Magamról

Saját fotó
Ebben az őrült világban csak az olyan őrültek normálisak mint én :P

Rendszeres olvasók

ROb vagy JAck?

2010. november 1., hétfő

Szóval olvass :D

Csak egy blogajánlás. Egyik barátnőm története, most kezdte írni, de jó lenne ha írnátok megjegyzést hozzá, örülne neki.
Blog címe: Ezüst fény,

www.ezust-feny.blogspot.com

Puszi!!

2010. október 9., szombat

Egy átváltozás folyamata, következményei - kis történet, lesznek ilyenek

-Érezted már úgy, hogy a tested elég?
-Nem.
-És hogy meghalsz? Hogy nincs visszaút. Valami megválzotik?
-Nem.
-Akkor itt az ideje!

Egy éles harapás a bőr felszínén, és vége. Tested, a karcolás helyén égni kezd, majd szép lassan átterjed a tested többi pontjára, utójára hagyva a legfájdalmasabb pontot; a szívdet. Mikor a felső tested ég, fáj, a kezedig is eljut, maj a lábaig, míg a llábújad vége tűzbe nem ég. Kiabálhatsz, sikítozhatsz közbe, a fájdalom nem mlik el, nem szűnik meg, és nem is a legerősebb. Még. Másfél napig csak ezeket érzed, majd gy csípés itt-ott, a szívedet is mardossa a sav, ami valójában a méreg. A méreg. Hogy honnan származik? Néhányan csak nyálként emlegetiik, de a klönlegesebb 'emberek' méregként. Miért? Mert a többi emberre fájdalmasan hat, majd ugyanolyan lesz miint Ő. A hogy egy napig ég a szíved, olyan fájdalmasan, hogy vergődni is alig bírsz, még mindig nem a vég. A halál nagyon-nagyon távol van. 2 és fél nap fájdalom és kínlódás után a szíved majd kiesik a helyéről, majd lassulni kezd. Mi történik? Kérdeznéd magadtól, vagy valakitől, de hangod helyén csak ordíás és visítás hallatszódik. Soha ne éld át ezt. Majd mikor a három nap leteli, a csípő égetés lassan csillapodni kezd, majdnem olyan lassan, mint amikor egy csiga megtesz 100 métert. Ugye tudod mennyi idő az? Majdnem egy nap! Majd a szíved utolsót dobban, vége a kínzó fájdalomnak, de nem mindegyiknek.

A lgtöbb ilyen 'ember' fellélegzik. Ilyenkor ég a torok. Hogyan? Kóstolj meg hypo-t. Igyál meg egy pohárral, és megtudod. Nem tudsz mit csinélni? Az érzelmeid felerősödtek? Csak sétálj egyet, szívd ki egy ember vérét, majd mégegyét, és máris nem ég anniyra. Hazamész, megnézed maga a tükörbe. Bőröd síkegyenes, szemed vérvörös. Egyéb mellékhatásai a méregnek, hogy a érzékeid felerősödtek az érzelmeiddel. Vajon mi lett belőled? Marslakó, vérfarkas, mutáns vagy zombie?
Majdnem!

Vámpír.

2010. augusztus 27., péntek

Ashley Withlock - 8

A fájdalom csak egy kis szó, de egy elmondhatatlanul rossz, és megfogalmazhatatlan érzés. Ha leplezni akarjuk, talán rögtön lebukunk, de lehet hogy kell pár pillanat hogy észrevegyék, nincs minden rendben.





Először laposakat pislogott, majd kinyitotta a szemét, és nyűgösen megfordult, arcát párnába temette.Megforgattam a szemem. Hogy képes még ilyenkor is aludni akarni? Végül lassan felkelt. Mikor megpillantott engem kérdőn nézett rám, és kérdést is feltett.
-Mi... mi történt? Miért vagy itt?
Hoppá. Amnéziát nem emlegetettt Carlisle. Ó hogy az a!
-Hát a nevelőanyád meghalt, te... hát... idegösszeomlást kaptál egy napig, apám adott be valamit, és átaludtad a napot. - mosolyogtam meg magam a tökéletes megfogalmazáson, majd ismét ránéztem. Arcán naparanyló (?) mosolya helyet fájdalmas grimasz virított. Talán mégsem fogalmaztam valami jól.
-Sajnálom én... - vetettem volna be a bűnbánó képet, de közbeszólt.
-Semmi baj.
-Tényleg?
-Aha. Én átöltözöm. - állt fel, de megszédült, és elesett volna ha nem kapom el. Hálásan rám mosolygott, majd összeszedte a ruháit, és bement a fürdőbe. Amikor visszajött, immár megfésülködve, és tisztán, hát elállt a lélegzetem. Szó szerint. Egy krémszínő rá bő póló volt rajta egy feszülős kopott farmerral. Egy pillanatra elordítottam róla a tekintetem, majd újra ránéztem. Meghallottam egy autót, hát épp ide igyekezett. Biztos jó szemmel néznék ha itt lennék? Nem.
-Most nekem mennem kell. - mondtam Ash-nek, és emberi gyorsasággal kivágtattam a szobából, onnan vissza s nézve szaladtam haza.


