Alex Swan-4

Lélegezni is elfelejtettem az előbb kimondott szó miatt. Alice, és Jasper... Csak ők tudták. Elmondták volna? Nem nem! Ugyanilyen megdöbbentek mint én. Két perc csend után Alice mozgolódni kezdett az oldalamon és énis újra levegőhöz jutottam, bár nem volt szükségem rá.

-Nem ők mondták el. -nagyot nyeltem.- Mivel róluk mindent tudsz, azt hittem ők rólunk is elmondtak legalább egy pár dolgot.

Hangja egyáltalán nem volt vadállatias, inkább lágy, ahogyan az egészen pici babákhooz szoktak beszélni.

-Honnan tudod?-hangom akaratom ellenére is remegett.

-Gondolatolvasó vagyok.

Mi?? Ez nem igaz! Van még valami a családban? Tiszta őrület. Oké. Szóval vámpírok különleges képességgel, plusz, még a napra is képesek kimenni.

-Azt hiszem ez egy kicsit sok nekem...-sóhajtottam.

Senkit sem akartam megbántani, főleg nem önszántából, de tényleg nem bírtam most ott lenni.

-Hazavigyelek?-jött elém Alice.

-Nem kell köszi. -mosolyogtam rá. -Sziasztok!

Miután elköszöntem mindenkitől, a szobámba teleportáltam. Leültem az ágyra, és felvettem a könyvet, amit tegnap este kezdtem el olvasni, de nem folytattam, hanem magamhoz öleltem. Még fél nap hátra van. Megtámasztottam a fejem, és próbáltam kitalálni hogy mihez kezdjek. Hirtelen ötlettől vezérelve kimentem a temetőbe. Ott sosem szerettem illanni, így a kapu előtt megállva mély lélegzetet vettem, majd Anyámék sírjáig másztam. Amikor megtaláltam a márvány kőtömböt, leültem mellé, és csak néztem ki a fejemből. Kis idő múlva megszólaltam.

-Sziasztok... Bocsi hogy régen voltam már itt. Eleinte feldolgozni jártam a történteket, de nem sikerült, így más... más módszert választottam... Alice meghívott a családjához. Nagyon kedvesek, és még Edwad sem akart megölni. Bár eleinte a tekintete kicsit sötét volt.

Legördült az első könnycsepp az arcomon.

-Hiányoztok. Még Matt is jöhetne a macijával engem nyígatni, meg Paul is hozhatná a csajokat. Engem az sem zavarna. Ti miért nem vagytok ilyen szellemek? Vagy miért vagyok én ilyen nyomorult??

Nyeltem egy nagyot, és letöröltem előtörő könnyeimet.

-Jassica és Bree is teljesen megváltozott. -nem voltak ilyenek, és hogy Bree azzal a nyáladzó tinivel van? Legközelebb ígérem hozok virágot nektek, de most csak... Azt hiszem tudjátok hogy miért is jöttem ide. Hirtelen ötlet volt.

Ekkor zajt hallottam magam mögül, de amikor megfordultam, csak az erdő tiszán, és csendesen állt ott. Ijedten pillantottam vissza, és telportáltam haza.

A konyhába kötöttem ki, ahol már áll a por. Látni hogy nem használom ezt a helységet.Felsétáltam a szobámba, és az éjjeliszekrényemen Matt macija mellett megtaláltam egy fehér, gondosan összehajtott levelet.

Szia Alex! Nem tudom hová tüntél el, de ha valami gond van,

nyugodtam hívj ezen a számon!

Lefirkantotta a mobilszámát, és a gyöngybetűi szinte teljesen kivehetők voltak a papíron. A mobilomba pötyögtem be a számot, és nyomtam a hívás gombot. Rögtön fel is vette:

-Szia Alex!

-Szia. Bocsi hogy eltűntem, de kicsit sok volt.

-Semmi baj. Otthon vagy?

-Aha, persze!

-Gond lenne ha odamennék?

-NEm gyere csak!

Innen már csak a sípoló hangot hallottam. Letette.

Ledűltem az ágyon. Alice komolyan gondolta hogy jön? Amint ezt ki is gondoltam, Alice az ablakomon kopogott, majd kinyitotta, és bemászott.

-Szia.

-Szia.

Csendben ültünk egymás szemébe nézve egy darabig, felhúztam az egyik szemöldököm, mire megszólalt.

-Mesélsz nekem magadról?-tette fel kérdését.

-17 évvel ezelőtt születtem, Volt egy bátyám és egy öcsém. Mind a ketten engem nyígattak mindig. Idegesítőek voltak nagyon. Anyukámmal nagyon jó kapcsolatunk volt, apámmal is, de ő többet dolgozott mint kellett volna. Öt hónappal ezelőtt Paul, a bátyám szülinapja volt, de nem mehetett koncertre, mert együtt mentünk ilyen családi piknikre. Volt egy balesetem, amikor az autóba ültünk, én ültem a szélén, és apám kocsijia megcsúszott a jeges úton. Anyám kiabálta hogy öleljem meg Matt-et hogy ne féljen annyira. Megtettem, de az autó nekiment egy fának, aminek az egyik ága a nyakamba fúródott. Sikítoztak meg minden. Rá pár hétre amikor felkeltem teherautókba tették az én cuccaimat, amikor kimentem minden üres volt. Ekkor vihar tört ki, és nem tudtak mit csinálni a fele bútort visszahozták, de a többivel elmentek. Meghallottam ahogy anya épp azt mondja a többieknek hogy holnap indulunk kora reggel. Másnap aludni lefeküdtem, de amikor felkeltem a konyha és a szobák bútorai szinte eltűntek, ezért is olyan üres a ház. Elmentek, engem pedig itthagytak. Erre egy hétre és néhány napra Megtartották a temetésüket. Lezuhantk a hídon és megfulladtak. Azóta itt élek és unatkozok...

A rövid meslélés után ránéztem Alice-re, aki enyhén mosolyogva pillantott a szemembe, és ő is mesélni kezdett.

