Ashley Withlock-3

Megérkeztem a táborból, így feltettem egy új részt az Ashley Withlock-os-ból. Nem hiszem hogy ez lett a legjobb, de lécci komit írjatok.

Mikor újra eszméletemnél voltam, Emmett válának dűltem, s ölében feküdtem.

-Jó reggelt. - üdvözölt hatalmas mosollyal.

-Ja... neked is. Mennyi az idő? - kérdeztem kicsit kótyagosan.

-Csak kilenc. Jól elaludtál az ölemben. Amúgy Jenna felébredt, de most fogják elaltatni. Vagy lehet hogy már megtették.

Ekkor néztem körül, és rájöttem hogy az egyik betegosztályon vagyunk. Felpattantam a fehér ágyról, és Emmettre néztem. Nem értem hogy miért maradt itt velem, de volt más, ami jobban éredekelt.

-Melyik teremben is van?

-Kettővel jobbra! - válaszolta, de vigyora egy cseppet sem hervadt.

-Akkor ha nem baj magadra hagynálak. Majd találkozunk nemsokára.

Kislisszaoltam az ajtón. Kettőt jobbra. Megtettem az utat, és megláttam Jenna nénit, aki épp Kevinnel beszélgetett, és nevettek valamin.

-Sziasztok! Miéről maradtam le? - érdeklődtem.

-Semmiről. Minden rendben? Jól vagyok? - kérdezte nénikém, érdeklődve, és aggódva.

-Még te kérdezed? - nevettem el magam, és mellé húztam egy széket.

-Mi történt?

Mikor részletesen elmagyarázta hogy David anyjával sütöttek valamit, és pezsgősztek, röviden elmesélte hogy összeesett, és itt kötött ki. Mikor felébredt az orvosok kiderítették hogy valami ismeretlen izé került a szervezetébe, meg a stressztől persze. Éreztem hogy valamit nem mond el, de nem nagyon erőltettem. Örülök neki hogy semmi baja sincs, és jól van. Közbe röviden beszélgettük, és megemlítette Emmettet. Hogy mi a véleményem róla? Hát kedves, jóképű, izmos, kedves, vicces, kedves, szeretnivaló meg minden egyéb. Na meg mégegyszer: kedves. De a szám nem engedelmeskedett ennek, így mást mondtam. Kedves, vicces, meg jófej.

-Holnap elmegyek vásárolni. Kellene valami ruha, mert ha jól tudom, most lesz nemsoká a bál. - jelentettem be büszkén.

-És ki hívott el? - Kevin.

-Még senki, de majd csak elhív valaki. - mondtam kicsit csalódottan, hisz tavaly ilyenkor már 5 felkéről is volt. Én hülye meg Erikkel mentem.

-Persze hogy elfog kicsim, hiszen szép vagy, és kedves.

-Jajj Jenna néni! Ez nem is igaz! Nézd meg Caroline-t. Na őt már biztos hogy 10-en is felkérték! - ellenkezdetem, jólérvelően.

-Igen, de az a csaj bunkó! - jelentette be Kevin, közbe hátradőlt a széken.

-Bunkó? Nem is ismered! - igaz hogy néha... mindig magával törődik, de a pasik már csak a kinézetre buknak.

-Igen, de már első találkozásnál rájöttem erre! Csak rá kell nézni, és látszik rajta hogy senkii sem érdekli. Miért van veletek? Mert más nem áll vele szóba. - válaszolt a saját kérdésére.

Megforgattam a szemem, mjd eszembe jutott Emmett.

-Én most megyek, mert Emmett itt van, és...

-Tudjuk! - felelték egyszerre, mire megint megforgattam a szemem, és kimentem. A folyosón körbenéztem, és megláttam Emmettet, ahogy az apjával beszélget. Sikerült elcsípnem pár szót, de összefüggésében értelmetlen volt. Végül a doki elment, én pedig Em-hez sétáltam.

-Bocsi hogy csak úgy otthogytalak, de látnom kellett hogy jólvan-e meg...

-Értem! - vágott közbe, és magához húzott.

-JA! Még mielőtt elfelejteném! Kell egy visszavágó... Tudod nem volt érvényes az a múltkori...

-Tudom én mire megy ez ki. Engem nem tudsz legyőzni szivecském!

-Azt mondod? Úgyis legyőzlek. Ennyi lesz! - csettintettem egyet.

-Nem! Sanjos nem lesz annyi! - csóválta mg a fejét. - Na... de... most mennemkell, mert Alice kinyakal. Ígyis két SMS-t küldött hogy hol vagyok. Nagyon idegesítő egy csaj! - mondta nekem, közbe láttam rajta hogy igazat beszél, de szereti.

-Persze, menyj csak! Majd találkozunk a suliba, ha ott leszel. - persze hogy ott lesz? Hol máshol lenne? Persze ha csak el nem kap valami nyavaját.

AMikor már a folyosó közepénél járt, felém fordult, és visszakiabált. Vagyis inkább hangosabban beszélt:

-Pénteken fél 6-ra ott vagyok érted. Ha lehet, piros vagy fekete ruhába gyere!

-Ez meghívás a bálra? - kuncogtam.

-Annak veszed aminek akarod, de készülj el! - hatalmas mackó nevetése betöltötte a területet.

Rosszallóan csóválva a fejem ballagtam vissza Jenna szobájába, ahol az egyik ápoló adta neki az altatót.

-Kevin! - szólítottam meg - Mikor engedik ki? Vagy valami hír?

-A doki vagy mi volt ez - mutatott az ajtó felé - azt mondta hogy 2 vagy 3 nap, utána pár bogyót kell szednie és kész.

-Ja.....

-Ki is ez az Emmett? Elég jó fejnek tűnik! Amíg aludtál ott volt veled, közbe meg beszélgettünk. Kicsit túl van humorizálva. - viccesen elhúzta a száját, én pedig zavarba jöttem hogy míg aludtam, ezek akár ki is beszélhettek.

-Oké, én megyek haza, mert holnap suli, és dogát írunk. Pá!

Kiohantam szinte má az épületből, s egyből hazafelé vettem az irányt. A kocsimba bepattanva, ami ugyanúgy állt szerencséra ahogy hagytam, mentem haza. Nem volt túl hosszú az út, de szinte tövig nyomtam a gázt. Hát... végülis nem hazudtam! Holnap iskola lesz, és tanulnom is kell. Bár nem írunk dolgozatot, de lényegtelen. Ha tudná rólam, nem hitte volna el, hiszen nem szoktam tanulni. Esetleg egyszer elolvasom.

A házunk előtt leparkoltam, és az ajtó melletti kiskert kavicsai közt keresgéltem a kulcsot. Sehol nem volt. Megnéztem a ház mögött is, de ugyanígy jártam. Mély levegőt vettem, majd benyitottam. Az ajtó nem volt bezárva, így halkan beléptem. Az emeletről kotozást hallottam. Talán a rendőrséget kellene hívnom? Az ajtó mellett a legártékonyabb tárgyat felvettem, ami egy baseball ütő volt. A bátyám nyerte...régen.

Felkaptam az ütőt, és még a lopakodóknál is halkabban settenkedtem fel az emeletre. Szétnéztem, és megállapítottam hogy a vendégszobából jön a hang. Ismét vettem egy mély levegőt, majd kung fu tudásomat beladva - ami egyenlő a nullával, - fejbeütöttem a betörőt. Szegény a földre esett a nagy erejű ütéstől, és fejét fogva állt fel.

-Te meg mit keresel itt? - kérdeztem Jenna néni volt barátjától.

-Hallottam a balesetről. Meg akartam látogatni.

-Az én szobámba? - kérdeztem a baseball ütőt még mindig készen tartva.

Ideges voltam hogy mi a fenét keres itt. Körbenézett valami válasz után, de nem talált valami jót, mert ezt mondta:

-Azt hittem ez még Jenna szobája.

Felállt, és kifele indult.

-Ez sosem volt az ő szobája. Amíg nem ér haza, menyj el a ház közeléből! -fenyegettem meg.

-Egy szőke mondja ezt? Aki az ütőt sem tudja normálisan tartani? - közel jött hozzám, és elkapta a nyakam. A hirtelen jött iramtól elejtettem az ütőt. -Na ide figyelj! Akkor jövök ide amikor akarod, és erről nem beszélsz senkinek oké?

Nem válaszoltam, nem is akartam, mert a nyakamat szorította.

-Érted? - kérdezte erélyesebben, és még jobban megszorított.

Erőtlenül bólintottam egyet, mire elengedett, és kiment a szobámból. Mikor meghallottam az ajtócsapódást, leszaladtam, és becsuktam az ajtót. Megnéztem a torkomat a tükörbe, amin piros csíkok voltak.

-Ez nem igaz! - morogtam magamba. Nem igaz hogy megjelenik, még ez is.

A konyhába mentem, majd ettem, és visszahelyeztem a baseballütőt a helyére. Mielőtt felmehettem volna, az ajtón dörömböltek. Kinéztem a lyukon, majd beengedtem ,,venégemet"

-Mi a francnak csukod be az ajtót? - förmedt rám Kevin.

-Itt volt! A szobámban kutakodott valami után!

-Ki? - értetlenkedett.

-Christian.

-Mit keresett itt, s mi történt?... a nyakad?

-Nemtudom hogy miért volt itt, de leütöttem az ütővel, majd elkapta a nyakam. Nemtudom mit akart, de azt mondta hogy ne szóljak senkinek erről...!

-Rendben. Bocsi hogy rádförmedtem. - magához ölelt. Észre sem vettem mikor folytak ki az első könnycseppjeim.

Alex Swan-8

Cím: CSÓK :D

Visszaültem, majd oldalammal meglöktem. Amíg kényelmesen elhelyezkedtem, ő folyamatosan engem bámult, végül rászánta magát, és megkérdezte:

-Beismered hogy aggódtál tegnap?

-Engem úgy tanítottak, hogy ne hazudjak! - öltöttem rá játékosan nyelvet.

-DE te mégis megszeged az ígéreted - ez nem igaz!

-Honnan veszed?

-A tekintetedből láttam hogy teljesen aggódtál értem. Ne tagadd, ezt a témát zárjuk le, nyugii tudom...

-Nem igaz, és ha beismered hogy nekem volt igazam, akkor, lezárhatjuk.

-Nem! Amúgy a suliban mi volt az a kis viccelődés Em-el?

Ügyes tématerelő, de jobban érdekelt az a ,vicc' Emmettel. Én vagyok amnéziás, vagy tényleg nem értem mire akar kijukadni.

-Hát... - drámaian köhintett egy párat, majd elvékonyított hangon belekezdett - Neki biztosan nincs Alice szerű divatmániás okona vagy ismerőse!

A mondandója végén már mind a ketten görnyedtünk a nevetéstől.

-De... láttad te hogy ho... gy néz ki? - paszíroztam ki magamból nevetve.

Mikor már teljesen lenyugodtunk, ami pár percet igénybe vett, megszólalt.

-Öreg, és azt a ruhát az édesanyjától kapta, csak azt a cipőt nem. - mondta tök komolyan.

-Na! Most ne viccel... - ekkor esett le a dolog. - Gondolatai mi?

-Igen. AMúgy mondtam már hogy Alice el akar vinni vásárolni? - szemöldökét ívben felhúzta, és várta a válaszom, de tudta hogy mit fogok mondani.

-NEM! - akadtam ki - Alice-szel nem megyek vásárolni, mert... nincs pénzem, és... fárasztó! Mégiscsak van egy emberi szükségletem! Igez nem eszek, nem iszok, nincs szükségem ápolásra, de néha ki tudok fáradni, és aludnom muszály!

-Értem én! Csak gondoltam időben szólok, mert...

-Ne is folytasd! - vágtam közbe, és vsszaültem az időben felállt kanapéról.

* *** *

Az ágyban, este immár a mellkasán feküdve, gondolkodtam. Az elején, amikor találkoztunk, annyira ellenséges volt velem mostanra pedig ő lett a legjobb barátom? Ez anniyra furcsa, és nem tudtam magamtól rájönni a válaszra. Szinte már azt hittem hogy meg akar ölni. Egy szellemet meg lehet ölni?