Ashley szemszöge:

Amikor elment Emmett szabadjára engedtem igazi érzelmeimet. Ütöttem vágtam mindent amit tudtam. 5 percig észre sem vettem hogy a jobb tenyerem vérzik. Gyorsan cselekedtem, leszaladtam, és körbetekertem fáslival a kezem. Sírni nem tudtam, csak magamat hibáztattam mindenért. Mély levegő kifúj. Mély levegő, kifúj. - mondogattam magamba, s így is tettem. Egy kicsit megnyugodtam de nem teljesen. Megmostam az arcom, majd felmentem a szobába, és ledőltem az ágyon.
Kop-kop.
Hallatszódott lentről. Valaki fogyókúrára akar fogni vagy ilyen az én szerencsém? Leszaladtam, és kinyitottam az ajtót. Egy fiatal fiú állt ott. 20 év körül lehetett.
-Szia - köszönt egy kis mosoly kíséretével.
-Helló. - viszonoztam, bár mosoly nélkül.
Mivel nem szólalt meg, felrántottam egyik szemöldököm, és úgy néztem, bár észbekapott rögtön.
-Ja igen! Én Brandon Reid vagyok. - nyújtott kezet, amit nem fogadtam el.
-Segíthetek valamiben?
-Te vagy Ashley Withlock?
-Nem. - vágtam rá. Nemtudom mit akart, de nem sejtettem sok jót.
-Akkor elnézést.
Elment, és beült a vörös sportkocsijába.


Másnap az iskolába senki se szólt hozzám, csak Caroline és Lizzy, aki persze hogy be volt szívva.
-Sziasztok. - köszöntem nekik halovány kis mosollyal.
Egész nap egyfajta semmit sem mutató álarcot viseltem, miközbe belül kitörni készültem. Néhány gyereknek meghallottam a beszélgetését, minthogy egyedül lakom, mert eltűnt a nevelőapám, és árvaházba fognak vinni, meg ilyesmi, de ez lehetetlen, mivel hamarosan betöltöm a 18-at. Pár hét. Egy egész nap, s mehetek el innen, újra haza.
Az ebédszünetbe semmi kedvem nem volt bemenni. A csajok csacsogtak, én pedig mögöttük battattam. Megálltam, mire ők is megtorpantak, és felémnéztek.
-Valami baj van? - kérdezte Caroline.
-Nem semmi, de én nem mennék be. Nem vagyok éhes.
-Ó! Semmi baj. Vigyünk valamit?
-Nem köszi. Kin megvárlak titeket.
-Oké.
Most mind a kettőjüket én hoztam iskolába, ezért nem húzhattam haza.

Bekapcsoltam a kocsiban a magnót, amibe valami romantikus zene ment. Majd valahogy Emmett került a képbe. Lehúztam az ablakot, és mielőtt köszönhettem volna, megszólalt.
-Szia. Jól vagy?
-Pesze. Köszi.
Megkérdezte hogy miért állok itt, persze megmondtam hogy a csajokat várom a szokásos mosolyommal.
-Mit fogsz csinálni? - kérdezte pár pillanat csend után.
-Ezt meg hogy érted?
-Hát... - Caroline és Lizzy hangosan vihogva közeledett, ezzel félbeszakítva a mackómat.
-Most megyek, majd beszélünk. Szia Ash. - tette hozzá mosolyogva, majd elhúzta a csíkot.
A csajok beszálltk, persze Liz rögtön megjegyezte hogy Em mindeg engem bámul. Ezután Carol is helyeselt.
-Akkor mehetünk?
-Igen! - ordítottak fel mind a ketten, mire hatalmasat nevettek.
Csak nekem nincs jó kedvem?
Mikor végre kitettem őket, és hazamentem, a ház előtt két rendőrkocsi volt. Kiszállam, majd tisztességesen az egyikhez sétáltam, ami persze közelebb volt. Rögvest kinyílt az ajtó, és egy magas fekete hajú férfi lépett ki belőle.
-Segíthetek? - kérdeztem nem túl kedvesen, de azért egy kis mosolyt megpróbáltam összehozni.
-Mivel Jenna Lyn Evans meghalt, új gyámot találtunk önnek kisasszony, aki az utolsó élő rokona.
-Eddig a percig azt hittem nincs több rokonom. - vágtam vissza. Mit sem törődve ezzel, folytatta.
-Brandon Reid azt állította megpróbálta felkeresni, de nem találta. Akivel beszélt, ugyanúgy írta le mint maga, kisasszony.
Hát... megszívtam.
-És most mi lesz? - kérdeztem, látva nem szólal meg elindultam, de karom után kapott.
-Figyeljen tudom hogy három évvel ezelőtt lopásért zárkát kapott, és szeretném ha Dr. Brandon Reidet nem készítené ki.
-Doktor?
-Nem olyan értelemben. Valamikor az FBI-nak dolgoztt, felfüggesztést kért, most pedig nem tudom hogy mi van vele.
Hát lehet hogy izglmas élete van, de én nem kérek belőle. Felőlem az NCIS izé is lehet. Gondolkodtam egy percig, majd bólintottam hatalmas mosoly kíséretnében, majd befele vettem az irányt, miközbe vigyor egyre csak rohadt lejjebb.
-15 perc és itt van! Én hozom! - kiálltott utánam, majd hallottam ahogy beindítják az autót, és elhúznak.