-Én az emberi életemre nem emlékszem. De amikor vámpír lettem, volt egylátomásom, ahol Jasper ül egy kávézóba. Megkerestem a kávézót, és vártam rá. Azóta... ő az életem. Később láttam meg a családom és jöttünk el hozzájuk. Nekem csak ilyen rövid meslénivalóm van.

-Szóval semmit sem tudsz hogy mi történt veled?

-Nem.

Kis csend múlva megszólalt.

-Tudod... Edward ma nagyon... kedves volt veled.-sejtelmes hangon szólt hozzám.

-Igen?

-Semmi!

Furcsán nézhettem rá, mert megint elmotyogott egy semmit, és a CD-imet kezdte el nézegetni.

-Mond csak... -lépegetett a sarokba- Ez mi?

Mosolyogva állt előttem a 15. szülinapomra kapott gitárral.

-Egy gitár.-válaszoltam, de éreztem hogy elcsuklik a hangom, az emlékek haására.

-Tudsz rajta játszani?

-Persze.-elvettem tőle a gitárt, és végighúztam újjaimat a húrjain.

-Mi a baj?-fogta meg kezemet, megállítva a mozgásban.

-Emlékek. Ezt a 15. Szülinapomra kaptam Paul-tól.

-Óóo. Sajnálom, én nem akartam felhozni-mentegetőzött.

-Semmi baj.-és komolyan is gondoltam. -Játszak valamit?-mutattam az előkapott gitárra.

-Igen.

Újból viszatért a mosoly az arcára, és engem nézett.

Kezeim mozogni kezdtek a húrokon. Ezt Paul írta nekem, amikor unatkozott. Közben dúdoltam, s amikor vége lett, felnéztem Alice-ra, az 5 perces szám után.

-Ez gyönyörű volt!-vallotta be.

-Köszönöm. Te tudsz valamilyen hangszeren játszani?-kérdeztem tőle, de lentről ablaktörés hallatszódott.

Azonnal lent teremtem, és rögtön utánam Alice is. Két gyerek ugráltak és tapsoltak, majd azt kiabálták hogy Távozz Szellem, és Megidézzük a Nagyit ha nem mész el!

Azonnal előttük teremtem, és ilyesztően suttogni kezdtem, és a fiúk nyakát simogattam.

-HA nem mentek el most azonnal, esküszöm minden élő lényre hogy megtalállak, és megöllek benneteket!

Ettől a tudatalattiuk beindult és emegve indultak el, nyakukat fogdosva.

-Ez mi volt?-jött elém Alice.

-Semmi. Tudod néha a halandók tudatalattiuk jelez nekik hogy el kéne tünniük. Hát ezt csináltam.

Előkapta a telefonját, motyogott egy bocsánatot, és a telefonba kezdett beszélni, majd elém állt.

-Most el kell mennem, de majd találkozunk.-megölelt, és elfutott.

Később újjult erőre kaptam, és a kabátomat felkapva mosolyogva indultam az erdőbe. Már egészen bent járhattam, mert sötétség fedte a területet, csak a csillagok, és a telihold fénye világított valamenniyt. Mikor valami zajt hallottam magam mögül hátrafordultam, de rögtön megnyugtattam magam, hogy valami állat volt.

Hirtelen előttem termett egy halandó. Szemei fénye vörösen csillogott. Vámpír. Szinte reszkedtem egész testemben. A túl nagy érzelemtömegtől nem tudtam illanni, így a futásra hagyatkoztam. Előttem termett, és éles fogait kimutatva vigyorogni kezdett. Hátralökött, amitől nekiütköztem egy fának. Igaz nekem nem, de a ruháimnak baja esett.

-Mit akarsz?-szűrtem fogaim között.

-Téged.-előttem termett, és nyakamnál fogva felhúzott.

Letépte rólam a kedvenc bőrkabátomat, és a nagy erő hatására hátraestem.

Azonnal rajtam termett, és a kezeimet a fejem felé szorította. Immár csak egy pólóba álltam -vagyis feküdtem- előtte. A nagy kivágás miatt a fejem eltolta, és végignyalta a nyakam. Akárhogy próbáltam kiszabadulni, nem ment. A pólóm oldala, a varrásnál elszakadt, így már szinte az sem ért semmit, de takart.

Ekkor egy morgást észleltem a férfi mögül. Rögtön lemászott rólam, és a ,,megmentőm" felé fordult. Ekkor vettem észre hogy a könnyeim patakokban folytak végig az arcomon, ezüst csíkot hagyva maguk után. Mikor feléjük néztem, Edward épp azzal fenyegette, hogyha nem tűnik el innen, most megölni. Az persze eltűnt onnan. Hozzám rohant, és felemelte az arcom.

-Jól vagy?

Csak bólintásra futotta tőlem, mert újra előjött rajtam a síróroham. Felvett az ölébe és rohanni kezdett. De szerencsére nem az ő otthonába, hanem az enyébe. Nem szerettem volna ég ott is zavarni vagy...

Egy kis sikítás hagyta el a számat amikor az ablakhoz ért, és beugrott rajta. Az ágyamhoz sétált, immár emberien, és letett.

-Miért... miért nem tűntél el onnan?-kérdezte kíváncsisággal, és egy kis dühhel a hangjában.

-Mert... amikor erős érzelem... vagy valami ér, akkor... nem vagyok rá képes.

Karjaimmal átöleltem a felhúzott téreimet, és meredtem a semmibe.

-Köszönöm.-motyogtam magam elé.

Biccentett egyet, majd az ablakhoz sétált. El akart menni. Én nem akartam hogy elmenjen. Alex! Meg akart ölni!

-Te mit kerestél az erdőbe?-néztem rá hogy húzzam az időt.

Visszasétált, és leült az ágyam szélére.

-Vadászni mentem az erdőbe, másképp megvacsorázni. Amikor indultam vissza, akkor hallottam meg a gondolatait, és láttalak téged. Meg akartam róla bizonyosodni hogy tényleg te vagy-e az, amikor megláttalak... hát Alice is megölt volna ha otthagylak.

Lesütötte a szemét. Valamiért bántott hogy csak Alice miatt csinálta.

-Most én hazamegyek. Pihend ki magad.

