagyon állok készen. -motyogtam magam elé, de ezt is meghallották, és helyeslőn bólintottak.

Jaspernek megszólalta a telefonja.

-Igen?...Nem...Nem...Oké, indulunk...Mikorra?...Renden...Szia Rose!-ezzel letette.

-Hát akkor mi megyünk, mert a nővérünk hívott.-állt fel Alice, és kedvesen megölelt. Jasper is odajött hozzám, de ő csak egy gyors kézfogást adott, majd mind a ketten kiugrottak az ablakon. Amikor az ablakhoz értem, egymás kezét megfogták, és befutottak az erdőbe.

Fáradtan csuktam be az ablakot, és mentem a fürdőszobába lezuhanyozni. 10-20 percig álltam a forró víz kelyhe alatt, majd kiléptem és felöltöztem pizsamába. Boldogan feküdtem vissza az ágyba, és szenderültem mély álomba, várva a következő nap eseményeit.

Pár perc után elnyelt a sötétség, és az álmok világába találtam magam.

Másnap nem mentem iskolába. Nem mertem menni iskolába. inkább otthon lustultam, de mivel ez is unalmasnak bizonyult, kimentem sétálni. Sütött a nap, ami itt nagyon ritka. Ezen a hétán már másodszor van napsütés. Mi van itt?

Bementem egy bevásárló üzletbe, és ruhákat néztem. Egy fehér pólóra esett a választásom, így hozzáértem, és a halandók számára láthatatlan lett. Gyorsan hazaillantam, és felpróbáltam. A méret, meg minden tökéletes. Ennyi volt a vásárlás. Ez sem tudott nagyon lekötni, így a parkot választottam. Mellette egy erdő volt, ami tökéletes volt az elbúvó vadaknak. Lefeküdtem a padra, és néztem ahogy a gyerekek az édesanyjukkal játszanak a játszótér felén, a másikon, ahol virágok voltak, szerelmespárok ültek, és beszélgettek, vagy esetleg néztek ki a fejükből. Hirtelen ötlettől vezérelve a könyvtár felé vettem az irányt, és a szellem, vagy más lények megöléséről szóló könyvet vettem ki a polcról.

Amikor már láthatatlan lett, vagy nem, pontosan nem tudom, leültem az egyik székre, és keresgetni kezdtem.

Szellem.

Szokásos mesék, valami elintézetlen dolguk maradt a fölön, bla bla bla...

Minden dolgom elintéztem. Mélázásomból egy ismerős idegen hang zavart meg.

-Szia! Hát te?-hangja meglepettnek tűnt.