Bementem a házba, majd dühösen vágtam le a táskát. ORdíthatnákom volt, s a gondolatok csak ide oda cikáztak az agyamba, míg megállt egynál. Gonoszan elvigyorodtam, majd szinte feludráltam Brandon Reig új szábája el, ahova benyitottam. Abba a szobába, amit csak ritkán használtunk, egy hosszú asztal, két szekrény, egy franciaágy, és egy állólámpa foglalta a helyet. Tudom köcsögség hogy pont egy - mint utóbb kiderült - 24 éves férfinak adok egy krémszinű szobát, de jó lesz neki. Kicsikét letörültem a port, permészetesen vizes rongyal, majd lementem.
Mikor leértem, akkor kopogtattak, s én rögvest mentem ajtót nyitni. A rendőr, és a gyámom állt az ajtóba.
-Helló. - könyöntem hatalmas ördögi vigyorral, ami a rendőrnek persze fel is tűnt.
-Szia. - köszöntek egyszerre.
Mikor beljebb sétáltak, a rendőr meállt mellettem, majd suttogva fenyegetőzni kezdett:
-Remélem nem tervezel semmit, mert tudod milyen bajok lehetnek!
-Úgy nézek én ki? - adtam magam ártatlnnak.
Továbbsétált.

Kicsit ismerkedtünk, természetesen Mr. Jonas személye rontotta csak a képet, de mikor elment, s a z ajtó becsukódott, Reid elé álltam.
-Figyelj! Lehet hogy te vagy az utolsó élő rokonom, akiről mégcsak nem is tudtam, de nem fogok veled úgy viselkedni mintha apám lennél. - mondtam halálosan komolyan, egy kisebb mosolyal az arcomon, ami az igazi érzelmeimet nem tudta leplezni.
-Nem is szeretnám ha úgy viselkednél velem. Önálló leszel, ha kell segítek, de nekem is van egy feltételem. - három bőröndjét megfogta majd folytatta - tudni akarom hogyha elhagyod a házat, ne kerülj bajba, s kell egy külön szoba.
Na jó bevallom másra számítottam de aprót bólintottam, s a szoba felé vezettem. Ördögien elvigyorodtam mikor benyitott, de a hatás elmaradt. Megmosolyogta a szobát. Két bőröndöt ledobott, a másikat óvatosan az ágyra tette. Kivett belőle egy laptopot, egy monnitort, gépházat, meg ilyen cuccokat.
-Ez most komoly? - kérdeztem flhúzott szemöldökkel.
-Ja. Igen. Ó, ha nem említettem volna, különleges ügynök vagyok az FBI-nál, szóval nem sokat fogsz látni. Figyu, nekem el kell mennem egy órára, és a kocsim 45 percen belül lesz itt, szóval ha megkérhetlek átveszed?
-A trabantot?
-Ja. - mosolyodott el, majd mutatóújjal rám mutatva, úgy hogy a nagyújja fel volt emelve pöccintett, s egy hamarosan jövökkel elhúzott.

2010. augusztus 17., kedd

Ashley Withlock - 7

Amint hazajöttem új fejezet :D Jó olvasást. Komikat lécci írjatok :)


Idegösszeomlás



Ledermetten álltam az ajtóba, majd becsaptam a két férfi orra előtt, és a szobámba szaladtam, és két óra sírás után elaludtam. Reggel fél kilenckor keltem fel, kis mosollyal az arcomon, de a tegnap esti történtek újra eszembe jutottak, így nem álltam fel, felültem és újra könnyek áztatták el tegnapi ruhámat. Délbe megkordult a gyomrom, de nem tudtam megmozdulni, csak előre hátra dűlöngtem kocsonyás, elhomályosult szemekkel. Az időérzékem elernyedt, s a telefonom csörgése szakított csak meg teendőmből - a dűlöngésből - ránéztem, de nem tettem semmit hogy felvegyem. Behunytam a szemem, míg kétszer lejátszódott a dal, ami a csengőhangom volt, majd elhalkult. Lábaimat összekulcsoltam, kezem rátettem a combomra, és előre hátra mozogtam tovább, fájó hassal és fejjel. Szemeimet már könny sem áztatta, a könnycsatorna beapult, az ajtón dörömböltek, jó hogy nem szakadt ki. Én pedig csak ültem, és vártam hogy jöjjön valaki a szobámba, és megmondja Jenna néni él, a férfi pedig elnézte a halottat, de semmi sem történt. Szemem percenként lecsukódott, de mindig hallottam valami zajt, amiért ki kellett nyitmnom. Az óra kattogását, a kint üvöltő szél zaját, a szobám ablaka előtti fa ágának csapódását. Néha az eső eleredését. Az órámra pillantottam, ami a falon terőlt el, s fél 5-öt mutatott.
Ennem kellett, de nem tudtam. Ismét becsukódott a szemem, de rögtön kipattant ahogy meghallottam lentről a zajt. Egy fa kidőlt, és a vejárati ajtóra esett, vagy bombát robbantottak ott, esetleg valaki ki akar rabolni.