-Edward... - kezdtem félénken, majd ráemeltem a tekintetem.

-Igen?

-Kérdezhetek valamit? Őszintén válaszolsz rá?

Megfontolta a kérdésem, és már épp vissza akartam vonni, de bólintott.

-Amikor legelőször találkoztunk... miért voltál olyan... ellenséges? - találtam meg a szótáramba a megfelelő szót. Hezitált, majd megszólalt:

-Volt egy lány az életemben. Bella. Évekkel ezelőtt elhagytam, egy kis baleset miatt. Valamiért Alice nem szerette, pedig az egy nagy dolog. Ettől azt hiszem kicsit különlegesebbnem hittem. Egy évig távol voltam a családomtól, és visszajöttem Forksba titokba, megnézni hogy Bella jól van-e. Nem épp kellemes helyzetben találtam rá.

-Halott volt? - tettem fel a kérdést félve.

-Nem. Épp egy sráccal csókolózott, majd rá egy hétre amikor utójára pillantottam rá, a srác megemlítette a nevem, hogy mennyire szeretett. De ő csak azt válaszolta rá hogy ,azt hittem sosem hagy el'. Ezután elmentem különböző országokba, és váratlan esemény közbe hazamentem. Alice-nek volt egy látomása ahol veled... öhm... veled vagyok - mintha zavarba lett volna, kereste a szavakat. - Más csalódást már nem bírtam volna el, így próbáltam a legrosszabb tulajdonságodat megismerni, és engedtem hogy te is a rossz oldalamat ismerd meg.

-Köszönöm hogy közel engedtél magadhoz. - hangom szinte suttogás volt.

-Ezt nem kell megköszönnöd. Megbántam hogy első perctől nem így viselkedtem veled.

Egy puszit nyomott fejem tetejére, majd egy most már aludj kijelentéssel jobban magamhoz öleltem, és boldogan léptem az álmok tengere felé.

Edward szemszöge, ami azt hiszem a legjobb, de rem nem túl csöpögős, de azt is el lehet nézni, mivel 0:54 van. :P

Ahogy hallgattam egyenletes szuszogását, kedvem lett volna még jobban magamhoz ölelni, de nem tudtam hogy meddig mehetek el egy szellemnél. Alex különleges. Érzem hogy sosem lenne képes megcsalni, és elhagyni. Alice is szereti, és Jazz sem távolságtartó vele, ami nagy szó. Senkivel sincs közeli kapcsolatba vámpírokon kívül, de vele igen. Emmett, amióta ismeri több poént lő el, ami neki jó, de minket fáraszt... Rosalie is érzem hogy meg fogja kedvelni. A többiek pedig csak ők.

Senkinek sem meséltem hogy távollétem idejeén voltam itt, és Bellát látogattam. Teljesen más volt, és nem értettem semmit. Ideges voltam, mert féltem hogy becsap. De valahogy megnyugtatott az egyenes lélegzetvtele, úgy, hogy nem hallom szíve egyritmusú dobogását, ami talán bizonytalanná tenne. Végigsimítottam barna, egyenes haján, mire egy mély levegőt vett. Féltem hogy talán felébredt, és tudja hogy mit csinálok, de semmi nem történt. Tovább aludt. Folytattam az előbbi tendőmet, és boldogan imitáltam én is alvást.

Reggelm, amikor a nap épphogycsak az éget ütötte, Alex mocorogni kezdett, és a levegő is gyorsabban szedte. Kis idő után újra megnyugodott, szóval csak egy álom volt. Ismét mozogni kezdett, de most a fejét is felemelte, majd kőkemény mellkasomról a párnába fúrta. Biztos kényelmesebb ott.

Felemelte még álomtól homályos szemeit és mosolygott, amit képtelen voltam nem viszonozni.

-Jó reggelt! Jól aludtál? - kérdeztem fékezhetetlen XXXL-es mosollyal.

-Többet mint te az biztos! - nevetett fel - Neked milyen volt egész este itt szobrozni?

Ahogy fejben átgondoltam az esti esményket, rájöttem tényleg meg sem mozdultam, csak hallgattam, és figyeltem ahogy alszik.

-NAgyon... - kerestem a szavakat - Kellemes!

Csilingelő hangján felnevetett, majd feltápázkodott az ágyról, majd a szekrénye felé vette az irányt. Kivett belőle egy citromságra pólót, és egy rövidnadrágot, majd intett hogy menyjek ki. Teljesítettem a kérését, majd hallagtóztam mikor öltözik fel. Amint leült az ágyra, beléptem.

-Pontos vagy! - vigyorgott. - Ja igen! Tudod ALice látomása... mikor jön az az izés klán?

Alex szemszöge:

Mikor feltettem a kérdést, a szívem 1000-res ütemmel dobogna, ha lenne.

-Már most elindultak, és lehetőleg déélre itt lesznek, ha semmi nem jön közbe.

-Akkor el kell játszanom a szerelmes barátnőt? - húztam fel szemöldököm.

-Ige... persze csak ha akarod.

-Ha Alice látta, akkor az úgy lesz. - bár magamba ordítottam hogy persze hogy akarok, kimondani csak ezt tudtam. - Csak ha lehet, ne tudják meg hogy mi is vagyok!

-Rendben, akkor azt fogjuk mondani, hogy te egy félvámpír vagy, mert a szervezetedbe átváltoztatáskor valami probléma adódott. 10 éve ismerjük egymást, de csak 1 éve vagyunk egy pár.

-Rendben. Ez szerintem tökéletes lesz. Már csak el kell mondani a többieknek.

-Felesleges, mivel Alice tuti hogy látta.

Leültem az ágyam szélére, és mélyet sóhajtottam.

-Nem kell ma suliba menni? - kérdeztem érdeklődve, kíváncsian.

-Nem drágám, mert szombat van! - mondta, miközben felállt, és elém lépett.

-Vegyél fel hoszúnadrágot, mert áfzni fogsz.

Áhh milyen kedves hogy addódik értem! Ha tudná hogy nem fogk fázni...

-Nem fogok nyugi.

-Miért? - sose unja meg a kérdezősködést?

-Mert nem tudom hogy kell. - komolyan ránéztem, és vártam a következő kérdészuhatagot, hisz inkább most mint később, alá állok. De csak pár perc után jött a következő.

-Ezt hogy érted?

-elfelejtettem hogy kell. Te miért nem fázol? Gondolom nincs belső légkondid! - csóváltammeg a fejem, majd a hátára mutatott hogy másszak fel.

Megtettem a kérését, s kiugrott az ablakon, és a Cullen házig futott. Én élveztem ahogy hosszú egyenes hajamba belekap a szél, és azt is, hogy bármikor nekimehetnénk egy fának, de ez esetben lehetetlen. Az ajtó előt letett, majd belépett engem előre engedve. Milyen udvarias!

-Carlisle! Esme! Rose! Emmett! Jasper! Alice! - mondta ki a nevüket, és rám nézett, miközben egytől egyik előttünk termetek.

-Szia Alex! Örülök hogy újra látlak! - jött hozzám Esme, és megölelt.

-Úgyszint! - öleltem vissza, majd Carlisle jött hozzám, és vele is eljátszottam ugyanezt.

-Gondolom láttad Alice hogy Alex...

-Nem láttam semmit! - nézett ránk kérdőn, és várta hogy beszéljünk.

-A Denaliaknak, ha lehet azt kellene mondani, hogy Alex-ot 10 éve ismerjük, félvámpír, és 1 éve járunk. - avatta be őket, mire Emmett megszólalt.

-Csak nem ő kell neked... Szegény Tanya ki lesz bukva szivi! - nézett rám, mire Rose fejbevágta.

-Köszönöm Rose! - vigyorogtam rá, de neki meg sem rezdült az arca.

Elfoglaltuk helyünket a kanapén, amikor ALice visszafele kezdett számolni:

-3... 2... - Carlisle és Esme az ajtóhoz siettek - 1... Most!

Az utolsó szóval egyértelműen 3 kopogás hallatszott, Edward szélvészgyorsan az ölébe ültetett, és az ajtó kinyílt. Egy sötét hajú férfi állt a doki előtt, majd beljebbjött, és négy nő gyülekezett be.

Egy eperszőke hajú Edwardhoz rohat, de amint meglátott engem lefagyott, és kérdőn nézett Edward-ra.

-Ömm... - kezdte Carlisle - Ő a család új tagja, Alex Swan. Egy éve a családhoz tartozik, és végre Edward is megtalálta a szerető párját. - ezt a azsót erősen megnyomta - Alex, ők a család régi barátai, Elezar, Irina, Kate és Tanya.

-Üdv! - emeltem fel a kezem.

Tanya hatalmasat szippanott a levegőbe majd feém bökött: -Ez meg milyen lény?

-Ő félvámpír. Volt egy kis bibi átváltozásakor! - Emmett mondandója vgén hatalmasat nevetett, majd Irina kezét fogta meg, és szeme a semmibe révedt.

-Irina képesésge hogy illóziót kelt. - suttogta Edward. - Kate-é hogy... áramot fejleszt, Elezar pedig tudja a halandók, és a halottak képességét.

-Ahha! Neked mi is a képességed? - kérdeztem elgondolkodva.

-Gondolatolvasás! - koppintotta meg a fejét.

-Na akkor! Mire gondolok? - kérdeztem cinkosul, köze a lila színre gondoltam.

-Neked csak nagyon ritkán hallom a gondolataidat, de abból is csak szavakat. Nagyon rossz érzés, de legalább vannak szavak. - húzta el a száját.

-Na és azt nem mondta ALice hogy medd ig kel lezt csinálni? - nyomtam meg az ezt szócskát.

-Mit?

Tényleg nem értett semmit, a szmeiből kiolvastam.
-EZT!

-Jaa! Pár hétig, vagy hónapig. - HÓNAPIG? Én azt hittem hogy csak pár napig!

Mind összeültünkn a nappaliba, és beszélgettünk. Eleinte a Denali klán rólam érdeklődött, de utána Edward ügyesen elterelte a témát. Holnap hosszú napunk lesz! Méghogy 86 éve vagyok ilyen ,félvámpír' és a szüleim is azok. Az meg hogy lehet? De nekik semmi sem esett le. Este mikor felmentem lefeküdni aludni, ők elmentek vadászni. Edward persze nem akart menni, gondolom Tanya miatt, de bevetve bájosságát elmentek. Engem ez nagyon zavart. Fél órán keresztül az ágyban csak forgolódtam. Talán féltékeny lennék?

Alvás közben valaki a vállamat rázta. Hát nem tudja hogy szellemet ne keltsen fel, mert sokkal ingerültebbek meg minden?

Felnéztem az illetőre, akinek szőke fürtjei még távolról is irritálóak.

-Nahát! Hazajöttetekk a vadászatról? - kérdeztem nagyot ásítva.

-Nem csak én! Beszélni akartam veled! - hangja egyre ingerültebbé vált. - HOgyan szerezted meg Edward-ot? Mivel zsarolod?

Kérdése egyenesen meglepett, és immán aranybarna helyett, fekete szemmel nézett rám.

-Semmivel! A szerelem, nem zsarolás!

Felálltam az ágyról, és vele szemben álltam meg.

-Fogd fel hogy nem szeret téged, akármeddig nyaggatod! Az orrod előtt lehetne a szerelmed, de te csak Edwar... -a szavamba vágott, amit én nagyon nem szerettem.

-A szemem előtt van Edward!

-Fogd be! - szűrtem a fogaim között, és próbáltam lenyugodni.

-Egy félvámpír mit csinálhat pont velem? Velem? - nevetett fel hisztérikusan.

-Elég sok mindent! - összeszorítottam a számat hogy ne csússzon ki semmi, amit még megbánok.