Megpuszilta a homlokom, amin nagyon meglepődtem, majd mikor feleszméltem, már egyedül voltam a szobámba.

Mivel... hát túl hamar összegyűlt ez a 3 megjegyzés ezért megemelem 5-re.

Szóval 5 komi, vagy 1-2 hét. Azt majd meglátom :P

Puszi, és nagyon-nagyon köszönöm ezeket a megjegyzéseket is. Örülök hogy két nap sem kellett hozzá és máris megírtátok.

Alex Swan-3

-Ömm... Szia. Könyvtárba vagyok...-motyogtam magam elé.

-Ja! Azt látom! ... De miért olvasol épp... szellemekről könyvet?-kérdezte belenézve hogy mit is olvasok.

-Mert szeretem az... ilyen lényeket-próbáltam kimagyarázni a helyzetet, bár nem túl sikeresen.

Közbe a könyvtáros öregember is idejött.

-Jól van hölgyem?-itt Alice-re nézett.

-Persze! csak telefonáltam!-mosolygott vissza ellenállhatatlanul.

-Ahogy a halandók nemlátnak, így nemis hallanak vagy egyebek. -avattam be ebbe a titokba.

-De akkor... Nem furcsálják hogy lebeg egy könyv?-kérdezte szinte suttogva nehogy megint idejöjjön a férfi.

-Amelyik tárgy találkozik az én DNS-emmel, láthatatlan lesz. De amiknek van kölön DNS-e, azok csak akkor lesznek ilyenek, amikor erősen koncentrálok.

-Ahha-nyújtotta el ezt az egy szócskát is.

-Akkor el tudsz velem jönni vásárolni is ugye?-kérdezte, és sikkantott egyet.

A férfi felé néztem, aki Alice-t nézte elég bambán.

-Hát... végülis van valaki aki őrültnek tart a helységben-nevetem fel.

Morcosan rámnézett, majd az ajtó fele vette az irányt, engem magával húzva.

Még mindig furcsálom hogy hogyan tudnak megérinteni.

Alice egyenesen egy ruhásboltba húzott be. Igazán meglepődtem a cselekedetén. Előkapta a mobilját, és egy számot tárcsázott.

-Szia! Gyere ide...-bemondta a helyet, elköszönt, és kirángatott a bolt elé. Csak bambán néztem hogy ki jön ide, mikor egy fekete audit -asszem- láttam meg. Kiszállt belőle Jasper, Csókot adott a feleségének, és a hajába elmormolta nekem a köszönést, majd rám kacsintott.

-Csak azért hívtalak, hogyha Alex-hez beszélnék, ne higyjenek bolondnak-nevetett fel.

-Hmm... -vágott fancsali képet- Vásároltok?

-Persze!

Vagy 10 boltba mentünk be, és próbálgatta a ruhákat, majd adta az én kezembe is, és a próbafülkébe gyömöszölt. Alice bejött hogy lássák van bent valaki, elfordult, én pedig öltöztem.

5 póló és 3 nadrág után meguntam a szaladgálást. Természetesen Alice megértette, mivel azt mondtam neki hogy elfáradtam. Azért még egy fehérnemű boltba bementünk, és választott magának a legkisebb darabokból szexy ruhákat, majd beszállított a kocsiba.

-Alex!-nézett rám boldogan-Tudom mi vagy!-nevetett fel. Gondolom az örömtől.

-Azt nem hiszem. -húztam el a számat. Tényleg nem hittem el neki. Ki tudná pár nap alatt ezt kideríteni?

-Szellem.

Lefagytam.

-Te... ezt... te...-dadogtam össze-vissza.

-A könyvtárba szellemről olvastál, és átmész tárgyakon mint megtapasztaltam, teleportálni is tudsz, majd nem lát senki.

-Oh...-igen. Ez egy hihető magyarázat volt.

Ezt könyv nélkül is simán ki lehet találni. De szar!-háborodtam fel magamba.

-És ha azt mondom hogy én is tudom hogy ti mik vagytok?

Persze nem tudtam.

-Tudod?-mosolygott hátra vezetés közben Jasper.

-Nem, nem tudom, de mivel ti tudjátok, ezért arra...-be se fejezhettem, Alice közbevágott.

-Rendben!-mosolygott, és az anyósülés és a volán között hátramészot hozzám.

-Biztos tudni akarod?-vált komollyá fuvarozónk.

-Természetesen! Az nem fer hogy ti tudjátok, én meg nem!

-Oké. alice, tiéd a szó!-nézett barátnőjére, és rám, majd az útra szegezte tekintetét.

A kíváncsiságom már az egekbe járt.

-Vámpírok vagyunk Alex! Állati véren élünk szeretett apánk miatt, de nem is választanánk más életmódot.

-Oké. -motyogtam.

Szarul esett hogy nem mondják el az igazat, ehelyett mesével támplálnak.

-Alice. Én megbízok benned, te miért nem teszed?

-Miért?-értetlenkedett mellettem.

-Mert az igazat akarom tudni, nem pedig holmi mesét!

Jasper leparkolt. A házam előtt.

-Alex, igazat mondok! És szerintem a családom azért lát téged, mert félig halottak vagyunk! Az illatodat nem érezzük, nem halljuk szíved dobbanását. Nem alszunk, és nem változunk át szárnyas állatokká. Gyorsan mozgunk, és... félig meghalltunk.

Néha már tapasztaltam néhány mellékképességet. Igazat mondana? Hát azért ez már ciki hogy nem hitem neki. Komoly szemeibe nézbe a hazugság legkisebb jelét sem láttam.

-Sajnálom. Köszönöm hogy megbízol bennem, és elmondtad. -mosolyogtam reá, majd előre hajoltam a sofőrünkhöz- Neked is ugyanez!

Mivel elég furán nézett rám, mint aki azt sem tudja hogy hol van, megforgattam a szemeimet, majd visszaültem az ülésbe, megöleltem Alice-t, elköszöntem mind a kettejüktől, és beindultam házba.

Egyenesen a szobámban találtam magam, ahol minden rendben volt. Levettem az egyik kedvenc könyvemet a polcról, és olvasni kezdtem.