Emmett szemszöge:

A telefonját sem vette fel, de bentről hallom a szívdobogását, ami szokatlanul lassú, és pár mozdulatot. Biztos alszik. NEm. Akkor a telefonjára felkelt volna.
Őrülten döbörögtem az ajtón, de nem jött kinyitni, csak az a furcsa zaj. Hirtelen megfogtam az öklöm, majd belevertem az ajtóba, ami könnyedén megadta magát. Szétnéztem, és megláttam hogy a kanapén a párna a földön hever. Felrohantam az emeletre, ahol az illat és a szívverés a leghangosabb volt, és benyitottam. Ashley szobája volt, és keresztbe font térdekkel ült az ágy közepén, előre hátra dőlve homályos piros szemeit rám emelte. Iszonyúan nézett ki. Szája kicsit elnyílt, és megszólalt.
-Szia. - csak suttogott, de lehetett hallani hogy hangja rekedt, fáradt, és beteges.
-Ashley! Mi történt? - ültem le mellé, és megálítottam a mozgásba.
-Semmi. Jól vagyok. - mosolygott rám.
Felkeltem mellőle, kikaptam a telefont a zsebemből, és hívtam Carlisle-t. Újra mozogni kezdett, de már nem értem hozzá.
Amint felkapta a telefont megszólaltam.
-Gyere Ashley-hez, gyorsan, ahogy csak tudsz, kérlek!
Letettem, és ismét a lányhoz kezdtem beszélni.
-Oké. Most mond el hogy mi történt, rendben? - makogtam neki, ahogy a kisgyerekekhez szoktak beszélni.
-Jöttek... Jenna néni meghalt... becsaptam... - makogott össze-vissza, amiért kezdtem aggódni. Nem mintha eddig nem, de most még jobban.
-Ash nem értem!
-Jenna néni meghalt. - nyögte ki pár perc gondolkodás után. Tehát ezért viselkedik így. Magamhoz öleltem, majd megéreztem azt a sós illatot. Sír.
Lefékezett egy autó, majd lábdobogást hallottam. Megérkezett Carlisle.
-Mingyárt jövök jó?
Bólintott egyet, én pedig kisiettem a szoba elé, ahol összetalálkoztam apámmal. Elmondtm neki hogy mi történt, amikor bentről csörömpölést hallottunk, ijedten futottam vissza. Ash a földön ült, és az eltört vázát próbálta meg helyrerakni, közben makogja hogy össze kell tennie.
-Látod? - kérdeztem apámtól, aki pont letette a telefonját.
-Edward itt van, fél perc.
-Oké. Ő minek jön?
-Képességére szükség van.
Felállítottam nagy nehezen a földről Ash-t, mire rámnézett.
-Emcsi, nekem ezt össze kell tennem! Segíts! - kérlelt gyermeki hangon és szemekkel.
-Ugye nem kerül elmegyógyintézetbe? - kérdeztem Carlisle felé fordulva.
-Nemtudom... - motyogta, s az épp beérkező öcsém felé fordult, aki kigúvadt szemekkel nézte Ash-t.
-Edward, min jár a feje? - kérdeztem.
-Valami vázán, meghogy fáj a feje.
-Adok neki altatót. - motyogta, majd a táskájába kezdett kutatni, s kivett egy flaska szurit.
Ashley-t ölembe az ágyra fektettem, mire értetlenül nézett rám, majd apámra, és őrült gyorsasággal felült.
-Nem fogja belém adni! - visított fel.
-Hé! Nyugi! Csak altató. - próbáltam nyugtatni, de erre a szíve őrült ütemben dobogni kezdett,ittlétem aladt először, és próbálta kiszedni kezét az egyém közül.
-Ed! a Lábát! - parancsoltam neki, mivel Carlisle a mozgolódása miatt nem tudott neki semmit beadni. Miután megtörtént, kérlelt minket hogy ne adjunk neki semmit majd szemei lecsukódtak, s szíve is nyugodt ütemben kezdett járni.
-VÉgre csend! - sóhajtott egyet öcsi,mire nézésselmegtudlakölni nézéssel jutalmaztam.
-Carli! Mi történt vele?
-NEmtudom. Talán sokk érte, amit nem tud feldolgozni egykönnyen, és mert egyetlen rokona, akivel élhet, az az a férfi, akivel nem szeretne. még nem töltötte be a 18-at. - furcsa nézésem miatt hozzátette. - a kórházba mindent tud mindenki.
-Hallottam arról a Dave-ről. - sóhajtottam. - Nem lehetne hogy nálunk lakjon? - fordultam kíváncsian felé.
-Fiam. Mi vámpírok vagyunk, és Jasper....
-Kifejezetten szeretik egymást! - szólt közbe Öcsi.
-Ó...- lepődött meg.
-De nem lehet, vámpírok vagyunk. - fordult felém Edward, majd eltűnt az éjszakába.
Morcosan ültem le a szobában lévő székre, majd bíztatólag apám felé fordultam.
-Sajnálom. - majd ő is eltűnt.
Összefontam magam előtt a karom, és úgy néztem az alvó Ashley-t. Néha megrándult a keze, a szeme vagy az arca, de nem ébredt fel.
Nyugodtan ültem, és figyeltem, míg annyira unatkoztam hogy nem bírtam egyhelyen ülni. A telóm megszólalt, de nem néztemmeg hogy ki az, mert Alice-nek külön csengőhangja van.
-Mi van hugi?
-Nem Alice vagyok, de a lényeg hogy Ash fel fog ébredni. - szólt bele öcsi.
-Mivan? Jövős izé lettél?
-NEm, ő mondta. Épp ül a kanapén, és meditál. - próbált viccelődni.
-A poénokat hagyd meg nekem. - mondtam komolyan, és letettem a telefont. Szóval mingyárt felkel. Elhelyezkedtem a széken, és 5 percig mozdulatlanul ültem, de nem történt semmi. Talán hugi eltévsztette az időpontot? Ekkor mozogni kezdett Ash, és lassan kinyitotta a szemeit.