Hirtelen előttem termett, majd teljes erejéből meglökött, ki az üvegfalon, de akárhogy kapaszkodtam volna meg, nem sikerült, melyette a karom leszakadt. Nem éreztem fájdalmat, csak bizsergést. Ilyet még életembe nem láttam. A volt karom helyéről lecseppent egy ezüstcsepp, amilyen a könnyem szokott lenni, majd visszanőtt.

Visszanőtt a kezem!

Megmozgattam az újjaimat, és olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Idegesen néztem az előttem tán még csodálkozóbb Tanya-ra, majd felálltam, és eléillantam, felfedve ezzel ki vagyok. De rfogom hogy vámpírgyorsasággal mentem, csak túl le van sokkolva.

-Nem tanítottak meg rá, hogy senkit se kelts fel álmából, mert talán túl ingerlé... -folytattam volna a szövegem, mi ilyesztően hatott volna, de egy hang megszólított.

A tulájdonosa nemmás mint Edward volt.

-Ne csinálj semmi butaságot. Szivem. - nyomta meg at utolsó szót, amiből rájöttem mire célloz.

-Rendben. Drágám.

Edward Tanya felé frdult kicsit dühösen, majd megkérdezte hogy jólvan-e. Hát persze! Magam estem ki az abalkon, ő meg... csak belekeveredett!

Még tőle kérdezi hogy jólvan-e! Nekem szakadt le a kezem, és nőtt vissza! A bejárti ajtót becsaptam, majd nem bírtam tovább, felillantam Edward szobájába, ahol felkeltettek. Ledőltem az ágyra, és alégzésemet próbáltam csillapítani. Ez az ajtó is nyitódott majd záródott, míg végül felemeltem a fejem, és a jövevényre tekintettem.

-Mi volt ez? - kérdezte, s közben kezével errafelé intett, ahol az ablak be volt törve.

-Bocsi hogy nem szóltam előle hogy az én fajtámnak nem túl jó ha felébresztik álmából, és bocsi hogy kidöbtak az ablakon, és leszakadt a karom, ami valami megmagyarázhatatlan módon visszanőt, de semmi bajom kösz hogy kérdezted! - ordítottam már vele - De ne is legyél itt, menyj Tanya-hoz, pátyolgasd a lesokkolt állapotát, és vedd feleségül, mert úgy látom, felesleges volt ez az egész! Ja, és az ért is bocsánatot kérek, mert ordítok most veled, és nem vagyok a te fajtád, plusz...

Nem tudtam tovább hadonászni, mert Edward ajkait az enyémen találtam, s kezeit kezeimen. Gondolom érezthette hogy nem tudok megmozdulni, elengedte kezeimet, s övéit a derekamra csúsztatta. A kezeim életre keltek, és beletúrtam a már úgyis bozontos hajába, és nyelvünk vad táncot járt egymásal. Hátrálni kezdtünk, mígnem a lábam megbotlott, és az ágyra hátaltam, Edwarddal rajtam. Kezeivel megfogta kezeimet ismét, és elengedte ajkaimat. Szememet csak ezután nyitottam ki, s láttam hogy az övé fekete. Vagy éhes vagy...

-Megnyugodtál? - lágy hangjától majdnem elaléltam.

-Teljes mérékig. - motyogtam, mert nem voltam bitos hogy normál hangerőn is tudnék beszélni.

Ezzel egyidőben az ajtó csapódott ki, és Emmett lépett be.

bocsi ehéten nem jön friss, mert nem leszek itthon

Alex Swan-7 + Díj!!

Szabályok:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám, és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról hét dolgot.
5. Tovább kell adnom a díjat másik hét blogtársamnak.
6. Be kell linkelnem Őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1: Köszönöm Ancsi :)

2: kész

3: http://jasperaphrodite2.blogspot.com/

4:

Imádom a vámpírokat, már szinte fanatikus vagyok

Imádom az Anti Fitness Club-ot

Amikor meghallottam hogy Alkonyat - tesómtól - azt hittem valami hülye természetfilmet hozott, így nem is volt kedvem megnézni xD

Szeretek olvasni, már egy polc tele van az én könyveimmel :D

Az Eclipse kedvenc karaktere számomra Riley :D

Szerintem a filmbe, Bella... egy fogyatékos... :S

Szeretk utazgatni

5-6-7: Minden rendszeres olvasómnak küldeném, és azooknak, akiket én olvasok :)

Visszaültem, majd oldalammal meglöktem. Amíg kényelmesen elhelyezkedtem, ő folyamatosan engem bámult, végül rászánta magát, és megkérdezte:

-Beismered hogy aggódtál tegnap?

-Engem úgy tanítottak, hogy ne hazudjak! - öltöttem rá játékosan nyelvet.

-DE te mégis megszeged az ígéreted - ez nem igaz!

-Honnan veszed?

-A tekintetedből láttam hogy teljesen aggódtál értem. Ne tagadd, ezt a témát zárjuk le, nyugii tudom...

-Nem igaz, és ha beismered hogy nekem volt igazam, akkor, lezárhatjuk.

-Nem! Amúgy a suliban mi volt az a kis viccelődés Em-el?

Ügyes tématerelő, de jobban érdekelt az a ,vicc' Emmettel. Én vagyok amnéziás, vagy tényleg nem értem mire akar kijukadni.

-Hát... - drámaian köhintett egy párat, majd elvékonyított hangon belekezdett - Neki biztosan nincs Alice szerű divatmániás okona vagy ismerőse!

A mondandója végén már mind a ketten görnyedtünk a nevetéstől.

-De... láttad te hogy ho... gy néz ki? - paszíroztam ki magamból nevetve.

Mikor már teljesen lenyugodtunk, ami pár percet igénybe vett, megszólalt.

-Öreg, és azt a ruhát az édesanyjától kapta, csak azt a cipőt nem. - mondta tök komolyan.

-Na! Most ne viccel... - ekkor esett le a dolog. - Gondolatai mi?

-Igen. AMúgy mondtam már hogy Alice el akar vinni vásárolni? - szemöldökét ívben felhúzta, és várta a válaszom, de tudta hogy mit fogok mondani.

-NEM! - akadtam ki - Alice-szel nem megyek vásárolni, mert... nincs pénzem, és... fárasztó! Mégiscsak van egy emberi szükségletem! Igez nem eszek, nem iszok, nincs szükségem ápolásra, de néha ki tudok fáradni, és aludnom muszály!

-Értem én! Csak gondoltam időben szólok, mert...

-Ne is folytasd! - vágtam közbe, és vsszaültem az időben felállt kanapéról.

* *** *

Az ágyban, este immár a mellkasán feküdve, gondolkodtam. Az elején, amikor találkoztunk, annyira ellenséges volt velem mostanra pedig ő lett a legjobb barátom? Ez anniyra furcsa, és nem tudtam magamtól rájönni a válaszra. Szinte már azt hittem hogy meg akar ölni. Egy szellemet meg lehet ölni?

-Edward... - kezdtem félénken, majd ráemeltem a tekintetem.

-Igen?

-Kérdezhetek valamit? Őszintén válaszolsz rá?

Megfontolta a kérdésem, és már épp vissza akartam vonni, de bólintott.

-Amikor legelőször találkoztunk... miért voltál olyan... ellenséges? - találtam meg a szótáramba a megfelelő szót. Hezitált, majd megszólalt:

-Volt egy lány az életemben. Bella. Évekkel ezelőtt elhagytam, egy kis baleset miatt. Valamiért Alice nem szerette, pedig az egy nagy dolog. Ettől azt hiszem kicsit különlegesebbnem hittem. Egy évig távol voltam a családomtól, és visszajöttem Forksba titokba, megnézni hogy Bella jól van-e. Nem épp kellemes helyzetben találtam rá.

-Halott volt? - tettem fel a kérdést félve.

-Nem. Épp egy sráccal csókolózott, majd rá egy hétre amikor utójára pillantottam rá, a srác megemlítette a nevem, hogy mennyire szeretett. De ő csak azt válaszolta rá hogy ,azt hittem sosem hagy el'. Ezután elmentem különböző országokba, és váratlan esemény közbe hazamentem. Alice-nek volt egy látomása ahol veled... öhm... veled vagyok - mintha zavarba lett volna, kereste a szavakat. - Más csalódást már nem bírtam volna el, így próbáltam a legrosszabb tulajdonságodat megismerni, és engedtem hogy te is a rossz oldalamat ismerd meg.

-Köszönöm hogy közel engedtél magadhoz. - hangom szinte suttogás volt.

-Ezt nem kell megköszönnöd. Megbántam hogy első perctől nem így viselkedtem veled.

Egy puszit nyomott fejem tetejére, majd egy most már aludj kijelentéssel jobban magamhoz öleltem, és boldogan léptem az álmok tengere felé.

Edward szemszöge, ami azt hiszem a legjobb, de rem nem túl csöpögős, de azt is el lehet nézni, mivel 0:54 van. :P

Ahogy hallgattam egyenletes szuszogását, kedvem lett volna még jobban magamhoz ölelni, de nem tudtam hogy meddig mehetek el egy szellemnél. Alex különleges. Érzem hogy sosem lenne képes megcsalni, és elhagyni. Alice is szereti, és Jazz sem távolságtartó vele, ami nagy szó. Senkivel sincs közeli kapcsolatba vámpírokon kívül, de vele igen. Emmett, amióta ismeri több poént lő el, ami neki jó, de minket fáraszt... Rosalie is érzem hogy meg fogja kedvelni. A többiek pedig csak ők.

Senkinek sem meséltem hogy távollétem idejeén voltam itt, és Bellát látogattam. Teljesen más volt, és nem értettem semmit. Ideges voltam, mert féltem hogy becsap. De valahogy megnyugtatott az egyenes lélegzetvtele, úgy, hogy nem hallom szíve egyritmusú dobogását, ami talán bizonytalanná tenne. Végigsimítottam barna, egyenes haján, mire egy mély levegőt vett. Féltem hogy talán felébredt, és tudja hogy mit csinálok, de semmi nem történt. Tovább aludt. Folytattam az előbbi tendőmet, és boldogan imitáltam én is alvást.

Reggelm, amikor a nap épphogycsak az éget ütötte, Alex mocorogni kezdett, és a levegő is gyorsabban szedte. Kis idő után újra megnyugodott, szóval csak egy álom volt. Ismét mozogni kezdett, de most a fejét is felemelte, majd kőkemény mellkasomról a párnába fúrta. Biztos kényelmesebb ott.

Felemelte még álomtól homályos szemeit és mosolygott, amit képtelen voltam nem viszonozni.

-Jó reggelt! Jól aludtál? - kérdeztem fékezhetetlen XXXL-es mosollyal.

-Többet mint te az biztos! - nevetett fel - Neked milyen volt egész este itt szobrozni?

Ahogy fejben átgondoltam az esti esményket, rájöttem tényleg meg sem mozdultam, csak hallgattam, és figyeltem ahogy alszik.

-NAgyon... - kerestem a szavakat - Kellemes!

Csilingelő hangján felnevetett, majd feltápázkodott az ágyról, majd a szekrénye felé vette az irányt. Kivett belőle egy citromságra pólót, és egy rövidnadrágot, majd intett hogy menyjek ki. Teljesítettem a kérését, majd hallagtóztam mikor öltözik fel. Amint leült az ágyra, beléptem.

-Pontos vagy! - vigyorgott. - Ja igen! Tudod ALice látomása... mikor jön az az izés klán?

Alex szemszöge:

Mikor feltettem a kérdést, a szívem 1000-res ütemmel dobogna, ha lenne.

-Már most elindultak, és lehetőleg déélre itt lesznek, ha semmi nem jön közbe.

-Akkor el kell játszanom a szerelmes barátnőt? - húztam fel szemöldököm.

-Ige... persze csak ha akarod.

-Ha Alice látta, akkor az úgy lesz. - bár magamba ordítottam hogy persze hogy akarok, kimondani csak ezt tudtam. - Csak ha lehet, ne tudják meg hogy mi is vagyok!

-Rendben, akkor azt fogjuk mondani, hogy te egy félvámpír vagy, mert a szervezetedbe átváltoztatáskor valami probléma adódott. 10 éve ismerjük egymást, de csak 1 éve vagyunk egy pár.