Pár perc múlva sikítást hallottam az ablakom fölől, és ahogy odakaptam a tekintetem, ALice volt a földön, és a lábához nyúlt. Fejjebb emelkedtem hogy lásam mit csinál. A függöny volt belegabalyodva, amit ki is bogozott, majd mikor rámnézett, észrevettem hogy önfedetlenül nevetek, elhalkultam.

-Neked is szia! -vágott egy grimaszt tündér arcocskáján, és leült velem szembe.- Mit olvasol?

-A kedvenc könyvemet.

Odaadtam neki hogy nézze meg, de épp hogy csak rápillantott.

-Vámpírakadémia?- nevetett egy sort.

-Ha-ha-ha!-nyújtottam rá a nyelvem, majd elkaptam tőle a könyvem, és visszahelyeztem a polcra.

Visszaültem az ágyra, és kíváncsian néztem Alice-ra.

-Edward megtudta hogy vásárolni voltunk, és veled. Tudod kicsit ki volt akadva hogy egy emberrel- elmosolyodott -mentem, és hogy én ilyet nem szoktam, meg mi történt velem. Nem bírtam ott lenni.

tudod volt egy lány, akit szeretett, Bellának hívták. A születésnapján elvágta a kezét és Jasper véletlenül rátámadott. Muszály volt nekem is szeretnem, mert Bella Edward úgymond társa volt. De a baleset után Ed elhagyta, és azóta... furcsán kezdett viselkedni. Elment, és egy évig haza sem jött. Azóta pedig unalmas, és könnyen felhúzza magát. Tudod én látom a jövőt... -meglepődtem -És láttam valamit veled, azóta megpróbál minnél jobban megutálni, és hogy te is így érezz utána. Kerüli a boldogságot, és keresi a szenvedést.

-Csak nem drogoztatták be-próbáltam elviccelni a dolgot, de nem jött össze.

Alice szemébe néztem, és próbáltam eldönteni hogy ez jó vagy rossz.

Mélyet sóhajtottam, és elpróbáltam nyomni egy ásítást.

-Látom fáradt vagy. -jelentette ki a tényt.

-Kicsit, de nem baj.

Deeee... éppen nagyon fáradt vagyok, mert veled kellett menni vásárolni.

-Aludj csak. Nem baj, ha meghúzom magamat itt estére?- kérdezte szemlesütve.

-Persze! Hát... érezd magad otthon.

Mégegyet ásítottam, majd az oldalamra fordultam. Az álom rögtön elnyomott.

Félálomban hangokat hallottam.

-Miért nem jöttél haza este?

-Mert nem akartam hallgatni a kioktató hangod! Lény már túl Bellán! Sosem szeretett! Végre van aki szerethetne, de te eltaszítod maga...

Innen se kép se hang, ismét az öntudatlanság mezejére léptem.

Reggel amikor felkeltem, ALice az asztalomnáál ült, és olvasott valamit. Mikor észrevette hogy felvagyok, felém nézett.

-Jó reggelt.-mosolya töretlen maradt, de volt benne valami...

-Szia. Mit olvasol?

Megnézte a borítót, és visszanézett felém.

-True Blod, Inni és élni hagyni.

Bólintottam, és visszafeküdtem.

-Hajnalba... Mintha beszéltél volna valkivel...

-Igen. A testvérem hívott.-mondta, és elfordult tőlem.

Igaz nem ismerem még olyan nagyon, de tudtam hogy ez nem a teljes igazság.

-Nem jösz át ma hozzánk?-tette fel a kérdést, amire azonnal nemet mondtam volna, de a lány aki előttem állt, úgy nézett rám, hogy kicsúszott a számon egy igen.

Azonnal ugrálni kezdett, és készülődni, mintha azt mondtam volna hogy én vagyok az Isten... Mikor szinte a sikítását végighallgattam, bólintottam egy aprót, és a szekrényem felé vettem az irányt. kivettem belőle az aznapra való ruhát, és a fürdőbe mentem, majd felöltözve kijöttem onnan.

Alice már az ajtóban várt és húzott le a földszintre.

-Ennyire azért nem kell sietni.-dörmögtem az orrom alatt, amit persze új barátnőm sem hagyott szó nélkül, mert elég csúnyán rám nézett.

A nézéséről Edward jutott eszembe.

Mielőtt még megkérdezhettem volna hogy mi is lesz vele, megelőzött.

-Nem lesz otthon. Most döntötte el, de lehet hogy otthon marad...

Ettől a sejtelmes válaszoktól már a falra kenődök...

Az udvaron egy fekete audi várt, ami hasonlított arra a kocsira amivel tegnap vásárolni mentünk, csak ennek nem volt sötítített az üvege.

-Nektek hány kocsitok van?

-Hát sok. Van egy, ami a Carlisle-é, azzal mentünk tegnap, ez Jazz-é, van egy Ed-nek, Rose-nak, és nekem is. Jah Emmettnek van egy Jip-je, Jaspernek egy motorja még, és Edward-nak is van még egy kocsija. Astron Martin, de a Volvót jobban szereti.

-Aham...-motyogtam magam elé. Nem értem hogy miért mesél épp Edwardról hogy milyen kocsit szeret, amikor élete szerelmét épphogycsak megemlíti.

Bekanyarodtunk egy erdős kis helyre, és ott még gurultunk pár percet, majd egy hatalmas házat pillantottam meg. A lélegzetem is elállt.

Magával húzott a házba, ami belül még szebb volt. Az egyész család bent volt és várt. Az egész. Megszólalni mégsem tudtam, csak néztem a házat, ami bentről még gyönyörűbb volt. A fal helyett üveg volt, és egy lépcső felfelé vezetett. Szinte már a távolból hallottam Alice hangját ahogy bemutat az eddig ismeretlen szmélyeknek, majd meglök.-

-Hö?-szemeimmel csak őt bámultam, mivel a tudatomig nem jutott el az előbbi beszéde, majd mikor rájöttem, ha tudtam volna elpirulni, már rég vörös lettem volna.

Mikor köszöntem, és a nappaliba leültünk.