2010. augusztus 10., kedd

2010. augusztus 9., hétfő

Ashley Withlock - 6

Vége. - mármint nem a történetnek, hanem... neki :P


Megfogadta a kérésem, és nem hozta szóba többet. Megjegyezte hogy csinos vagyok, és bla bla bla.
-Köszönöm. - pirultam el egy csöppet.
-Kuncogni kezdett, és megállt.
Miért állt meg? Kinéztem az ablakon, és meglepve tapasztaltam hogy a parkolóban is vagyunk. Kiszálltam a kocsiból, majd az eleje közepénél találkoztunk. Karját karolásra emelte, amit elfogadtam, és úgy sétáltunk be a suli tornatermébe, ahol egy David Guetta szám ment.
Körbenéztem a majdnem teli terembe, majd megpillantottam a táncparketten Alice-t, és Bellát is, saját párjukkal táncolva. Majd a fal mellett állt Lizzy, egy pohár alkohollal a kezébe. Caroline épp a suli focikapitányát smárolta, a többiek pedig táncoltak, ettek, ittak, vagy csak álltak.
-Felkérhetlek egy táncra? - állt elém Emmett, kezét nyújtva vigyorogva.
-Persze! - válaszoltam hatalmas mosollyal.
A terem közepére sétáltunk, és akkor zene átváltott egy lassúra. Átölelte a derekamat, én vállára tettem a kezem, és akaratlanul is melegem lett. Nagyon zavarba voltam, főleg néhány lány pillantásától.
Csak ide oda lépegettünk, közbe végignéztem rajta. Természete egy mackóéhoz hasonlított. Az én mackóm.Majd elengedett, és annyira távol maradt tőlem, hogy én sem tudtam megfogni. Csak a jobb kezemet fogta, és a mellette álló Edward-ra nézett, aki rám.
-Egy tánc? - mosolygott ellenállhatatlanul, de ellenálltam. Könnyedén.
-Persze.
Átsátáltam hozzá, és újra táncoltam.
-Emmett teljesen belédesett. Tudom nem szép ezt mondani, de idegesítő hogy folyton rólad beszél. Éjjel nappal. A gondolatai...
Ettől zavarba jöttem. Éreztem ahogy arcom ellepi a forróság, és nem hül le egy darabig.
-De komolyan! Most nem azért mondom, de így mondja: ,,Ó, Ashley-t hazavittem!, Az az illat...!, Holnap megcsókolom!, áhh Ashley!" Gondold el, ... - innen től be nem állt a szája, vagy 5 percen keresztül azt vitte mennyit beszél rólam. Na őt ez, engem meg az idegesít hogy mennyit beszél.
Komolyan bevarrom a száját! - gondoltam.
Hatalmas vigyor került a szájára, majd a terem falához húzott, és elsuttogta hogy Em mingyárt jön, majd magamra hagyott, és Bellával kezdett nyálcserébe.