-Rendben. Ez szerintem tökéletes lesz. Már csak el kell mondani a többieknek.

-Felesleges, mivel Alice tuti hogy látta.

Leültem az ágyam szélére, és mélyet sóhajtottam.

-Nem kell ma suliba menni? - kérdeztem érdeklődve, kíváncsian.

-Nem drágám, mert szombat van! - mondta, miközben felállt, és elém lépett.

-Vegyél fel hoszúnadrágot, mert áfzni fogsz.

Áhh milyen kedves hogy addódik értem! Ha tudná hogy nem fogk fázni...

-Nem fogok nyugi.

-Miért? - sose unja meg a kérdezősködést?

-Mert nem tudom hogy kell. - komolyan ránéztem, és vártam a következő kérdészuhatagot, hisz inkább most mint később, alá állok. De csak pár perc után jött a következő.

-Ezt hogy érted?

-elfelejtettem hogy kell. Te miért nem fázol? Gondolom nincs belső légkondid! - csóváltammeg a fejem, majd a hátára mutatott hogy másszak fel.

Megtettem a kérését, s kiugrott az ablakon, és a Cullen házig futott. Én élveztem ahogy hosszú egyenes hajamba belekap a szél, és azt is, hogy bármikor nekimehetnénk egy fának, de ez esetben lehetetlen. Az ajtó előt letett, majd belépett engem előre engedve. Milyen udvarias!

-Carlisle! Esme! Rose! Emmett! Jasper! Alice! - mondta ki a nevüket, és rám nézett, miközben egytől egyik előttünk termetek.

-Szia Alex! Örülök hogy újra látlak! - jött hozzám Esme, és megölelt.

-Úgyszint! - öleltem vissza, majd Carlisle jött hozzám, és vele is eljátszottam ugyanezt.

-Gondolom láttad Alice hogy Alex...

-Nem láttam semmit! - nézett ránk kérdőn, és várta hogy beszéljünk.

-A Denaliaknak, ha lehet azt kellene mondani, hogy Alex-ot 10 éve ismerjük, félvámpír, és 1 éve járunk. - avatta be őket, mire Emmett megszólalt.

-Csak nem ő kell neked... Szegény Tanya ki lesz bukva szivi! - nézett rám, mire Rose fejbevágta.

-Köszönöm Rose! - vigyorogtam rá, de neki meg sem rezdült az arca.

Elfoglaltuk helyünket a kanapén, amikor ALice visszafele kezdett számolni:

-3... 2... - Carlisle és Esme az ajtóhoz siettek - 1... Most!

Az utolsó szóval egyértelműen 3 kopogás hallatszott, Edward szélvészgyorsan az ölébe ültetett, és az ajtó kinyílt. Egy sötét hajú férfi állt a doki előtt, majd beljebbjött, és négy nő gyülekezett be.

Egy eperszőke hajú Edwardhoz rohat, de amint meglátott engem lefagyott, és kérdőn nézett Edward-ra.

-Ömm... - kezdte Carlisle - Ő a család új tagja, Alex Swan. Egy éve a családhoz tartozik, és végre Edward is megtalálta a szerető párját. - ezt a azsót erősen megnyomta - Alex, ők a család régi barátai, Elezar, Irina, Kate és Tanya.

-Üdv! - emeltem fel a kezem.

Tanya hatalmasat szippanott a levegőbe majd feém bökött: -Ez meg milyen lény?

-Ő félvámpír. Volt egy kis bibi átváltozásakor! - Emmett mondandója vgén hatalmasat nevetett, majd Irina kezét fogta meg, és szeme a semmibe révedt.

-Irina képesésge hogy illóziót kelt. - suttogta Edward. - Kate-é hogy... áramot fejleszt, Elezar pedig tudja a halandók, és a halottak képességét.

-Ahha! Neked mi is a képességed? - kérdeztem elgondolkodva.

-Gondolatolvasás! - koppintotta meg a fejét.

-Na akkor! Mire gondolok? - kérdeztem cinkosul, köze a lila színre gondoltam.

-Neked csak nagyon ritkán hallom a gondolataidat, de abból is csak szavakat. Nagyon rossz érzés, de legalább vannak szavak. - húzta el a száját.

-Na és azt nem mondta ALice hogy medd ig kel lezt csinálni? - nyomtam meg az ezt szócskát.

-Mit?

Tényleg nem értett semmit, a szmeiből kiolvastam.
-EZT!

-Jaa! Pár hétig, vagy hónapig. - HÓNAPIG? Én azt hittem hogy csak pár napig!

Mind összeültünkn a nappaliba, és beszélgettünk. Eleinte a Denali klán rólam érdeklődött, de utána Edward ügyesen elterelte a témát. Holnap hosszú napunk lesz! Méghogy 86 éve vagyok ilyen ,félvámpír' és a szüleim is azok. Az meg hogy lehet? De nekik semmi sem esett le. Este mikor felmentem lefeküdni aludni, ők elmentek vadászni. Edward persze nem akart menni, gondolom Tanya miatt, de bevetve bájosságát elmentek. Engem ez nagyon zavart. Fél órán keresztül az ágyban csak forgolódtam. Talán féltékeny lennék?

Alvás közben valaki a vállamat rázta. Hát nem tudja hogy szellemet ne keltsen fel, mert sokkal ingerültebbek meg minden?

Felnéztem az illetőre, akinek szőke fürtjei még távolról is irritálóak.

-Nahát! Hazajöttetekk a vadászatról? - kérdeztem nagyot ásítva.

-Nem csak én! Beszélni akartam veled! - hangja egyre ingerültebbé vált. - HOgyan szerezted meg Edward-ot? Mivel zsarolod?

Kérdése egyenesen meglepett, és immán aranybarna helyett, fekete szemmel nézett rám.

-Semmivel! A szerelem, nem zsarolás!

Felálltam az ágyról, és vele szemben álltam meg.

-Fogd fel hogy nem szeret téged, akármeddig nyaggatod! Az orrod előtt lehetne a szerelmed, de te csak Edwar... -a szavamba vágott, amit én nagyon nem szerettem.

-A szemem előtt van Edward!

-Fogd be! - szűrtem a fogaim között, és próbáltam lenyugodni.

-Egy félvámpír mit csinálhat pont velem? Velem? - nevetett fel hisztérikusan.

-Elég sok mindent! - összeszorítottam a számat hogy ne csússzon ki semmi, amit még megbánok.

Hirtelen előttem termett, majd teljes erejéből meglökött, ki az üvegfalon, de akárhogy kapaszkodtam volna meg, nem sikerült, melyette a karom leszakadt. Nem éreztem fájdalmat, csak bizsergést. Ilyet még életembe nem láttam. A volt karom helyéről lecseppent egy ezüstcsepp, amilyen a könnyem szokott lenni, majd visszanőtt.

Visszanőtt a kezem!

Megmozgattam az újjaimat, és olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Idegesen néztem az előttem tán még csodálkozóbb Tanya-ra, majd felálltam, és eléillantam, felfedve ezzel ki vagyok. De rfogom hogy vámpírgyorsasággal mentem, csak túl le van sokkolva.

-Nem tanítottak meg rá, hogy senkit se kelts fel álmából, mert talán túl ingerlé... -folytattam volna a szövegem, mi ilyesztően hatott volna, de egy hang megszólított.

A tulájdonosa nemmás mint Edward volt.

-Ne csinálj semmi butaságot. Szivem. - nyomta meg at utolsó szót, amiből rájöttem mire célloz.

-Rendben. Drágám.

Edward Tanya felé frdult kicsit dühösen, majd megkérdezte hogy jólvan-e. Hát persze! Magam estem ki az abalkon, ő meg... csak belekeveredett!

Még tőle kérdezi hogy jólvan-e! Nekem szakadt le a kezem, és nőtt vissza! A bejárti ajtót becsaptam, majd nem bírtam tovább, felillantam Edward szobájába, ahol felkeltettek. Ledőltem az ágyra, és alégzésemet próbáltam csillapítani. Ez az ajtó is nyitódott majd záródott, míg végül felemeltem a fejem, és a jövevényre tekintettem.

-Mi volt ez? - kérdezte, s közben kezével errafelé intett, ahol az ablak be volt törve.

-Bocsi hogy nem szóltam előle hogy az én fajtámnak nem túl jó ha felébresztik álmából, és bocsi hogy kidöbtak az ablakon, és leszakadt a karom, ami valami megmagyarázhatatlan módon visszanőt, de semmi bajom kösz hogy kérdezted! - ordítottam már vele - De ne is legyél itt, menyj Tanya-hoz, pátyolgasd a lesokkolt állapotát, és vedd feleségül, mert úgy látom, felesleges volt ez az egész! Ja, és az ért is bocsánatot kérek, mert ordítok most veled, és nem vagyok a te fajtád, plusz...

Nem tudtam tovább hadonászni, mert Edward ajkait az enyémen találtam, s kezeit kezeimen. Gondolom érezthette hogy nem tudok megmozdulni, elengedte kezeimet, s övéit a derekamra csúsztatta. A kezeim életre keltek, és beletúrtam a már úgyis bozontos hajába, és nyelvünk vad táncot járt egymásal. Hátrálni kezdtünk, mígnem a lábam megbotlott, és az ágyra hátaltam, Edwarddal rajtam. Kezeivel megfogta kezeimet ismét, és elengedte ajkaimat. Szememet csak ezután nyitottam ki, s láttam hogy az övé fekete. Vagy éhes vagy...

-Megnyugodtál? - lágy hangjától majdnem elaléltam.

-Teljes mérékig. - motyogtam, mert nem voltam bitos hogy normál hangerőn is tudnék beszélni.

Ezzel egyidőben az ajtó csapódott ki, és Emmett lépett be.

Ashley Withlock-2, Alex Swan-6

Alex Swan története:

-Aggódtál! -jelentette ki még mindig magabiztosan.

-Nem! - vágtam be egy műdurcit. Ebben az esetben kinek lenne kedve még bedurcizni?

-De!

-NEm!

-De!

-Nem!

-Oké.

-Oké. -értettem egyet, bár nemtudom hogy miben.

-Szerintem gyere, hazaviszlek. -mosolygott rám féloldalas mosollyal.

-Oké.-egyeztem bele, de most tudtam hogy mibe.

Mielőtt még gondolhattam volna egy szóra is, az ölébe kapott, és száguldott velem. Ahogy a fák, bokrok elsuhantak mellettünk, és a hideg szél az arcomba csapott, iszonyat jó érzés volt. Jobb mint az illanás.

-Ez kibaszott jó! -ordítottam fel a vízhangozó erdőbe.

Edward csak nevetett rajtam fejcsóválva.

Mikor kiértünk, és Edward egy kicsit lelassított hogy biztosra vegye senki sem lát minket, a szobámba illantam. Edward a fal előtt állt meg.

-Mit csináltál volna ha nem állok meg?-kérdezte kicsit idegesen.

-Hát én a falon átmentem volna, te pedig ütközést szenvedtél...

-És örülnél neki? -tett le vigyorogva.

-Hát...-nevettem volna az biztos.-Gondoltam.

A képén őrült vigyor terült el, amitől kicsit megijedtem. Pár másodperc elteltével azt vettem észre hogy az ágyon fekszek, ő felettem, és csikiz. Most én, mint egy őrült, visítottam neki hogy engedjene el...

Kis isdő múlva már fáradtan fekütem a mellkasán, és a kékesszürke pólója anyagát tanulmányoztam.

-Az elején... -kezdtem bele a beszédembe- miért voltál velem olyan...?

Értette hogy mire célzok, mert kicsit megfeszült, maj újra elengedett, és beszélni kezdett. Legalább most normálisan tudunk beszélgetni...