Az én helyem Alice és Jasper közé esett, míg a szemben lévő kanapén Emmett, Rosalie, és Edward ült. A két személyes helyen Esme ült, mellette Calisle-val.

Kis eszmecsere után végül rászedtem magam, és Edward-ra pillantottam. Nem engem nézett, de ám emelte tekintetét. Szinte gyilkos düh izzott benne, amitől a félelem maga alá temett.

Szellem vagyok, nem félhetek. Végülis egy szellemet nem lehet megölni igaz?

-Szellem?-tette fel a kérdést szinte már lágy hanggal egyenesen a szemembe nézve.

Következő fejezet: 3 MEGJEGYZÉS ÍRÁSA, VAGY KÉT HÉT MÚLVA :P

Szóval amint meglesz a három komi, felkerül a fejezet.

Ezt csakis Törpi miatt tettem fel, szal köszönjétek neki :)

Alex Swan 2

Sziasztok!

Ömm... itt válaszolnák a megjegyzésekre...

Szal, köszönöm akomikat, és a másik történetem amikor írtam elment az áram, pedig szinte már az egészet befejeztem, egy hónapig írtam. Ha nem több ideig. eltűnt a történet eleje és vége, felidegesítettem magam rajta, és ez lett belőle...

De ezt igen, befejezem, és nem lesz olyan rövid mint a többi...

Beültem az ágyamra, és gondolkozni kezdtem. Én is ugyanolyan kíváncsi vagyok mint ők. Ezen elgondolkoztam. Nem emberek. Szupergyorsak. Valószínűleg a hallásuk is szuperjó. Látnak engem.

Abbahagytam a gondolkodást, és kimentem az utcára sétálni, minden Cullen látogatására felkészülve.

Két órán át sétáltam, majd visszamantem, és kitakarítottam. A nap végén fáradtan dűltem hanyat a szobámba, és máris elnyomott az álom. Másnap a telefonom ébresztett. Hát nem minden nap gondolja meg magát a szellem hogy iskolába fog járni.

Felpattantam, és átvedlettem egy másik ruhába, mert tegnap csak így ledűltem. Az a ruha kis fényt adott, majd a halandók számára láthatatlan lett. Elsétáltam az iskolabuszig, ami épp indulni készült, de gyorsan átmentem az ajtón.

Az iskolába most mindenki sürgött forgott. Nem értettem hogy mi történik, de nem is nagyon foglalkoztam vele. Beültem Jess első órájára. Óra közben nagyon oda kellett figyelnem, mert egy Cullen órán volt. Próbált tudomást sem venni rólam, valószínűleg észrevtte hogy senki más nem lát. A kémia sosem volt az erősségem, de az iskola sem. Meguntam már az otthon ülést, így csak ezt választhattam. Kicsngettek, és becsengettek. Nap végén a parkolóba mentem, bár már mindenki hazament. A buszt lekéstem.

A szobámra koncentráltam. Illanni fogok. Tapsoltam, és ugráltam, helyemet változtattam, de akkor is az iskola parkolójába voltam.

Mi történik itt?

szétnéztem a helyiségben, és a Cullen családtagok jöttek felém. A kis fekete hajú, ugrálva, szinte már boldogan, míg a többi idegesen, szomorúan vagy éppen semlegesen.

De nem csak öten voltak, mert egy hatodik tagot is felfedeztem. Férfi volt, és folyamatosan engem nézett.

Szaporábban szedtem a levegőt, hátrálni kezdtem, majd futottam egyenesen be az erdőbe közbe illanással próbálkoztam.

Az idegen férfi előttem termett, és hátrafogta a kezem, majd mindenki körülöttem volt. Egyszerűen a rettegés fogott el. Féltem hogy mit akarnak csinálni. Egy halottat hogy lehet megölni? És miért nem tudtam eltűnni?

-Bemutatom Eliott-ot. Ő is a mi fajtánkból való, és az a képessége hogy blokkolni tudja mások képességét.-mondta Edward keményen.

-Edward...-kezdett valamibe a kis fekete hajú.

-Nem Alice! Ő meghalt, és egyáltalán nem azért vagyok ilyen!......Nem!-kiáltotta rá.

A kis lány ettől kicsit megingott, de tartotta az álláspontját. Akkor is ha nem tudom miről van szó.

-Edward, szerintem is hagynunk kéne. Fél, és lenne egy csomó kérdése, de miattad még azt sem fogja tudni hogy ki. Miért vagy vele ilyen erőszakos? És Eliottnak miért más tervet mondtál el mint nekünk?-kérdezte a szőke fiú, majd Alice odament hozzá és megölelte.

-Mert nem tudjuk hogy mi. Mivan ha tudja hogy mik vagyunk, és veszélyt hoz a családra?

-Azt sem tudod hogy ki!-érvelt mellettem a kis törpe. Ettől kezdett szinpatikus lenni. Meg a szőke is, aki valószínűleg a barátja.

-Ha kell meghal, ha nem él, akárhogy hozza a sors, az dönt nem mi!-idézett Edward valami könyvből elég költőien.

Ettől sós könnyek gyűltek a szemembe, amik ki is csordúltak. Egymás után mindegyik. Az én könnyem a szokásosnál furcsább, mert ezüst színű. A szőke srác furcsán rám nézett, majd elképett. Lehajtottam a fejem, de éreztem hogy a többiek is döbent arcot vágnak, ahogy rámnéznek. A feszültség egyre nagyobb volt közöttünk.

-Nekem ennyi elég volt egyenlőre.-mondta valaki, majd elengedte Eliott a kezem, innen azt következtettem le hogy ő volt.

Mivel eddig szinte ő tartott, a hirtelen elengedésétől a földre zuhantam. Felemeltem a könnytől áztatott szemem, és a híres Edward-ot kerestem. Amikor megláttam neki a többinél is döbbentebb arca volt. Szemeimmel szinte villámokat szórtam rá, majd eltűntem.