Lizzy sétált hozzám, egy két pohárral a kezébe, az egyiket nekem adta. Kérés nélkül lehúztam, majd a következőt is.
-Hol a lovagod? - kérdeztem tőle
-Ki? Joshua?
-Ja.
-A lovag sajnos mielőtt elindult volna súlyos hányásba kezdett, és amikor elmentem hozzájuk, a húga nyitotta ki az ajtót, aki elmondta hogy nem volt kedve VELEM elmenni a bálba. HM.... de most komolyan? - kérdezte majd lehúzta a pohár alján lévő folyadékot. - Megyek mégegyért!
-Nem kéne pihentetni?
-Soha!
Ismét két pohárral sétált oda hozzám, amiben nemtudom mi volt, de rohantam a mosdó felé. A wc felé hajolva kiadtam magamból a kevés piát, majd kiöblítettem a számat jó alaposan. Megmostam az arcom, és kimentem. Ittam citromkólát, bekaptam egy rágót, éskörbenéztem. Ekkor valaki megfogta a karom. EMmett.
-Jól vagy?
-Persze! . válaszoltam könnyedén
-Biztos ne vigyelek haza? -aggodalmaskodott.
-PErsze, csak Lizzy adott nekem valamit, ami kijött. - a részletekbe inkább nem megyek bele.
-Akkor legalább gyere ki a levegőre.
-Rendben. - sóhajtottam. Az tényleg jó lenne.
Szinte már kihúzott a levegőre, és a szemembe nézett.
-Jól vagyok. - sóhajtottam.
-Okééé... Na figyu Ash, bemutatnám neked az unokahúgomat. - nézett a hátammögé, ahova én is fordultam. - Ő Renesmee. De csak Nessie.
Ott volt az a kislány, aki vel találkoztam azon az estén, és Esmevel volt.
-Már találkoztam vele. - mosolyogtam rá.
-Igen? És hol?
-A játszótéren. - válaszoltam kuncogva.
Nem válaszolt, csak kikerekedett szemekkel nézett rám. Megforgattam a szemem, és a kislányra néztem.
Mintha változott volna. Valami hormonnövelőt kapott?Emlékszem hogy az arcából kinéztem hogy 4-5 éves lehet, de most 6 lehet. Furcsa, de nem törődtem vele.
Esmével jött, akinek a kezébe egy kis dobozka volt. Emmett hez hajolt vele, hogy adja át Belláéknak. Bólintott, majd elköszöntünk a jövevényektől, de előbb Emmett a magasba dobta a kicsi lányt, aki egy cuppanós puszival jutalamzta.Na itt szinte féltékeny lettem rá. Sosem fogok neki ilyen nyíltan puszitadni, de addig is az én mackóm marad.
Elmentek, s Em megfogta a kezem és elhúzott valahova. Megtaláltuk Belláékat, átadtuk neki a dobozt, majd Em megfogta a kezem, és az erdő felé kezdett húzni.
-Mi van? Most jön az a rész hogy előveszel egy baltát és megölsz? - kuncogtam.
Ő is hahotázásba tört ki, de megcsóválta a fejét.
-Fűrészre gondoltam.
Rányújtottam a nyelvem, és tovább indultam.
-Jasper... - átléptem egy fagyökeret. - honnan tud ennyi mindent ilyen sok háborúról?
-Apjától, meg a szüleitől.
-NEm árva?
-De csak 15 évesen került oda.
Nem értem...
-Ja.
-Jenna hogy van? - kérdezte mosolyogva.
-Jól! Vagyis amikor legutóbb nála voltam, nagyon jó volt a kedve. De hová megyünk?
-Nemsokára megtudod! - sóhajtott.
-Mikor?
-Mindjárt, csak ne kérdezősködj.
-Rendben. Mikor leszünk ott? - viccelődtem vele.
Megforgatta a szemét és tovább húzott.
2-3 perccl később megálltunk. Egy pici rét, nem lehetett nagyobb 10 m-nél.Szélén egy nagy szikla, mely mögött egy kicsi patak csörgedetett.
-Ezt... mikor találtad?
-Nemrég. Jó mi?
Leültem a szikla egyik részére, ami lapos volt, s vártam hogy Em mikor ül le, de nem tette. Némán állt, s ilyenkor úgy nézett ki mint egy kőszobor. A legszebb, s legtökéletesebb kőszobor.
Óvatosan rám pillantott, szemei szinte már vetkőztettek.
-Holnap bemegyek Jennához. Nem jössz velem? - kérdeztem hogy mondjak valamit.
-Persze! Dél körül ottleszek érted. Na de mi van azzal az emberrel? - gyors grimasz futott át arcán.
-Dav? Ne is mond. Folyamatosan úgy tesz mint az apám, és... perverz! Sőt, Kevin is elment, pedig tübb hónapig maradni készült. Őrült család.
-De ő nem is a családod. - húzta össze szemöldökét.
-Tudom tudom, de ez akkor is más. Elméletileg megkérte JEnna kezét, és összeházasodtak, de hazugság. Jenna szerette, de miattunk elhagyta, végül rájött milyen. Nemtudom hogy lehet a házban.