-Volt egy lány... 20-30 éve, Isabella Swan. Ő volt az új lány a suliba, és minden fiú róla álmodott hogy majd megkaparintja magának, meg minden. Biológián mellém ültette a tanár, így... az illata nagyon csábító volt. Már elterveztem hogy az osztály előtt kiszívom a vérét, vagy elhívom valahova, ahol nemlesznek szemtanúk. De mégegy furcsa dolog volt benne. Nem hallottam a gondolatait. Aztán valahogy közel kerültem hozzá, megtudta hogy mi vagyok. Mik vagyunk. -javította ki magát.

Felénéztem rá, folytatta.

-Azt hittem hogy szerelmes vagyok belé, dehát mi tagadás az is voltam. Aztán később, mikor megkértem a kezét... azt mondta hogy át kell gondolnia. Tisztán emlékszem hogy beült az autóba, és elhajtott. Este, mindig szoktam őt nézni ahogy alszik, de amikor 11 után mentem hozzá, nem volt ott. Éjfélkor sem találtam sehol, így megvártam a másnapot, de a családomat is teleidegesítettem a beszédeimmel. Másnap mindenhol rendőrök voltak, és Bellát keresték.

-Sajnálom.-motyogtam. Tudtam, úgyis meghallja.

-Nem kell. Túlvagyok rajta.

Csendbe burkolóztunk, de nem zavart. Én tovább tanulmányoztam a mellkasán a pólót, ő pedig... Nézett maga elé. Azt hiszem.

-Te szoktál aludni?

-Mintha nem tudnád!-ütöttem meg játékosan mellkasát.

-Hé!-került felém, és a kezemet lefogta. -Nem mondták még neked hogy nem szabad vámpírt megütni? -szemeiben gyermeki fény csillant.

Belementem a játékba.

-Sajnos a szüleim nem tudják hogy vannak vámpírok.

-Óóo... Hát akkor bocsánatot kérek magácskától, és hívom a szüleit hogy tájékoztassam őket.

-Rendben. Mikorra várhatom őket?

A mosoly is lehervadt az arcomról, olyan közel volt hozzám. Lehelletét szinte éreztem magamon. Nagyot nyeltem.

-Akár már holnap reggelre.- suttogta szemeimet, és ajkaim nézve.

Muszály volt elfordítanom róla tekintetem, és csendesen kihúzódni alóla. Valószínűleg megértette a mocorgásomat, felált, és az ablakhoz ment.

-Nekem mennem kell .-dobta nekem.

-Oké. Majd... találkozunk.-dadogtam, és lesütöttem a szemem, majd Edward már nem állt a szobámba.

Nem tudom mi ütött belém. Visszagondolva abban a pillanatban megcsókoltam volna! Mi ütött beléd? Fogalmam sincs hogy mit is csinálhatnék. Én... meg akartam csókolni. Nem, nemlehet, mert ő nem karta és... Áhh! Bementem a fürdőbe, és megengedtem a hideg vizet, majd a zuhany alá álltam. Lényegtelen milyen, sem hideget, sem meleget nem érzek. 10 perc után visszamentem a szobámba, egy szál törülközőbe. Sajnálatos módon nem voltam egyedül. Edward ült az ágyamon lehajtott fejjel. Amint felnézett, zavarba jöttem.

-Csak bocsánatot szerettem volna kérni az előbbi kirohanásomért... most tényleg megyek, mert...-rám mutatott, majd ismét az ablakot vette célba.

Gyorsan felkaptam magamra a pizsimet, és az ágyra feküdtem, valószínűleg hullán. Azonnal elnyomott az álom.

Mint egy normális szellem, ma sem álmodtam semmit. Reggel fekeltem, nagyon fitten, és átöltöztem, előtte a tehendőimet persze elvégeztem. Elillantam az iskolába, mert már ígyis késésben voltam, és hiányozhattam Alicenek. Vagy valamelyik vámpírnap aki lát. Bementem az első terembe amit megláttam, a tanár épp akkor ment be. Emmett volt bent, így mivel senki nem ült mellette, én foglaltam helyet.

-Szia -köszöntem, mire felém pillantott, és hatalmas mosolyra húzta a száját. Óvatosan bólintott, amit köszönésnek vettem.

Mrs. Flitch-en egy barna, fehér csíkos szatén (?) szoknya volt, felette peig egy rá túlméretezett fehér ing. A nyakába a szokásos iskolai nyakkendő, de neki citrosmsárgába. Szemüvege orra végét rugdosta, Őszülő sötét haja pedig össze vissza állt hátul lófarokba kötve.

-Neki biztos nincs Alice szerű divatmániás rokona vagy ismerőse.-szuggeráltam Emmett felé, aki ezen hangosan hahotázni kezdett.

-Valami gond van Mr. Cullen? -kérdezte a tanár.

-Persze hogy nincs. Mi lenne Mrs. Flitch? -feleselt vissza szemtelenül, amire nekem ört ki a röhögésem.

A tanár mogorván előre fordult a tábla felé, és tovább magyarázta az anyagot. nem szerettem, és nem is értettem a matekot, ezért nem is figyeletem. Egy papír csúszott elém, amit padtársam, Emmett tolt oda.

,,Hallottam tegnap nagyon jól szórakoztatok!"

Ránéztem, és kaján vigyor volt az arcán, de ő a táblát bámulta, mintha érdekelné.

-nem értem miről beszélsz!

Edward és én csak... szórakoztunk. Igen. EZ a legmegfelelőbb szó rá: Szórakoztunk.

Rosszallóan megcsóválta a fejét, és csendben ült, néha néha felém pillantva, és 1000 wattos vigyorral vigyorogva bámult előre. Rendben ha így állunk.

Az óra végén kimentünk, egymás mellett, és az egész napot unalmasan átélve a menzára siettem, most már Alice-szel az oldalamon, aki mellett Jasper ment, és lelkesen magyarázott, hol neki, hol nekem. Az asztalnál ülve, barátnőm szeme a semmibe révedt, majd egy vigyor, és egy gúnyos mosoly lett a vége.

-Jönnek. - mondta dühösen előre.

-Kik? - kérdedeztem. Semmit sem értettem ebből.

-A Denali klán. A család régi barátja, de Tanya Denalit mindenki utálja. Főleg Ed - bökött előre fejével - Folyton rámászik meg ilyenek. De azt is láttam, hogy megmented Edward ,,életét" - macskakörmöket rajzolt levegőbe - És úgy teszel, mintha járnátok.

Kicsit gondolkoztam, majd megszókaltam, egy érdekes érvel.

-Hé! Te nem csak azt látod amit eldöntünk?

-De.

-Én ezt nem döntöttem el.

-Fogalmam sincs, de ezt láttam, és ez is fog lenni. - inkább Jazz karjában keresett menedéket, és magyarázott valami édesen mosolyogva.

Államat megtámasztottam az asztalon, és végignéztem a termen. Egy idegen szőke fiút láttam meg, akinek a kék szeme szinte már világított a haja miatt.

-Az ki? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel, majd választ sem várva a mellette lévő székre illantam.

-...em. Kaliforniába nagyon meleg van. - mosolyodott el. Szóval onnan jött.

-És hogyhogy itt kaptak munkát a szüleid? - Jessica szinte láthatóan nézte a fiút azzal a ,,ha ketten lennénk letepernélek" nézéssel.

-Orvosok. Apám fogorvos, anyám sebész.

-Jess! Majd' leöltözteted a tekinteteddel! - dörrentem rá, majd hátradőltem, és a lábam az asztalra dobtam.

Vettem a srác ányérjából egy sültkrumplit, és beleharaptam. Az ízét semmihez nem lehetett kötni, olyan szar volt, amit rögtön ki is köptem. Visszatettem a félig megrágott krumplit, és a Cullen családhoz sétáltam.

-Kaliforniai, szülei orvosok. - mondtam nekik, és visszaültem egy sóhajtás közepedte.

-Tudod mi jobban hallunk, és tudjuk hogy ki ő. - dobta nekem Rosalie és dühösen felállt, és kifele vette az irányt.

-Ideges. - Jasper.

-Azt akarja Emmett hogy menj utána - Edward.

Megforgattam a szemeimet, és felálltam.

-Most inkább én megyek haza, mígnem valakit ismét magamra hargítok! - azzal eltűntem, és a szobámban lettem.

Leszaladtam a konyhába, aztán kinéztem a szomszédokra, akik épp a nagyanyjukkal csináltak valamit. Nekem már sosem lehet gyermekem. A nappaliba bekapcsoltam a TV-t, és a filmet nézni. Los Angelesi tündérmese. Sosem szerettem Hilary Duffot, túl szőke.

-Szereted a csajt? - jött mellőlem egy hang, ami miatt felsikítottam, és felugortam.

-Te hülye állat! Nem ismered a kopogást? - dobtam neki a kezembe lévő párnát szórakozottan.

-Sajnos nem tanítottak meg rá - nevetett angyali nevetésén.

Ashley Withlock története:

-Engem nem tudnál legyőzni!-jelentette ki büszkén, és felhúzott szemöldökkel nézett felém.

-Azt mondod?

-Fogadjunk!

Sokszor hallottam hogy a versengés neki a gyenge pontja, így hát én is bepróbálkoztam nála.

-Mikor, hol, és mibe?

-Holnap 1-kor, úgyse lesz suli, és... ha én nyerek... -itt fészkelődni kezdett, és nagyon a gondolataiba merült. Mivel nem tudtam kivárni hogy mi lenne az, ezért inkább az én feltételemet mondtam.

-Ha én nyerek, tudod van egy barátnőm... teljesen beléd van zúgva, szóval adhatnál neki egy...

-Nem!

-Be se fejeztem!-hitetlenkedtem.

-Nem csókolom meg!

-Baráti puszit mondtam volna, és egy kézfogást, meg ha nagyon durva a te ajánlatod, akkor egy romantikus vacsora.

Na jó hazudtam, mert egy szenvedélyes csókot mondtam volna, de ha neki így jó...

-Rendben, úgyse nyersz. Szóval ha én nyerek, azt teszed amit mondok...

-Hé! De mit mondassz?

-Még nem tudom. Majd elmondom, csak legyél ott.

-Oké. Szia!

-Szia!

A vigyor ahogy kiléptem a kocsiból, levakarhatatlan volt az arcomról, ezért bementem. Jenna néni most is a konyhában bajlódott, mint eddig bármikor. Meg se fordult, beszélni kezdett.

-Holnap este jön haza Kevin. Nem mennél ki elé a reptérre?

-Mikor kellene?

-Elindulhatnál 5-kor, mert be is kell vásárolni. Addig én elintézem a vacsorát, mert tudod mennyit eszik ha éhes.

-Aha... de most felmegyek, mert holnapra készülődöm.

-Miért mi lesz holnap? - ez a kíváncsiság nagyon nem jó.

-Versenyzek az egyik évfolyamtársammal.

-Kivel? - most már felém fordult, és kíváncsian tette csípőre a kezét.

-Emmett Cullen. Én mondom, nem ismered!

Nem faggatott tovább, kihasználva a sütés-főzés miatti késedelmet, fellopakodtam a szobámba, átöltöztem, és felhúzva a cipőm a garázsba siettem, az én kicsikémhez.

Nagy nehezen, odacipeltem a kicsit túlsúlyos kereket, majd fél óra ügyetlenkedés után átcseréltem kettőt. Visszamantem a házba, és a fürdőbe vettem az irányt. A tükörbe nézve elszörnyetem magamtól. Az egész arcom szinte fekete, szőke/vörös hajam kócosan kicsit vizesen, és az is feketén állt a fejem tetején. Átmentem a szobámba, és ruhát vittem magammal a fürdőbe, és erős hajmosás után újjult erőre kapva kiléptem a kis szobából, és a sajátomba lépve különböző versenyzési stratégiákon gondolkodtam.

De... Emmett azt nem mondta hogy hol... Áhh! A fenébe! Még a telefonszámát sem tudom! Előkaptam a telefonom hogy megnézzem véletlenül nem hívtam e egy Cullen, de mivel nem, Jenna nénit kerestem fel.

-Nincs meg neked valamelyik Cullen telefonszáma?

-Miért?

-Mert nem tudom hogy hol lesznek holnap!