A szobámba az ágyra téptem magam, majd zokogva feküdtem le rá. Mikor kiapadtak a könnycsatornáim, mélyet sóhajtottam, és a fürdő felé vettem az irányt. A tükörbe egy elgyötört karikás szemű lányt láttam, akinek csillogott az arca mint a gyémánt az ezüst színű könnyektől. Megmostam az arcomat vízzel, majd visszamentem a szobámba.

Ott a teljesen üres szoba helyett nem volt üres, mivel két személy tartózkodott rajtam kívül még ott.

Az ablak előtt a szőke srác állt, az ágyamon pedig Alice ült.

-Mit akartok?-kérdeztem reketten, majdnem remegve.

-Kérlek bocsáss meg a testvérünk miatt. -kezdte Alice- Nem tudja hogy mit csinál, nekünk azt mondta hogy odamegy hozzád, és bocsánatot kér a tegnapi miatt. Eliott pedig... hát azt mondta csak látogatóba jött.-mondta s szemeit leszegezte a padlóra.

-Nem szeretek másoknak megbocsájtani, de amit az erdő szélén tettetek... hát azt köszönöm.-Nyögtem ki arra az emlékre gondolva, amikor Edward ellem cselekedtek.

Alice nem szólt semmit, csak felpattant, és megölelt. Ez is furcsa bennük. Nem tudok rajtuk átmenni.

-Szívem, lassabban.-mosolygott a pasi Alice mögött.

Elengedett, majd visszaállt mellé. A szöszi elé léptem, majd bemutatkoztam illedelmesen, kedvesen mosolyogva rá.

-Alex Swan.-nyújtottam kezet.

-Jasper Hale.

Elfogadta a jobbomat, majd óvatosan megrázta, és elengedte. Ő is megmosolyogta a helyzetet, majd az ablak felé indultak.

-Hová mentek?-kéreztem bizonytalanul.

-Az ablakon jöttünk, és most ugyanott távozunk is.

-Nem maradtok egy kicsit még?-Ezt miért mondtam? EZT MIÉRT MONDTAM?

Alice-t ismét a nyakamban találtam, majd az ágyon ülve. Jasper a székemben ült, és mind a ketten engem vizslattak.

-Enni vagy esetleg inni...?

-Nem!-vágták rá egyszerre, amitől kicsit felkuncogtam.

-Elmondanád nekünk hogy te... mi vagy?-kicsit meginogtam.

-Jazz! -dorongálta meg barátnője.

-Semmi baj. Hát... erre még nem nagyon állok készen. -motyogtam magam elé, de ezt is meghallották, és helyeslőn bólintottak.

Jaspernek megszólalta a telefonja.

-Igen?...Nem...Nem...Oké, indulunk...Mikorra?...Renden...Szia Rose!-ezzel letette.

-Hát akkor mi megyünk, mert a nővérünk hívott.-állt fel Alice, és kedvesen megölelt. Jasper is odajött hozzám, de ő csak egy gyors kézfogást adott, majd mind a ketten kiugrottak az ablakon. Amikor az ablakhoz értem, egymás kezét megfogták, és befutottak az erdőbe.

Fáradtan csuktam be az ablakot, és mentem a fürdőszobába lezuhanyozni. 10-20 percig álltam a forró víz kelyhe alatt, majd kiléptem és felöltöztem pizsamába. Boldogan feküdtem vissza az ágyba, és szenderültem mély álomba, várva a következő nap eseményeit.

Pár perc után elnyelt a sötétség, és az álmok világába találtam magam.

Másnap nem mentem iskolába. Nem mertem menni iskolába. inkább otthon lustultam, de mivel ez is unalmasnak bizonyult, kimentem sétálni. Sütött a nap, ami itt nagyon ritka. Ezen a hétán már másodszor van napsütés. Mi van itt?

Bementem egy bevásárló üzletbe, és ruhákat néztem. Egy fehér pólóra esett a választásom, így hozzáértem, és a halandók számára láthatatlan lett. Gyorsan hazaillantam, és felpróbáltam. A méret, meg minden tökéletes. Ennyi volt a vásárlás. Ez sem tudott nagyon lekötni, így a parkot választottam. Mellette egy erdő volt, ami tökéletes volt az elbúvó vadaknak. Lefeküdtem a padra, és néztem ahogy a gyerekek az édesanyjukkal játszanak a játszótér felén, a másikon, ahol virágok voltak, szerelmespárok ültek, és beszélgettek, vagy esetleg néztek ki a fejükből. Hirtelen ötlettől vezérelve a könyvtár felé vettem az irányt, és a szellem, vagy más lények megöléséről szóló könyvet vettem ki a polcról.

Amikor már láthatatlan lett, vagy nem, pontosan nem tudom, leültem az egyik székre, és keresgetni kezdtem.

Szellem.

Szokásos mesék, valami elintézetlen dolguk maradt a fölön, bla bla bla...

Minden dolgom elintéztem. Mélázásomból egy ismerős idegen hang zavart meg.

-Szia! Hát te?-hangja meglepettnek tűnt.

Alex Swan-1

Az utcán sétáltam, és dalolgattam elég hangosan, de úgysem hallja senki. Kinevettem az embereket, loptam dolgokat, hergeltem az állatokat. Ez volt 10 évvel ezelőtt. Most már inkább leülök valahová, és az embereket figyelem, a párokat, a szerelmeket ahogyan szerelmes csókot esetleg puszikat váltanak egymással. Meguntam az életemet. 17 évesen autóbalesetben meghalni, és úgy élni tovább mintha misem történt volna, a családdal. Majd esténként hallgatni az imájukat hogy hozzon vissza az Isten. Egy reggel arra ébredni hogy nagy emberek teherautóba hurcolják a cuccaimat, és épp az ágyat emelik fel. Majd egy másik, amikor egyedül vagyok. A szüleim most már teljességgel elhagytak. Az öcsém mintha tudná hogy ittvagyok, de mégsem lát, csak bízik hogy egyszer megszólal egy hang a fejébe.

Ez az én történetem. Soha nem fogom elfelejteni amíg élek.