Pár órán át beszélgettünk, majd visszaindultunk, s mikor már kevesen voltak, hazamentünk. Alice is velünk tartott, de Jasper a másik autóba szállt be. Hazaértünk, elköszöntünk,de mindenhol le volt kapcsolva a villany, ami nagoyn furcsa volt. Beléptem, és kiabálni kezdtem.
-Dave!
Mivel nem szólalt meg senki, elmosolyodtam, bezártam az ajtót, és ledőltem a kanapéra. Remélem végleg elment. Futott át a fejemen.
Kop-kop. - hallatszódott az ajtó felől.
Felálltam, kinlztem a lyukon, de egy fehér ruhás alakot, és egy rendőrt pillantottam meg. Furcsa. Kinyitottam, majd köszöntem.
-Ashley Withlock?
-Igen. Mi történt?
-A házban lakik Jenna nevű hölgy? - kérdezte a rendőr
-Igen, de jelenleg kórházban van.
-Őszinte sajnálatom, de ő ma este 20:14 perckor elhunyt!

Alex Swan - 11

Kukkoló, avagy valaki meg akar ölni!


-Sza Tanya! - mosolygott Alice, de belülről majd felrobbant.
-Szia! Mond csak, engem nem akartál elhívni ide? - húzta föl a szemöldökét, és szigorúan pillantott töpencs barátnőmre.
-Sajnálom Tanya, de nem.
Kitört belőlem egy hatalmas nevetés, mire a nő csalódottan nézett, Alice pedig behúzott az első üzletbe.
Telepakolta a kezem falmerokkal, és pólókkal, amik emberek számára láthatatlanná válltak. LAtán belökött a próbafülkébe, hogy próbáljam. Én mindegyiket felvettem, majd le, és így tovább további 7 üzlettel. Láthatólag már hagyaglottunk a c somagok alatt,. mivel 13 szatyor volt nála, míg nálam 18. Visszamentünk a Cullen házba, majd leszereltünk.

-Szerintem én ma este otthon alszom ha nem probléma. -álltam a család elé.
-Persze hogy nem Alex! - jött Esme rögtön anyáskodó módon.
-Legalább nem kell hívni a szellemírtókat. - hallottam meg a szőke hangját.
-Tanya! - szóltak rá egy páran egyszerre.
Ezzel felállt, és elment valahova.
Mindenkitől elköszöntem, majd hazateleportáltam. Minden úgy volt ahogy pár nappal ezelőtt, csak kicsit koszosabban.
Hát... akkor menyjünk valahova.
Kikecmeregtem az utcára, és elindultam az egyik irányba. Folyamatosan úgy éreztem, mintha figyelne valaki. Ez hülyeség. Biztos jön utánam valaki akit néznek, de senki sem jött.
Attól a kis szorongástól nem tudtam teleportálni, így a futás lett. Otthon megkönnybbűlve dőltem a bezáródó ajtónak. Felálltem, és az emeletre sétáltam. Elvégeztem az esti teendőket, majd TV nézés közbe elgondolkodtam a dolgokon. Nincs itt Edward hogy néha meghallja a gondolatokat, és nincs itt senki, csak én.
Az első amit megállapítottam hogy Edward jófej. Szeretem. Persze nem úgy mint...
Jasper olyan mint egy tesó, az utóbbi hetekben sok időt töltünk együtt, és mesél ezt azt.
Alice... hát olyan Alice-s. Senki nem tudja megutálni, pedig kéne amiért mindig nyaggat.
Emmett márcsak a perverz másik tesóm. Tőle inkább csak a hülyeséget tanulom el.
Rose-val nem nagyon javul a kapcsolatunk, így maradunk a saját hitünkben.
Esme és Carlisle mint anya és apa, bár Esme néha túlmegy ezen, Carlisle pedig továbbá is próbálja megfejteni szellem énemet.
Kate-el nagyon jóba lettünk, Irina és Carmen csak ismerősök lesznek, ELezarral együtt, Tanya pedig az ellenségem.

Rápillantottam az órára, ami már fél 11-et mutatott, így ledűltem az ágyra, és elaludtam. Hajnalba persze felkeltem hogy a szekrény mintha rágnák, de ezt egérnek adtam be. Holnap valamelyik vámpírral kiszimatoltatom hogy hol van.
Nem telt időbe, de máris elaludtam. Mivel az éjszakám rossz volt, reggel nem keltem túl kipihenten. Azonnal felugrottam, és a szekrényhez siettem. Elhúztam, majd a többit is, végül kinyitottam, de sehol semmijen egér.
-Mit csinálsz? - hallottam meg egy mélyen dörmögő hangot, s ijedtembe az ablak felé kaptam a fejem, ahol a hang tulajdonosa, Emmett már a szobám közepén volt, Edward pedig az ablakon mászott be épp.
-Csak az egeret keresem. Este alig tudtam tőle aludni. Csak... áhh! Nem érzitek? - jutott eszembe a vámpírszaglás.
-NEm. - mélyebbet szimatolt Edward, s megdöbbenés ült arcára.
-Mély... magastölgy... bükk... cseresznye!? - sorolta gondolom az illatokat.
-A behatolód nem ember, vagy egér. Egy vámpír bár az illata elég halovány. Lehet hogy mást érzünk. - mondta most EDward, és EM-re pillantott.
-Mivan? Már a gondolataimnak sem lehet magánügye? - ezzel kiugrott az ablakon, és se színe... se... hangja!?
-Miről gondolkodott? - fordultam a legjobb bátyám felé.
-Semmiről. De néha kiakaszt. - sóhajtott. - Szóval lehet hogy vámpír volt a szobádban, de akkor tudta hogy velünk vagy, mivel pár órával ezelőtt eltűnt. Így a szaga is halványodott jó sokat! - terelte a témát.
-Szóval nem őrültem meg amikor úgy éreztem hogy figyel valaki?
-Micsoda? Erről miért nem szóltál!?
-Mert tegnap este kezdődött. - emeltem meg a hangom.