-Sajnos nincs, de remélem tudod hogy nem szeretném hogy bajod essen, és azt sem hogy elmenyj.-tört elő belőle az anyáskodós szerep.

-Persze! Tudom én!

Visszamentem a szobámba, és arcom a párnámba temetve vártam hogy hívjon valaki. De ki hívna? Ettől ideges lettem.

5 perc múlva a telefonom csörgött, és én szinte rohnva kaptam utána.

-Igen?

-Szia Ashley!- szólt bele egy női hang - Alice vagyok, Emmett mondta hogy holnap versenyeztek, csak szólni akartam hogy ha persze neked is jó, legyél a Forksi elágazásnál. Tudod hol van nem?

-Persze hogy tudom!

-Rendben! Szia!

Letette a telefont. Egy válrándítás kíséretében megnéztem az órát. Fél 10 vol, és kicsit már fáradt is voltam. Mivel már alaposan fürödtem, így nem végeztem el mégegyzser ezt a tehendőt, csak fogatmosta, és átöltöztem, majd befeküdtem az ágyba. Nem kellett most sok idő, mert az álmok szigetre léptem.

Reggel már sütött a nap, mármint ahogy Forksban lehet. Kipattantam az ágyból. Fél 12-ig aludtam? Jenna néni miért nem keltett fel? Őrült iramban rángattam magamra a nadrágomat, és a pólót, majd egy felsőt is. Megmostam a fogam, leszaladtam a lépcsőn, de senkit nem találtam itthon. Benéztem a kocshába, és az asztalon egy levelet találtam.

,,Ash! Elmentem Davidékhez, majd estefelé jövök csak haza, addig foglald el magad, és ne felejts el Kevinért kimenni a reptérre!Plusz a bevásárlólista a papír hátulján van. Vigyázz magadra!

Jenna."

Akkor ötkor el kell indulnom.

A hűtőből már az ebédet vettem elő, és kanalztam be. Időm sem volt, és még a knyarhoz kell érnem. Gondosan elpakoltam, bezártam a házat, majd csöppet sem sietve az autóhoz mentem. Faág roppanását hallottam meg magam mögött, repflex szerűen odakaptam a fejem, de senkit sem láttam. Kezdek paranoiás lenni. Beszálltam a kocsimba, majd gázt adtam, és elindultam. Boldogan mentem az úton, és kiérve onnan az erdős résznél már gázt adtam, és egyenesen az elágazásig mentem. Megláttam a szokásos Volvo-t és Emmett Jip-jét. Beálltam mellé, majd kiszálltam.

Köszöntem, és Körbenéztem hogy ki van itt. Alice, Edward, Jasper, Bella és persze Emmett.

-Késtél! - jött mellém Emmett, az órájára mutatva. 13:2 volt.

-Két percet! - háborodtam fel viccesen.

-Na fiatalok, inkább kezdjük! Én indítok! - futott előre, és mi beültünk a kocsiba.

Felbőgettük a motort, majd ALice indítására mind a ketten gázt adtunk. A harmadik kanyar után mikor Emmett mellé értem, Lehúztam az ablakot. Ő is így tett.

-Remélem megvan ha vesztek mit kell csinálnom.

-Persze!

-Csak nem fogok!

Gyorsabbra vettem a tempót, de mellém ért.

-Meg kell csókolnod azt a Derek Millerst, közbe szerelmet vallanod!

Kiabált át az autóból, és én a srácra gondolva hirtelen féket nyomtam, az autó teljesen megállt. Emmett az ablakon kilógatott kézzel integetett, mire felfogtam mi történt, újra gézta adtam, bár biztos voltam a veszteségbe. Már majdnem utolértem, mikor Mellette mentem, és egyszerre futottunk be a célba.

-Ki nyert? - szálltunk ki egyszerre a kocsiból, és Alicere néztünk, aki tanácstalanul állt.

-Egyszerre ért be a kocsi. - válaszolta elképedve.

-De ki nyerte a fogadást?

-Egyszerű! Mind a ketten megcsináljátok. Így boldogok, és idegesek is lesztek. - Rántott válat Alice mögül Jasper.

-Oké. - mondta Emmett, de látszott rajta hogy nem tetszik neki a verseny eredmény.

Ránéztem az órámra, ami negyed 6-ot mutatott.

-Na de nekem most rohannom kell, mert sietek. - bepattantam a kocsimba - majd találkozunk!

Gyorsan indultam el haza, és felkpava a bevásárlólistát, már fél 6 volt.

Port Angels fele találkoztam a Cullenékkel, akik rámdudáltak, de én a sietségben azt sem tudtam hogy áll a fejem.

Megérkezve az első bevásárlóközpontnál sorozatosan kapkodtam le a polcról a kellékeket: Kakaó, paprika, tej, sajt, tészta, vagy 30féle fűszer, kávé, sampon stb.

Mikor megérkeztem, drága bátyám már kint várt a hatalmas bőröndjeivel.

-Szia!

Kiszáltam, és segítettem bepakolni a kocsiba.

-Szia Ash! Jenna? - érdeklődött.

-Elment Davidékhez, majd este jön. De örülök hogy ennyire hiányoztam - csipkelődtem viccelődve, mir odajössz hozzám, és megölelt.

-Na induljunk szerintem.

Beszálltunk a kocsiba, és visszaindultunk a dögunalomba. Közbe Kevin mesélte hogy mi történt vele, meg minden, ami persze nem nagyon érdekelt, de hallgattam. Egy kis autókázás, és tankolás után hazaértünk, és segítettem neki a házba cipekedni.

-Mikor is jön Jenna? - kérdezte a konyhába két falat között.

-Este. Felmegyek a szobámba, majd találkozunk! - mondtam, és már a szobámban találtam magam. Felkaptam a telefont, és megnéztem. 7 nemfogadott hívás David-től, 3 az anyjától, és egy SMS is tőle.

Megnyitottam, majd olvasni kezdtem.

,,Gyere a kórházba"

Minek menyjek én a kórházba? Davidre vittem a kis fényt, majd megnyomtam a hívás gombot. Telefont a fülemhez emelve vártam mikor viszi fel.

-Igen? - szólt bele.

-Szia Dave, Ashley vagyok. Miért...

-Gyere a Forksi kórházba! - adta az utasítást.

-De minek? Te is ott vagy? Ki vn ott? - rohamoztam meg a kérdéseimmel.

-Jennának valami baja lett, és azonnal beszállítottuk. Most valami infúzió van rákötve...

-Azonnal ott vagyok! - szóltam közbe, és mint az őrültek rohantam le a lépcsőn.

Kevin a kanapén aludt, de nem érdekelt, bevágtam magm mögött az ajtót, és kabát nélkül - ami nagyon rossz döntés volt - indultam el a kórház felé.

5 perc alatt odaértem, és rohantam be a kórházba, ahol az aulába már Dave várt.

-Mi történt? - rohamoztam meg.

-Nemtudjuk. Anyám épp pezsgőt öntött neki, és összeesett. Azonnal hoztuk ide be, nem vártuk meg a mentőt. Azóta infúziót raktak rá, s vagy három orvos volt bent, de csak Dr. Cullen biztosított minket.

-Hol van?

-Második emelet, 132-es szoba.

Felsétáltam az adott szobába, és benéztem az ablakon. Jenna néni aludt, és egy szőke orvos nézte a monitort, majd írt a jegyzettömbébe. Beléptem az ajtón, mire felém fordult de én nem néztem rá. Az ágyhoz sétáltam, és megfogtam az utolsó élő rokonom kezét.

-Maga hozzátartozója? - kérdezte az orvos.

-Igen.

Ránéztem, a már bekönnyesült szemeimmel, de láttam a hasonlóságot. Hiszen Cullen. Ugyanaz a fehér bőr, és szem.

Az orvos felém tartott, és beszélni kezdett.

-Még nemtudjuk hogy miért ájult el, de holnapra már meglesz, és ha csak valami külső tényező, három nap múlva hahaengedjük. - kedvesen mosolygott rám, amit nehezen, de viszonoztam, majd ismét Jenna nénire néztem.

Az ajtócsapódás után, amint megbizonyosodtam róla hogy a Dr. kiment, beszélni kezdtem. Tudtam hogy meghallja.

-Semmi baj nem lesz! Három nap múlva már nevetni fogunk ezen.

Leültem a mellette lévő székre, és behunytam a szemeim. Nem sokára ugyanúgy pattantak ki,mivel a monitoron a szokott le-fel vonalak helyett más került oda, és őrülten csipogni kezdett. Ahogy felugrottam egy fekete hajú nő jött be, és szaladt az ágyhoz, engem figyelembe sem véve, majd utána jöttek be a többiek is. Dr. Cullen odajött hozzám, és óvatosan kilökött az ajtón, egy maradjon-kint figyelmeztetéssel. Az ablakhoz siettem, ahol épp lehetett látni hogy újraélesztik. Kezembe temettem az arcom, mikor a telefonom csörögni kezdett.

-Igen? - szóltam bele elcsukló hangon.

-Hol vagy Ash? - kérezte Kevin, álmoskás hangon.

-Kórházba. Jenna nénivel van valami. Ha idejössz, a másodikon vagyok.

Már csak a süket vonalat hallgattam.

Ha valami baja esik, én nem bocsájtom meg magamnak! Kevin nem hiszem hogy eltudna tartani, így állami gondozásba kerülnék, mivel nem vagyok 18.

-SZia Ashley! Hát te? Amúgy nem láttad apám?

Emmett jött mellém, és a htalmas vigyora könnyes szemeim, és talán elgyötört arcom láttán értetlenbe sült el.

Az ablak felé mutattam, ahol épp ő fogta azt a két izét.

-Édesanyád? - kérdezte, s közbe magához húzott.

-Nem. A nővérének a lánya. Ő az utolsó élő rokonom...

Emmett melkasába fúrtam a fejem, nem érdekelve hogy mit mond, és sírtam, de ő csak még jobban m agához ölelt, és ringatni kezdett. Nem voltam álmos, de álomba sírtam magam, de még éreztem ahogy az ölébe kap, és megmozdul. Innentől se kép, se hang, a pillanatnyi sötétségbe menekültem.

Szeretnék megjegyzéseket, mert ha nem tetszik nektek, az Ashley Withlockos történetemmel nem zaklatlak titeket, és nem pazarlom rá az időmet!

ECLIPSEE

Szombaton, kettőkor voltam a moziba megnézni ezt a szeretett filmet:D

Hát a szereplők:

Jacob: Edward helyébe már rég megöltem volna, ahogy megcsókolja Bellát, vagy... akármi!

Edward: Semmi rossz, minden jó xD

Bella: Második részben is fogyatékosnak tituláltam, de most, szegény Ed helyébe elhagynám...

Jasper: Imádtam:d Főleg mikor Alice-vel harcol, és... áhh... Meg minden, őt mindig imádom :D

Emmett: Szintén imádom :D

Vámpír anya, vámpír apa: Semmi extra, minden jó

Seth: Amikor Bellának mutatkozik be, egyszerűen anniyra cuki volt, annyira vigyorogtam rajta áhh

Többi farkas: NEm vagyok vérfarkas fan...

Riley: Imádom!

Bree: Még jobban imádom!

Victoria: Eddig is szerettem... Tudodm kicsit furcsa, de ez van... :P

Ki van még... Ja!

Rosalie: Szimpatikus, és hát amikor meséli a történetét...

Alice: Eddig is imádtam, csak néha túlpörög :P

Volturisok: Nem a kedvenceim, de Jane-t, és Alec-et szeressük :P xD

Hát ennyi... és az egész film, kurva jó lett :D:D

Van Edwardos poharam xD

Ashley Withlock-1

Vége a nyárnak. Sosem gondoltam volna hogy ez meg fog történni. Lassan, ismét betöltöm következő életévem, a 18-at. Megint iskolába kell menni, és megint ott kell poshadni egy évig. Beültem a fekete Audi-ba, és barátnőmék felé vettem az irányt. Lizzy már kint állt a kapuba, és vigyorogva várt. Megint beszívot.