A mai reggelen elhatároztam hogy benézek a suliba, ahová eddig is jártam. Leballagtam az elhagyatott ház lépcsőjén, amit azóta nem közelítenek meg amióta levertem egy vázát, és a biztosítékokat kiégettem. Azóta mindenki azt hiszi hogy szellem lakik a házba. Vagyis pontosan jól hiszik.

Kiléptem az utcára, és a buszmegállóig elugráltam. Ott megpillantottam egykori barátnőmet, Bree-t.

-Szia Bree!-ordítottam neki a távolból.

Persze ő nem hallotta, de így legalább félig embernek, vagyis élőnek hiszem magam.

A busz is megérkezett, amire felszálltam. Leültem egy fiú mellé, és ott utaztam tovább a szőkék dumáját hallgatva. Örültek hogy süt a nap- ami sütött -de nem fognak jönni a legújjabb diákok. Kicsit le vagyok maradva, de mindegy is.

A busz megérkezett, és leparkolt. Mindenki szinte átment rajtam, és tüsszentett.

aMikor egy élőlény átmegy egy szellemen, vagy fordítva, akkor tüsszent. Az élő. Szóval besétáltam a jól ismert épületbe, és Bree-t kezdtem el követni. Talán én is beülök egy órájára. A matek terem felé igyekezett. A tanár még nem volt bent szerencséjére, leült a padba, és mosolygott. Na ennek mi baja? Aztán megláttam Josh-t. Ő az a barom volt aki minket mindig cikizett vagy ilyesmi. Megcsókolta. Mi? Megcsókolta? Jesszus BRee!

-Bree! Az istenit! Undolrító!-kiáltottam rá. Hülye szellemesdi!

-Szeretlek.-motyogta Bree Josh-nak.

-Én is baby!

-Undorítóak vagytok! Josh te szemétláda!-kiáltoztam az arca előtt, és pofonvágtam. Volna. Helyette csak tüsszentett egyet , és folytatták tovább a nyálharcot.

Idegesen tépkedtem a hajam, közbe gondoltam egyet, és hazaillantam. Szellemtulajdonság az illanás.

Otthon fogtam magam és leültem a Tv-hez. A távirányító átesett rajtam. Az idegességtől nem tudtam koncentrálni hogy nálam maradjon.

-Nyugi.-mondtam magamnak.

Újból a távirányítóhozt nyúltam, ami most már a kezembe is maradt.Rátettem valami zenecsatornára, és azt kezdtem el nézni, amíg el nem nyomott az álom. Este fél nyolckor felkeltem, a TV még mindig szólt. Kikapcsoltam, és kimentem a városba és kimentem a városba sétálgatni.

Másnap ismét az iskolába mentem, felkészülve felkészülve mindenre. A buszon a szőkék mindenről pletykáltak, főleg arról hogy ma Bree Josh autójával megy iskolába, meg hogy tegnap Mike összeesett vércsoportelemzéskor.

A busz mint tegnap, most is leparkolt. Egy ismeretlen kocsi állt a parkolóba. Egy szürke Volvó. Egy válrándítással továbbmentem. Valaki új kocsit vett magának. Szokás szerint ma is esett az eső, így még én is eláztam. Attól hogy nem lát senki adok a külsőmre oké?

Az egyik sarokba megláttam Jessica-t, ahogy a telefonján ül. Odamentem, és megnéztem hogy mit csinál. Egy Sms-t írt. Nyálasat, és csöpögőt, majd végignéztem rajta.

-Wáá Jess! Jó kurvásan felöltözték ilyen esőbe.-nevettem el magam.

ELindult az első órájára, és én úgy gondoltam hogy ma vele megyek.

Beült a biológia terembe, és én mellé ültem.

-Gyere már! Siess már!-motyogta maga elé Jess.

Megforgattam a szemeimet, és amikor ledöbbenten nézett az ajtó elé, én is odafordultam. Egy fehér bőrű, bronz hajú fiú állt ott.

-Lehet hogy jó pasi, de nem hozzád illik. -mondtam egykori barátnőmnek, és felálltam. A tanár is bejött. -Helló Mr. Sanders!-köszöntem nevetve.- Tudja nem volt a temetésemen. Azt hittem hogy legalább eljön, hiszen én voltam a legjobb tanítványa.

Elkezdte az órát. Felültem a tanári asztalra, és végignéztem a termen. Az új srác mintha engem nézett volna. Hátranéztem, és a tanár épp a táblára írt. Biztos hogy őt nézi.

-He! Olyan mintha engem néznél!-intettem neki. Elég hülyén éreztem magam amikor összeráncolta a szemöldökét. Nem láthat. -nyugtattam magam.

Átmentem a terembe, ahol Bree-nek volt órája. Úgy értem átillantam. Egyedül ült, így könnyedén lelibbentem mellé.

-Szasz! A bioszba van egy gyerek, az a bronzféle hajú! Mintha engem nézett volna!! Persze tudom hogy nem láthat, de idegesítő.-beszéltem neki, nem mintha értené.

Kicsengettek.

Exbarátnőm úgy pattant fel, mintha puskából lőtték volna ki! Én is utána siettem, és a menzán kötöttünk ki, ahol mindenki ott volt. Leült egy asztalhoz ahol a pasija is ott volt, majd beszélgetni kezdtek.

-Uncsíí-visítottam kibírhatatlan hangon. Tovább folytatták a beszélgetést, én pedig körbenéztem. Megpillantottam a bronzhajút, feléjük siettem, az asztalakon, és az embereken keresztül, majd lepattantam melléjük. Öten voltak.

-Olyan volt mintha...-felém néztek, mind az öten, egyenesen rám.-néztél volna órán...-mondtam az utolsó szavakat hosszasan elnyújtva.-engem bámultok?-fagytam meg.

-Ki mást néznénk? Senki nincs itt.-mondta a hosszú szőke hajú.

Még jobban lefagytam.

-Akkor most elhúzom a csíkot!-mutattam az ajtó felé, és felpattantam.

Ismét mindenkin, és mindenen átgázoltam, majd eszembe jutott az illanás. Egyszerűen eltűntem. De nem ment zökkenő mentesen, mert az egyikük, akivel először találkoztam megérintette a kezem, így ő is velem jött. A házamnál álltunk, bent a szobámba.