Nem szólt semmit, csak kételkedő, aggódó, és összeszűkült szemekkel nézett rám. Nyelt egy nagyot, majd felém fordult.
-Mit hallottál az éjjel?
-Hát hajnalba felkeltem, és a szekrényt mintha rágnák, vagy nem is tudom. Aztán abbamaradt, de úgy éreztem mintha lenne itt mégvalaki. Ekkor azt hittem egér, és visszaaludtam. De utána megint felkeltem, és vagy 2szer megtörtént. Nem tudom hogy mi, de nem lehet hogy tényleg egér, csak elment? - kérdeztem tőle.
-De. Lehet. Tanyaék elmennek nincs kedved ottlenni nálunk?
-Nem. Jó nekem itthon.
-Kérdezem másképp. Alice egy csajos partit csinál, nekünk meg el kell mennünk, így vadászni fogunk a hegyekbe.
-Ó. Hát oké.
-Rendben. Megmondom neki a válaszod.


Edward szemszöge:

Hazafutottam, és Alice-t kerestem meg. A szobájában volt Rosalie-val.
-Alice! - szóltem neki, és mesélésbe kezdtem volna, de megelőzött.
-Láttam! - jelentette be - De miért?
-AMíg ti ellesztek ALex-al, mi megnéttük a szobáját, és illatokat keresünk. Ő higgye egérnek, de mi kiderítjük hogy ki járt nála.
-Rendben. - mondta Rose, amin meg is lepődtem. - Esme?
-Veletek lesz. Carlisle most éjszakás, ezért Jasper a szobában ellenőriz, hiszen ő jó ilyenekbe, Emmett körbeszaglász a terülteken, én pedig elmegyek valahova közéjük, és tájékoztatom őket, miközbe keresem. Szóval...
-Rendben, de szerintem most induljatok a környéken szaglászni, mert ha ittvan, ne jusson tovább.
-Köszi Rose, és Alice. - mosolyogtam rájuk, majd elmentem, és Jasper szobájába trappoltam be.

-Szia. Gondolom hallottad, jössz? - vágtam a közepébe.
-Persze. Engem meg kihagytok mi? - jött ajtóba Emmett. megforgattam a szemem, és az oldalukon kifutottunk.
-Jazz menyj délnek, Emmett keletnek, én északra megyek.
-És ha nyugatra ment? - kérdezte EM.
-Arra nem, mehetett. - vágott közbe Jazz és elfutott.
-40 perc múlva itt!
Én is elkezdtem futni, de mégsem távolodtam el nagyon egyikőjüktől sem, így hallhatom a gondolataikat. Emmett épp a tegnapi estén gondolkodott, amit Rose-val töltött, mivel nem érdekelt, ezt betudtam annak hogy nem talált még semmit.
Jasper aggódott Alexért, de gondolata a körül forgott, hogy ha megtalálja a tettest, hogyan öljük meg.
Kelet felől egy hatalmas puffanást hallatszott.
-Emmett!
Azonnal odavettem az irányt, de 5 perc gyors futás után meg is érkeztem. Egy vörös szemű vámpír. Nem újjszülött, ezzel találkoztam az erdőbe, amikor rátámadt Alex-ra. Jasper is ideért, és észvesztő morgás tört fel mellkasából.
Emmett nem foglalkozva meglepődéssel, mögé osont, és karjait háta mögé erőltette. Így nem menekül.
Én elé mentem, míg JAzz támadásra készen várta mikor szabadul ki. Mikor megnyugodott Jazz is lazított tartásán, de még mindig támadásra készen állt.
-Mit keresel itt? - ment elé Jasper.
A foglyunk csak morogtt egyett, ezért elkaptam a torkát.
-Mit. Keresel. Itt.? - tagoltam neki, és éreztem hogy ha nem válaszol megtámadom. Szemem elsötétült, iszonyú döhös lettem.
-Edward! - szólt mögülem Jazz és nyugalomhullámot küldött felém.
-SZóval? - kérdeztem már nyugodtabban.
-Semmi közötök hozzá. - morogta.
-Akkor meg kell ölnünk. - szólalt meg először Emmett a háta mögül.
-Gyerünk! Úgyse tudjátok meg ki küldött! - na igen. Ez nem tudja tartani a száját.
-Ki küldött? - Jasper elkapta a nyakát, és mivel megingatta a fejét hogy nem mondja el, ezért egy mozdulattal letépte.