Beült a kocsimba, és a tényt, meg is kérdeztem tőle. Vigyorogva felém fordult, két újját szinte összezárta és elvigyorgott egy ,kicsi"-t.

Nevetve csóváltam meg a fejem. Talán nem is ő lenne ha nem tett volna ilyet. Megérkeztünk az iskolához, és mind a ketten kiszálltunk. Ott már Caroline várt minket mosolyogva. Szőke haját hátradobta, és megölelte Lizzy-t, majd engem.

Hozzá hasonló módon, pasikról kezdett el csacsogni.A végén már sóhajtozva vettem a levegőt és néha elmotyogtam egy igent, vagy egy ahát.

-Komolyan? Tényleg bejön neked Matthew?-vigyorgott közbe nevetett.

-Nem! Dehogy is! Tudod...

-Igen, nem figyeltél. Mostanába szokásod...-vágott egy fintort, és inkább befüvezett barátnőnk felé fordult.

Neki is motyogott valamit, meg az újj hírességekről...

Épp megláttam a mosolygó Eriket, és mosolyogva siettem felé, de mintha észre sem vett volna. Egy szőke csaj futott oda hozzá. FESTETT SZŐKE! Mintha már nem is lennék itt, lesmárolta. Lefagyva bámultam őket. A haverjai kíváncsian néztek hol rám hol Erikre, és várták mi fog történni, míg az egyik odaszólt neki.

-Hé haver! Nézz oldalra!

Ahogy azt meg is tette, felém kezdett lassan jönni, és lefagyott róla a mosoly.

-Maradj ott!- szűrtem neki fogaimon keresztül, és kifele futottam.

Útközben a könnyeim is csordogálni kezdtek, és neki is mnetem valakinek, de egy gyors bocsi kíséretével továbbálltam.

Egészen az autóig futottam, amikor valaki elkapta a karom. Könnyeimen keresztül láttam hogy Erik az.

-Te hülye, őrült, szexmániás barom! Ha mégegyszer hozzám mersz érni, beverem a képed!-üvoltöttem képébe, miközben majdnem az egész udvar minket bámult.

Ő még meg akart csókolni, mert úgy közeledett felém, de én megelőztem, és ököllel az arcába vágtam. Ő megfogta azt, közbe hitetlenkedve nézett rám, majd csak azt vettem észre, hogy az ő tenyere is csattan. Az én arcom tán jobban fájt, mégtöbb könny gyűlt a szemembe. Lizzy elém állt, és ő is behúzott egyet Eriknek. Neki már nem adta vissza, mert rájött vele nem érdemes kötözkődni.

Beszálltam a kocsimba, és könnyeimen átnézve kezdtem el vezetni, egy parkba. Végülis az egy játszótér volt. Gyerekkoromban sokat jártam ide. Leparkoltam előtte, és az egyik hinta felé mentem, majd beleültem. Mégjobban elkezdtem zokogni, és a hinta egyik láncát, amire fel volt akasztva átkaroltam.

Kis idő múlva egy kislány jött oda hozzám. Húfehét bőrén látni lehetett hogy nem nagyon van napon, bár itt nem is süt. Vörösesbarna haja derekáig leért, és vagy 4 éves lehetett.

-Szia! Az én nevem Nessie! Téged hogy hívnak?-hangjából gyermeki kíváncsiság érződött ki.

-Szia. Ashley-nek hívnak.-válaszoltam mosolyogva, és letörtöltem a könnyeimet.

Nessie felült a mellettem lévő hintára, és megkérdezte:

-Miért sírtál?

Felé fordultam, és láttam hogy szája résnyire még nyitva áll. Megmosolyogtam, és választ adtam kérdésére.

-Mert megcsalt a barátom, és most derült ki. -hogy tereljem a témát, rá tereltem a szót. - Te hol laksz? Még nem láttalak errefelé.

-Az erőben. Most költözött a családom ide. Tudod, anya, apa, Esme, Carlisle, Alice és Rose néni, meg Emmett és Jasper bácsi. De Jasper bácsi is szomorú mint te, mert nincs barátnője. Emmett bácsi szerez neki egyet! Most is az iskolába vannak. -kicsit gondolkodott, és ismét felém nézett. - Te miért nem vagy iskolába?

-Mert...-nyeltem-Szomorú ott lenni.

-Piros az arcod! Mit csináltál?

Az arcomhoz kaptam, és éreztem hogy fáj az egész állkapcsom. Itt ütött meg az a rohadék Erik.

-Megütöttek.

Egy 25 év körüli nő jött felénk, gesztenyebarnahajú és aranybarna szemű.

-Szia, én Esme vagyok! Nessie nevelőanyja. -nyújtott jobbot.

-Jónapot. Ashley. -fogadtam el, mire felnevetett.

-Kérlek csak tegezz. De most Nessie-t haza kell vinnem, mert ennie kell. -mosolygott rám.

-Rendben. Örülök a találkozásnak, sziasztok!-köszöntem el, mire Esme megfogta a kislány kezét, mire az visszafordult és integetett.

Egy kis ideig gondolkoztam. Hiszennem is ismerek olyan nevű embereket, akik abba az iskolába járnak!

Odasétáltam a kocsimhoz, és elindultam haza.Otthon Jenna főzött.

-Szia Ashley! Hát te? -jött közelebb.

-Nem tudtam iskolába menni Jenna néni.

-De hogy-hogy? És mi ez a piros folt az arcodon?-jött közelebb, és arcomat kezdte tanulmányozni.

-Megütöttek. És szakítottam Erikkel.

-Mindig is utáltam azt a fiút. -na ez igaz!

-Most felmennék jó?

-Rendben! De remélem majd megtudhatom hogy miért vagy itthon.

-Persze, csak átöltözöm.

Semmi kedvem nem volt még vele is beszélgetni. Tényleg átöltöztem, majd lemnetem, persze előtte megmostam az arcomat.

-Elmondod mi történt?

-Hát mentünk a suliba, a folyosón pedig megláttam Eriket. Csókolózott egy másik csajjal. - mondtam szomorúan.

-Jajj Drágám! -jött oda hozzám, és megölelt.- Te nem is szeretted annyira azt a fiút! Látni lehetett, amikor ránézel, valahogy szeretettel telibben nézel a barátnőidre! Pedig elég furák! Az egyik mindig beszív, a másik pedig pasizik. De jobban szeretem őket mint azt az Eriket.

-Köszönöm Jenna néni. - mielőtt megkérdezhette volna hogy mit, válaszoltam- Mindent!

-Akkor holnap bemész a suliba, és boldogan fogsz mosolyogni. Rendben?

-Igen.

Valáójában nem is az fájt hogy elhagyott, hanem hogy megcsalt.

Segítettem neki a sütésbe, majd felmentem a szobámba, a telefonom máris csörgött. Lizzy volt.

-Szia! Remélem nem mocskosan hívsz! -köszöntöttem viccelődve, és mosolyogva.

-Neked is, és tiszta vagyok! Egy gramm fű sincs bennem.-önelégült hangja még a telefonon át is hallatszódott. -Na de minden rendben?

-Persze. Jenna néni... megnyugtatott...

-Oké. Szóval...

-Mond már!

-Moziba megyünk!!!!! Már Caroline is belegyezett. Gyere el!-kérlelt, de inkább parancsnak bizonyult.

-Oké. Mikor?

-Ma, és valami akciós öldöklős kalandosra.

-Jösztök értem?

-Persze! 8-ra ott vagyunk!

-Rendben. Majd találkozunk. SZia.

-Szia, üdvözlöm Jennát!

-Átadom

Kinyomtam a mobilt, és hanyat terültem az ágyon. Pár percig feküdtem, majd az álom is elnyomott, mivel Jenna néni keltett azzal, hogy benyitott a szobámba.

-Bocsi, nem tudtam hogy alszol, csak most jöttek Lizzyék.

-Óhh! A mozi! Teljesen elfelejtettem... - a szekrényemhez rohantam hogy valami göncöt keressek, közbe kihajoltam, éa összehúzott szemöldökkel néztem rá. -Mond hogy Lizzy tiszta!

-Úgy vigyorog mint a tejbetök! -nevetett fel, és kiment a szobából. Felvettem miniruhát, és egy babacipőt, majd lepasíroztam magam a többiekhez.

Épp Jennával beszélgettek valamiről, mikor leértem mindenki felémfordult.

-Mehetünk!-jelentettem ki.

4 héttel később:

Barátnőimmel csndben ültünk az ebédlőasztalnál, és bámultunk ki a fejünkből. Én és Lizzy még másnaposan bólogattunk Caroline minden szavára, amit 2 percenként mondott.

-Nekem nem lesz több órám. Megyek haza...-motyogtam, de meghallották.

-Nekem sem.-mondták egyszerre unottan.

Előkaptam mobilom, és Jenna nénit hívtam.Megmondtam neki hogy jöhet értem, mivel másnaposan vezetni sem engedett, így ő hozott el.

Kint vártam hogy jöjjön a fehér kocsijával, de nem történt semmi. A telefonom megcsörrent, és ő hívott.

-Szia kicsim, nem tudok érted menni, mert nem indul a motor. Nem jönnél gyalog haza?

-És az én kocsim?-kérdeztem kibúvóul.

-A szobádba van, amit reggel bezártál, és a kulcs nálad van.

-Elindulok. Szia!

Lecsaptam a telefont. Nekem is ma kellett kulcsra zárni azt a kibaszott ajtót! De be kellett, mert bejárkálna a szobámba vagy nemtudom. Majdnem háromnegyed órás az út hazáig, de elindultam. 15 perc gyaloglás után, egy kocsi jött el mellettem, ami majd nem el is ütött. HAngos káromkodás után újra elindultam. Még egy jött, és az is mellettem, de lelassított. Remélem nem hisz valami kurvának!

Lehúzódott az ablak, és az iskola szépfiúja, és egyben szinglije volt a volánnál. Megálltam, mire ő is megállt.

-Szia! A kocsid? -kérdezte nevetve, mégis kíváncsian.

-Otthon van.-válaszoltam egyértelműen.

-Ne vigyelek haza?

Na ez meglepett. Egy másnapos diákot hazavinni? Akármit mondhatott volna, de mielőtt elhajt, kinyitottam az ajtót, és bepattantam a hatalmas Jip-be. Az én szerencsésségemnek hála a fejemet is bevertem, ami eleve fájt, így még jobban ráadott.

Híresen felszisszentem, Emmett pedig csak nézett, és épp szóra nyitotta a száját.

-Ne mondj semmit! -figyelmeztettem, és a homlokomnál fogva a kocsinak dűtöttem a fejem, és behunytam a szemeimet.

A kocsit elindította, én pedig hirtelen észbekptam, mivel nem is tudja merre kell menni... Felemeltem a fejem, és magyarázni kezdtem. nem nagyon beszéltem Emmettel, amióta megtudtam hogy neki mentem a szakítós esetnél, bár nem nevezném azt szakításnak. Meg Emmett nem is beszél a családján kívül senkivel sem.

-Mond... a te családodnak megmondták hogy járjanak vagy szerelemből teszik?-kérdeztem azt, amit már tőlem is kérdeztek.

-Szerelemből.-válaszolt egyszerűen.

-És hogy találkoztatok? Vagyis... neked nincs senkid, meg minden...

-Hát Esme-nek nem lehetett gyereke, ezért örökbefogadták Edward-ot, utána Rose-t, engem, Alice-t és Jaspert. Alice beleszeretett Jasperbe, és úgy lett ő is családtag, Edward lassan 1 éve Bellával van.

-Ki az a Rose? -róla nem hallottam még.

-Rosalie Hale. Japser tesója... Egy ideig velem volt, de 3 hónapja és 21 napja elhagyott.

-Ó... sajnálom, nem kartam felhozni, biztosan szerethetted.

-Ja igen. És mondcsak kicsaj! Szeretsz versenyezni? -most kaján vgyor terült szét az arcán, és felém nézett.

-Hát az autókat nem szeretem, de a versenyeket igen. -nekem is hatalmas vigyor terült szét arcomon, és várakozón fordultam oldalra Emmett felé.