-Ki és mi vagy te?-húzódtam a szoba legtávolabbik pontjába.

-Edward Cullen vagyok. Ez... Mi ez?-mutatott maga elé.

-Tü... tünj innen!-dadogtam el rémülten.

Senki sem lát, de az ő asztalánál mindenki rám nézett.

-Nem, amíg el nem mondod hogy mi volt ez!

Kezdtem félni tőle. Csak nem valami sátánisták vagy mik!

Nyeltem egy nagot, majd az erdőbe illantam. Onnan egy bokor mögött néztem hogy mikor tűnik el. Kijött az ajtón, amitől megnyugodtam. Legfalább nem marad ott. Behunytam a szemem hogy teljesen lenyugodjak.

Mély levegő...

Ki, be...

Hátulról egy hideg érintett meg. A szemeim kipattantak, és hátrnéztem. Edward állt ott, és fogott le. Így illanni sem tudok előle, mert jön velem.

-Mit akarsz tőlem?-léteznek szellemvadászok vagy ilyesmik? Mert akkor ő tuti az!

-Megtudni hogy ki vagy. -mondta nemtörődöm stílusbe, de mégis kíváncsian.

-Alex Swan.

-És mi?

-Miért akarsz mindent tudni? Én is kérdezhetném tőled!

Erősebben kezdte el szorítani a kezemet, amitől még jobban fájt. Felszisszentem. Ettől kicsit lazábbra fogta a fogását. Egy másik ember került a szemem elé, ő is ebédelt az asztalnál.

-Ó! Jó hogy megtalállak titeket! -nevetett 1000 wattosan.

-Mit akarsz Emmett?-szóval így hívják.

-Semmit csak jöttem megnézni hogy mi történik itt.-kacsintott kacéran, amitől egy terv fogalmazódott meg a fejemben.

-Nem foghatna le inkább ő hogy jobban lássam a csini pofidat?-kérdeztem ugyanolyan kacéran Edward-tól.

-Add ide öcsi! Majd én lefogom neked!-pattant fel máris Emmett a terv szerint.

Ugyanolyan pózba Emmett fogott le. Edward mondott valamit olyan halkan hogy én nem hallottam, majd elsuhant. Nem illant ahogy én, mert láttam az elmosódott csíkot.

-Meglepődtél kiscsaj?-kérdezte nevetve Emmett.

-Te is tudsz ilyet?

-Persze!

-Megmutatod?-kérdeztem csípőmet kicsit megmozdítva.

-De Ed azt mondta ne engedjelek el!-értetlenkedett.

-Én nem tudok gyorsan futni, szóval simán elkapnál!-emlékesztettem a nem valóságosra.

Gondolkodot egy kicsit.

Éreztem hogy a karjai folyamatosan lazulnak, és lassan elengednek.

-Ne engedd el!-hallottam meg idegesítő Edward hangját.

Mélyet horkantam, és gyorsan, mégis halkan kezdtek el beszélni. Majd Emmett felkapott, és őrült gyors tempóban kezdett velem szaladni.

Egy kanapéra tett le egy nagy házban. Nem engedett el, de valaki rákötött valamit a csuklómra, és mikor felnéztem, Edward volt az.

Megeresztettem felé egy kedves mosolyt.

-Mit csinálsz most?-kérdeztem még mindig idétlenül vigyorogva.

-Rákötöm a csuklódra, majd az enyémre is, így a monekuláink és a DNS-ünk összefüggésbe lesz, És valami elektronikus izéink is, így nem tudsz elillanni. Csak velem.

-Szuper ötlet!

A vigyort letöröltem az arcomról, és a kanapé karfáján megtámasztottam a fejem.

-Most minek legyek itt?-kérdeztem tőle unottan.

-Mert Carlisle meg akarja nézni hogy milyen fajzat vagy.

Bekapcsolta a Tv-t, és azt kezdte nézni. Nem hiszem hogy a műsor érdekelte volna, inkább mélyen a gondolataiba merült.

Amikor azt észleltem hogy nem figyel teljesen, óvatosan felvettem a kötelet, és kezdtem kicsomózni.

-Meg ne merd tenni!-fogta le a kezem, és bíztatólag morgott egy vadállatiasat.

-Nyugi!-néztem rá döbbent szemekkel.

Visszaült a helyére, és a TV-t kezdte el babrálni. A távirányítóval persze.

Elkezdtem gondolkodni. Tehát... Ha ez a kötél nem működik, akkor én el tudok menni, nélküle. Ha jön velem, háőt akkor.... akkor azért egy próbát megért.

elkezdtem a szobámra koncentrálni, és sikerült. A szobámba ültem, de Edward is jött velem.

-Csak megnéztem hogy jól van e a szobám.-motyogtam, és visszamentem oda, ahol eddig voltunk.

Morgott még egyet, majd apró mosoly terült szét az arcán.

Kezdtem ideges lenni. Ezek tényleg valami szelleműzők. Lélegeztem egy mélyet, majd a bejárati ajtó kinyílt. Bejött a többi gyerek aki a menzán kajált, a végén egy szőke férfival, aki 15 felett lehetett.

Odajött hozzám, és bemutatkozott.

-Szia, én Carlisle Cullen vagyok.

-Oké.-mondtam neki, bemutatkozásképpen, hogy legalább fogja fel hogy nincs kedvem társalogni.

-Edward, miért kötötted magadhoz?-fordult az említett felé.

-Ilyen a szerelem apa!-kiáltott ide Emmett nevetve.

-Mert elillan.-szinte köpte felém a szavakat.

Hátammögé tettem a kezem, és úgy dúdoltam egy dalt, hogy ne legyen észrevehető hogy a kötelet bontom ki.

-Te mi vagy?-jött felém. A kíváncsisága legyőzte.

Sikeresen kibontottam a csomót, de a kezem mögém szorítottam.

-Az éjszakák réme, az emberek legnagyobb félelme.-mondtam kísérteties hangon, közelhajolva hozzá.

Egy sikeres pillanat, előrerántottam a kezem, tapsoltam egyet, és máris a saját szobámban találtam magam.