3 komi után következő rész!!!!

Alex Swan-5

Át sem ölöztem, mert párnába hajtotam az arcomat, és boldogan aludtam el. Reggel a napfényre ébredtem. Ami furcsa volt, hogy nemrég is sütött. Végignéztem magamon, és látva hogy a tegnapi ruhában vagyok a fürdőbe szaladtam. Lezuhanyoztam, átöltöztem, és visszamentem a szobámba. Mivel gondolom az egész Cullen család tudja hogymi történt, nem nagyon hívnám fel őket. Mostmár az órámra nézve, láttam hogy fél 1 van. Meglepődve fordultam el a tik-tak hangot adó kütyütől, és álltam fel az ágyról. Megágyztam, leültem az íróasztalhoz, és bekapcsoltam az ott szunnyadó laptopot. Rácsatlakoztam az internetre, de fél óra után azt is meguntam.

Megláttam a gitáromat, és az ágyra pattanva fektettem az ölembe.

Végigsimítottam rajta, majd Paul kedvenc számát kezdtem el játszani. A karib-tenger kalózai főcímdalát. Ő tanított meg rá, 2 hónap kellett rá míg teljesen egyedül el tudtam játszani.

Amikor az újjaim már maguktól pengették a szálakat, teljesen beleélve az időről megfeletkezve zenéltem. Később zajt hallottam az ablakom felől, már Alice-nek köszönni akartm volna, de senki sem volt ott. Egész nap a házban bajlódtam. Már ismét sétát terveztem volna, de a tegnapi eset után nem hiszem hogy tudnák akármit is csinálni, kint, főleg az erdőben.

Végülis fél 4-kor rászedtem magam hogyha az utcából utcába sétálok, nem lesz semmi baj. Meg már Edward rég elüldözte. Vagy nem. Felvettem egy másik kabátot. Ha ezzel lesz valami, az gáz lenne, mivel több nincs. De elvileg nem is kellene hogy legyen, mert nem fázok, semmi kinti hatás nem hat rám, de legalább a látszat megvan hogyha valaki meglát. Valaki nem ember. Kiléptem az ajtón, és hát eléggé sürgött-forgott ez a kis utca is. Ahogy tovább mentem, a főutcán már szinte minden pillanatban átment rajtam egy halandó.

Végülis kerestem a helyet ahol lehetne valami program, dehát a dátum sem mond semmit. Előkaptam a mobilom, és tárcsáztam Alice számát. Még az sem érdekelt hogy órán van. Na jó, eszembe sem jutott, csak később.

-Szia!-vette fel rögtön a készüléket.

-Szia! Nem tudod hogy mi lesz a közeljövőben? Tudod az egész főút meg minden fel van...-nem engedte hogy végigmondjam, közbeszólt.

-Hát valami ünnepség lesz. Egy olyan esemény, ahova az egész lakosokat meghívják. Vagyis csak az őslakosokat. Érted. Akinek a leszármazotja itt élt, az mehet ilyen táncversenyre és kihirdetik a város Miss-ét. Már a zsűri fejében a döntés is megszületett, de nem is látták hogy kik lesznek a versenyzők.-idegeskedett. A hangjából ezt lehetett leszűrni.

-Ja igen! Minden évben rendeznek ilyet, vagyis csak az utóbbi 5-ben.

Gondolatban a homlokomra is csaptam.

-Hallottam mi történt tegnap este. Jól vagy?

-Persze.

Rövid válaszom sem volt jó semmire, mert ismét faggatózni kezdett.

-Mit kerestél az erdőben?

-Régen sokat jártam oda sétálni gondoltam ismét kimegyek.

-Rendben. De máskor egyél óvatosabb. Most hol vagy?

-Hát a főúton. De most leteszem Alice. Majd még beszélünk. Szia!

-Szia.

Mielőtt akármit mondhatott volna, kinyomtam a telefont.

Tovább batyogtam a homokon, és szívtam be a friss levegőt. Az erdő széléhez értem, ahol egy kis ösvény vezettt be a rangetegbe. Persze miért is ne, én elindultam rajta. Addig mentem, míg csak nem sűrű fák takarták el mindenfelé a kilátást. Mivel nem akartam másfele menni, ezért inkább visszafordultam. Az egyik kanyarnál két út is választást adott, de a kíváncsiságom erősebb volt a hazakerüllési ösztönömnél, így arra indultam el. Fogalmam sincs hogy hogyan, de egy gyönyörű tisztásra érkeztem. A közepénél kettészelve egy patak csordugált, amihez rögtön odaszaladtam, és ledobtam a cipőmet, majd a szélére ülve belelógattam a lábam. Elmosolyodtam az emlékre hogy régen, amikor valamilyen tavat, vagy esetleg patakot láttam, ezt csináltam. De persze Pault sem hagyhattam ki a szórakozásból.

A lábamat lógattam a vízbe, amikor ordítást hallottam magam mögül, és hogy Paul félmeztelenre ölzözbe mutogatja erősen kocákkás hasát, és szalad felém. Lesokkolva vártam a csapódást és amikor az megtörtént, mind a ketten őrültnagy csapódással értünk a vízbe.

-Te őrült állat!-síkítottam, majd elnevettem magam.

-Nyugi hugi! Ez csak víz!-nevezett, majd kezével jobban lepocsolt a hideg vízzel.

A széléhez úsztam, és vártam hogy elkezdjen kifele mászni. Amnt megtörténtént, segítségül nyújtottam kezem, amit megfogott. Ahogy húzott felfele, én hirtelen mozdolattal ismét a vízbe húztam, mielőtt felúszhatott, kibatyogtam a vízből, és kicsavartam a ruháimból a vizet nagyából.

ELmosolyogtam az emlékre, és a lábaimat mozgatni kezdtem a víz alatt.

Nyakig benne voltam a vízbe amikor Paul kiabált nekem:

-Al! Kész a kaja!

Imádtunk piknikezni az erdőben, mind a ketten.

Gondoltam egyt hogy kicsit megviccelem őket, hiszen senki sem tud úszni, csak én és Paul. Mint egy őrült ordítozni kezdtem , és segítségért kiabálni. Persze először snki sem hitt nekem, de mikor hangosabban kezdtem, Paul futott hozzám.

-Minden...-mielőtt bármit is mondhatott volna, behúztam a vizbe, és amíg ő ki akart úszni, én rámásztam a hátára.

Természetesen mind mindíg bikinit nem hoztam magammal.

-Mássz le, mert vízbe fulladsz!-figyelmeztetett bátyókám, de mivel nem mozdultam, valahogy leszedett a hátáról, és őrült módjára csikizni kezdett.

Már nem gondolkodtam sokáig, kimásztam a vízből, és kis koncentrálás után otthon találtam magam. Mélyet sóhajtottam, majd a fürdőbe másztam, és a kádba engedtem most vizet. Epres tusfürdővel telenyomtam az alján, és megvártam míg habosan tele lesz. Mikor az elvárásaimnak kész lett, levetkőztem, és beledobtam magam -óvatosan- a kádba, és mint a gyermekek, a habbal kezdtem játszadozni.

Egy órát eltölthettem ott, kimásztam, leengedtem, majd egy pink macis pizsamát felvettem. Hát igen. Meg kell adni a hatást a gyermeknek.

Mivel még nem voltam álmos, ledűltem az ágyra, és úgy néztem a plafont, mintha valami érdekes lenne rajta. Az éjjeliszekrényemre néztem, ahol az óra volt. 11:46

Felráztam a párnám hogy magasabb, és puhább legyen, majd belefeküdtem, és a takarót is magamra húzam. Behunytam a szemem, és aludni próbáltam, a ami kb fél óra múlva jött csak össze. Rémálmaimban a vörös szemű vámpír szerepelt. A kinézetét meg sem tudtam figyelni, annyira lekötött a szeme

Másnap reggel az iskolába beültem az egyik órára, de felesleges volt, mivel nem tudtam figyeni. Az álmom hatással volt rám. Ebédszünetbe én is a menzára fáradtam, és az egyik sarokba, ahol nem ült senki, felhúztam a térdem, s szabad kezeimmel átöltltem őket. 5 perc után Alice jött hozzám. Leült mellém, és egyenesen nézett, majd elővett egy lapot, s írni kezdett rá.

Szia! Tudom nem aludtál jól, de kérlek ne menj egyedül az erdőbe!

Amint elolvastam a lapra írt szöveget, felnéztem a kobold szerű lányra, s válaszoltam.

-Miért? Mi van az erdőbe?-miért nagyobb a kíváncsiságom mindig mindennél?

Mert nem biztos hogy állatok, vagy mi vagyunkn ott.

-Ha arra a másik vámpírra gondolsz megnyugodhatsz, mert sose fogok vele találkozni.

Újból maga elé vette a lapot, és erősen bekarikázta a szöveget: ne menj egyedül az erdőbe!

-Rendben, nem megyek oda!

Válaszomra csak előre nézett, s bólintott egyet. Hogy senkinek ne tünjön fel hogy a híres Alice Cullen egyedül ül, fogta magát és visszaült a helyére, majd Edwardnak mondott valamit. Sóhajtottam egyet, majd haza,,teleportáltam" ahogy a Cullenék mondják.

Unalmamban felvettem egy melegítőnadrágot, és egy csillogós pulcsit ávettem egy kabátot, és arra a tisztásra gondoltam, ahol tegnap is voltam. A nadrágot felgyűrtem a térdemig, és ma is belelógattam a lábam.

Nem lehettem kint olyan sok ideig, de egy ismerős hang megszólalta mögöttem.

-Nem megmondta Alice hogy ne gyere az erdőbe egyedül? Még ez is az erdő része.

Felnéztem. Edward volt.

-Igen, de nincs fa, szóval...-nyújtottam el az utolsó szót.

-De ez az erdő közepén van. -ellenkezett.

-ALice azt mondta, vagyis úgy értelmeztem az írását -hangsúlyoztam ki ezt a szót- hogy, ne legyek egyedül az erdőbe.

-És ebbe mit nem értessz?

-Mindent.

Ahogy ismét felnéztem rá, összezavarodva nézett rám.

-Nem vagyok egyedül!-mutattam fel rá, és forgattam meg a szemeimet.

Helyel kínáltam magam mellett, amit valamit motyogva, de elfogadot... Ő csak leült mellém hogy a víz ne érjen hozzá. Kis ideig még csendben ültünk így. Én a vizet ő engem bámult. Kezdtem zavarbajönni, ezért megszólaltam.

-Félsz a víztől?-hangomat próbáltam unottnak hangoztatni.

-Nem.-valószínűleg meglephette a kérdésem. -Miért?

-Mert távol ülsz tőle. -adtam egyhangú választ rá.

Kis eszemcsere után igazán feloldódva beszélgettünk mindenről. Talán egy óra múlva azon vettem észre magam hogy Edward az ölébe kap, és azt kiabálva hogy ne vegyek levegőt beledob a vízbe, de reflexemnek köszönhetően ingének egy gombját megfogva még épphogycsak be tudtam magammal rántani. A gomb a kezembe maradt. Nevetve úsztam hozzá, és adtam kezébe a kis karikát.

-Bocsi, nem direkt volt - mondtam még mindig nevetve.

Próbáltam kimászni a vízből de derekamnál megfogott, és visszarántott, de nem hagytam magam. Nyakánál megfogtam, és belenyomtam a vízbe.

Mikor nem jött fel, és nem láttam hogy hol van, lehervadt az arcomról a vigyor, és aggódva kerestem a legkisebb lejet is arra hogy itt van.

-Edward! Edward! Ez egyáltalán nem vicces!

Majd a lábamnál elkapott valami. Mikor lenéztem láttam hogy Edward az, így egyszerre úsztunk fel a víz felszínére.

-Ne vagy normális!

-Dee.... aggódtál értem!- jelentette ki.

-Nem aggódtam, csak féltem hogy a családod rám fogja kenni hogy nem élsz! -próbáltam letagadni a lehetetlent.

A komik... nem nagyon gyűltek.....